Szerelem, vér és flamenco – Carmen (1984)

147 évvel ezelőtt, 1875. június 3-án hunyt el Georges Bizet. Leghíresebb, és a maga korában egyetlen népszerű operája a Carmen volt, melyből több filmes adaptáció készült. Jelen írásban az 1984-es Carmen című film kerül bemutatásra.

(Forrás: imdb.com)

A Carmen története Prosper Mérimée (1803–1870) francia írónak köszönhető. Mérimée a romantikus francia iskola egyik mestere volt. Az amatőr művészettörténész ifjú, aki 1829-ben debütált első művével, a Szent Bertalan éjszakájával, beutazta Dél-Itália nagy részét. Ez az utazás adta a későbbiekben megszülető, délvidéki történeteinek (pl. a szigorú, becsületgyilkosságot elkövető korzikai apáról szóló Mateo Falcone, vagy a Carmen) forrását. 1830-ban Montijo grófné, a későbbi francia császárné anyja ismertette meg a nála vendégeskedő írót egy megtörtént gyilkossági történettel. Ez a történet adta a Carmen című kisregény valós alapját. Georges Bizet, az addigi operáival (Gyöngyhalászok, Rettenetes Iván, A szép perthi lány, Djamileh) sikertelen zeneszerző 1874-ben kapott felkérést a Carmen megzenésítésére, s talán maga sem álmodott arról, hogy műve maradandó lesz.

Bizet (Forrás: wikipedia)

Az Opera Comique igazgatója menet közben meggondolta magát, mert botrányosnak találta a darab cselekményét. Az opera mégis elkészült, és bemutatójára 1875. március 3-án került sor. Az előadás hatása éppolyan viharos volt, mint Carmen, a sevillai cigánylány és Don José, a navarrai katonatiszt kapcsolata. A nagypolgári közönséget sokkolta, hogy nemesek és polgárok helyett csupa alsó néposztálybeli karakter tolongott a színpadon: könnyen indulatba jövő, verekedős cigány munkásnők, sötét szándékú csempészek és nagyhangú torreádorok, ráadásként pedig egy dezertőr katona. Utóbbi önmagában felháborító volt az 1870-es porosz–francia háború után nacionalista lelkesültségben élő francia közönségnek.

Jellemző, hogy Bizet az előadás idejére bezárkózott az igazgató irodájába, és ott töltötte az estét. Csak akkor nyugodott meg, amikor közölték vele, hogy bár a bemutató viharos volt, de nem lett egyértelmű bukás. A szenvedélyes latin ritmusok révén Bizet lemosta magáról a német zene utánzásának, a wagnerizmusnak bélyegét. A zeneszerző nem sokkal a bemutató után, június 3-án elhunyt.   

     A forgatáson (Forrás: imdb.com)

A Carmen-történetet több mint harminc alkalommal filmesítették meg, és a legtöbb mű inkább a spanyol–mediterrán életérzéshez volt hű, mintsem Mérimée kisregényéhez vagy az operához. 1984-ben olasz–francia koprodukcióban készült operafilm, Julia Migenes, Plácido Domingo és Ruggero Raimondi főszereplésével. A rendező, Francesco Rosi beépítette a filmbe a spanyolországi cigányok jellegzetes tánc– és zenestílusát, a flamencót. A cigányon kívül arab, szefárd zsidó és keresztény andalúz népzenei hagyományokat is magába olvasztó flamenco a 19. század elején vált népszerűvé. Federico García Lorca költő a „kiömlő vér dalának” nevezte a flamencót. A születésről, szerelemről, mágiáról és halálról szóló dalok, valamint a hétköznapi élettevékenységeket megörökítő táncok hűen kifejezik a Carmen világát.

A Carmen szereplői a francia közönség számára megtestesítői lettek az egzotikus mediterrán–latin–spanyol temperamentumnak. Don José a baszk hegylakó komolyságát, Escamillo a kasztíliai életörömöt és lovagi hetykeséget, Carmen pedig az andalúz cigány szenvedélyességet képviselte. Ők hárman mintegy bemutatták azt, amit a külvilág a spanyol mentalitásnak nevezett, és idővel a spanyol országimázs is jócskán épített a fenti karakterekre, megerősítve és táplálva a külvilág előítéleteit.

(Forrás: imdb.com)

A történet Sevillában kezdődik, valamikor a 19. század elején. Ezek izgalmas évtizedek voltak, amikor Spanyolországban a történelem összesűrűsödött: Napóleon megszállása és az ellene kitört gerillaháború, az 1812-es cádizi alkotmány kiadása és visszavonása, a liberális forradalom három éve (1820–1823) és a trónöröklés kérdése körül zajló karlista háború (1833–1840) során a háborúk és polgárháborúk végigkísérik a spanyol történelem e szakaszát.

A baszk kisnemes ifjú, José Lizzarrabengoa tizedes (Plácido Domingo) unalmas napjait tölti az erődben. A film az andalúziai népélet képeivel kezdődik: bikaviadalt, egy vallási körmenetet láthatunk, majd dohánygyári munkásnők vonulnak a gyárba, szám szerint ötszázan. A munkásnők egytől egyig cigányok. A szigorúan őrzött fehér bőrű kisasszonyokkal ellentétben szabad prédaként szolgálnak a katonák számára, akik igyekeznek is kihasználni helyzetüket. Mint az új állomáshelyére érkező Zuniga hadnagy, aki Don Josétól érdeklődik a gyári munkáslányok iránt. Zunigát felcsigázza, amikor megtudja, hogy a lányok félmeztelenül dolgoznak a nagy melegben odabent a gyárban. Bizalmaskodó szavaira, miszerint Don José biztosan ezért álldogál szívesen az erőd tetején, szemben a gyár épületével, a komor baszk azt mondja, hogy az andalúziai lányok nem neki valók. Mintha a sors próbára tenné, a legszebb dohánygyári munkáslány, Carmencita (Julia Migenes) incselkedik a tizedessel. Bár Don José ekkor még játssza a közömböst, és hűséget mutat szülőföldjéről érkezett kedvese, Micaela felé, Carmen arca bevésődik az elméjébe.

(Forrás: imdb.com)

De vajon mennyire ábrázolja hitelesen a cigányok és andalúzok viszonyát a film? A cigányok a 15. század végén érkeztek a Pireneusi-félszigetre. Mivel zarándokoknak mondták magukat, nem bántották őket, sőt menlevelet kaptak, melynek felmutatásával szabadon közlekedtek. 1499-ben azonban spanyol királyi rendelet született, amely kötelezően előírta letelepedésüket, ellenkező esetben 60 nap elteltével el kell hagyniuk Spanyolországot. A gitano-nak vagy calé-nek nevezett spanyolországi cigányok újra meg újra áldozatul estek a türelmetlenségnek.

A spanyol monarchia a 17-18. században erőszakkal kívánta felszámolni a gitano életformát. IV. Fülöp 1633-as rendelete kötelezte a cigányokat, hogy vessenek le minden gitano szokást és viseletet, felejtsék el a gitano nyelvet, a csavargó cigányokat pedig bárki rabszolgává tehette. 1749 végén Spanyolország-szerte összehangolt cigányrazziákat rendeztek, és 9–12 ezer cigányt tartóztattak le, akiket ezután kényszermunkára fogtak, részben észak-afrikai erődökben, részben az almadéni higanybányákban és a haditengerészet fegyvergyáraiban. III. Károly, szakítva elődjei cigánypolitikájával, 1763-ban engedélyezte hazatérésüket. A 19. század elején a cigányok nagy része már letelepedett. 12 ezerre becsülték számukat, és 88%-uk egy tömbben, Andalúziában, a Carmen történetének helyszínén élt.

(Forrás: imdb.com)

Ilyen történelmi előzményekkel korántsem véletlen, hogy a cigánylányokat lehetőleg egy helyen alkalmazták, hogy könnyebben ellenőrizhetők legyenek. A 19. század sztereotípiája a cigány nőkről, hogy szépek, de veszedelmes csábítók, a szerelmüket pedig túl könnyed kézzel szórják. Leginkább a cigányok világát nem ismerők terjesztették a vad cigánylányokról szóló meséket. Carmen alakja mintegy megtestesítője és – az opera, meg a későbbi feldolgozások révén – táplálója lett ennek az előítéletnek, hiszen egyszerre három férfit bolondít a történetben: Zuniga hadnagyot, Don Josét és Escamillót, a torreádort.

Zunigának jelentik, hogy két munkáslány összeverekedett, és egyikük, Carmen megsebezte riválisa arcát. Zuniga megbízásából Don José tizedes elmegy a gyárba. Carmen mindent tagad. Don José börtönbe kíséri Carment, de a lány csábító szavaival ráveszi a tizedest, hogy szöktesse meg.

A sikeres szökést követően a táj megváltozik: a kamera csipkés tornyú paloták sziluettjét mutatja, egy pap olvassa a breviáriumot az előtérben, majd egy andalúziai hacienda belső udvarát láthatjuk. Az udvaron finom úri társaság gyönyörködik két flamencotáncos előadásában. Később a társaság Pastia kocsmájához megy, ahol Zungia és tiszttársai, valamint Carmen és barátnői mulatnak. Escamillo, a torreádor megénekli aznapi győzelmét, és felajánlja hűségét Carmennek, A hintóban két nemesi hölgy meglehetősen bosszúsan nézi, hogy Escamillo, megfeledkezve róluk, csapja a szelet a cigánylánynak.

Záróra után csempészek érkeznek a kocsmába. Carmen és barátnői segítségét kérik új vállalkozásukhoz. Hamarosan két hívatlan látogató zavarja meg a zsiványokat. Előbb Don José jelenik meg, akit Carmen ismét ujja köré csavar. Majd Zuniga hadnagy bukkan fel, aki szintén vágyakozik Carmen szerelmére, ezért rátámad Joséra. A csempészek választják szét a verekedőket, és megkötözik Zunigát. Josénak, aki kardot rántott felettesére, nincs más lehetősége, mint csatlakozni a csempészekhez.

(Forrás: imdb.com)

Don José mindinkább kiábrándul új életéből. Zavarja Carmen fölényeskedő magatartása, könnyed felfogása a szerelemről és hűségről, s bűntudat gyötri, hogy mit sem tud beteg édesanyjáról. Míg a csempészek és barátnőik, köztük Carmen úton vannak, a barlangnál egy baszk lány tűnik fel, Micaela. A lány hírt hoz Don José anyjáról. A dezertőr összeomlik, de eltaszítja a lányt.

Majd Escamillo bukkan fel, aki Carment keresi. Don José haragra lobban, és késpárbajra hívja Escamillót. Az andalúz, aki hallott már a hírhedt „navarrai tőrdöfésről”, nem ijed meg, és elfogadja a kihívást. A baszk komolyság és az andalúz életszeretet meg hetykeség, a spanyol Észak és Dél összecsapása csaknem tragédiába fordul, miként az nagyobb, társadalmi méretben történik a 19. század eleji karlista háborúban. A megérkező csempészek akadályozzák meg az emberölést. Escamillo meghívja őket a bikaviadalra, majd ellovagol. Micaela előbújik rejtekhelyéről, és hazahívja Josét. A férfi lelke kettétörik: egyik fele Carmené, aki a vad szerelmet testesíti meg, a másik a hamvas Micaeláé. Végül José enged a baszk lánynak, és elmegy, hogy láthassa anyját. Carmen gúnyos szavakkal búcsúzik tőle.

(Forrás: imdb.com)

A bikaviadalon barátnői figyelmeztetik Carment, hogy Don José is eljött. A lány azonban nyomát sem mutatja a rettegésnek. A két szerelmes találkozik. Don José megesküszik, hogy szeretni fogja Carment, de a lány csúfosan felel ígérgetésére. Mikor a Josétól kapott gyűrűt ledobja a földre, a férfi kirántja tőrét, és megöli a lányt, éppen azon percben, amikor a közönség felharsog, ünnepelve Escamillo győzelmét.

(Forrás: imdb.com)

A Carmen a munkásnők, cigányok, csempészek és közkatonák életviszonyainak, hétköznapjainak ábrázolásával hatott az ekkoriban kialakuló naturalizmus olasz irányzatára, a verizmusra (verismo), amely valós élethelyzeteket kívánt ábrázolni, méghozzá az alsóbb néposztályok körében. Az opera terén például Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című darabjai reprezentálták az irányzatot, egyébként mindkét opera cselekménye szerelmi háromszöget ábrázol, akárcsak a Carmen, csak éppen itáliai környezetben. Később a verizmus jelentette forrásvidékét az olasz neorealizmusnak, amely mozgóképen vitte tovább az irányzatot.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

2022. június 1-jén a Petőfi-emlékév alkalmából rendezték meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Dísztermében a Költő katonák, katona költők