Szarajevó, Doberdó, Trianon – Magyarország az első világháborúban

Balla Tibor Szarajevó, Doberdó, Trianon – Magyarország az első világháborúban című kötete immár a második kiadását érte meg 2019-ben. A szerző teljes mértékben átdolgozta a 2003-as első kiadást, így tulajdonképpen új könyvről beszélhetünk. Balla Tibor könyvének adatgazdagságát és pontosságát a szerző személye a garantálja, aki évtizedek óta foglalkozik az első világháború történetével, és pályája során számos alapművet publikált már.

Ha valakiben kétség merülne fel, hogy miért kell 2021-ben (pontosabban a kötet kiadási évét tekintve 2019-ben) az első világháborúval foglalkozni a szűk értelemben vett szaktudományon kívül, annak figyelmébe ajánlom Hermann Róbert néhány gondolatát, amelyet a kötet előszavában írt le:

„Nekünk, magyaroknak ez a háború sok jót nem hozhatott, akár győz a Monarchia, akár nem. A tét kezdettől fogva a Monarchia, s benne a történelmi Magyarország fennmaradása volt; ezért is támogatta a magyar politikai elit nagy része mindvégig a háborút, ha már egyszer kénytelen volt részt venni benne. Közhely, de nem árt elismételni: a részt vevő nemzetek közül nem volt még egy, amely olyan súlyos veszteséggel zárta volna a háborút, mint a magyar. Elveszett a történelmi Magyarország területének kétharmada, s a magyar etnikumú lakosság egyharmada került idegen uralom alá.” (7.)

A Szarajevó, Doberdó, Trianon címéhez illően az első világháború teljes folyamatát felvázolja. Első négy fejezete a háború előzményeit, jellegét, az Osztrák–Magyar Monarchia felkészültségét, illetve a szarajevói merényletet tárgyalja. Balla Tibor nem esik bele abba hibába, hogy leegyszerűsítené a háborúhoz vezető okokat egyre vagy kettőre, abba pedig végképp nem, hogy – mint egy krimiben – felelősöket keressen. Hangsúlyozza, hogy számos kiváltó ok ismeretes, amelyek közül a két nagy katonai-politikai szövetségi rendszerbe tömörült európai nagyhatalmak érdekellentéteit, Szerbia és az Osztrák–Magyar Monarchia 1908-tól egyre mélyülő konfliktusát, a nemzetközi fegyverkezési versenyt (amelyben a kontinentális hegemóniára törő Németország előnyt szerzett), továbbá a háborús tapasztalatok hiányát ítéli legfontosabbnak. Rámutat arra is, hogy a hadüzenetek kezdetben eufóriát váltottak ki a hadviselő államok lakosságában, akik hittek benne, hogy igazságos, becsületes, de legfőképpen gyors lefolyású háborút kezdtek, amely év végére véget is fog érni néhány döntő, nagy csata után. Elgondolkodtat, s egyben a máig a köztudatban levő tőrdöfés-elmélet ellen hat a szerző megállapítása a Monarchia 1914-es harckészültségére vonatkozóan:

„A haderő fejlesztése terén a dunai birodalom jelentős hátrányban volt a nagyhatalmakkal összehasonlítva. A Monarchia kiképzett fegyvereseinek számát, hadseregének technikai fejlettségét, valamint hadicélokra fordított kiadásait tekintve alulmaradt főbb első világháborús ellenfeleivel szemben. […] Szembetűnő volt, hogy új fegyvereket, technikai vívmányokat, nélkülözhetetlen felszereléseket csak késve, vagy egyáltalán nem vezettek be. […] A fegyveres erő különösen a fegyverzet terén szorult rá a korszerűsítésre. A tüzérség általában nem érte el a várható ellenfelek hasonló fegyvernemének a szintjét. A lőszerutánpótlás a háború egész ideje alatt megoldatlannak bizonyult. […] Mindezek alapján kijelenthetjük, miszerint 1914-ben az osztrák–magyar fegyveres erő nem volt felkészülve egy elhúzódó háború megvívására.” (28–30.)

Hat fejezet foglalkozik a hadi cselekményekkel, mégpedig hadszínterek szerint: külön vizsgálja a balkánit, az oroszt, a romániait, az olaszt, közös fejezetet szentel a magyar katonák nyugati és török harctereken történt bevetésének, valamint önállóan tárgyalja a haditengerészetet is. Betekintést nyerhetünk a békekísérletekbe, a lövészárkok és a hadifogság hétköznapjaiba, a háborús hátország és a hadigazdaság működésébe, valamint a magyar veszteségekbe. E veszteségeket – a békeszerződés következményeihez hasonlóan – nem lehet elégszer elmondani: közel 661 000 magyar katona halt meg, több mint 800 000 esett hadifogságba, és – ez az adat kimaradt a könyvből, így itt Julier Ferencre támaszkodom – több mint 700 000 sebesült meg az első világháború harcai során.

Ahogy a könyv címe is utal rá, a szerző nem zárja le a cselekményt 1918-ban. Bemutatja a történelmi Magyarország széthullását, Károlyi Mihály kormányának tevékenységét, rámutatva arra is, hogy noha nem tudhatjuk, hány katona lett volna hajlandó tovább harcolni, vagy lehetett volna-e kedvezőbb határmeghúzást elérni, a korábban elhatározott leszerelés végrehajtása rossz politikai döntés volt, mivel kiszolgáltatta az országot ellenfeleinek. Ezután megismerhetjük a Kun Béla vezette bolsevik típusú diktatúra hadseregszervezését és harcait. Balla Tibor a Vörös Hadsereg északi hadjáratát a magyar hadtörténelem legsikeresebb hadműveletei közé sorolja, azonban arra is rámutat, hogy az antant követelte fegyverszünet aláírása, illetve végrehajtása, amelynek során ki kellett üríteni az elfoglalt területet, demoralizálta a hadsereget, ami a megoldhatatlan gazdasági nehézségekkel, a rezsim belső bizonytalanságával, elkövetett bűneinek és hibáinak társadalmi hatásával együtt a felbomlás irányába hatottak, ami a román csapatok elleni támadás összeomlása során meg is történt, így a Forradalmi Kormányzótanács lemondott. A szerző ezután bemutatja azt a folyamatot, amelynek végén a kezdeti három hatalmi központból végül egy maradt meg Horthy Miklós vezetésével, s kitér arra is, hogy a kormányzó miként akadályozta meg IV. Károly király visszatérési kísérleteit. Megismerhetjük a trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit, illetve hosszútávú hatásait – nemcsak katonai, de gazdasági, demográfiai értelemben is. A szerződés katonai vonatkozású rendelkezéseit a könyv végén betű szerint is megtaláljuk mint függeléket. A tulajdonképpeni utolsó fejezet Sopronnak és környékének Magyarországhoz kerülését mutatja be.

Balla Tibor könyve méltó folytatása az első világháborúról szóló, nagyközönség számára, ismeretterjesztő jelleggel készült könyvek hagyományának, amelyeknek első hírmondói már a két világháború között megjelentek. A Scolar kiadó gondozásában, keménytáblás, igényes kivitelben megjelent, lábjegyzeteket és irodalomjegyzéket nem tartalmazó kötetet kiváló munkának tartom, amelynek csak a központozásában fordul elő néhány pontatlanság. A könyv átélhetőségét nagyban növeli gazdag képanyaga, amelyet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum fénykép-, illetve plakátgyűjteményéből válogattak össze a szerkesztők.

Ha pedig az a kérdés merülne fel, hogy kiknek ajánlom a Szarajevó, Doberdó, Trianont, akkor az a válasz, hogy minden olyan olvasónak, aki nem valamilyen divatos összeesküvéselméletre kíváncsi, hanem arról szeretne képet kapni, hogy a modern tudomány miként látja Magyarország első világháború alatti történetét. Aki így veszi kézbe Balla Tibor könyvét, bizonyosan nem fog csalódni.

A kötet megjelenési adatai: Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon. Magyarország az első világháborúban. Budapest, Scolar, 2019. 164 oldal. (Közvetlen elérés a kiadó oldalán.)

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Képben a hidegháború – podcastajánló

Milyen archívumokat kell mindenképpen felkeresnünk, ha a hidegháború korában készült fényképeket szeretnénk vizsgálni? Miként használták fel a fotókat a politikai

X