A szorongó női lélek terei – 40 éves a Ragyogás

Idén negyven éve jelent meg Stanley Kubrick Ragyogás (The Shining, 1980) című filmje, mely azóta a horrorfilmtörténet megkerülhetetlen klasszikusává vált. Ebből az alkalomból igyekszem újszerű megközelítési irányból vizsgálni az alkotást, tágítva lehetséges értelmezési kereteit.

A film ikonikus jelenetei (Forrás: funpop.com)

A Ragyogás látszólag klisékre építkező, átlagos horrortörténet. Egy háromtagú család (Jack az apa, Wendy az anya és Danny a fiuk) költözik a Szépkilátó nevű hegyi szállodába, hogy karbantartsák a hóval körülzárt épületet. A fiút és az apát rémlátomások gyötrik, és egyre inkább úgy tűnik, a szállodát kísértetek lakják. Stephen King eredeti regényéhez képest, melynek középpontjában Danny látomásai és a hotel természetfeletti jelenségei állnak, Kubrick filmjében sokkal inkább Jack fokozatos megőrülése és a családja elleni terror a hangsúlyos történetszál. A legtöbb értelmezés ezért Jacket tekinti az alkotás központi szereplőjének. Andrew Tudor horrornarratívákkal foglalkozó tanulmányában az olyan metamorfóziselbeszélések közé sorolja a filmet, melyek középpontjában az átváltozáson áteső gyilkos pszichés sérültsége áll. Chris McGee pedig azon horrorok sorában helyezi el a Ragyogást, melyek „a patriarchátus krízisét és a hatalmának újbóli megerősítésére tett kísérletet ábrázolják”. Eszerint a történet Jack erőszakos, autoritásért folyó harcáról szól.

Úton a hotel felé (Forrás: imdb.com)

Ezek alapján (és mert a film másik fő szálát Danny látomásai, „ragyogása” alkotják) úgy tűnhet, a feleség harmadlagos karakter a filmben, értelmezésemben azonban ennek ellenkezőjét igyekszem bizonyítani. Úgy gondolom, a cselekmény középpontjában Wendy, pontosabban az ő – családjával kapcsolatos – félelmei, szorongásai állnak. A hotel tere az anya pszichéjét demonstráló közeg, az ott történő eseményeket frusztrációinak lenyomataiként értelmezhetjük.

A szálloda terében számos (ám alig észrevehető) anomália figyelhető meg. A teljesség igénye nélkül: eltűnő, majd újra felbukkanó (terep)tárgyak, lehetetlen helyeken előforduló ablakok, megforduló szőnyegminta, szállodavendégek, akik nem létező folyosókról érkeznek a hotelba. A történet alapján e jelenséget értelmezhetjük egyszerűen úgy, hogy a hely kísértetei, természetfeletti tulajdonságai okozzák a terek és azok elemeinek különös viselkedését. Győri Zsolt megállapításai a szálloda kísérteties jelenségeiről azonban a térrel kapcsolatban is érvényesek lehetnek: „A filmből szinte teljesen hiányoznak a természetfelettit hagyományosan szimbolizáló karakterek, úgymint a szellemek, szörnyek és a legkülönfélébb mitologikus lények. Ezek helyett rémálomképek, elfojtott emlékek és hallucinációk finom szövetét rajzolja meg Kubrick”. E megállapítással egyetértve feltételezhetjük, hogy a tér, amelyben a cselekmény játszódik, szintén nem (a kísérteties jelenségek által torzított) valóságos tér, hanem a pszichés szorongások kivetülésének terepe.

Forgatás a labirintusnál (Forrás: imdb.com)

E feltevést az is megerősítheti, hogy a horrorfilmekben (és horrorisztikus jelenetekben), különösen az olyan zárt szituációs történetekben, mint a vizsgált alkotás, komoly hagyományokra tekint vissza a pszichés folyamatok fikciós téren történő ábrázolása. Eszünkbe juthat például Roman Polański Iszonyat (Repulsion, 1965) című filmje, melyben a falak spontán megrepedései, a terek torzulásai a főhősnő pszichés összeomlását illusztrálják. Miran Božovič szerint Hitchcock Hátsó ablak (Rear Window, 1954) című filmjében a főhős saját elfojtott vágyával szembesül egyik szomszédját meglesve, mikor az megöli feleségét. Így a szomszéd lakása a főszereplőt (tudtán kívül) saját pszichéjébe engedi betekinteni. Slavoj Žižek The Pervert’s Guide to Cinema (2006) című esszéfilmjében Hitchcock több alkotásával kapcsolatban foglalkozik a tér hasonló jellegű használatával, köztük a rendező két horrorfilmjével, a Psychoval (1960) és a Madarakkal (The Birds, 1963). Úgy véli, a Madarakban az anya ödipális féltése vetül a valóságra az állatok támadásakor, a Psychóban pedig Norman Bates, a skizofrén gyilkos pszichéjét mintázza a terek hármas tagoltsága. E párhuzam azért is fontos mert – ahogy Dennis Bingham rámutat – Kubrick filmje sok aspektusában megidézi Hitchcock Psychóját. Vizsgálatunk szempontjából érdemes továbbá kitérnünk Andrej Tarkovszkij két filmjére, melyeknek szintén rendkívül fontos aspektusa a lelki terek ábrázolása, és amelyekkel a Ragyogás is párhuzamokat mutat. A Sztalkerben (Stalker, 1979) a zónában található rejtélyes szoba materializálja az elfojtott vágyakat, a Solarisban (1972) pedig a Solaris bolygó változtatja valósággá az ott tartózkodó emberek pszichés tartalmait. Žižek értelmezésében a Solaris egyik jelenete, melyben a főhős halott feleségének hasonmása, kivetülése az űrállomás ajtaját átszakítva erőszakkal tör be a szobába, ahol a férfi tartózkodik, a főhős bűntudatának, szorongásának behatolását ábrázolja a mentális térbe. E mozzanatot azért érdemes kiemelnünk, mert egyértelmű hasonlóságot mutat a Ragyogás talán leghíresebb jelenetével, melyben Jack baltával betör a fürdőszobába, ahol Wendy rejtőzik. A film alighanem ezen a ponton ábrázolja a legnyíltabban a félelem tárgyának betörését a nő mentális terébe.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mitől és miért retteg Wendy, aminek ilyen súlyos pszichés lenyomata van. Ezzel kapcsolatban kulcsfontosságú, hogy a filmben számos utalás történik a család problémás előéletére, Jack alkoholizmusára és arra, hogy egyszer részegen eltörte Danny karját. Ezeket az információkat Wendy már a film elején közli Danny első látomását és eszméletvesztését követően. Ez alapján nyilvánvaló, hogy az asszonyban komoly aggályok merülnek fel a hármasban, a külvilágtól teljesen elzárva töltendő hónapok miatt. Elsődlegesen attól fél, hogy Jack újra inni kezd és bánthatja őt vagy Dannyt. Férje megjegyzéseiből és viselkedéséből (pl.: feleségét spermabanknak hívja, feltűnően közönyös vagy ideges, amikor a nő beszél hozzá) az asszony arra vonatkozó gondolataira is következtethetünk, hogy Jack már nem tartja vonzónak, illetve nem szereti őt. A film cselekménye során e félelmek látszólag sorra igazolódnak, vagy másképp, a film cselekménye épp e félelmeket, szorongásokat jeleníti meg.

Nyomok Danny nyakán (Forrás: imdb.com)

Wendy tehát frusztrációkkal terhelt és elhagyhatatlannak tűnő családi közegben él. A hótól eltorlaszolt szálloda, vagyis a tér zártsága e családi közeget illusztrálhatja, pontosabban azt, ahogy a feleség megéli ezt a szituációt. Kétségtelen, hogy a Szépkilátó a patriarchátus tere, azonban nem az elnyomóként, hanem az alávetettként (nőként, anyaként) megélt patriarchális rend terepe. A sövénylabirintus ehhez hasonlóan azt a komplex, problémákkal terhelt közeget ábrázolja, amilyennek Wendy a család belső viszonyait megéli. Figyelemreméltó, hogy Wendy és Jack egyszer sem tartózkodnak kettesben a labirintusban, hiszen annak állandó, szükségszerű szereplője kizárólag az anyai féltés tárgya, Danny. A jelenetben, melyben Wendy és Danny együtt sétálnak a labirintusban, úgy tűnik mintha Jack (a szállodában található maketten keresztül) felülről, fenyegető monstrumként figyelné őket. Anya és fia számára nincs megnyugtató együttlét e családi keretben, mert az apa nyugtalanító jelenléte (itt szó szerint is) ott lebeg felettük. A film végén, mikor az anya hiányzik e családi közegből, az ő félelmeibe pillanthatunk bele: Jack beszámíthatatlan állapotban meg akarja ölni Dannyt. Végül Wendy és Danny együtt hagyják el a labirintust és a szállodát, vagyis az elnyomó patriarchális közeget.

Amennyiben a szálloda valóban Wendy félelmeit materializálja, különösnek tűnhet, hogy a látomásokat (egészen a film végéig) Jack és Danny éli át. Értelmezésem szerint azonban e képek forrása is az anya pszichéje, mely a családtagokhoz kapcsolódó asszociációiból konstruál – a filmnéző számára is – látszólag hozzájuk tartozó rémképeket. Jack viszonylatában az alávetett félelme, Dannyvel kapcsolatban pedig az anyai féltés hozza létre e látomásokat.

Vita (Forrás: imdb.com)

Danny látomásai határozottan képzeletbeli barátjához, Tonyhoz kötődnek. Wendy elmondása szerint Danny az után kezdett el Tonyval beszélni, hogy Jack eltörte a fiú karját. Az tehát bizonyos, hogy Tonyt az apai erőszak hívta életre, azonban korántsem egyértelmű, hogy pusztán Danny traumájához és ragyogásához van köze. Figyelemreméltó, hogy Tony (Danny mellett) kizárólag Wendyhez beszél. A fiú, miután némileg a bizalmába avatta, említést tesz képzeletbeli barátjáról Mr. Hallorann-nek (a szálloda szakácsának) is, de nem szólal meg előtte Tonyként. Jackhez pedig egyáltalán nem beszél a képzeletbeli barát, sőt abban sem lehetünk biztosak, hogy az apa tud Tony létezéséről. E kivételezést magyarázhatnánk egyszerűen úgy, hogy Tony csak azok számára nyilatkozik meg, akikben teljes mértékben megbízik, azonban bizonyos jelenségek, történetelemek arra engednek következtetni, hogy ennél bonyolultabb a barát viszonya a két szereplőhöz.

Értelmezésünk szerint Tony és Danny valójában egylényegű, kizárólag az anya pszichéje választja el őket egymástól. Danny az az egészséges, gondtalan gyermek, akinek Wendy látni szeretné a fiát, Tony pedig a bántalmazott, sérült fiú, akinek valójában látja és akivel – részben az anya hatására – a gyermek maga is azonosul. Feltehetőleg ez okozza a fiú látszólagos skizoid vonásait. A Tony által látott és láttatott rémképek eszerint az anya rémképei, legbelső félelmei, melyeket akaratlanul is (mintegy transzgenerációs, tehát szülőtől átörökített traumát) megoszt Dannyvel. Tony tehát valóban akkor születik, amikor Jack eltöri Danny karját, azonban elsősorban nem a fiú, hanem az anya pszichéjében. Fontos megjegyeznünk, hogy a gyermek első rémképe és ájulása nem közvetlenül azután történik, hogy Jack megkapja a szállodai munkát, hanem miután Wendy erről tudomást szerez. Danny (és a néző) percepciója szerint az ekkor tapasztalt látomás Tonytól ered, ám e félelem valódi gyökere az anya lehet. Emellett a három név (Wendy, Danny, Tony) hasonlósága is a szereplők közös pszichés gyökerére utalhat, egyúttal eltávolítja őket az apától, Jacktől. E Wendy által generált (Tony és Danny közötti) kettősséggel kapcsolatban fontos jelenet Danny és Jack utolsó beszélgetése. A fiú megkérdezi Jacket: „Soha nem bántanál minket, ugye?” Jack erre ingerült lesz és visszakérdez: „Mire gondolsz? Anyád mondta ezt neked? Hogy bántanálak?” Danny nemmel felel, ami megegyezik a néző befogadói tapasztalatával, hiszen – mint láttuk – a fiút a Tony által mutatott rémképek aggasztják, Jack azonban nem hisz a fiúnak és továbbra is az anyára gyanakszik. Paradoxnak tűnhet, de vizsgálatunk szempontjából mindkét szereplőnek igaza van.

Danny (Forrás: imdb.com)

Az értelmezésünket alátámasztó egyik legfontosabb jelenség, hogy Danny bizonyos (Tony által közvetített) visszatérő, álomszerű rémlátomásait, illetve Jack hallucinációinak egyes elemeit a cselekmény realisztikus síkján Wendy látja (például a folyosón hömpölygő vérözönt, vagy Delbert Gradyt) miközben a fiát keresve, kétségbeesetten bolyong a szállodában. Az ekkor általa tapasztalt kísérteties jelenések sorával végképp összemosódik a valóság és az elfojtott szorongások síkja. Dannyhez, illetve a Danny féltéséhez kötődő asszociációk vetülnek a valóságra. E szorongások az apai erőszakkal kapcsolatban egészen a pedofil vérfertőzés lehetőségéig jutnak el. Rob Ager mutat rá, hogy a látomásjelenet, melyben a (feltehetően fellációt végző) medveruhába öltözött illető szerepel, sok aspektusában visszautal Danny ájulásjelenetére. (Lásd: Danny plüssmedvéje, a fogmosás és a felláció párhuzama, a pszichológus és Danny párbeszéde.)

A Ragyogással kapcsolatban egyébként rendkívül alapos és komplex értelmezéseket végző Ager azonban alig foglalkozik azzal, hogy mindkét jelenetnek az anya a tanúja. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy ez az asszociatív összefüggés is Wendy pszichéjéből eredeztethető. Az asszony látomásai az után a kulcsfontosságú jelenet után kezdődnek, hogy Jack baltával betör a fürdőszobába. Ezt követően a leginkább elfojtott anyai félelmek szabad áramlásának lehet tanúja a néző, melyben olyan súlyos képek is helyet kapnak, mint a pederaszta vérfertőző viszony Jack és Danny között, amit a családon belüli elnyomás és erőszak szimbolikus, végletes formájaként is értelmezhetünk.

Betörés a fürdőszobába (Forrás: imdb.com)

Vizsgálatunk zárásaként feltétlenül szükséges kitérnünk a Ragyogás egyik legfontosabb, ikonikus helyszínének, a tiltott 237-es szoba jelentőségére. Elsőként (ezúttal a félelem tárgyát illetően) arról a jelenetről kell említést tennünk, melyben Jack (hogy utána járjon valóban van-e egy elmebeteg nő a szállodában) bemegy a tiltott szobába. A 237-es helyiség bizonyos mértékig hasonlóan működik, mint a Sztalker zónájában található szoba, amely az oda belépők legtitkosabb vágyát mutatja meg. Jack a szobában egy vonzó, meztelen nőt talál, aki megcsókolja a férfit. Idáig úgy tűnhet, mintha Jack vágyaiba nyernénk bepillantást, amíg a tükörben észre nem veszi, hogy a nő hátán az oszlás jelei mutatkoznak. A nő ekkorra visszataszító rémalakká változik, aki elől Jack elmenekül. E jelenetben az lehet a csavar, hogy a látszat ellenére a 237-es szoba is a Wendy pszichéjének tere, pontosabban annak elfojtott mélye. A vonzó nő alakján keresztül jelenik meg Wendy látszólagos (felettes én által diktált) igénye, hogy összetartsa a családot, hogy maga mellett tartsa Jacket. Az oszladozó rémalakba pedig saját – folyamatos szorongását okozó – paranoid, belső démonját vetíti ki, mely bosszúszomjas Jackkel szemben, elüldözi a férfit, és amely végső soron Dannynek is (lelki) sérüléseket okoz. Az, hogy valójában az anya szorongása ülteti el Tonyt Dannyben, összhangban áll azzal, hogy a fiú helyét az után veszi át végleg a képzeletbeli barát, hogy a 237-es szobában lakó őrült nő bántalmazza. Mintha e rémalakban manifesztálódna Wendy számára az elfojtott tudat, hogy fiát végső soron ő maga fojtogatja. Erre az elfojtásra utalhat az is, hogy e jelenetet nem, csak a következményeit mutatja be az alkotás. Tehát amikor az asszony rémülten rohan Jackhez mondván, hogy egy elmebeteg nő is tartózkodik a szállodában, aki bántotta Dannyt, igazat mond, csak képtelen szembenézni a ténnyel, hogy ez a nő, ő maga. Továbbá azzal, hogy Jackhez fordul, mintha arra buzdítaná, hogy leplezze le a benne rejlő rémalakot és – ahogyan a 237-es szobából, mintegy Wendy vágyát teljesítve – meneküljön el, hagyja el a családot.

Jack és az oszló nő (Forrás: imdb.com)

Eszerint Wendy a 237-es szobában nézhetne szembe önmagával és ismerhetné fel az említett szörnyet, erre azonban kizárólag kerülőutakon, Jacken és Dannyn (illetve a hozzájuk rendelt látomásokon) keresztül képes. Ez magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért csak Danny és Jack jár a szobában, illetve, hogy Wendy miért – az ekkorra már megbízhatatlannak tartott – Jackhez rohan, ahelyett, hogy ő maga ellenőrizné a 237-est. Wendy épp úgy képtelen belépni oda, ahogyan végül a Sztalker főszereplői sem képesek belépni a zóna szobájába, mert rettegnek szembesülni legmélyebb vágyaikkal.

A fenti értelmezésen keresztül új megvilágításba kerül Danny és Mr. Hallorann beszélgetése, valamint a szakács 237-es szobára vonatkozó tilalma is. A férfi úgy magyarázza a hotel természetfeletti rossz jelenségeit, hogy „ha történik valami, az nyomot hagy maga után a világban. […] Azt hiszem, sok minden történt itt, ebben a szállodában az évek során. És nem volt mind jó dolog.” Értelmezésünk szerint, a múltban történt negatív esemény alatt valójában Jack alkoholizmusára és Danny karjának eltörésére kell gondolnunk, melyek soha be nem gyógyuló nyomot hagytak Wendy pszichéjében.

Mr. Hallorann kívülállóként, látszólag teljesen nyílt és megértő Dannyvel szemben, mégis azt állítja – tévesen – hogy a hotel jelenségei nem veszélyesek. A negatív eseményeket csak mint a múltban megtörtént és olykor még kísértő jelenségeket látja. A férfi csak fokozatosan érti meg a család jelenleg is fennálló belső frusztrációit, szorongással terhelt közegét és ennek komoly veszélyeit. Ezt a folyamatot követhetjük nyomon Danny és Hallorann beszélgetésében, közvetlenül Tony és a 237-es szoba említését követően. A kérdés után, hogy mi van a 237-es szobában Mr. Hallorann némileg értetlennek tűnik, visszakérdez, mintha időt akarna nyerni, és hosszasan mered Dannyre, mintha maga is próbálna rájönni a válaszra. Végül azt mondja: „Semmi. Nincs semmi a 237-es szobában. Különben is, nincs ott semmi keresnivalód. Úgyhogy, ne menj be oda! Megértetted? Ne menj be!”. Mr. Hallorann látszólag ellentmondásos tanácsai és kijelentései itt a film lényegi, paradox tragédiájára mutatnak rá.

A hotelben talán tényleg nincs semmi fenyegető, mindössze a múltban történt egy negatív esemény, amely be nem gyógyuló nyomot hagyott. Tony jelenléte és funkciója döbbenti rá Hallorannt, hogy e nyom élőbb és veszélyesebb, mint gondolta, a 237-es szoba és az abban rejlő, a családot szétfeszítő anyai szorongás pedig maga a veszély forrása. Erre az ellentmondásos helyzetre utalhatnak a szakács szavai.

Fagyott Jack (Forrás: imdb.com)

A családi harmóniát tagadhatatlanul Jack rombolta le múltbeli felelőtlen tetteivel, azonban a Szépkilátó borzalmait az okozza, hogy Wendy – bár önmagával is elhiteti, hogy megbocsájtott – képtelen elfelejteni Jack bűnét. A család összetartásáért végzett erőfeszítések, férje eltűnésének vágya és Danny féltése között őrlődve a pszichés összeomlás szélére jut, önbecsapásával pedig nemcsak saját, hanem egész családjának bukástörténetét eredményezi. Bár a film lezárása nyitott Wendy és Danny jövendőbeli sorsát illetően, a legkevésbé sem megnyugtató a zárókép, melyen Jack egy 1921-ben, a szállodában készült fotón látható. E fotó rávilágít, hogy a férj időtlen traumaként, kitörölhetetlen nyomként marad jelen a nő pszichéjében, mintegy kővé meredve, ahogy jéggé fagyva látjuk a férfit halála után. Végső soron ez az időtlenné vált, lezárhatatlan trauma kergette őrületbe Wendyt, őrülete pedig a Ragyogás tragédiáját, a Torrance család széthullását eredményezte.

Csondor Soma

Felhasznált irodalom:

Andrew Tudor: Narratívák.
Chris McGee: A borzalmas test olvasása.

Videóesszé a Ragyogás téranomáliáival kapcsolatban.
Győri Zsolt: King kontra Kubrick: Ragyogás.
Csondor Soma: A néző, aki túl sokat látott. In: Bíró Gyöngyvér (szerk.): Móra Akadémia Szakkollégiumi Tanulmánykötet, Szeged, SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, 2017. 114.
Miran Božovič: Az ember a saját retinája mögött. In: Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok, Szeged, Pompeji, 2010. 184.
The Pervert’s Guide to Cinema. (Sophie Fiennes, Slavoj Žižek) Amoeba Film, Kasander Film Company, Lone Star Productions, Mischief Films, 2006.
Dennis Bingham: A „trónfosztott” szerző.
A transzgenerációs traumával kapcsolatban: Imágó 2017/3.
Rob Ager: Danny’s ordeal.

Ezt olvastad?

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet
Támogasson minket