2500 évvel ezelőtt, Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa nagykirály hatalmas sereggel vonult a görög poliszok ellenállásának megtörésére és a görög világ bekebelezésére. A cikksorozatban ennek a történelmi sorsfordulónak az előzményeit, legfontosabb eseményeit és következményeit mutatjuk be. A második részben a marathóni csata előzményeit, lefolyását és az azt követő eseményeket mutatjuk be. 

A cikksorozat első része ide kattintva olvasható el.

A hoplita hadviselés

A Kr. e. 8-7. század fordulóján alakult ki a görög hoplita hadviselés, amely forradalmasította a Mediterráneum harcászatát. A hoplita a nehézfegyverzetű katonák elnevezése volt, védőfegyverzetük legfontosabb eleme egy körülbelül 80-90 cm átmérőjű kerek pajzs volt. A pajzs egy fakeretből és a keretre kifeszített több bőrrétegből állt, peremét bronz réteggel is befedtek. A súlyos fából és fémből készült pajzsoknál nemcsak kisebb súlya miatt volt könnyebb hordozni, hanem azért is, mert két belső pánt segítségével mereven illeszkedett a karra, így stabilan lehetett tartani, ezért viselője könnyedén elháríthatta a lándzsaszúrásokat és kardcsapásokat. Az új pajzs szükségtelenné tette a nehéz fémmellvértet, helyette megjelent a lényegesen könnyebb, több préselt bőr- és vászonrétegből álló „vászonvért”, a linothórax. A lábakat fém lábszárvédővel védték a szúrások ellen. A harcosok fejét egyetlen fémdarabból készített, a fejet teljesen beborító sisak védte. A hopliták támadófegyvere egy körülbelül 2-3 m hosszú lándzsa volt, amelyet a fej felett tartva használtak. Ezen kívül a közelharchoz még egy rövid karddal is rendelkeztek.

Az új nehézfegyverzet nemcsak személyes párviadalokra volt alkalmas, ami a korábbi évszázadokban jellemezte a görög hadművészetet, hanem lehetővé tette egy új típusú zárt harcmodor, a phalanx-taktika megjelenését. A phalanx a hopliták rendezett sorokban álló hadrendje, amelyben nem a személyes vitézség, hanem a társakkal együtt végrehajtott kollektív hadmozdulatok számítanak. A klasszikus görög phalanx nyolc sor mélységű, az első három sorban álló katonák pajzsukat bal oldaluk elé tartva, jobb kezükben tartott lándzsájukat előre tartva álltak fel, a következő sorokban állók tartalékot képeztek, illetve ellenséges támadás esetén pajzsukat az előttük álló katona hátának szegezve segítették azokat a csatarend megtartásában. A hopliták ugyanis saját magukat szerelték fel, a fegyverzet viszont meglehetősen drága volt. Kr. e. 500 körül egy átlagos athéni hoplita fegyverzete harminc drachma volt, ami két ökör árának felelt meg. Természetesen ez csak hozzávetőleges ár, hiszen a korabeli fegyverek nem sorozatban készültek, valamint az egyes poliszok hadseregeiben nem létezett egyenruha. Mivel a fegyvert mindenki magának készíttette, vagy örökölte, a szegényebbek pedig használt fegyvereket megvásárolva kijavították azt, ezért a katonák eltérő minőségű és díszítésű fegyverekkel rendelkeztek, így a fegyverek ára is különféle lehetett. A hoplita reform és a fegyelmezett phalanx-hadviseléssel a görög államok olyan katonai fölényre tettek szert, amellyel sikeresen vették fel a harcot a sokkal nagyobb létszámú perzsa haderővel.

A perzsa felvonulás

A sikertelen Kr. e. 492-es hadjárat után, Dareiosz új vezéreket nevezett ki a Hellas elleni hadjáratra, hadvezérét, Datiszt és Artaphernészt. Célpontjuk az ión felkelést támogató Athén és az euboiai Eretria volt. A perzsa flotta Kr. e. 490-ben más útvonalon vonult fel, mint Mardonioszé két évvel korábban. Szamosz szigetétől nem a kis-ázsiai tengerpart mentén hajóztak tovább, hanem Naxosz irányába, amelyet az egy évtizeddel korábbi kudarc után most be is vettek a perzsa csapatok és helyőrséget hagytak a szigeten. Ezt követően Euboia szigetét vették célba, a túlerőben lévő perzsa seregek hat nap alatt bevették Eretriát, amelyet földig romboltak, lakóit pedig rabszolgasorba taszították büntetésül az ión felkelés során felgyújtott szentélyekért. Ezt követően a perzsa flotta áthajózott az attikai Marathónba, mivel a perzsa lovasság számára az tűnt megfelelő csatatérnek. A perzsákkal tartott Athén pontosan két évtizeddel korábban elűzött türannosza, az idős Hippiasz. A perzsák helyismerete biztosan tőle származott, hiszen Marathón Hippiasz nemzetségének, a Peiszisztratidáknak az uralma alatt állt, így elképzelhető, hogy az elűzött türannosz az ott élők támogatására is számított.

Perzsa létszámfölény

Hérodotosz szerint egy 600 hajóból álló flotta szállította a perzsa sereget, de a létszámukról nem ír. Más ókori források viszont rendkívül túlzó létszámadatokat közölnek. Cornelius Nepos, egy római történetíró, Miltiadész életrajzában az írja, hogy a perzsa sereg 200 000 gyalogosból és 10 000 lovasból állt, de a csatában csak 100 000 gyalogos harcolt, a többiek a hajókon várták, hogy Athénba hajózzanak. Más szerzőknél három-, öt-, de még hatszázezer perzsa szerepel, ami nyilvánvaló képtelenség a korszak logisztikai viszonyainak az ismeretében (elég, ha csak egy ekkora haderő élelmezésére gondolunk az eleve élelmiszerhiányban szenvedő görög területeken). A modern becslések szerint a perzsák létszáma 20-60 000 fő között lehetett. Még ez a sereg is nyomasztó túlerőt jelentett Athén számára, ezért segítséget kértek a görög világ vezető hatalmától, Spártától és más államoktól is. A spártaiak a Karneia ünnepre hivatkoztak, amelynek idején nem volt szabad harci tevékenységet folytatniuk, így nem küldtek segítséget. Egyedül a boiótiai Plataiai sietett Athén segítségére, mivel szövetségesek voltak és az athéniak korábban megsegítették őket ősi riválisukkal, Thébai városával szemben.

Az athéni hadsereg körülbelül 10 000 hoplitából állt, ehhez járult a plataiaiak 1000 fős segédcsapata. Kleiszthenész Kr. e. 508-as reformjai óta Attika területe tíz kerületből állt, amelyek egyenként 1000 gyalogost és 100 lovast küldtek a hadseregbe, a phülék csapatait egy-egy sztratégosz vezette. A sztratégoszi testülethez tatozott az arkhón polemarkhosz is, aki szavazategyenlőség esetén döntött. A sztratégoszok közül a legtekintélyesebb Miltiadész volt, aki jól ismerte a perzsákat, hiszen – mint láttuk – korábban a thrákiai Kherszonészosz türannosza volt, amely perzsa uralom alatt állt. Mellette a Kr. e. 480-as háború két legendás vezetője, Themisztoklész és az Alkmeónida Ariszteidész is sztratégosz volt, illetve Xanthipposz, Periklész apja is.

A csata

A perzsák megérkezésének hírére az athéni sereg is sietve Marathónhoz vonult. A tíz sztratégosz között nem volt egyetértés, egyesek azonnal csatát akartak kezdeni a perzsák ellen, mások a létszámfölényt látva behódolást javasoltak. Miltiadász meggyőzte Kallimakhoszt, az arkhón polemarkhoszt, hogy támogassa az ő haditervét, vagyis az azonnali csatát a perzsák ellen. A sztratégoszok naponta váltakozva vezették az athéni sereget, azonban a Miltiadész mellett álló sztratégoszok lemondtak a parancsnoklási napjukról Miltiadész javára. Az athéni és perzsa sereg öt napig egymással szemben táborozott, ez idő alatt a perzsák készletei kifogytak. Az athéni sereg elzárta az Attika belsejébe vezető útvonalat, így lehetetlen volt utánpótlást szerezni, a lovasságnak is naponta a táborhelytől messze kellett itatnia a lovakat. Hérodotosz nem ír a harc kialakulásáról csupán azt írja, hogy az athéniak indultak rohamra, ami addig példátlan volt, hogy egy görög phalanx támadást intézzen az ellenfél ellen. Egy későbbi forrás szerint öt nap elteltével Datisz elkezdte behajózni a lovasságát, hogy az Attikai-félszigetet megkerülve megtámadja a sereg nélkül maradt Athént.

Miltiadész ezzel gyakorlatilag kényszerhelyzetbe került, ezért rendelte el a rohamot. Ez viszont felkészületlenül érte a perzsákat, mivel fő erősségük, a lovasság nem tudott érdemlegesen beavatkozni az ütközetbe. Az athéni arcvonal ugyanolyan széles volt, mint a sokkal nagyobb perzsa seregé, így kevesebb sor állt egymás mögött. A zárt phalanxban felvonuló athéni hadrend centruma nem is bírta tartani a perzsák nyomását és hátrálni kezdett a túlerő elől. Miltiadész a hátrányból azonnal előnyt kovácsolt, és serege elnyújtott szárnyaival bekerítette a perzsákat. A perzsa hadrend felbomlott, az egységek a hajók felé menekültek, a még ellenállókat az athéniak a tengerpartig szorították, sokan a mocsarakban lelték halálukat. Hérodotosz szerint 6400 perzsa holttestet számoltak össze a csata után. A csata során Miltiadész serege csupán 192 katonát vesztett. Hérodotosz túlzó létszámadatait többek között a marathóni csata esetében érthetjük meg. Az athéni sereg létszámával nyilván tisztában volt, mint ahogy az elesettek síremlékén akár maga is olvashatta, hogy 192-en voltak. Azt is tudta, hogy 6400 perzsa esett el, tehát egy egyszerű arányszámmal kiszámolta a perzsák lehetséges létszámát. Ez azt jelenti, hogy vagy nem volt tudatában annak, hogy a görög hopliták taktikai fölényük révén sokkal nagyobb veszteséget tudtak okozni ellenfeleiknek, vagy szándékosan túlozta el a létszámadatokat, hogy még nagyobbnak tűnjön az athéni győzelem. A marathóni csata nyilvánvalóvá tette, hogy a phalanx-taktika sikeres alkalmazása még számbelileg nagyobb hadsereggel szemben is látványos eredményt hozhat.

A marathóni futás legendája

Lukianosznál, egy római kori görög írónál ránk maradt történet szerint a csata után az athéni parancsnok a győzelem hírével egy futárt küldött Athénba, aki teljes fegyverzetben futotta le a Marathón és Athén közötti 42 kilométeres távot. Amikor megérkezett a város piacterére, az agorára, csak annyit tudott kimondani, hogy „Győztünk!”, majd összeesett és meghalt. Hérodotosznál és a korabeli történetíróknál nem maradt ránk hasonló történet. Hérodotosz ír egy Phedippidész nevű athéniról, akit Spártába küldtek futárként, hogy segítséget kérjen a perzsák ellen. A modern korban összemosták a két emléket, a marathóni autóút mellett például ott áll Pheidippidész szobra, amint a győzelem hírét viszi. Hérodotosz azt írja, hogy a vereségüket látva a perzsák a hajóikra menekültek, Artaphernésznek ekkor az az ötlete támadt, hogy a flottával a védelem nélkül maradt Athénra támad, ezért sebesen a város felé kezdett hajózni a Szunion-fok megkerülésével. Az athéni sereg erőltetett menetben követte őket a tengerparton, hogy megakadályozza a perzsák partraszállását. Ezt látva, Artaphernész végül dolgavégezetlenül hajózott vissza megmaradt seregével Kis-Ázsiába.

Miltiadész bukása

A spártai segítség egy nappal a csata után érkezett meg, bár elkéstek, de elképesztő sietséggel vonultak Athén megsegítésére, a közel 220 kilométeres utat mindössze három nap alatt tették meg teljes fegyverzetben. Minden esetre már csak gratulálni tudtak az athéniaknak, majd hazavonultak. A győztes athéniak tömegsírokban temették el az elesetteket, a 192 athénit és az elesett plataiaiakat is egy-egy sírban. Egy évvel később Miltiadász hadjáratot szervezett, hogy megbüntesse azokat az égei-tengeri szigeteket, amelyek támogatták az Athén elleni perzsa hadjáratot. A 70 triérészből álló athéni flotta azonban kevésnek bizonyult, ráadásul Parosz ostroma közben Miltiadész súlyos lábsérülést szenvedett, így nem tudta vezetni a sereget. Miltiadész népszerűségét több politikai ellenfele is irigyelte, közülük is kiemelkedett a már említett marathóni hadvezértársa, Xanthipposz. Miltiadészt azzal vádolták, hogy az általa vezetett hadműveletet szándékosan kudarcba sodorta, így hazaárulást követett el. A marathóni hőst nyilván nem lehetett kivégezni, ezért elképesztő anyagi büntetést róttak ki rá, ötven talanton ezüstöt kellett fizetnie (ez attikai talantonban számolva egy tonna ezüst volt). Elképzelhető, hogy ennyi volt a hadjárat költsége, így az athéniak tulajdonképpen ezt követelték vissza a hadjárat értelmi szerzőjétől, Miltiadésztől. Az összeg megfizetéséig börtönbe vetették, ahol valószínűleg a lábsérülése elfertőződött és ebbe halt bele. Büntetését fia, Kimón fizette ki. Eközben Dareioszhoz is eljutott a vereség híre, dühében egy minden korábbinál nagyobb hadsereg felállítását kezdte meg, hogy végleg leigázza a görögöket. Az egyiptomi szatrapiában azonban felkelés tört ki uralma ellen, így arra kellett összpontosítania. Eközben érte a halál Kr. e. 486-ban, tervét így már utóda, Xerxész valósította meg.

Forisek Péter

Ajánlott irodalom:

Hérodotosz: A görög–perzsa háború. (Ford. Muraközy Gyula) Osiris Kiadó, Budapest, 1998.

Ghirshman, Roman: Az ókori Irán: médek, perzsák, párthusok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1985.

Green, Peter: The Greco-Persian Wars. University of California Press, 1996.

Kertész István: Ez történt Marathónnál. A görög–perzsa háborúk. TKK, Debrecen, 2008.

Lazenby, J. F.: The Defence of Greece: 490-479 BC. Aris & Phillips, Warminster, 1993.

Levi, Peter: A görög világ atlasza. Budapest, 1994.

Németh György–Hegyi W. György: Görög–római történelem. Osiris Kiadó, Budapest, 2011.

Ezt olvastad?

Thermopülai-Szalamisz „2500” – 1. rész: A perzsa „gőzhenger” és az ión felkelés

2500 évvel ezelőtt, Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa nagykirály hatalmas sereggel vonult a görög poliszok ellenállásának megtörésére és a görög

X