Szenvedés és emlékezés – a Magyar Passió című filmről

2021 novemberében kezdték vetíteni a hazai mozik Eperjes Károly legújabb egészestés történelmi-vallási drámáját, a Magyar Passiót. A film a Rákosi-diktatúra alatti egyházüldözéseket dolgozza fel, egyúttal emléket állít az ártatlanul meghurcolt papoknak és szerzeteseknek.  A Magyar Passió reklámja igen sikeres volt, még Ferenc pápának is bemutatták, amikor szeptemberben Budapesten járt az Eucharisztikus Kongresszuson. Ilyen előzményekkel okkal lehetett számítani arra, hogy jó történelmi filmet láthat a moziba ellátogató közönség. Mennyiben teljesülnek ezek az elvárások?


(Forrás: port.hu)

A Magyar Passió egy kis ferences közösség, és azon belül is a házfőnök, Leopold atya sorsán keresztül mutatja be a kommunista egyházüldözés időszakát. A Várnai Péter Krisztus inge című színjátéka alapján készült film főszerepét maga a rendező, Eperjes Károly játssza, mellette kiemelendő még a Keller hadnagyot játszó Telekes Péter játéka. A Magyar Passióban valós és fiktív elemek keverednek. A történet 1950 nyarán játszódik. A kommunista államhatalom valóban támadást indított a keresztény egyházak ellen, a szerzetesrendeket valóban feloszlatták, a szerzeteseket csakugyan internálták, és számos egyházi személyt (nemcsak római katolikus, hanem református, evangélikus és más felekezetűeket egyaránt) ért atrocitás. Többüket fizikailag bántalmazták és nem egy közülük életét vesztette az őt érő támadás során. Leopold atya meghurcolása viszont kitalált történet, amelyet az egykor lezajlott eseményekről fennmaradt visszaemlékezések és források ihlettek.

(Forrás: port.hu)

A film talán legpozitívabb eleme a képi világ: gyönyörű templombelsők, kastélyok jelennek meg benne. A paraszti portákat és életet viszont még mindig nagyon skanzen-jellegűen és végtelenül idealizálva mutatja be. A Magyar Passió alapvetően két hangsúlyosabb és két kevésbé jelentős történeti szálon fut, amelyek folyamatosan kapcsolódnak egymáshoz. Talán éppen a szerteágazóság miatt egyik szálat sem sikerül igazán kibontani. A film végén úgy érezhetjük, hogy nem igazán ismertük meg a szereplők jellemvonásait, belső motivációit, és ha vannak is olyan szereplők, akiknél fellelhető némi karakterfejlődés, akkor sem érezzük azt, hogy teljesen értjük, hogy az miért következett be.

A történet elején Leopold atya és Asztrik testvér visszakapnak a helyi szovjet tanácsadótól, Fjodorov őrnagytól egy arany szentségtartót és egy arany serleget, amelyeket a nyilasok loptak el az atyáktól a háború során. A szovjet tiszt és a filmben megjelenő minden kommunista bemutatása hihetetlenül sztereotipikusan sikerült. Az őrnagy vodkázó keleti kéjúrként jelenik meg, aki egyébként amatőr műgyűjtő és abban leli örömét, hogy Munkácsy-másolatokat raboltat el kolostorokból. Rögtön meg is tetszik neki a Leopold atyáéknak adott két arany kegytárgy. A történet ezen részét egy flashbackből ismerjük meg, mert a fő cselekmény egy másik szálon fut.


(Forrás: port.hu)

1950. június 4-én az Úr napi körmenetben a helyiek illegális Trianon-megemlékezést tartanak. A jelenetben a körmeneti sátrakat Trianon 30 feliratú fekete szalagokkal látták el, Leopold atyát pedig magyar címeres miseruhába öltözették. Egy helyi besúgónak köszönhetően azonban kiderül, hogy mi az Úr napi körmenet rejtett célja. Az ÁVH szétveri az ünnepséget, Leopold atyát pedig letartóztatják. Vagy mégsem? A film során ugyanis nem derül ki, hogy miért is kellett valójában Leopold atyának szenvednie. A trianoni megemlékezésért vagy Fjodorov elvtárs aranyéhsége miatt, aki kezdettől fogva vissza akarta szerezni a kegytárgyakat? Ha utóbbi az igazság, akkor az a nem hívők és hívők közötti ellentétre hívja fel a figyelmet: a vallástalan tiszt számára e tárgyak pusztán aranyat jelentenek. A mélyen hívő szerzetes számára viszont szentelt tárgyakat, amelyeknek átengedése profán célokra felér hitének megtagadásával, s ezáltal üdvösségének elvesztésével, amire nem hajlandó. Kiállása a nem vallásos nézők számára, akik (talán) a tiszthez hasonlóan egyszerű – bár aranyból készült – tárgyakat látnak a mozivásznon, érthetetlen lehet. Különös az is, hogy a rendező Trianont is behozza a képbe. Mintha egyetlen filmben az összes 20. századi magyar sorscsapást be akarta volna mutatni: megjelenik (kikeresztelkedett zsidókkal) a holokauszt, a szovjet megszállás (benne hangsúlyosan a nők elleni erőszakkal), a kommunista rendszer megszilárdulása, az egyházüldözés, a kulákok ellehetetlenítése, láthatunk feketevágást és kitelepítést is.

(Forrás: port.hu)

A film dialógusai néhol olyanok, mintha a szereplők valamilyen történelemkönyvből olvasnának fel részleteket. Néhány példa: „Ez tiszta szalámitaktika”, „Rajkot – a saját belügyminiszterüket – is kivégezték”, „Hál’ Istennek ez a vörös, ateista ideológia Magyarországon még nem vert gyökeret”, „Marx is megmondta, hogy a vallás a nép ópiuma”.  Leginkább mégis „a Mindszenty Józsi bá” megfogalmazás üti meg a fület, ami egy ÁVH-s tiszt szájából hangzik el, vélhetően azzal a szándékkal, hogy szimbolizálja az ÁVH-sok tudatlanságát, alacsony értelmi színvonalát – mégis nagyon furcsán hat. A rendező emellett néhol összemossa a történeti eseményeket. A szerzetesek kitelepítése során például az apácák aktualitásként beszélgetnek arról, hogy a szovjetek nemi erőszakot követnek el magyar nőkön, pedig a jelenlegi kutatások szerint ez inkább a második világháborús harcok során volt jellemző, 1950-ben már nem. Vannak kisebb történeti tévedések is a filmben, például, hogy Apor Vilmos nem a magyar kommunista egyházüldözés áldozata volt, hanem őt még 1945-ben a szovjet katonák lövései sebesítették meg halálosan, ahogy a győri Püspökvár pincéjében rejtőzködő nőket próbálta megvédeni tőlük.

(Forrás: port.hu)

A film egy másik szálának cselekménye egy Keller Géza nevű ÁVH-s tiszt körül zajlik. A férfi gyerekként egyházi iskolába – éppen Leopold atyáékhoz – járt, de onnan kirúgták, ezért most azt a feladatot kapja, hogy ő legyen a szerzetes vallatótisztje. Keller motivációjáról és sorsáról alig tudunk meg valamit. Tudjuk, hogy gyerekként megrágalmazta az iskola igazgatóját azzal, hogy ferences szerzetes létére megszegi tisztasági fogadalmát, és ezért kirúgták. Azt viszont nem tudjuk meg, hogy azon túl, hogy a kisfiúnak feltehetően nagy volt az igazságérzete, mi a baja felnőtt férfiként a katolikus egyházzal és Leopold atyával. Ő a megvesztegethetetlen és hithű kommunista sztereotípiája, aki csak a munkájának él. Még saját ÁVH-s társait is feljelenti, nem tűri a korrupciót, de ugyanakkor törékeny és nincsenek igazi emberi kapcsolatai.

A Magyar Passió nem fukarkodik a brutalitás bemutatásával sem, Leopold atya vallatásánál megjelenik a karcerba zárás, a rókalyuk, a verések, vérhányás stb. A film már néha túlzásba is viszi a vallatás bemutatását, ami a történetmesélés rovására megy.

(Forrás: port.hu)

A film vége egy csavarral zárul, mely semmilyen formában nem került felvezetésre, és inkább gyors megoldásnak tűnik, mintsem átgondolt történetzárásnak. Keller tovább vallatja Leopold atyát, aki nem hajlandó semmit aláírni, ezért szögeket veret a kezébe, mikor Leopold atya bocsánatot kér tőle, hogy gyermekkorában nem mentette meg, és ezért kicsapták. Tehát Keller azért kínozta a saját egykori tanárát, mert ő gyermekkorában nem állt ki mellette? Ezzel az indokkal bosszúja kicsinyesnek tűnik, hiszen pusztán egyéni sértettségből ölette meg a tanárát (akinek egy orvos a vallatószobában halálos dózisú mérget ad be és attól hal meg), és ezzel – az egyetlen még valamennyire izgalmasnak mondható kommunista karakter jelleme is elsablonosodik. Mindenesetre az ÁVH-s tiszt egy páli fordulattal a legnagyobb keresztény mártírrá válik, és a gonosz Fjodorov elvtárs is elnyeri méltó büntetését. Külön ki kell emelni még a film záró jelenetét, melyben Leopold atya szelleme feladja az utolsó kenetet a haldokló Kellernek, és megtörténik mindkettejük apoteózisa, mely a kevésbé, vagy egyáltalán nem vallásos nézők szemében akár pátoszos ábrázolásnak is tűnhet.

(Forrás: port.hu)

Mit tanulhatunk a Magyar Passióból? Eperjes Károly filmje történészi szempontból azért érdekes, mert megmutatja, hogy a magyar emlékezetpolitikának milyen irányzatai vannak, és hogy milyen feladatai lehetnek a történetíróknak az emlékezet formálásában. A Magyar Passió tematikája is bizonyítja, hogy a hazai filmipart érdekli a 20. századi magyar történelem, illetve fontosnak tartja az is, hogy a kevésbé ismert történeteket és emberi sorsokat is feldolgozza. Jelen sorok írója problematikusnak látja, ha egy alkotás egy korszakot vagy eseménysort egysíkúan, sztereotipikusan mutat be. A Magyar Passió első megtekintés után ilyen filmnek tűnik. Sematikusan jó szerzetesek (és rajtuk keresztül az ártatlan magyarság) állnak szemben a szintén sematikusan rossz kommunistákkal (és megszállókkal) szemben. Előbbiek mindannyian jó emberek, akik csak áldozatok lehetnek, akiket önhibájukon kívül sújtanak a történelem viharai. Utóbbiak mind gonoszak és kicsinyesek. Az emlékezetformáló történeti események bemutatása hiányos, ahogy a történeti kérdésfelvetések és sokszor az ok-okozati összefüggésekek is hiányoznak. Nem tudjuk meg például a filmből, hogy miért nem tarthatták meg 1950-ben a Trianon emlékezést, és miért járt negatív következményekkel, hogy megszegték a kommunista párt akaratát. Az ilyen kérdések kibontásán túl jó lett volna, ha a film több aspektusból is megközelíti a történteket.

Összességében a Magyar Passió bár fontos, érdekes és kevésbé közismert témát dolgoz fel, mégsem tud kilépni a magyar (történelmi) filmekre annyira jellemző kliséhalmazokból, megközelítése pedig erősen szenvedés– és áldozatközpontú. Jó lenne egyszer egy modern eszközökkel, hasonlóan jól megkomponált képi világgal, de kevésbé sematikus ábrázolással, kevésbé a brutalitást hangsúlyozó, a folyamatokat összefüggésében megértető filmet látni az 1945 utáni magyar történelemről.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

A budai várban sétálgatva az egyik épület falán emléktáblára lehetünk figyelmesek, amelynek felirata a következő: „Ebben az épületben dolgozott Angelo