Szent László ábrázolások a magyarországi pénzeken

Szent László mind a mai napig az egyik legnépszerűbb királyunk, váradi sírja a középkor egyik leglátogatottabb zarándokhelye volt. A nagy király porhüvelye iránti tisztelet már a 12. század folyamán kimutatható, ami az 1192. évi kanonizáció következtében még inkább megerősödött. Az uralkodót megörökítő ábrázolásokat már nagyon sok szempontból vizsgálták, mégis az érmeken való megjelenési formák eddig kevés figyelmet kaptak. A most ismertetésre kerülő kötet négy tanulmánya a numizmatika szemszögéből közelíti meg a lovagkirály alakját.

Szovák Kornél, az MTA-ELTE-PPKE Ókortudományi Kutatócsoportjának vezetője az Előszóban Szent László történeti szerepét méltatta, aki a polgárháborúkban megosztott és kivérzett országot vett át, intézkedéseivel pedig megerősítette a kora középkori Magyar Királyságot. A későbbi évtizedek politikai küzdelmeinek ideológiáját uralkodására is visszatükrözték, ő volt az, akit erényei alkalmassá tettek a magyar trón elfoglalására. Uralkodását nem könnyű rekonstruálni, a tárgyak jelentős része elenyészett, és szerény a ránk maradt írott források száma, jóllehet az adatok alapján a királyi udvar irodalmi tevékenysége jelentős lehetett. Szovák Kornél fontosnak tartja, hogy a numizmatika eredményeit is be lehet illeszteni az I. (Szent) László királyról alkotott képbe, főként azért, mert a pénzekkel az ország lakosai naponta találkozhattak.

Kovács László régész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének egykori munkatársa I. László király denárairól című írásában az uralkodó pénzverési tevékenységét mutatja be. A szakember már eddig is számos munkát szentelt a kora Árpád-kor pénzeinek (például A kora Árpád-kori magyar pénzverésről. Budapest, 1997.), így otthonosan mozog az éremképek sokszínű világában. László hercegsége idején nem veretett pénzt, így saját előzmények nélkül foghatott hozzá érmesorozatának kibocsátásához, és a tíz típus kétségkívül nagy változatosságról tesz tanúbizonyságot. Kovács elemzése rámutat, hogy a kamaraispánok előszeretettel felhasználták az elődök éremképeit. Az előlapok és hátlapok feliratait külön táblázatba foglalta össze, ezeknél a király neve különböző formákban jelent meg. A Ladisclaus névalak nem tekinthető hibának, hanem minden bizonnyal a magyar sz hangot az sc-vel kívánták jelölni.

Kovács László egyértelműen tisztában van a problémákkal. Ide tartozik a pénzújítás kérdése, segítségül hívja a denártípusok átmérő, súly- és ezüstfinomsági adatait. Hóman Bálint alapján úgy vélte, hogy az uralkodó a törvényes finomságú ezüstből nem a törvényes darabszámot állíttatta elő, hanem többet, a maradék pedig a kamara hasznát jelentette. Erre a lépésre két évente kerülhetett sor, így László uralkodásának 19 éve alatt 10 pénzújítás történhetett. A rendezés azonban lehetetlen, mert a viszonyítási pontok bizonytalan alapokon állnak. A régészeti leletek sem nyújtanak segítséget, jóllehet Kovács László több lehetőséget is felvetett. Az egyik megközelítési mód lehet például az 523 síros 11. századi magyarhomorog-kónyadombi falusi temető vizsgálata, ahonnan előkerültek ugyan a királyhoz köthető érmék, de a sorozat nem tekinthető teljesnek. A kincsleletek sem nyújtanak támpontot, mivel az érmek későbbi pénzekkel is keveredhettek. Ráadásul a numizmatikában (is) az a szép, hogy egy korábban nem ismert veret újabb gondolatokat vethet fel, amint ezt az egyik magángyűjtő tulajdonában lévő denár esete is bizonyítja.

Ujszászi Róbert, a Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusa Szent László kultusza nyomában Árpád-kori pénzeinken című tanulmányában azt vizsgálja, hogy az Árpád-kori érmeknél milyen jelek utalhatnak az uralkodó alakjának tiszteletéről. A kérdés kétségkívül fontos, mivel László kultusza az Anjou-korban erősödött meg, ugyanakkor személyét már életében is jelentősnek tartották. Ujszászi Róbert további adalékokkal egészítette ki Kovács László megfigyeléseit. Ide lehet sorolni az Omajjádok andalúz kalifáinak vereteit, amelyek valószínűleg a kora Árpád-kori pénzek keretszerkezetének előképeit jelenthették. A tendencia később is folytatódott, III. Béla király úgynevezett kúfikus rézpénzeinek előoldali éremképe egy ibériai mór aranypénz másolata. A távolinak tűnő minta használata azzal magyarázható, hogy a magyarországi muszlimok kapcsolatban álltak az Ibériai-félszigeten élő közösségekkel. Ezen kívül számolni kell még a bizánci hatásokkal is, mert a hármas vonal- és gyöngykör éremképi motívuma ott is megjelenik.

Az elemzés igen sok információt közöl, egyúttal elhelyezi a kora Árpád-kori pénzverést az európai folyamatokban. A 11. század elején a nyugati formakincsek átvétele mutatható ki, majd a magyar pénzek éremképei sajátosan helyi jelleget öltöttek, külső hatásoktól mentesen. I. (Szent) László érméin megjelenő jelképek közül az úgynevezett kálváriamotívum – a három kereszt stilizált ábrázolása – futott be komolyabb pályafutást, II. Géza uralkodásáig számos variánsuk ismert.

Sőt a mintázat külföldi udvarokra is hatást gyakorolt, II. (Fekete) Ottó (1107-1110, 1113-1125) olmützi herceg, vagy a karintiai hercegek pénzein hasonló ábrázolások jelentek meg. Külön csoportot alkotnak az úgynevezett spalatói denárok, ahol a szerző kísérletet tesz a kronológia pontosítására. Meglátása szerint az első típusok kialakulása a 12. század első felére tehetők, és erre a csoportra is erőteljesen hatott I. (László) király denárja. Az uralkodó nevének megjelenítése a későbbi uralkodók számára is egyfajta legitimációt jelentett. Könyves Kálmán érmeinek hátlapján megtalálható a nagy előd elnevezése, valószínűleg így kívánta hangsúlyozni, hogy Álmos öccse ellenében magát tartja a Magyar Királyság uralkodójának.

Ujszászi Róbert külön részt szentel III. Béla két királyalakos rézpénzének. Ez a típus régóta felkeltette a kutatás figyelmét. Előlapján két, trónuson ülő, szembenéző alak látható, fejükön korona, jobbjukban jogart, baljukban keresztes országalmát tartanak. A bal oldali királyalak mellett a rex Bela felirat vehető ki, ami nagy valószínűséggel III. Béla királyra utal. A másik alakot megnevező felirat feloldásával kapcsolatban több elmélet is született. Már maga az olvasat sem egyértelmű. Vannak, akik a rex ScS-nek, mások rex StS-nek látják. Az előbbi Sanctus-ként, az utóbbi pedig Stephanus-ként értelmezhető.

Szent István vagy Szent László? A kérdést nem könnyű eldönteni, mert mind a ketten példaképei voltak III. Bélának. Ujszászi Róbert igyekezett a lehető legalaposabban utánamenni a kérdésnek, ennek érdekében 310 példányt vizsgált meg, statisztikája szerint 236 esetben az ScS olvasat vehető ki. Fontos párhuzamként hivatkozik az esztergomi stefanita konvent pecsétjére, amelyen trónoló királyalak foglal helyet, mellette REX – ScS (c felett vonás) felirat látható. A szent király jelző valószínűleg inkább Istvánra utal, az sem lehet véletlen, hogy a hátlapra Szűz Mária alakját helyezték, mivel első királyunk neki ajánlotta fel az országot. A III. Béla idején keletkezett esztergomi Porta Speciosa is megörökítette az államalapító uralkodó alakját.

Értékes része Ujszászi Róbert írásának a 13. századi pénzek ikonográfiai vizsgálata. A korszak a pénztörténet szempontjából kétségkívül izgalmas, a sokféle ábrázolás és variánsai között nagyon nehéz rendet tenni. Az egyik, 1250-1280 közé datálható éremfajtán egy kun vitéz alakját véli felfedezni, amelynek egyik értelmezése László és a pogány harcos összecsapására utalhat.

A szerző annak is utánaeredt, hogy a kultusz milyen formában érhető tetten a pénzeken. Kerny Terézia kutatásait alapul véve próbálja árnyalni a megjelenési formákat, az önálló ikonográfiai alkotások a 14. század elején keletkezhettek, bár előzményei is minden bizonnyal léteztek, többek között váradi zarándokhelyének kialakulása, a pogányok elleni folyamatos küzdelem jelképe sorolhatók ide. Az attribútumok közül a bárdot hiába keressük a pénzeken (is), míg a kettőskeresztes pajzs esetében vannak támpontok, bár az egyik fő bizonyítékként szolgáló IV. Béla denárt csak rajzról ismerjük. Végül a tanulmány röviden kitér a nummulitisek (kis kerek kövületek) kultúrtörténeti és néprajzi szempontból lényeges legendakörére. A történet szerint Szent László pénzt szórt az üldözői (Salamon katonái, és/vagy a tatárok) elé, hogy ezzel lassítsa őket, majd a király imádságára azok kővé váltak.

Tóth Csaba, a Magyar Nemzeti Múzeum numizmatikusa Variációk egy témára. Szent László-ábrázolások a közép- és újkori magyar pénzeken című tanulmányában alaposan összefoglalja az uralkodó megjelenítési formáit. Elismerést érdemel a bevezető, ahol kitér a pénzek „szellemiségére”, és az éremképek szimbolikájára. A kutatás különböző korszakokat állított fel, kiemelkedő a már említett 13. század második fele, majd az Anjouk alatt is jelentős változások történtek. Szűz Mária és Szent László alakja sokszor feltűnt az éremképeken. Személyük gyakorlatilag a pénzek védjegyévé vált, nem beszélve arról, hogy jó minőségük miatt Európa-szerte forgalomba kerültek, ezáltal népszerűsítve az Árpád-házi uralkodó tiszteletét.

Az előző tanulmány már utalt a király attribútumaira, Tóth Csaba azonban részletesebben megvizsgálja a témát, aminek népszerű videóblogjában egy külön adást is szentelt.

Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a bárd Szent Lászlóhoz tartozik, annak ellenére, hogy a korai írott kútfők nem említik ezt a fegyvert. Itt azonban a szakirodalom alapján érdemes tenni némi pontosítást, mivel a 14. századi Névtelen szerző Geszta Lajos királyról című munkájában megjelenik az eszköz, amikor beszámolt a székelyek tatárok felett aratott győzelméről: „előttük [ti. a székelyek] egy magas lovag járt nagy lovon ülve, és fején aranykoronát hordott, kezében meg a bárdját…” Mindenesetre a 13. század végéről ránk maradt két emlék ellentmondóan ábrázolta. A berni diptichonnál a kezében jogart, míg a 1291-es váradi káptalan nagyobbik pecsétnyomójában bárdot tart. Tóth Csaba Kerny Terézia eredményeire támaszkodik, a Szent László ikonográfia közelmúltban elhunyt kutatója ugyanis felvetette, hogy Szent Olaf képi ábrázolása szoros hasonlóságot mutat a magyar királyéval. II. Olaf Haraldsson Norvégia keresztény királyaként szenvedett vértanúságot 1030-ban, halálát többek között egy bárddal végrehajtott csapás okozta. Tisztelete hamar elterjedt, Skandinávián kívül többek között a Kijevi Rusz területén és Bizáncban igazolható. Nem úgy Magyarországon, mert a Kárpát-medencében nincs közvetlenül kimutatható nyoma Szent Olaf kultuszának. Ugyanakkor Kijevvel már sokkal intenzívebb kapcsolatok történtek, elég csak az Árpádok dinasztikus összeköttetéseit felidézni.

A Szent László-ábrázolások mennyisége az Anjou királyok idején ugrott meg. I. (Nagy) Lajos őt helyezte aranyforintjának hátlapjára, felváltva így a korábbi pénzeken szereplő Keresztelő Szent János alakját.

A kutatás három fő típust különített el, és törekedett valamiféle relatív kronológia felállítására. Minden valószínűség szerint a legkorábbi darabok azok, amelyeken a szent hosszú köpenyt visel, a kinyúló jobb kar hosszú nyelű bárdot, míg a maga elő tartott baljában keresztes végű országalmát tart. Ennek előképe az Altomontéban őrzött, Simone Martini nevével fémjelzett táblaképe lehet, a művet a mester valószínűleg Magyarországi Mária, II. (Sánta) Károly nápolyi király özvegye megrendelésére készíthette. Az éremképek segítségével azt is ki lehetett deríteni, hogy az uralkodó nem páncélt, hanem fegyverkabátot, ún. pourpoint-ot viselt, a ruha a korabeli legdivatosabb darabok közé tartozott. A tendencia Mária uralkodása alatt is folytatódott, sőt a király alakját a pecsétjeire is rávésette. Az aranyforintokkal párhuzamosan az ezüstből vert címleteken, a garason és a dénáron is megjelenítették a lovagkirályt, I. (Nagy) Lajos „szentlászlós” hátlapú garasai a középkori magyar pénzverés legszebb típusába tartoznak.

Tóth Csaba következetesen kifejti a kutatás fonalát, egészen az erdélyi pénzverésig. Zsigmond idején annyira fellendült az aranypénzverés, hogy a pénzei számítanak a leggyakrabban előforduló középkori aranyforintoknak. Értékállóságukat jól mutatja, hogy az 1682-1685 között elrejtett kassai kincs is 15 darabot tartalmazott. Hunyadi Mátyás pénzügyi reformja együtt járt az éremképek változásával. Az ezüstpénzek előlapját a négyrészű magyar címer – szívpajzson a csőrében gyűrűt tartó hollóval –, míg hátlapját Szűz Mária ülő alakja, jobb karján a gyermek Jézussal ékesítette. Az aranypénzek esetében 1470-től a címer helyét a Madonna-ábrázolás foglalta el, míg a hátlapot továbbra is Szent László díszítette, így első ízben került a Magyar Királyság két vallási szimbóluma ugyanazon pénzérmére. II. Ulászló uralkodása alatt igen változatos éremképekkel számolhatunk, csak a főtípusok száma 52.

Az 1490-es évek végén egyfajta modernizáció figyelhető meg, a szent király alakja teljes lemezpáncélban jelenik meg, vállán köpeny, kezében hosszú nyelű alabárd. II. Lajos aranyforintjait a verdék szerint jól el lehet különíteni, ugyanakkor Nagybánya afféle kísérleti terepnek tűnt, igen változatos László-alakok készültek.

A mohácsi csata után a Habsburg uralkodók meghagyták a tradicionális Szent László éremképet, bár bizonyos módosításokra – a Szűz Mária lábainál elhelyezett Jagelló-sast felváltotta az osztrák pólya – sor került. II. Rudolf 1598-ban ugyan a lovagkirályt az előlapra helyeztette át, majd II. Mátyás körmöcbányai érmein már az uralkodó alakja váltotta fel az Árpád-házi királyt.

Hasonló tendencia mutatható ki Erdély esetében. Szapolyai János megtartotta a „szentlászlós” hátlapot, de fia, János Zsigmond sem változtatott apja gyakorlatán, a szuverén Erdélyi Fejedelemség pénzverése a középkori hagyományokon alapult. Tóth Csaba több példán keresztül mutatja be azt a folyamatot, amely végül Szent László alakjának eltűnéséhez vezet Báthori Gábor fejedelemsége idején. Érdemes megemlíteni, hogy Báthory István lengyel királyként vert aranyforintján is megjelenik az Árpád-házi szent.

Izgalmas kérdést jelent, hogy a magyar pénzek milyen hatást gyakoroltak a nemzetközi „piacra”. Az írott forrásokban mindig jelölték a magyar származást, de a konkrét formai jegyek átvétele is megfigyelhető. III. Iván orosz cár 1480 körül veretett aranypénzeinél Mátyás magyar király érméi jelentették a mintát: a cirill betűs, orosz nyelvű köriratban az előlapon Szent László alakjával. A Habsburg uralkodók is „koppintották” a magyar aranyforint stílusvilágát, de Itáliából is maradtak fent veretek. A magyar aranyak legnagyobb arányú másolását Németalföldön hajtották végre. Geldern város aranyainak előlapját a harcos szent díszíti, míg a hátlapon a VA VNGARIE (magyar értékű dukát) feliratot helyezték el.

Más kérdés, hogy ezek a pénzek csak külső jegyeikben hasonlítottak a magyarhoz, minőségük és értékük minden esetben gyatrább volt.

Pallag Márta, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának művészettörténete szép feladatot választott, amikor az emlékérmeken található Szent László ábrázolásokat foglalta össze. A munka felsorolja a legfontosabb példányokat, az első előfordulás egy 17-18. század fordulójáról származó, kis méretű, bronz kegyérmen látható. Készítését a jezsuitákhoz kötik, és Szent István királlyal való szerepeltetése sem véletlen, ugyanis a katolikus megújhodás személyét az államalapító uralkodó által a Boldogasszonynak tett felajánlás megújítójaként értelmezte. Némi ugrással jutunk el a modern magyar éremművészetig, ahol a lovagkirály szentté avatásának 700. évfordulóján, 1892-ben az Iparművészeti Társulat pályázatot írt ki az uralkodó emlékének a megörökítésére. A nyertes művet Szárnovszky Ferenc készítette, az előlapon a herma képét helyezte, hátlapján pedig a kun vitéz legyőzését véste, a részletekben gazdag ábrázolásban megfigyelhető egyfajta archaizmus.

12 évvel később a Magyar Numizmatikai Társulat tagsági érmén is elhelyezték László királyt. Előlapján az első évszámmal ellátott magyar veretet, II. Ulászló 1499-es guldinerét felidézve, a szent balra forduló, lovas alakja látható, kezében csatabárddal. A verőtő Gerl Károly alkotása, a típusból mintegy 500 példány készült.

Beck Ö. Fülöp, a modern magyar éremművészet megújítója is szentelt egy művet Lászlónak, érdekessége, hogy a csatabárdot a király oldalára felkötve helyezte el, a fő hangsúly a nyilazó férfin van. Pallag Márta számos további példát hoz, többször valamilyen sportegyesülethez vagy sporteseményhez kapcsolódóan került az érmekre. Berán Lajos 1929-ben az Országos Testnevelési Tanács megbízásából véste művét, illetve 1942-ben Pázmándi Bak János alumínium leventejelvénye az 1942-es nagyváradi Szent László-hét kerékpáros csillagportyájára készült. Lebó Ferenc 1992-ben és 1995-ben is megörökítette a király alakját, a korábbinál a lovas alak mellett a Képes Krónika miniatúrája alapján a váradi székesegyház építése vehető ki. A tanulmány végén Pallag Márta mindenképpen szükségesnek tartja egy katalógus összeállítását.

A kötet alapvetően a numizmatika iránt érdeklődőknek készült, de a szerzők törekedtek a közérthető megfogalmazásra. Vannak úgynevezett keretes részek, amelyben kitérnek önálló témák bemutatására, mint a balta alakú amulett, a bardus pénzelnevezés, vagy guldiner. A kötet kiemelkedő kvalitású éremfotóit Gedai Csaba készítette, az illusztrációk nagyon fontos segítséget nyújtanak az olvasottak megértéséhez, a különböző típusok nyomon követésére. A tanulmányok végén pedig bőségesen összeállított szakirodalom nyújt támpontot a további tájékozódáshoz.

Az ismertetett kötet adatai: Sanctus Ladislaus in nummis. Szent László alakja a magyar numizmatikában. Szerk.: Bertók Krisztina–Tóth Csaba. Budapest, 2019, Martin Opitz Kiadó, 132 oldal

Szende László

Ezt olvastad?

A Déri Múzeum Numizmatikai Gyűjteménye 2018 októberétől útjára indította a Hónap Érme sorozatot, melynek keretében havonta kerül részletes bemutatásra egy-egy
Támogasson minket