Szabadulás nélkül

1945-ben mintegy háromezer (más források szerint legalább négyezer) embert hurcoltak el Érdről és a környékbeli településekről málenkij robotra. A városban található Magyar Földrajzi Múzeumban 2015 októbere óta látható egy állandó kiállítás, mely a szerencsétlenül járt emberek kálváriáját mutatja be országos és nemzetközi kontextusba helyezve.

 

 


Érdi diákok múzeumpedagógiai foglalkozáson a Magyar Földrajzi Múzeumban (A szerző saját felvétele)

A megnyitó egy tudományos konferenciának is helyet adott, melynek előadásai kibővített formában jelenhettek meg 2017 márciusában Szabadulás nélkül – Érd és környéke lakosai a Szovjetunió munkatáboraiban (1945-1954) címmel .


A Szabadulás nélkül című kiállítás (A szerző saját felvétele)

 

A málenkij robot kifejezés az orosz málenkaja rabota szókapcsolatból származik, mely „kis munkát” jelent. Ismeretes, hogy a második világháború hazai végjátékaként Magyarországra érkező szovjet fegyveres szervek (a Vörös Hadsereg és az NKVD) ezzel a kifejezéssel hívták a frontvonalak mögötti helyreállító tevékenységre a magyarországi polgári lakosságot, más esetben azzal áltatták őket, hogy egy néhány perces igazoltatási procedúrának kell alávetni magukat, hogy kiállíthassanak egy igazolást a számukra (ezt az igazoló papírt nevezték bumaskának). Érd városának és környékének esetében is ez utóbbi történt – a település lakosságát életkoruktól függetlenül összedobolták, s aki megjelent vagy egyszerűen letartóztatták, azt három korcsoportra osztották, s a középső, 18 és 45 év közötti férfiakat gyalogmenetben hajtották Ercsi irányába egészen Bajáig, ahonnan aztán vonattal szállították tovább őket keletre (a szerencsésebbek például Segesvárról hazatérhettek, mások azonban majdnem egy évtizedet is tölthettek valamelyik Szovjetunióbeli kényszermunkatáborban). A málenkij robot elsősorban a térség magyar és német lakosságát érintette, de ismeretes, hogy más nemzetiségek is részt vettek a „háborús károk helyreállításában” a „keleti birodalom” valamelyik távoli szegletében. A Kárpát-medence területéről háromszázhatvan-négyszázezer főt vittek el.


Az érdi és környéki málenkij robotosok útja (A szerző saját felvétele a kötethez kapcsolódó kiállítás egyik tablójáról)

Felvetődik a kérdés, hogy leginkább miért a magyarság szenvedte meg a málenkij robot kegyetlen intézményét, a GUPVI és a GULAG táborainak nem egyszer halállal vagy súlyos betegséggel járó kegyetlen körülményeit, nélkülözését? Tudvalevő, hogy Bárdossy László miniszterelnöksége alatt (Kassa akkoriban feltételezett szovjet bombázása miatt) hazánk hadiállapotba került a Szovjetunióval, valamint két másik szövetséges hatalommal (Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia). Ezután a magyar kormány a szovjet frontra küldte a 2. magyar hadsereget, ahol az alapvetően megszállási feladatokat teljesített volna, de részt vett támadó harci cselekményekben is. Ezt a hadsereget a Don-kanyarnál súlyos veszteségek érték, és a Vörös Hadsereg meg sem állt Budapestig (majd Berlinig) – Magyarország így (és a sikertelen kiugrási kísérlet következményeként) a náci Németország szövetségeseként vesztes államként fejezte be a második világháborút.


(A szerző saját felvétele a kötethez kapcsolódó kiállítás egyik tablójáról)

Tény, hogy a katonai konfliktus során a Szovjetunió elképesztő emberveszteséget tudhatott magáénak – mintegy 20 millió katonát és civilt vesztett el. A málenkij robot intézményét tehát egyfelől gyakorlati megfontolás vezette: a munkaerőhiányt kívánta orvosolni a romokban heverő ország újjáépítése érdekében. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a háború végére Sztálin presztízse megnőtt: némiképp joggal hangoztatta, hogy tetemes részt vállalt abban, hogy a szövetségesek győzelmet arathattak a Harmadik Birodalommal szemben (mellyel egyébiránt a háború előtt megnemtámadási szerződét kötött, s emellett titkos záradékban felosztották egymás között érdekszféráikat). Az ókori Róma történelme óta ismert mondást, a Vae victist! alkalmazva a Szovjetunió érvényesíteni kívánta mohó haszon- és zsákmányszerzési szándékát, s azt sem feledte el Sztálin a magyaroknak, hogy Budapest relatíve sokáig állt ellen erődként a nyugatra masírozó Vörös Hadsereggel szemben. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy az átlag szovjet katonák között terjedő közvélekedés szerint – s ehhez természetesen a hivatalos propaganda is hozzájárult – minden férfi „fasiszta, reakciós katona” volt, a civilek pedig nem lehetnek mások, mint uniformisukat levetett szökött katonák, nyilasok. Józan megfontolást persze ebben is találhatunk, hiszen a szovjetek jól tudták, mit jelent a partizántevékenység a megszállt területeken, s igyekeztek minden lehetséges jövőbeli ellenállást lehetőleg csírájában elfojtani. Az, hogy mindez még a későbbi politikai fordulatnak, Magyarország szovjetizálásának is megágyazott, már csak hab volt a tortán. S bizonyára a személyes érzelmeket sem zárhatjuk ki – a magyar megszálló erők által elkövetett tetteket, vagy éppen azt, hogy sokan elvesztették hozzátartozójukat, bajtársukat a „fasiszta hatalmak” elleni háborúban. A nemzetközi környezet is kedvezett a magyar (és más nemzetiségű) civilek és hadifoglyok Szovjetunióba harcolásához – elég, ha a szövetségesek konferenciáinak ellentmondásos jóvátételi kitételeire vagy épp a párizsi béke visszás megfogalmazására gondolunk.

A Szabadulás nélkülÉrd és környéke lakosai a Szovjetunió munkatáboraiban (1945-1954) című kötetnek csak néhány tanulmánya foglalkozik a nagyobb történelmi kontextussal. A szerzők a mikrotörténetre helyezték a hangsúlyt, vagyis azt mutatják be, hogy az egész Kárpát-medencét érintő esemény hogyan befolyásolta Érd és a környékbeli települések lakóinak életét, s hogyan hagyott hátra kitörölhetetlen fájdalmat a kollektív emlékezetben az egyes közösségekben.

Az első két tanulmány még nem mikrotörténeti megközelítzést alkalmaz, hanem inkább megpróbálja elhelyezni a málenkij robot történetét egy tágabb tér- és időkeretben. Bognár Zalán: Málenkij robotra elhurcolás a Kárpát-medencéből tekinthető egyfajta bevezető gondolatsornak, melyben a második világháború végének eseményeit elemzi a Szovjet Vörös Hadsereg megérkezésétől az alapvető fogalmak (málenkij robot, GULAG, GUPVI) tisztázásán át egészen a kényszermunka legalapvetőbb okainak feltárásáig. A szerző akkurátusan elemzi, hogyan és miért kellett a hadifogolylétszámot civilekkel kiegészíteni, s kitér arra is, hogy az elhurcolás során semmire nem voltak tekintettel, ha a szükséges létszámnak meg kellett lenni. A foglyok között volt Németországból hazatért zsidó deportált éppúgy, mint 13 éves gyerek. Érdekes szempontnak tekinthető az etnikai tisztogatás szándéka is – Bognár a környező országokat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy  a szomszédos, Szovjetunióhoz átállt országok területén a polgári lakosság tömeges elhurcolásait igyekeztek a magyar lakosság eltávolítására, megfélemlítésére, a „magyar kérdés” megoldására is felhasználni. Természetesen a vélt vagy valós német származás ugyanilyen oka lehetett az elhurcolásnak.

Stencinger Norbert Út a málenkij robothoz címmel a hadifoglyok helyzetét vizsgálja az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchiában. A szerző leszögezi, hogy a korszakban az esetek nagy részében a hadifoglyokkal való bánásmód alapvetően eltért attól, mint amit a második világháború alatt vagy után lehetett tapasztalni – akár a Szovjetunióban. A Monarchiában igyekeztek a hadifoglyokkal emberségesen bánni, s őket ugyan különféle munkára fogták, de ez semmiképpen sem volt mérhető a málenkij robothoz. Az első világégés alatt – elsősorban gazdasági kényszerből és  a munkaerőhiány miatt – a hadifoglyok különféle tevékenységeket végezhettek, s a mozgásuk is sokkal szabadabb volt, mint a későbbi időszakban. Stencinger tanulmányában megvizsgálja azokat a nemzetközi egyezményeket illetve belső rendeleteket, amelyek szabályozták a fogva tartottak életét. A történész kitér arra is, hogyan változott meg a helyzet a világégés után.


A ceglédi tábor egyik felirata

A kötet harmadik tanulmánya Dr. Jójárt György orvos, helytörténész írása „Hazám, Isten veled!” – A ceglédi szovjet fogolytábor téglafalainak feliratai címet viseli. Ez a tanulmány elsőre talán szokatlan megközelítést alkalmaz, hiszen rövid firkaszövegeket vesz számba, mégis a rendszerezett anyagból kirajzolódik egyfajta kép az olvasó számára. Kiderül belőlük például a foglyok etnikai összetétele vagy éppen az, hogy miként viszonyulnak ahhoz, hogy kezdetben hitegették őket a „kis munkával”, a ceglédi gyűjtőtáborban viszont már nem volt módjuk a további önáltatásra. A feliratok egy része a humort sem nélkülözi, más esetben viszont az elkeseredés hangja szólal meg.


„Részlet olvasótermünk szögletéből” – a kép bal oldalán az előtérben ül Balázs Dénes (A kép forrása a Szabadulás nélkül… c. könyv)

Lendvai Timár Edit Szumgaiti emlékek 1945-1948 című munkájában a múzeumalapító geográfus, Balázs Dénes életművének eddig ismeretlen darabját mutatja be – egy olyan füzetet, melyben a jeles tudós a szovjetunióbeli kényszermunkatábor tapasztalatait összegezte a hazatérése után – gyöngybetűkkel, különféle térképvázlatokkal, rajzokkal, fotókkal és egyéb dokumentumokkal illusztrálva. A szerző, Balázs Dénes elhurcolásának története után részletesen elemzi a forrást. A földrajztudós visszaemlékezése kiváló forrás lehet azok számára, akik meg akarják ismerni a lágerélet mindennapjait, azt a makacs életigenlést, mely végtére is hozzásegítette őt és társait a túléléshez – és végül szerencsés esetben a hazatéréshez. A tanulmány kiváló és jó minőségű fotókkal gazdagon illusztrált, mely külön erényét képviseli egyébként az egész tanulmánykötetnek. Lendvai Timár Edit egy következő tanulmányban – elsősorban szintén fotókon illetve egy azokhoz írt rövid bevezetőn keresztül – a hadifogolykérdést mutatja be az 1945 és 1948 közötti politikai propagandában Alkalmazott művészet a politika szolgálatában címmel.


Propagandaplakát 1947-ből (A kép forrása a Szabadulás nélkül… c. könyv)

Balázs Dénes visszaemlékezéseihez rendkívül hasonló a Soproni Rezső hagyatékát feldolgozó tanulmány Paulovits Istvánné tollából –  a fiatalember visszaemlékezései és érzékletes rajzai jó példáját adják annak, milyen elemi erejű tud lenni egy-egy mikrotörténeti kutatás – személyes sorsa, mint csepp a tengerben mutatja be az elhurcoltak megpróbáltatásait a Szovjetunió munkatáboraiban.

Dusek László Forrásközlések és visszaemlékezések a málenkij robot tápiószentmártoni eseményeiről című tanulmánya alapvetően az oral history műfaján keresztül vizsgálja a település elhurcoltjaink sorsát – húsz rövidebb-hosszabb interjún keresztül rajzolódik ki annak a harminc embernek a története, akiket a községházán összegyűjtöttek, s akiket aztán kettő kivételével a Szovjetunióba hurcoltak. Az apró mozaikokból az olvasónak még inkább szemléletessé válik, hogy miféle véletlenek kellettek ahhoz, hogy valaki több ezer kilométerre kerüljön a hazájától – vagy épp megmeneküljön. Érdekes, hogy többen említik az interjúalanyok közül, hogy az elhurcolásra ítéltek eredeti névsora „kicserélődött”, átíródott személyes és akkori politikai megfontolásokból – az eredeti lista pedig nincs meg. Dusek munkája remek példája annak, hogy a történész sem mindentudó, s talán az utóbbi rejtély is rámutat arra, hogy bizonyos igazságok talán sosem bukkannak felszínre.


Dunavarsányban kidobott papírcsík (A kép forrása a Szabadulás nélkül… c. könyv)

A nagyobb nézőpontból közelítő tanulmányok közé tartozik Pergel Antal Hadiesemények Érd térségében a második világháború idején címet viselő tanulmánya, mely sorra veszi azokat a fordulópontokat az 1941 és 1944 közötti időszakban, melyek a város és környéke mindennapjait befolyásolták. Bemutatja a bombázó repülőgépek tevékenységét a környéken, majd azt, hogyan érte el a front Érdet, s hogy végül miként foglalták el 1944 karácsonyára az egész községet a szovjet csapatok.

Muskovics Andrea Anna néprajzos muzeológus Ahogy az emlékezet megőrizte – Tárnokiak málenkij roboton című tanulmányában az 1945. január 8-án Érdről elhurcolt tárnoki férfiaknak a sorsát mutatja be azoktól a megpróbáltatásoktól kezdve, hogy miként gyűjtötték össze és juttatták el őket a temesvári gyűjtőtáborig. A település történetének eme sötét időszaka a szakirodalom és személyes visszaemlékezések ötvöződéséből rajzolódik ki – a mintegy kétszáz ember elhurcolása mind a mai napig élénken él az ott élők tudatában annak ellenére, hogy a második világháború utáni eseményeket a kényszerű feledés határozta meg. Ez a  munka nem csupán a szenvedést átéltek vagy a leszármazottaik számára lehet izgalmas – esetleg a település környékén élőknek – hanem tipikus példája annak, hogy a nagy történelmi események miként befolyásolták az átlagemberek életeit, miként változtatták meg életreszólóan sorsukat.


Soproni Rezső rajza (A kép forrása a Szabadulás nélkül… c. könyv)

Hiánypótló alkotásnak tekinthető Lehoczki Zsuzsanna dolgozata, mely Az elhurcoltak emlékezete az egyházi forrásokban Érden munkacímet viseli. A szerző számba veszi azokat az egyházi dokumentumokat, amelyek segíthetnek minket a málenkij robot eseményeinek alaposabb megismerésében. A tanulmány a különféle plébániák historia dumosait (plébániatörténeteit) is idézi, ezért tekinthető forráskiadványnak – így hasznos lehet mindazok számára, akik ebből a szempontból kívánják vizsgálni a szóban forgó eseményeket. Ugyanakkor érdekesek és informatívak a lelkipásztori jelentések is – az ezekből körvonalazódó történetek újabb adalékokkal szolgálnak a vesztes háborúból kikerülő ország polgári lakosságának szenvedéséről.

Kubassek János Irányított emlékezés – Kényszerített feledés című tanulmánya személyes megvilágításból mutatja be a málenkij robotra elhurcoltak sorsát, hiszen a szerző édesapja maga is elszenvedője volt az eseményeknek. A dolgozat nem csupán a családi történetekre és az ehhez kapcsolód írásos és fényképes dokumentumokra szorítkozik, hanem kísérletet tesz arra, hogy számba vegye azokat az okokat, melyek a magyar lakosság szovjetunióbeli kényszermunkájához vezettek, illetve megvizsgálja azokat a tényezőket, melyek ahhoz kellettek, hogy az egész történetet aztán a kényszerű feledés ködébe zárhassa a kommunista ideológiát valló rezsim.


Emlékkereszt az Ercsi út mentén a II. világháború áldozatainak emlékére
(Felirat: ezen az úton hajtották fogságba Érd és környéke férfilakosságát, mintegy 4500 főt 1945. január 8-án a Szovjetunióba) 
(A kép forrása a Szabadulás nélkül… c. könyv)

Nem kevésbé érdekes a kötet két zárótanulmánya, melyek közül az első a vonatkozó érdi emlékműveket veszi sorra fényképmelléklettel (Kovács János helytörténész-könyvtáros a szerző), illetve Dudás László Bumaska helyett málenkij robot című írása, mely egyfajta összegzésként tárgyalja a háború utáni európai és magyarországi helyzetet, s ezek kontextusában próbálja megvilágítani az érdi és környéki lakosság elhurcolásának fekete históriáját. A tanulmány erénye, hogy itt bukkannak fel azok a politikusi beszédek és diplomáciai megszólalások, melyek végtére is hozzájárultak a civil lakosság kiszolgáltatottságához, s tulajdonképpen későbbi törvényszerű sorsához.

A konferencia előadásait kibővítve tartalmazó vaskos tanulmánykötetet nem kevésbé terjedelmes forráskiadvány követi mintegy második részként, melyben több (eddig kiadatlan – visszaemlékezés kapott helyet.

 


Soproni Rezső rajza (A kép forrása a Szabadulás nélkül… c. könyv)

A Szabadulás nélkül két kötete együtt izgalmas olvasmány lehet mindazok számára, akik a huszadik század közepének történelme iránt érdeklődnek, s akik jobban meg kívánják ismerni azokat az eseményeket, melyekről a közelmúltban ugyan számos konferenciát rendeztek, de még mindig mindig kibeszéletlennek számítanak a negyven évnyi feledésre ítéltség miatt. Nem csupán a hely – és mikrotörténet iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, hanem mindazok, akik esetleg új megvilágításból, eddig nem ismert, személyesebb nézőpontból kívánják gazdagítani tudásukat. A könyvek igényes szerkesztése, letisztult tipográfiája és izgalmas képanyaga a tudományos igénnyel közelítők és az olvasmányosabb történeti munkákat kedvelők igényeit egyaránt kielégítheti.

Maróti Zsolt Viktor

Szabadulás nélkül – Érd és környéke lakosai a Szovjetunió munkatáboraiban (1945-1954) I-II.,  szerk. Lendvai Timár Edit, Magyar Földrajzi Múzeum, Érd, 2016.

Kapcsolódó cikkek:

A jogfosztottság traumái – Mindent a GULAG-ról

„Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat…”

Új színfolt a palettán

Földre szállt mennyország – A szocializmus története

„Ne légy szeles, bár munkádon más keres” – a szocializmus és a taylorizmus összefüggései

Az orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai

Ezt olvastad?

Mindig öröm számomra, amikor kézbe vehetem a Magyar vidék a 20. században sorozat újabb kötetét. Most kettőt is kaptam az
Támogasson minket