Szokatlan Mikulás-ünnepség Dél-Olaszországból

A csizmapucolás, a virgács és a sikertelen virrasztás, hogy megleshessük a fehérszakállú ajándékhozót, mindannyiunk számára ismerős gyerekkori emlékek. A Mikulás Magyarországon köztudottan fehér szakállú, vörös ruhában december 5-e éjjelén ajándékokat osztogató, éppen ezért a gyerekek körében igen közkedvelt alak. Vita nélkül megállapíthatjuk tehát, hogy az egyik legnépszerűbb szentről teszünk említést, ha a Mikulásról, avagy széleskörben kevésbé ismert nevén Szent Miklósról beszélünk.

 

A myrai püspök azonban nemcsak a gyermekek, hanem többek között a tengerészek, a gyógyszerészek közkedvelt védőszentje Európa-szerte, sőt mi több, a pálinkafőzők igen sikeres védelmezője Magyarországon. Legendás tetteit Libanonban, Palesztinában, az Egyesült Államokban és Kanadában is ismerik, az angolszász országokban Father Christmas, Finnországban Joulupukki és a holland Sinterklaas alakjai mind-mind az ő hathatós tevékenységének köszönhetik létjogosultságukat.

 

A történelmi alak azonban jól elrejtőzik a nagy fehér szakáll mögött: a hiteles források szerény száma miatt igen keveset tudunk eme ókori „celebről.” Annyi bizonyos, hogy Szent Miklós az ókori római Asia Minor provincia Patara nevezetű virágzó kikötővárosában született i.sz. 260 körül. Származásával kapcsolatban számos mendemonda terjeng az európai köztudatban: bár szülővárosa a mai Törökország területén található, az ókorban erős görög nyelvi és kulturális hatások érték, maga a Nikolaos (a nép győzője) név is görög eredetű. A magyar Miklós név ugyanezen görög alak szláv változatából származik. Egy téves néphiedelem szerint Szent Miklós orosz származású, ugyanakkor nem ismeretlen az a gondolat sem, hogy az ajándékhozó Mikulás valójában valahol Afrikában született, ennek köveztketében még a mai napig is láthatunk olyan szentképeket, melyeken  sötét bőrűnek ábrázolják.

 

Arról azonban már kevesen tudunk, hogy a Mikulásról nemcsak december 6-án emlékezünk meg. Olaszországban a május eleje a Festa di San Nicola ideje, amikoris Itália-szerte hatalmas ünnepségekkel emlékeznek a szent hamvainak 1087-es kimenekítéséről az akkoriban már muszlimok uralta Myrából. A hamvakat és szent ereklyeként őrzött csontokat Bariba és Velencébe szállították a hős keresztény lovagok, tengerészek és kereskedők, s az eseményről minden esztendőben fesztivál keretében emlékeznek meg.  Nem is csoda tehát, hogy évente a világ minden pontjáról zarándokok ezrei látogatják meg Puglia tartomány fővárosát, hogy Szent Miklós sírja előtt imádkozhassanak. A fesztivál azonban nemcsak a mélyen vallásos emberek kánaánja: rengeteg program, koncert, kiállítás, látványos tűzijátékok sora adják az egészét ennek a három napig tartó kulturális és vallási utcafesztiválnak. A legfőbb programok központja a Barivecchia, vagyis az óváros, azon belül is a Basilica di San Nicola, ahol a szent állítólagos hamvait őrzik. Maga a fesztivál hivatalosan május 7-én kezdődik, bár az olasz lakosok már napokkal előtte megkezdik az ünneplést, ami az utcákon látható üres sörösüvegek számából azonnal kikövetkeztethető.

 

A fesztivál első napján bevezetésként egy hatalmas történelmi körmenetnek lehetünk tanúi, mely során a szentet ábrázoló képet 500 díszruhás, érdemeiért a város polgármestere által eme megtisztelő feladatra kiválasztott szerencsefia (avagy a helyi maffia határozottan vallásos és befolyásos tagjai) viszi körbe a városon, jelezve a lakosoknak az ünnepségsorozat kezdetét. Mikor a szentképet végül végső nyugvóhelyére, a Bazilika oltárára helyezik a szent földi maradványainak újratemetését szimbolizálva, megkondulnak a város harangjai, kezdetét veszik az ünnepségek és az éjszakába nyúló rendezvények. A helyi bárok, szórakozóhelyek és kávézók megtelnek helyiekkel és turistákkal, akik a sokszínű és eredeti koncertek élménye mellett a helyi gasztronómia különlegességeit is élvezhetik.

 

A következő napon a kissé másnapos helyiek ismét egy felvonulással tisztelegnek a szent előtt: Miklós aranyozott szobra jelképesen megjárja ugyanazt az utat, melyeket a kimenekített ereklyék évszázadokkal ezelőtt. A szobrot a menet kezdete előtt a tengerpartra viszik, ahol több tucat feldíszített hajóból álló flotta vezérhajóján kezdetét veszi a szent tengeri útjának igen hiteles előadása (Festa a mare), amit hatalmas tömegek szemlélnek a szárazföldről, várva a szent visszatérését többszáz éves otthonába. A kellemes hajóút után szobrát a város főterén állítják ki egy erre a célra felállított díszoltár kellős közepére, s kezdetét veszi az elmaradhatatlan mise, a város megáldása és a véget nem érő hivatali beszédek sora. A helyi rendőrség rezesbandájának minőségi előadása után a szobrot hatalmas csinnadrattával a város főutcáján át a Bazilikában végső állomására szállítják, ahonnan egészen a december 6-ai, Miklós halála előtt tisztelgő megemlékezésig elő sem kerül. A szertartás egyik legérdekesebb színfoltja a manna di San Nicola legendájának ünnepe. Erre az áttetsző, vízzel kevert folyadékra hatalmas kereslet van a fesztivál napjain túl is, ugyanis állítólag a szent csontjaiból kiszivárgó váladék italként vagy külsőleg fogyasztva csodás gyógyító erővel bír.A feldíszített városközpont a fesztivál egésze alatt a legkülönbözőbb programok helyszíne, többek között az esténként ismétlődő, önmagát egyre inkább felülmúló túzijátéknak, szabadtéri előadásoknak, büféknek és persze az olcsó csecsebecséket áruló bódéknak. A tengerpartot ellepik az olasz gyártású, a fesztivál alatt 1 euróért vesztegett Peronit fogyasztó fiatalok, öregek, párok és baráti csoportok, s e színes kavalkádban az ember betekintést nyerhet a dél-olasz hétköznapok gyönyöreibe. Ennek egyik eklatáns példája a parkolóhelyek teljes hiánya, s az ezzel összekapcsolódó „bosszúhadjárat” azon szerencsés autótulajdonosok ellen, akik korai keléssel, protekcióval vagy szemfülességgel szabad parkolóhelyre tettek szert: az autók az est hétralevő részében asztalként és szeméttárolóként szolgálnak. Ezt elősegíti az is, hogy a helyek telítettsége és a megszigorított dohányzási törvények miatt sok ember az utcán folytatja aznap esti baráti bájcsevejét.

A hírhedt polipburger

Ne feledkezzünk meg a méltán híres dél-olasz konyha különlegességiről sem, melyek a fesztivál alkalmára könnyen elérhetővé válnak a tudatlan turisták számára is. Ezek közül a nyárson sütött polip burgert és a magyar lángosra emlékeztető, sajtokkal és húsokkal töltött panzerottit emelném ki, leöblítve az Olaszországban hagyománynak ugyan nem számító, de ízletes Peroni sörrel.

Olasz sonkával és kéksajttal töltött panzerotti

Józan Veronika

Ezt olvastad?

A barna vagy fekete szőrű, kecske szarvú, hosszú hegyes nyelvű, gyerekeket ijesztgető és büntető lény, a Krampusz az évszázadok során
Támogasson minket