Tíz éves Koszovó, a legfiatalabb európai állam

Koszovó államiságának tizedik évfordulóját ünnepli, amely jó balkáni módra egyáltalán nem mentes a régmúltba vezető történelmi és politikai vitáktól, a kiábrándító gazdasági vonatkozásokat már nem is említve. A nagyhatalmi, elsősorban amerikai segédlettel létrejött új európai állam megpróbál önállóan boldogulni és a saját útját járva fejlődni, ahogy a pristinai „Bill Klinton” sugárúton felállított Clinton-szobor talapzatánál elhelyezetett amerikai elnöki jókívánság és üdvözlet is kifejezi, „kívánom nektek, hogy saját országban boldogan, békében éljetek és gyarapodjatok.” A következő rövid ellenben lényegre törő és lehetőség szerint tárgyilagos ország-ismertetőben bemutatjuk az ifjú balkáni állam történelmi, kulturális sajátosságait, társadalmi, politikai és gazdasági problémáit, nem utolsó sorban az elemzés alapjául szolgáló tényadatokat kiegészítve hiteles személyes élményekkel és úti tapasztalatokkal.

Ez a régió a Balkán szívében 2600 m-es vadregényes hegyek koszorújában az évszázadok során az emberi létezés és társadalmi szerveződés színvonala tekintetében soha nem tartozott a fejlett térségek közé, beszéljünk a félévezredes oszmán-török uralomról vagy akár a Szerb Királyság illetve a világháborút követően Jugoszlávia dicstelen korszakáról. A lakosság 90%-t alkotó erős albán nemzeti identitású és nyelvű koszovóiak önmagukat az ókori illírek és a római Dardania tartomány örököseinek tartják, akik a hegyek völgyeiben sikeresen alkalmazkodva átvészelték a római majd az azt követő bizánci és oszmán birodalmi korszakokat megőrizve nyelvűket és a dardánoktól származó zenei hagyományukat. Napjainkban is, a koszovói városok utcáin sétálva az Illyria és Dardania nevek gyakran szembetűnnek kávézók, éttermek cégéreiben, természetesen a balkáni aktuálpolitika átértelmezésében a szerbekkel szembeni ókori identitás és elsőbbség megnyilvánulásaiképpen. Az amúgy évtizedek óta számbeli kisebbségbe szorult koszovói szerbek szempontjából, Koszovó a hazai Erdély-szindrómához hasonlatos felfokozott érzelmi azonosulással és jelentőséggel bír, mint szerb ortodox egyház bölcsője ─ gondoljunk csak az észak-koszovói Pecs (albánul Perjë) és Decsány több mint 700 éves, gyönyörű kolostoraira ─ illetve a Koszovó területén lezajlott máig meghatározó identitásképző szerb történelmi eseményekre, mint az 1389. július 28-i rigómezei (szerbül Kosovo Polje) csatára. Lázár szerb fejedelem, akit a legbölcsebbnek és egyben szent királynak is tartanak a szerbek, életét adta a kétes győzelemért Bajazid szultán ellen, példamutatóan ellenállva az Európát fenyegető török terjeszkedésnek és az iszlámnak, nem úgy, mint a behódoló és hitehagyó, az iszlámot felvevő albán-koszovói lakosság. A felemás győzelemmel vagy inkább bukással végződő véres csata helyszínén álló árva erődítmény bástyatornyát és elhanyagolt emlékművét ma koszovói szerb nemzetiségű rendőrök védik és még hat évszázad távlatából is igen meghatározó jelentőségű a csata időpontja, helyszínes és üzenete elsősorban a két államalkotó, őshonos nemzet a szerb és az albán együttélése szempontjából. Jellemző momentumként a középkorú pristinai taxis, aki egy régi kiszuperált müncheni Mercedesszel kivitt a híres csatahelyhez sokatmondóan, cinkosan vigyorogva tört angolsággal megsúgta, hogy semmit se higgyünk el abból, amit ott az emlékművön írnak a szerbek cirill betűkkel … A nemzetiségi és vallási törésvonalak, sajátosan posztmodern módon teljesen átértelmezik és ütköztetik a történelem és a valóság érzékelését, amit egy kívülálló csupán hümmögve tudomásul vehet, mert egy hasonló megosztóan kényes kérdésben lehetetlen és nem is szabad igazságot hirdetni. Hasonló nemzeti traumákat a magyarság is többször megtapasztalhatott Mohácstól Trianonig, habár a Balkánon a vesztett háborúk könnyen egy nemzet vagy inkább ország eltűnéséhez, gyors feloldódásához vezethetett a több évszázados oszmán uralom alatt.

A sorsdöntő rigómezei csata emlékmű-bástyája és a harcmező 2018 nyarán. (A szerző felvételei)

A rigómezei csata napja, július 28-a, mondhatni legalább két további sorsdöntő eseménynek is ihletett adott: 1914-ben ezen a napon gyilkolta meg Gavrilo Princip szerb egyetemista Ferenc Ferdinándot,  az osztrák-magyar trónörököst Szarajevóban,  illetve 1989-ben, a rigómezei csata 600. évfordulóján tartott összenemzeti szerb megemlékezésen a Nagy Szerbiáról vizionáló nacionalista Szlobodán Milosevic még jugoszláv elnökként gyújtó hangú igencsak albán-ellenes beszédében, tulajdonképpen meghirdette az agresszív, militarista Szerbia megteremtését és elindította a Jugoszlávia széteséséhez, továbbá a koszovói háborúhoz is vezető folyamatokat.  Visszatekintve köztudott, hogy ennek a szörnyű folyamatnak milyen sors jutott: Jugoszlávia szétesett a függetlenedő tagköztársaságaira, a népirtással határos horvát és boszniai háborúban kb. 250 ezer ember halálát követelve és a tragikus végkifejletben még a szerb bölcsőnek tekintett Koszovó is elveszett 1999 júniusában.

Pristina 1998-ban jugoszláv PSZH az utcán (Forrás: Pristina-
Koszovói Történeti Múzeum)

 A szerb radikalizmusra válaszul és legfőképp Koszovó autonómiájának 1986-89 közötti fokozatos megszüntetése miatt az albánok jó érzékkel kétféle ellenállási stratégiát választottak. Egyrészt, a Pristina központú puha, pacifista, értelmiségi politikai reakcióval élve a nemzetközileg is ismert Ibrahim Rugova, irodalomtudós, egyetemi tanár vezetésével 1989 decemberében megalakult a máig létező Koszovói Demokratikus Liga (LDP) mozgalom majd párt. Másrészt a lomha, politikai szélmalomharc iránt nem igazán lelkesedő, keményebb és militánsabb javarészt vidéki társadalmi csoportok válaszaként az addig csak felszín alatt működő Koszovói Felszabadítási Szervezet, 1995-ben, paramilitáris, több ezer fegyverest számláló nemzeti ellenállási gerillahadsereggé alakult. A híres-hírhedt Ushtria Çlirimtare e Kosovës (UÇK avagy Koszovói Felszabadítási Hadsereg) néven jugoszláv és orosz politikai nyomásra még a terrorszervezetek listáján is szerepelt egészen 1998-ig, amikor a nemzetközi szervezetek amerikai hatásra törölték és elismerték a szerb önkény ellen harcoló koszovói önvédelmi és „felszabadító” fegyveres erőként. Fegyveres tagjainak száma a legnagyobb támogatottsága idején az 1998-1999 között zajló háborúban elérte a 30 ezer főt is, akiket aztán a sikeres NATO-beavatkozás után 1999 őszén feloszlattak.

A pristinai ötcsillagos Victory (Győzelem) Hotel a Szabadság-szoborral (Forrás: szerző felvételei)

A közel egy évtizedes gerilla-harc sorozat során kb. 7-8 ezer koszovói UÇK harcos esett áldozatul a szerb reguláris hadsereggel és a különleges rendőri erőkkel vívott összecsapásoknak. A jól bevált balkáni partizán-gerilla hadviselés nyomán az UÇK kisebb egységei, a helyi lakosság támogatását élvezve többnyire szerb rendőrőrsöket és katonai létesítményeket támadtak, míg a szerb erők megtorlásként az UÇK-ban harcoló férfiak családtagjait, illetve a kiterjedt mondhatni klán rokonsághoz tartozókat támadták és gyilkolták módszeresen. Közel két évtized távlatából, napjainkban az UÇK-s harcosok nimbusza, elismertsége vitán felüli Koszovóban, látva a több ezer albán sasos vörös zászlós emlékművet és út menti sírhelyet. Fontos önazonossági szimbólum a koszovói albánok körében, hogy ők az albán nemzeti és állami jelképet, a vörös alapon fekete kétfejű sast ábrázoló zászlót lengetik minden ünnepi vagy családi alkalommal és nem az új államuk lobogóját a kék alapon Koszovó térképét ábrázoló csillagos zászlót, amit többnyire csak a kormányzati épületek tetején lehet észrevenni.

Koszovói albán lobogó Pristinában (a szerző felvétele)

Az egyik legismertebb hős gerillavezér az UÇK alapító, Nagy Albánia létrehozásáért is harcoló Adem Jashari volt, akit a szerbek terroristavezérnek titulálva külön hajtó-vadászatban 1998 márciusában, szülőfalujában Prekazban bekerítették és megölték családtagjaival és klán-rokonsága további 50 tagjával együtt. Tiszteletből, 2009 óta a pristinai Nemzeti Színház, a Nemzeti Stadion és a független Koszovó egyetlen nemzetközi repülőtere is az ő nevét viseli. Látható módon, az UÇK parancsnokságában való aktív részvétel egyben belépőjegyet is jelentett az újonnan megalakuló független Koszovó állam vezetésébe is, mint ahogy történt Ramush Haradinaj vagy Hashim Thaḉi legendás UÇK parancsnokok esetében is, akikből Koszovó miniszterelnöke illetve államelnöke lett a harcok után. Az első Koszovó tartományi majd kvázi független állam elnöke, a köztiszteletben álló és nagy nemzetközi elismerésnek örvendő, Gandhi pacifista kormányzási elveit valló Ibrahim Rugova bölcsészdoktor lett, egészen 2006-ban bekövetkezett haláláig. Érdekes mozzanat és elég sokat elárul a koszovói albánok hőskultuszáról és mentalitásáról, hogy a pacifista megbékélést hirdető Rugova elnökre „csupán” városi közterületek és egy pár iskola elnevezésével tisztelegnek, míg az UÇK-s hősöket parkok, közintézmények vagy akár nemzetközi reptér neve népszerűsíti. Itt feltétlenül érdemes említést tennünk egy világhíres albán női személyiségről a harcos albán férfiak világában. A Szaharov-díjat és sok egyéb nemzetközi elismerést elnyerő Ibrahim Rugova mellett kétségtelenül a legismertebb és koszovói albán személyiség nem más, mint a pristinai származású, de az oszmán tartományi székhelyen, a macedóniai Szkopjéban 1910-ben született Anjezë (Ágnes) Gonxhe Bojaxhiu, vagy ismertebb katolikus apáca nevén kalkuttai Szent Teréz anya. A jellemzően muszlim illetve ortodox balkáni közeg ellenére a fiatal Ágnes a szlovén jezsuita misszionáriusok hatására mélyen vallásos katolikussá vált és egy ír apácarend tagjaként 18 éves korában Indiába utazott. A szörnyű indiai nyomornegyedekben a legelesettebbek között tevékenykedve megalapította a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet és a Nobel békedíjat is elnyerő valóságos élő szentté vált az évtizedek során. Születésének centenáriumára 2010. augusztus 26-án félkész állapotban átadták Pristina központjában álló, állami és nemzetközi adakozásból felépült Koszovó legnagyobb keresztény templomát az impozáns Teréz Anya (Nënë Tereza) katedrálist. Fontos megjegyezni, hogy a nagyon világias, de muszlimhitű Rugova elnök személyes támogatása nélkül nem épülhetett volna fel az impozáns püspöki székesegyház a maroknyi koszovói katolikus hívő számára a muszlim közösségek nem kis tiltakozása ellenére.

Decsányi, 14. századi szerb ortodox kolostor és bejárata KFOR ellenőrző ponttal
(a szerző felvételei)

A véres függetlenedési és nemzetiségi harcok óta még nagyon kevés idő telt el Koszovóban, ezért talán érthető, hogy a nemrég megnyitott pristinai Koszovói Történeti Múzeum leplezetlenül elfogult országtörténeti kiállítása az ókori időktől kezdve a fél évezredes török hódoltság korán keresztül egyből a 20. századvégi autonómia-harcok idejére fókuszál és átugorja az ország jugoszláv és szerb korszakát. A múzeum tárlatvezetője szerint a fél évtizedes összecsapások alatt kb. 14 ezer albán és mintegy 3 ezer koszovói szerb vesztette életét a harcok és a jogtalan megtorlások során, illetve kb. 1 millió koszovói albán lakós kényszerült elhagyni az otthonát ideiglenesen vagy örökre.

Haradinaj UCK-s vezérőrnagy szobra Decsányban (a szerző felvétele)

Máig tisztázatlan az 1999 januári közép-koszovói Raḉak faluban elkövetett szerb tömeggyilkosság esete, amely az EBESZ megfigyelőinek beszámolói alapján kiváltotta az amerikai kormány és a nemzetközi közösség felháborodását és éles bírálatát, illetve nagyban hozzájárult a március 24-i NATO hadművelethez Jugoszlávia ellen a koszovói háború mielőbbi befejezése és egy újabb boszniai jellegű népirtás elkerülése érdekében. Érdekes momentum, hogy a történet másik olvasata szerint, nevezetesen a szerb média és állami propaganda elfogult helyzetértékelése alapján a közel 50 koszovói albán meggyilkolása – köztük kisgyerekek és nők – az UÇK szélsőségeseinek jól szervezett torzított és mesterkélt médiakampányának is része lehetett, amellyel sikeresen a koszovói albán ügy mellé állították és a jugoszláv-szerb erőket démonizálva a szerbek ellen hangolták a humanitárius katasztrófákra és tragédiákra igen érzékeny nyugati közvéleményt és politikai vezetőket. A raḉaki események vitatható és több érdeket is szolgáló esetének vizsgálata előkerült Milosevic hágai perében is a nemzetközi vádhatóság részéről ellenben nem tudtak érdemleges és egyértelmű bizonyítékokkal előállni. Egy újabb tragikus és ködös esemény, amelyben nem lehet igazságot tenni, való igaz az amerikai légierő vezette NATO-gépek a csupán néhány napja NATO tagállam Magyarország légterét és reptereit is használva 5 hét alatt térdre kényszerítette a világ ellen is harcra kész, a bukás szélén táncoló Milosevic jugoszláv elnök seregeit.

Clinton szobor a pristinai „Klinton sugárúton” a panelok árnyékában (a szerző felvétele)

A külpolitikai események okainak elemzésekor az amerikai Clinton-adminisztráció egyoldalú, ENSZ-felhatalmazás nélküli jugoszláviai beavatkozásának hátteréről két momentumot érdemes figyelembe venni: egyrészt az USA ideológiai, elvi alapon az amerikai humanizmus és emberi jogok védelme nevében egy újabb  boszniai jellegű vérontást elkerülendően vállalta a katonai beavatkozást a koszovói albánok védelmében;  másrészt a Balkán szívében a hagyományos pánszláv alapú orosz befolyás ellensúlyozásaképp az amerikai támogatással létrejött új koszovói állam elkötelezett Amerika-barát országgá vált, míg a végletesen legyengült  kis-Szerbia ─ Oroszország legfőbb balkáni képviselője ─ elszigetelődött az amerikai szövetséges országok illetve NATO-tagállamok gyűrűjébe kerülve alig 10 év leforgása alatt.

Koszovó legrégebbi szerb ortodox kolostora a 13. századi Peçben KFOR és UNESCO-s védelem alatt (a szerző felvétele)

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata a finn elnök Martti Ahtisaari és az orosz külügyminiszter közös javaslata alapján kivonták a jugoszláv haderő egységeit Koszovóból és helyettük egy kb. 50 ezer katonából álló többnemzetiségű Kosovo Force (KFOR) nevű amerikai irányítású NATO katonai kontingens vette át a biztonsági és fegyveres ellenőrzést a kvázi független tartományban. Közel két évtizednyi stabilizáló és biztonságot adó nemzetközi katonai jelenlét után a 4 ezer főre csökkentett KFOR nagy elismertségnek és tiszteletnek örvend Koszovóban úgy az albánok, mint a szerbek körében, hiszen a béke, a nyugalom, a status quo és a rend legfőbb képviselői az igencsak megosztott új országban. A küldetés legnagyobb anyagi és haditechnikai teherviselője furcsa ellenben érthető módon még mindig az Egyesült Államok ugyanakkor nem kis büszkeség és jelentőségű tény, hogy a második legnagyobb számú, mintegy 400 katonával szolgálatot teljesítő kontingens a magyar. Sőt, a teljes KFOR misszió általános parancsnokhelyettesi tisztségét is ─ immár második alkalommal ─ szintén egy kiemelkedő képességű magyar főtiszt látja el, jelenleg Csombók János dandártábornok személyében. Az egykori pristinai filmgyár területén működő KFOR főparancsnokság (KFOR Film City HQ) mandátuma határozatlan idejű, hiszen sok fontos feladatuk és tennivalójuk akad az országban, amíg a szimbolikus haditechnikával és kb. 3 ezer fős személyi állománnyal rendelkező Kosovo Security Forces, vagyis a Koszovói Biztonsági Erők képesek lesznek megnyugtatóan szakszerű és nem részrehajló módon átvenni a nemzetközi kontingens helyét.

Az első koszovói elnök dr.Ibrahim Rugova szobra Pristina főterén (a szerző felvétele)

A számos társadalmi, gazdasági és politikai problémahalmaz mellett a közel 2 milliós országnak a népességgyarapodás úgy tűnik, nem jelent problémát ─ például Szerbiával, Magyarországgal és úgy általában a nagyon idősödő Európával ellentétben, ─ hiszen Koszovó a kontinens legfiatalabb és abszolút pozitív demográfiai mutatókkal bíró országa, amely átlagban 4 gyerekes családokból álló életerős és agilis lakossággal rendelkezik. A lakosság közel fele 40 év alatti fiatal és a hivatalos statisztikai kimutatások szerint ez a korosztály 60% körüli brutális munkanélküliségi mutatóval rendelkezik, továbbá a havi átlagbér is csupán 300 Euró körül mozog, amely Moldova után a legalacsonyabb értéknek számít Európában. Természetesen, a kép sokkal árnyaltabb és összetettebb a Balkán valóságában ahol a nyugati jellegű makrogazdasági statisztikai átlag egyáltalán nem tükrözi a hétköznapi élet valóságát, hiszen a fiatalok túlnyomó többsége Svájcban, Svédországban, Németországban dolgozik, míg otthon munkanélkülinek van bejelentve. Mindez meglátszik a nyári kilométeres autósorokon is, és a szinte minden utcában fellelhető MoneyGram nemzetközi pénzátutaló rendszer kirendeltségein is, hiszen a koszovói bruttó nemzeti össztermék (GDP) kb. 25% – át teszi ki az albán diaszpórából havonta rendszeresen hazautalt több milliónyi euró. A nagyobb városokban járva, mint Prishtina, Prizren vagy Perjë, szembetűnő a balkáni élet jellegzetes esti varázsa és vitalitása, a zsúfolt sétáló utcákkal és abszolút teltházas kávézókkal, éttermekkel, amely együttesen szintén nem egy nélkülöző, irtó szegény ország képét tükrözi. Látványosan fejlődő, húzó iparágnak számít az építőipar illetve az autóalkatrész-kereskedő házak, autómosók és természetesen az albán pékségek végelláthatatlan sora a városokban. A jellegzetesen balkáni eklekticizmus és stílus-kavalkád jegyében a lepusztult régi házsorok, szinte mindenütt jelenlévő ad hoc szeméttelepek mellett 25 emeletes toronyházakból álló lakóparkok és bevásárlóközpontok épülnek mindenfelé.

A régi tartományi főváros a középkori Prizren óvárosának látképe a fellegvárral, az ortodox Szent Megváltó-templommal és Szinán-pasa nagymecsetével a Bistrica folyó partján (a szerző felvétele)

 Az ország hivatalosan albán-szerb kétnyelvű és ez szembetűnik az új utca névtáblákon is, habár szerbül, oroszul beszélni nem túl tanácsos vagy eredményes, annál inkább angolul vagy németül, amit többé-kevésbé beszélnek az emberek. A nemzetközi szervezetek és legfőképp az amerikai állami támogatások a GDP újabb 10%-t jelentik, amelyek valamelyest pótolják a külföldi működő-tőke beruházások (FDI) látványos és érezhető hiányát. Koszovóban lépten-nyomon tetten érhető az ifjú ország fő patrónusának dicsfényében játszó Egyesült Államok kultusza és a jelentős amerikai anyagi és politikai támogatások jegyében létezik több amerikai klinika, középiskola, wellness-központ és Pristinában még 5*-os szálloda is Szabadság-szoborral a tetején. Továbbá épülőben van egy korszerű amerikai hőerőmű is a jelenlegi füstokádó, iszonyúan légszennyező, lignit-tüzelésű és kis hatékonyságú régi hőerőmű kiváltására, tudniillik az ország szinte semmilyen szempontból nem képes megélni külső segítség, így energia nélkül sem.

Pristina jelképe az ókori „illír” szobrocska (Forrás: Koszovói Történeti Múzeum)

A közkeletű sztereotípiáktól eltérő módon az iszlám még nem kizárólagosan meghatározó szellemi erő, illetve befolyásoló tényező a többségében muszlim hitű és hátterű albán társadalomban. A török és szaúdi millió eurós adományokból épülő új mecsetek szembetűnőek minden nagyobb településen, akárcsak a napkeltekor és napnyugtakor imára hívó automata müezin éneke a minaretekből érzékelteti, hogy a szekuláris fél-nyugatias társadalom igencsak átalakulóban van. Számos étteremben már egyáltalán nem lehet alkoholt rendelni és a teljes disznóhús tilalom már fel sem tűnik a fél évezrede iszlám befolyás alatt álló országban, hiszen a gasztronómiájuk fő vonala teljességgel török eredetű. Ugyanakkor, a hétköznapi iszlamizáció jeleként is értelmezhető burka és csador-viselet abszolút ritkaságszámba megy a koszovói nők körében. A gyönyörűen helyreállított híres prizreni Szinán-pasa nagymecsetében látogatásunk idején, délben mindössze kb. egy tucatnyi hívő imádkozott, ugyanakkor éles kontrasztként a fellegvárba vezető hegyi út oldalában álló évszázados Szent Megváltó ortodox templom az összeomlás szélén, üresen várta elmenekült híveit.

Prizrent védelmező UÇK-s harcosok emlékműve az óvárosban (a szerző felvétele)

Az észak-koszovói, többnyire szerbek lakta járások felé haladva látványosan szaporodnak az etnikai háborús összecsapások helyszíneire utaló UÇK-s emlékművek a szerb feliratok is módszeresen le vannak festve és az UNESCO kulturális világörökség ─ szerbiai listájának ─ részét képező szerb ortodox kolostorokat is a multinacionális KFOR-erők szlovén és olasz katonái védik az albán többség részéről rapszodikusan fellángoló intolerancia és vandalizmus ellen. A legutóbbi erőszakosnak induló pusztító előjelű incidens a 700 éves, világhíres decsányi kolostor ellen történt 2016 decemberében, amikor egy valószínűleg Szíriából hazatérő frissen megtért iszlamista megpróbált „rendet vágni” gépkarabélyával a mintegy 20 szerb ortodox szerzetes között, de szerencsére a KFOR katonái időben feltartoztatták és leszerelték.

Koszovói albán lobogó Pristinában (a szerző felvételei)

Hódolat Clinton-elnök egykori külügyminiszterének Madeleine Albright asszonynak Pristinában (a szerző felvétele)

Az ifjú ország a belső problémái mellett a nemzetközi elismertségért és különösképp a nagyon fontos ENSZ-tagságáért is meg kell küzdenie. Az ENSZ közel 200 tagállama közül 106 elismerte Koszovó 2008 februári függetlenedését. Ugyanakkor Oroszország, Szerbia fő nagyhatalmi patrónusa kétszer is blokkolta Koszovó ENSZ tagsági kérelmét a Biztonsági Tanácsban, míg az Európai Unió azon tagállamai ─ mint Románia, Szlovákia, Spanyolország, Ciprus és Görögország ─ akik saját belső szeparatista, autonómia-mozgalmaik ismeretében nagyon rossz követendő példának tartják az egykori szerb autonóm tartomány teljes függetlenségét, szintén nem ismerik el az új államalakulatot és nem létesítettek diplomáciai kapcsolatot Koszovóval.

NewBorn a 10 éves állam posztmodern emlékműve Pristinában (a szerző felvétele)

A Szerbiához fűződő konfliktusokkal terhelt kapcsolat rendezése tekintetében újabban úgy a szerb kormányzat, mint a volt UÇK-vezér, Thaqi koszovói miniszterelnök is hajlandónak mutatkozik pragmatikusabban kezelni a vitás ügyeket. Ez év júliusában még bizonyos északi járások, városok területcseréjének korábban elképzelhetetlen ötlete is felmerült akárcsak az északi szerb megyék regionális önkormányzatiságának elismerése, amely tulajdonképpen szerb területi autonómiával lenne egyenértékű Koszovóban. Természetesen, ezekben a kényes etnikai ügyekben még nagyon sok tárgyalásra és a nemzetközi szervezetek, közvetítők jelentős diplomáciai erőfeszítésére lesz szükség, de az bizonyos, hogy mindkét félnek elege van a háborús konfliktusokból és a békés együttélésre, megegyezésre törekszik a KFOR-erők vigyázó tekintete mellett.

Csutak Zsolt

Ezt olvastad?

A Bibliotheca Hungaro-Polonica – Magyar-lengyel Könyvtár 2018-ban, Lengyelország függetlenedésének századik évfordulóján azzal a céllal jött létre, hogy a huszadik század
Támogasson minket