A terebesi Perényi család nyomában – Novák Ádám doktori (PhD) fokozatszerzése

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Két és fél hónapon belül immár harmadik alkalommal adhatunk hírt arról, hogy portálunk szerkesztőségének egyik tagja tudományos fokozatot szerzett. Szőts Zoltán Oszkár szeptember 6-ai, majd Szeghő Patrik szeptember 11-ei védése után Lapozó rovatunk vezetője, Novák Ádám is sikerrel – summa cum laude minősítéssel – zárta doktori tanulmányait.

Novák Ádám doktori védésére 2018. november 20-án délelőtt, a Debreceni Egyetem Főépületében került sor. A doktori.hu oldalon keresztül nyilvánosan (ide kattintva) is elérhető dolgozat A terebesi Perényi család működése a kezdetektől 1458-ig, különös tekintettel Perényi János tárnokmesterre címet viseli, s a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájában, a Debreceni Egyetem professzorának, Bárány Attilának a témavetésével készült. A jelölt nevében szeretnénk megköszönni a doktori bizottság tagjainak, Draskóczy Istvánnak,  Tringli Istvánnak (opponensek), Lővei Pálnak, Szende Katalinnak, és a bizottság elnökének, Papp Klárának, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal hozzájárultak a dolgozat végleges tartalmához.

Novák Ádám

A disszertáció témája iránt érdeklődőknek – magán a linkelt értekezésen kívül – sok szeretettel ajánljuk figyelmébe Novák Ádám ezirányú cikksorozatát az Újkor.hun.

Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 1. rész: Ismét király nélkül az ország

Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 2. rész: Két király a trónon

Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 3. rész: A belháború első éve

Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 4. rész: A törékeny béke

Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 5. rész: Szembenállás északon

Ezt olvastad?

Az egyetemi tanulmányok kezdetén mindenkinek fontos megismerkednie az általa választott szakma alapvető fogalmaival és működésével, ami a kulcs ahhoz, hogy
Támogasson minket