Strasbourg felszabadítása és védelme 1944/1945 fordulóján

Franciaország második világháborús történetének számos kevésbé ismert fejezete van, amely elsősorban annak tudható be, hogy a közvélemény számára a francia háborús részvétel 1940 júniusában – vereséggel és fegyverszünettel – véget ért. Mindebből kifolyólag kevés figyelmet kapott a francia hadsereg közreműködése Franciaország felszabadításában, noha viszonylag jelentős létszámú, Észak-Afrikából érkező francia haderő vett részt az anyaország visszafoglalásában. Jelen írás célja a rendelkezésre álló szerény terjedelmi keretek között bemutatni ennek a szerepvállalásnak egy epizódját, nevezetesen a franciák számára szimbolikus jelentőséggel bíró Strasbourg felszabadítását, majd megvédését az 1944 telén meginduló német ellentámadással szemben.

A Francia Felszabadító Hadsereg születése

Az 1942 novemberében bekövetkezett észak-afrikai szövetséges partraszállás eredményeként a Vichy-kormány irányítása alatt álló legjelentősebb francia gyarmati haderő, az Afrikai Hadsereg átállt a szövetségek oldalára, ami elvileg lehetővé tette, hogy az 1940-ben létrejött Szabad Francia Erőkkel közösen létrehozzanak egy egyesített francia hadsereget. A gyakorlatban ezt a folyamatot jelentősen visszavetette a két fél közötti ellenszenv, mivel az Henri Giraud tábornokhoz tartozó észak-afrikai katonák többsége árulónak tartotta a Charles de Gaulle irányítása alatt álló szabad franciákat, akik ellenben kollaboránsnak tekintették az 1940 és 1942 között Philippe Pétain marsall oldalán maradó korábbi fegyvertársaikat.

1943 nyarán végül a két vezetőnek sikerült rendeznie a nézeteltéréseket, amelynek eredményeképpen júniusban létrejött a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság, augusztus elején pedig a korábbi Afrikai Hadsereg és a Szabad Francia Erők tagjait tömörítő Francia Felszabadító Hadsereg. Eltérő előéletű alakulatai miatt kezdetben ez a haderő, amely elméletben több mint 300.000 főt számlált, a gyakorlatban minimális harcértékkel bírt, mivel felszerelése a fegyverszüneti időszak megszorításai miatt hiányos és elavult volt, miközben katonái többsége nem rendelkezett harctéri tapasztalatokkal. Az 1943. januári anfai konferencián kötött fegyverszállítási megállapodásnak köszönhetően az első problémát sikerült orvosolni, mivel az Egyesült Államok vállalta 8 gépesített gyalogos- és 3 páncéloshadosztály amerikai fegyverzettel való felszerelését, valamint a francia légierő és flotta modernizálását. Szervezési és kiképzési nehézségek miatt végül a francia fél – egyéb, kisebb harcértékű alakulatok mellett – 5 gyalogos- és 3 páncéloshadosztályt állított fel, amelyek alkalmasak voltak az európai hadszíntéren való bevetésre.

Az intenzív kiképzésnek köszönhetően 1943 derekán létrejött a 120.000 fős Olaszországi Francia Expedíciós Hadtest, amely az 5. amerikai hadsereg kötelékében az itáliai félszigeten került bevetésre 1943 novembere és 1944 júliusa között. Ezt követően 1943 végén hozták létre az 1. francia hadsereget, amelynek létszáma 1944 nyarára (a kötelékébe 1944 júliusában átirányított olaszországi expedíciós hadtesttel együtt) elérte a 250.000 főt. Ennek a haderőnek a legfontosabb feladata a franciaországi partraszállásokban való részvétel, ezt követően pedig – a szövetséges erőkkel közösen – az anyaország felszabadítása volt.

Közreműködés Franciaország felszabadításában

Az anyaországhoz tartozó területek visszafoglalása már a nagy franciaországi partraszállások előtt megindult. Korzika 1942 novembere óta olasz megszállás alatt állt, azonban az 1943. szeptemberi olasz fegyverszünet után a korábbi megszálló olasz erők a helyi francia ellenállókkal közösen szembefordultak a szigeten állomásozó német haderővel. A francia hadvezetés szeptember folyamán tengeralattjárókon és kisebb hajókon hozzávetőlegesen 6.000 főt dobott át a szigetre, akik a helyi francia ellenállókkal és az átállt olasz katonákkal közösen október 4-re felszabadították Korzikát.

A normandiai partraszállásban csupán kisebb francia erők vettek részt, június 6-án a Philippe Kieffer korvettkapitány vezetése alatt álló tengerészgyalogos kommandós alakulat, augusztus 1-től pedig a Philippe Leclerc tábornok által irányított 2. páncéloshadosztály. Ezzel szemben az augusztus 15-én a dél-franciaországi Provence-ban végrehajtott partraszállás résztvevőinek többségét az 1. francia hadsereg tagjai adták (350.000 főből mintegy 230.000 főt). Mivel erre az akcióra a németek nem számítottak, a kétéltű hadművelet nem ütközött komoly ellenállásba, a szövetséges haderő pedig gyorsan teret nyerve tört előre észak felé. Szeptember 12-én a két irányból – Normandiából és Provence-ból – érkező francia csapatok felvették a kapcsolatot egymással a francia fővárostól keletre, amelynek felszabadításában a helyi ellenállók mellett a 2. páncéloshadosztály játszott főszerepet.

A szövetséges erők ezt követően északkeleti irányban folytatták előrenyomulásukat azzal a céllal, hogy felszabadítsák a francia–német konfliktus egyik jelképét, Elzász–Lotaringiát, majd pedig megkezdjék Németország elfoglalását.

Strasbourg felszabadítása

A francia erők Patton tábornok 3. amerikai hadseregével együttműködve szeptember elején indultak meg Lotaringiában északkeleti irányban, azonban itt már a korábbinál komolyabb német ellenállásba ütköztek. A Vogézekre támaszkodó német védelmi állások áttörése komoly kihívást jelentett a megnyúlt utánpótlási vonalak és a korábbi harcokban elszenvedett veszteségek miatt meggyengült szövetséges alakulatoknak. Ezek áttörése végül közel két hónapig tartott, és csupán október végén került rá sor Baccarat városának bevételével. Ugyanakkor eközben a német csapatok új védelmi vonalakat építettek ki Elzász védelmére, mely újabb komoly kihívást jelentett a szövetségesek számára. Alapos előkészületek után november közepén indult meg az amerikai és francia csapatok újabb offenzívája, amelynek eredményeképpen a 2. páncéloshadosztály november 17-én bevette Badonviller-t és ezzel rést nyitott a német védelmi vonalakon. Leclerc tábornok hadosztálya a német védelem szisztematikus felszámolása helyett a kisebb ellenállási gócokat megkerülve gyors ütemben tört előre Strasbourg, a régió fővárosa felé.

A tábornokot a kötelességtudaton kívül más is motiválta. Leclerc a Szabad Francia Erők soraiban 1941. március 2-án foglalta el a Líbia déli részén található Kufra oázist az olaszoktól, amely az egyik első afrikai szabad francia győzelem volt, majd ezt követően csapataival ünnepélyes esküt tett, hogy addig harcolnak, amíg újból a francia trikolór fog lobogni Strasbourg székesegyházán. Ebből kifolyólag a tábornokot és embereit az a vágy is hajtotta, hogy betartsák ígéretüket és minél előbb felszabadítsák a várost.

November 23-án hajnalban Leclerc egységei öt hadoszlopban indították meg támadásukat Strasbourg német helyőrsége ellen. A hadosztály elzászi előretörése annyira gyors volt, hogy a német védelem nem számított támadásra, ezért teljes meglepetésként érte a francia támadók felbukkanása. Délutánra már a francia zászló lobogott a katedrális felett, így a tábornok betartotta ígéretét, de a kisebb ellenállási gócok felszámolása még napokig eltartott, a helyőrség utolsó tagjai november 25-én adták meg magukat. Mindemellett a sikeres támadóakció lehetővé tette, hogy az amerikai és francia csapatok Elzász egy jelentős részét felszabadítsák, ami azzal kecsegtetett, hogy rövid időn belül az egész régió felszabadulhat.

Strasbourg védelme a Nordwind hadművelet során

A német hadsereg 1944. december 16-án indította meg utolsó nagyszabású nyugati offenzíváját, a Wacht am Rhein elnevezésű hadműveletet az Ardennek térségében, amelynek célja az 1940-es német nyugati offenzíva mintájára egy váratlan helyen és időben végrehajtott támadással elért döntő német győzelem lett volna. Ugyanakkor már december 21-én egyértelművé vált, hogy a hadművelet nem a tervezett módon halad, a német csapatok előrenyomulásának üteme elmarad a tervezettől. Ebből kifolyólag megkezdődött egy kiegészítő hadművelet tervezése, amelynek célja a Vogézek és a Rajna között állomásozó szövetséges csapatok – a 7. amerikai és az 1. francia hadsereg – megsemmisítése, valamint Strasbourg visszafoglalása volt.

A Nordwind névre keresztelt hadműveletet a német G hadseregcsoport 1944. december 31-én éjszaka indította meg két irányból. Egyrészt a Strasbourgtól északra lévő 7. amerikai hadsereg állásait támadták meg, amely csapatainak egy részét a december folyamán az Ardennek térségébe irányította át, így meggyengülve várták az akciókat. Másrészt a várostól délre állomásozó 1. francia hadsereg állásai indítottak rohamot. A teret nyerő offenzíva azzal fenyegetett, hogy a szövetségesek védelmében réseket ütve egész alakulatokat semmisít meg, ezért Eisenhower január 1-jén a szövetséges alakulatok Elzászból való kivonását rendelte el. De Gaulle ugyanakkor kijelentette, hogy a francia csapatok mindenáron megvédik Strasbourgot, ami komoly nézeteltéréssel fenyegetett a két nemzet katonai vezetői között. Végül Churchill közbelépésére volt szükség, aki személyesen győzte meg Eisenhowert Strasbourg megvédésének jelentőségéről.

A városban és annak előterében állomásozó francia csapatok eközben beásták magukat és felkészültek rá, hogy az utolsó töltényig harcolnak. Január 5-én a német hadsereg alakulatai átkeltek a Rajnán, és előőrsei néhány nap múlva már csupán 15 kilométerre voltak Strasbourgtól, miközben a colmar-i katlanból kitörő német kötelékek délről közeledtek a város felé. A következő hetek során az amerikai és francia egységek öldöklő küzdelemben próbálták megállítani a két irányból érkező támadókat, ami végül sikerült is nekik. A németek ebből kifolyólag január 25-én feladták tervüket és beszüntették a további támadásokat, ami egyértelműen a szövetséges erők védelmi harcának sikerét jelentette.

A sikeres hadművelet következményei

A januári harcok jelezték a szövetséges parancsnokságnak, hogy a németek továbbra is veszélyesek, ezért minél előbb fel kell számolni franciaországi állásaikat. Ennek jegyében indult meg január végén az a hadművelet, amelynek eredményeképpen február 9-én felszámolták a Colmar környéki német katlant, amely egyben Elzász déli részének felszabadulását is jelentette. Északon még néhány kisebb terület a németek kezén maradt, amelyeket a március 15. és 24. között lezajlott Undertone hadművelet keretében foglaltak el. Így 1945. március végére a régió egésze francia fennhatóság alá került, Franciaország pedig néhány kisebb német katlant leszámítva felszabadult.

Ezt követően a francia csapatok a többi szövetséges alakulattal együtt már Németország elfoglalására készültek, amelyet részben azoknak a védekező harcoknak a sikere tett lehetővé, amelyeket két hónappal korábban Strasbourg előterében vívtak meg.

Bene Krisztián

Felhasznált irodalom:

Bene Krisztián: A Szabad Francia Erők 1940–1943. A francia katonai együttműködés a második világháborúban. Kronosz Kiadó, Pécs, 2017.

Broche, François–Muracciole, Jean-François (szerk.): Dictionnaire de la France libre. Robert Laffont, Paris, 2010.

Comor, André-Paul: La Légion Etrangère. Histoire et dictionnaire. Robert Laffont-Ministère de la Défense, Paris, 2013.

Gras, Yves: La 1ère D.F.L. Les Français libres au combat. Presses de la Cité, Paris, 1983.

Maggiar, Raymond: Les fusiliers marins de Leclerc. Une route difficile vers De Gaulle. France-Empire, Paris, 1984.

Metzger, Chantal: Le Maghreb dans la guerre 1939–1945. Armand Colin, Malakoff, 2018.

Montagnon, Pierre: La France dans la guerre de 39–45. Pygmalion, Paris, 2009.

Muracciole, Jean-François: La France pendant la Seconde Guerre mondiale. Librairie Générale Francaise, Paris, 2002.

Notin, Jean-Christophe: Leclerc. Perrin, Paris, 2010.

Vincent, Jean-Noël: Les Forces françaises dans la lutte contre l’Axe en Afrique. Les Forces françaises libres en Afrique 1940-1943. Ministère de la Défense. Paris, 1983.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Korábbi cikkeink:

Szántó Ákos: Fegyveres konfliktus a Csendes-óceánon: a salétromháború (1879-1884)

Turnár Erik: Amerikai sasok a Vörös Hadsereg ellen. A 7. Kosciuszko század pilótái a lengyel-szovjet háborúban

Varga Bence: Egyiptomtól Szíriáig: Az ausztrál könnyűlovasság története 1914-1918

Hamerli Petra: Az olasz-etióp háború egy olasz diplomata visszaemlékezésében

Kiss Márton: Lengyel hazafiból Amerika csillaga: Kazimierz Pulaski amerikai élete és emlékezete

Bene Krisztián: „Minden idők legnagyobb francia személyisége.” Charles de Gaulle élete, tevékenysége és öröksége

Lévai Kristóf: Vietnámi légiháború – a Rolling Thunder és a Linebacker hadműveletek

Ezt olvastad?

A zsidó tanácsok története számos izgalmas, eddig elhallgatott és fel nem tárt tabutémát tartogat a kutatók számára. Amint Dan Michman
Támogasson minket