A társadalmi elit helyzete a 18. századi Magyarországon

„Nem másra szolgál a mi eleink tündöklése nékünk, mint hogy szövétnekként világító fáklyával fussuk be a mi életünk pályáját, nem lehetünk sötétben, sem mi, sem az mi cselekedeteink; ha jól viseljük magunkat, azoknak fényességénél mindjárt minden ember meglát: ha rosszul, úgy sem kerülhetjük ujjal való ránk mutatást.” (Gróf Zrínyi Miklós)

Személyes indíttatásom a könyv tanulmányozására elsősorban a prozopográfia módszerének megismerése volt. A módszer új lehetőségeket hordoz magában, elrugaszkodva a biográfiától, mintegy kollektív biográfiaként értelmezhető. A prozopográfia a 20. század modern, tudományos társadalomkutatásának eszköze, s egyben a kutatás „termékének” a megnevezése is. Személyek – szigorú szempontok alapján készített – adattára, mely ugyanakkor túlmutat a lexikonok adatain. Interdiszciplináris módszere lehet a társadalomtudományi kutatásoknak, mégpedig szinte a legalkalmasabb arra, hogy bemutassa a társadalomban lejátszódott változásokat. A 18. századi magyarországi társadalmi változások tekintetében járatlanabb olvasóként érdeklődve vettem kezembe Szemethy Tamás könyvét, amely a Magyar Nemzeti Levéltár és Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Történettudományi Intézet közös kiadásában, A magyarországi rendiség politikai kultúrája c. pályázat támogatásával valósult meg.

A szerző korábbi publikációi, doktori értekezése a könyv születését megelőzően hozzájárultak ahhoz, hogy a műben összegezve képet kapjunk a 18. századi nemesség felemelkedésének hátteréről, a prozoprográfia módszerének gyakorlati alkalmazásáról, s ugyanakkor a kötetet lezáró részletes életrajzi adatokat tartalmazó függeléknek köszönhetően, mintegy adattárat is nyerünk. Láthatunk tipikus pályaíveket, ugyanakkor Szemethy könyve atipikus példákkal is szemlélteti, hogyan „hígult fel” a korábban tisztségekhez nem kötődő, örökletes főnemesi réteg, hogyan alakult ki az ún. új arisztokrácia.

A mű struktúráját tekintve a fejezetek külön-külön is egységet képeznek, egészében azonban konkrét ívét az mutatja, hogy a külön egységek egymást kiegészítve segítik a bővebb betekintést, majd teljes képet mutatnak a társadalmi elit alakulásáról. Mindenképp ki kell emelni azt a teljességet, amelyre a szerző törekedett. Elegendő belepillantani a felhasznált szakirodalom listájába, amely nem csupán arra utal, hogy alapos, módszeres, tudományos munkát végzett, hanem például szolgál a fiatal kutatók számára, s amennyiben szükséges, segítségül is hívható, remek kiindulópont, szakirodalom a jövő történészei számára. A mű dinamikáját a felépítése adja, ahogyan lépésről lépésre haladunk a kitűzött céltól (hiánypótló alkotás, hiszen a magyar arisztokráciára vonatkozó művek a 16 – 17. századi, valamint a 19. századi viszonyokat feltárva már születtek, azonban a 18. századi főnemességre vonatkozó feldolgozás még nem készült.) a kutatási módszer és annak stratégiája, majd használata megismerésén keresztül, a konkrét személyes példákig, életutakig, végül pedig a szerző személyes következtetése és a függelék zárja, teszi kerek egésszé.

A Bevezetésben a szerző előrevetíti, hogy a prozopográfia módszerét alkalmazva hogyan kezdte el kutatómunkáját, utal korábbi szerzőkre, akik a módszer sikeres alkalmazásával már feldolgozták a magyar történelem jelentős területeit, és természetesen a társadalomtörténetre vonatkozóan is említ jelentős műveket. Saját kutatását illetően érthetővé teszi, mire is számíthat az olvasó, mely időintervallumban mozog, konkrétan megjelöli az időhatárt, amelyet a Rákóczi-szabadságharcot lezáró év kezd és az 1799-es év zár le. A Habsburg Monarchia nem rendelkezett egységes főnemességgel, a címadományozások a korábbi évszádokban megszokottól eltérően működtek, valamint a napóleoni időszak már újabb társadalmi változásokat hozott, így a vizsgált korszak mindenképpen új információkkal szolgál az ún. új arisztokráciát, a társadalmi elit változásait tekintve. A szerző mindemellett behatárolja a vizsgált személyek, a vizsgált csoport körét is. A kutatásban azon személyek életútjával foglalkozik, akik bekerültek a Királyi Könyvekbe, akik főnemesi címet királyi/királynői adományozással nyertek. Szemethy összességében 76 családból 91 személyt azonosított, s velük foglalkozik a további fejezetekben. Beszámol arról is, hogy a címadományozás szempontjából szám szerint több főnemes is tagja volt az új arisztokráciának, ők azonban nem saját karrierjüknek, hanem rokoni kapcsolataiknak, esetleg rokonaik karrierjének köszönhették a címadományukat, emiatt részletesebben nem tesz róluk említést. Az adatgyűjtés nehézségeit, lehetőségeit áttekintve elénk tárul az a hatalmas kutatómunka, amely megelőzte a könyv megszületését. A Királyi Könyveken túl a magyarországi levéltárak, valamint az Osztrák Állami Levéltár, családi levéltárak, genealógiai cikkek, családtörténeti és helytörténeti szakirodalmak, a Magyar Családtörténeti Egyesület adatbázisa és a Dieta adatbázis, valamint számtalan digitálisan elérhető levéltári forrás is segítette munkáját.

A bevezető fejezet végén egy mintaelemzésen keresztül áttekinthetjük, hogyan használta fel a választott vizsgálati módszerét.

Az első fejezet a főnemesi cím elérésének módjai szempontjából megkülönbözteti a bárói címet nyert hivatalnokok, majd pedig a bárói címet nyert katonák csoportját. Ezen kívül két fő időszakban vizsgálja az említett csoportokat. A vizsgált korszakban többször változott a hatalomgyakorlás módja. III. Károly átszervezte az ország központi irányítását, a hatékony belső közigazgatás kiépítését az 1723-ban Pozsonyban felállított Helytartótanács létrehozása biztosította. Mária Terézia és II. József felvilágosult abszolutista rendszerének szüksége volt professzionális hivatalnokokra. Ezt követően II. József halála után ismét helyreállt az uralkodó és a rendek viszonya, addigra azonban már meg lehetett különböztetni egy teljes bárói csoportot, akik a korabeli államigazgatás jelentős tagjaiként érték el a címadományt. A szerző a korszakhatárt Reviczky Károly 1770-es rangemelése jelöli, mivel az őt megelőző bárói címet nyert hivatalnokok társadalmi háttere és pályája eltért az őt követő felemelt személyekétől. A kutatás egyik fő motívuma a tipikus életpályáknak a bemutatása, vagyis hogy milyen érdemek szerint adományozott bárói címet az uralkodó. A kutatást tovább nehezítette, hogy III. Károly és Mária Terézia nem adományozott címet protestáns köznemesi családoknak, ellenben konvertita köznemeseket nem túl kiemelkedő karrierjük ellenére is bárói rangra emelt. II. József ellenben egy kivételtől eltekintve csak protestáns és evangélikus családokat emelt bárói rangra.

A fejezet másik nagyobb részét képezi a bárói rangra emelt katonák csoportja, amelyet további két részre bont a szerző – ebben az esetben is az időkeret adja meg a két csoport elkülönülését. A kutatások arról tanúskodnak, hogy Mária Terézia idejében kiépült intézményrendszer jelentős módon segítette, hogy a katonatisztek közé az arra alkalmas személyek kerüljenek be. A hadseregben, az udvar számára is rendkívül fontossá vált a katonai felkészültség és rátermettség, így akár mélyről induló karrierívekkel is találkozhatunk. Annak ellenére, hogy a magyar hadszervezetben a 18. században is még mindvégig egyfajta kettősség figyelhető meg – főként a rendek ellenállása miatt – nyilvánvalóvá vált, hogy a monarchia védelmét nem tudják biztosítani a nemesi felkelő hadak, ezért országunknak is ki kellett vennie a részét az állandó hadsereg újoncokkal való feltöltéséből. A szerző által vizsgált csoportokba tartozó személyek nem csak a magyar toborzású ezredekben teljesíthettek szolgálatot. A felemelkedő új arisztokraták akár idegen, birodalmi ezredek kötelékéhez is csatlakozhattak, egy-egy megüresedő tiszti hely kapcsán. Több egyéb problémával is szembe kellett néznie a szerzőnek a kérdéses csoport vizsgálatakor. Ilyet jelentett például, hogy a század elején alakultak ki a tiszti rangok, s rögzült az ezredek belső vezénylete. A korabeli elnevezések azonban nem minden esetben jelentették konkrétan az illető valódi rangját. A különböző tiszti rangokhoz a század első felében még rangjelzések sem kapcsolódtak, így leginkább a katona fegyverzetéből lehetett következtetni rendfokozatára. Az egyenruha bevezetésére csupán a hétéves háború után került sor, így azt megelőzően a ruházatból maximum abból vonhatunk le következtetést, hogy a tisztek többsége drágább anyagból varratott egyenruhát magának. A század második felében azonban a rangra emelt katonák száma jelentősen megnövekedett, mert valószínűsíthető, hogy módosult a katonaság szerepe, megítélése. 1766 után udvarképessé nyilvánították a tiszteket, vagyis engedélyezték a királyi palotába való belépésüket, s a későbbiekben, az udvarban egyre nagyobb számban megjelenő katonatisztek és a tisztségviselők között elkerülendő vitákat, minden tábornagyot és altábornagyot valóságos titkos tanácsossá emeltek, a vezérőrnagyok udvari kamarások, az ezredesek udvari tanácsosok lettek. Ily módon bekerülve az udvari hierarchiába, szükséges volt a főnemessé emelés. Ki kell emelni a Mária Terézia által 1758-ban alapított Katonai Mária Terézia-rendet. Ennek köszönhetően a tisztek számára a magyar bárói cím elnyerése olyan kivételes lehetőség volt, amelyre korábban nem volt példa.

Az életutak ismertetése mellett a fejezet értékét tovább emeli a képi anyag, amelyeken címertervek, a főnemesi címért benyújtott kérvények, a vizsgált személyek némelyikének portréja látható.

Külön csoportot képeznek a grófi rangemelésben részesült köznemesek. Az időszakban kétféle rangemelésre volt lehetőségük a köznemeseknek, az alacsonyabbnak számító bárói, valamint az elitebb, grófi rangra. A grófi címért magasabb összeget kellett fizetnie a kérelmezőnek, de fontos szempont volt az egy lépésben grófi rangra emelkedésben az illető által befutott karrierív is. A vizsgált személyek közé csak azok kerültek be, akik nem átruházott, vagy kiterjesztett grófi címet nyertek el, valamint nem valamely rokonuknak köszönhetően nyerték ezt el. A két vagy akár egy lépcsőben elért grófok életpályáját, vagyoni helyzetét, társadalmi és családi viszonyaikat is megismerhetjük a könyv segítségével.

A teljesség képét a továbbiakban a 3. fejezet adja meg az olvasó számára. Ebben olyan atipikus pályaívekkel találkozhatunk, amelyek az előző két csoportba nem sorolhatóak be, ketten közülük egyházi személyként, Horváth Mihály pedig görög kereskedőként kerültek be a magyar társadalmi elit soraiba. Egy esettanulmány segítségével ismerhetjük meg Luzsénszky István László, skopjei, majd váradi püspök, valamint Csáky Imre patrónus – kliens viszonyát, azt, hogyan segítette ez a viszony, egy feltörekvő köznemesi család bárói rangra emelkedését.

Chiolich György Farkas, szintén a katolikus klérushoz tartozott, majd Mária Teréziától bárói címet nyert. Az ő beemelése a magyar bárók közé szintén egy érdekes történet, mivel egy jómódú patríciuscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot, viszont a rangemelésnek köszönhetően a főrendek közé, s a felsőtábla tagjai közé emelkedett.

Mondhatni a legkülönösebb pálya mégis báró Horváth Mihály, vagyis Michael Manduka, görög kereskedő élettörténetéből kerekedik elénk. Egyedi esete nem csak abból adódik, hogy az új arisztokrácia tagjai között csupán ő volt az egyetlen kereskedő, de ő volt az egyetlen ortodox vallású is, emellett görög származású. Az egyedi történet esszenciáját az adja, hogy Horváth Mihály leginkább a 19. századi vállalkozók előfutárának tekinthető, azonban rangemelésének köszönhetően mégis a 18. századi új arisztokrácia tagjai között kell említeni. Bizonyos szempontból besorolható volt több társadalmi csoportba, de mintha igazán mindegyikből kilógott volna. A kor tipikus, jómódú kereskedői közül bárói címe kiemelte, de a bárók között kereskedő maradt.

Szemethy Tamás könyve, kutatásai arra világítanak rá, hogy a 18. századi társadalmi elitben lezajló változásokat semmiképpen sem úgy kell tekinteni, hogy felhígult volna a korábbi arisztokrácia, hanem csupán átalakult. A vizsgált csoportok, személyek életútja, a rang elnyerésének lehetőségei és módja alapján elmondható, hogy a 18. században bekövetkezett változások a társadalomban, az uralkodói gondolkodásmódban rajtuk keresztül is megfigyelhető.

A könyv végén található függelék adatközlő táblázatba rendezi a vizsgált személyeket.

Az olvasó remekül kidolgozott, nagyon jól illusztrált, tudományos, nagy értékű, hiánypótló szakirodalmat vehet a kezébe Szemethy Tamás könyvével. 

Huszarek Viktória

A kötet digitális változata ide kattintva megtekinthető.

Ezt olvastad?

Tojásvadászat a Föld köldökén. Nem húsvéti cikk

A végtelen óceán „sivatagjában” fekszik egy sziget, mindentől elzárva. Az elpusztult civilizáció helyén talált életmód, kőszobrok és az őslakók kapcsán

X