Több mint forráskiadvány – A Beöthy-kötet

Pár hónappal ezelőtt érkezett egy felkérés egy könyvbemutató vezetésére Beöthy Zsigmond könyvéről. Érdekesnek találtam a feladatot, hiszen egy olyan ember válogatott írásairól volt szó, aki Komárom jórészt elfeledett írója, politikusa. Ráadásul olyan érzésem volt, hogy a családjából származó híres-neves személységek árnyékot vetettek Beöthy Zsigmond tehetségére. Véleményem szerint a könyv létrejöttének élharcosai – Boldog-Bernád István és Mészáros Gábor, akik összegyűjtötték és szerkesztették Beöthy írásait – hozzám hasonló felismerésre jutottak.

A könyv elolvasása után világossá vált számomra, hogy nem csak egy újabb forráskiadásról van szó, hanem valami jóval többtől. A könyvnek köszönhetően nem csak megismerhetjük Beöthy írásait, levelezését és vígjátékát, hanem bepillantást nyerhetünk a múlt több dimenziójába. Egyfelől rendkívül izgalmas, hogy a könyv nemcsak Beöthyről szól, hanem kirajzolódhat egyfajta karriertörténet. A könyv memoár részében Beöthy politikai pályafutásán keresztül láthatjuk, hogy milyen volt egy egész reformkori nemzedék felkészültsége, valamint a politikai pályára lépésnek milyen feltételei voltak a 19. században. Ugyanúgy ha Beöthy dimenziójából nézzük a könyvet, akkor a levelezésein keresztül a korszak történésze számára értékes lehet a kapcsolatrendszer feltérképezése. Szintén ehhez a dimenzióhoz tartozik, hogy Beöthy publicisztikáiból kiolvasható konzekvenciák, hiszen roppant érdekes lehet, hogy 180 évvel ezelőtt milyen közéleti témákkal foglalkoztak a kor értelmiségei. A könyv másik dimenziója, hogy Beöthy mit gondolt a reformkori társadalomról. A könyvben található Követválasztás című drámája és a 14 darab egyéb jellegű publicisztikája kiváló forrás lehet, hogy megismerjük a közel két évszázaddal ezelőtti komáromi élet.

A könyv és a címe nagyon hajaz egy forráskiadványra, de jóval több, mint egy szimpla forráskiadvány. Ezt bizonyítják az egyes fejezeti egységek is. A kötet első negyede főként Beöthyvel és munkásságával foglalkozó tanulmányokból áll. A másik része (harmada) lényegében forráskiadás. Sorrendet tekintve az Életemből (29–68. oldal) című rész Beöthy memoárját foglalja magában. Az önéletírása határozta meg egyébként a kötet időbeni korlátozását is (1839–1849 közötti évtized), mivel ezt 1849 elején írhatta meg Beöthy.

„Az önéletírás szöveg megírását két fázisra bonthatjuk: először a lapok jobb oldalára írt alapszöveg készülhetett el, majd egy későbbi átolvasásnál az üresen maradt széles margóra tett olykor bekezdésnyi betoldásokkal egészült ki a szöveg.” (7. oldal)

A szerzőpáros az önéletírást teljes egészében betűhíven közli a könyvben, természetesen a Beöthy bejegyzéseit a lábjegyzetelés lehetőségét kihasználva megőrizte. A szerzői lábjegyzetelés pedig nem a szöveg alatt, hanem a jegyzetek fejezetben található a könyv végén. Ez a megoldás a véleményem szerint nem igazán olvasóbarát, hiszen a korábban megszokott adekvált szerkesztői módszeren esik csorba, nem beszélve arról, hogy kényelmetlen a lapozgatás. Az eredményen azonban nem változtat. Összességében az Életemből kiderül, hogy Beöthy számolt az olvasókkal, hiszen a magyarázatokból, tetteinek önigazolásából látszik mindez. Nyilván történész szemében nem lehet elhamarkodott következtetéseket levonni a memoárok tekintetében, hiszen azzal, hogy a mű a nyilvánosság számára íródik, máris felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet az ilyen írás hiteles, pláne ha az illető politikus. Láthatjuk, hogy a magyarázó Beöthy betoldások főként a politikai pályafutásának az egyes állomásain fordulnak elő, tehát a szerző tudatosan indokolta az egyes lépéseit, hogy azok „szimpatikusak” legyenek a jövőbeni választók számára is.  A fejezet sorai bárhogy is legyen, egy komáromi köznemes életpályáját tárják elénk, kezdve a gyermekkorával és tanulmányaival, folytatva az irodalmi ambícióival, a politikai és jogi karrierjének alakulásával és egészen értelemszerűen a családi mindennapok alakulásával. A szerzőpáros nem titkolt célja az volt, hogy az önéletírást jelentesse meg, viszont jó érzékkel csatornázták be az egyes Beöthy levelezéseket és publicisztikai cikkeket. Így figyelve a komplexitásra, másfelől viszont kontrollforrásoknak is bizonyultak. Hiszen ezek tükrében az önéletírás valamifajta hitelességet sugároz magából.

Beöthy irodalmi vénáját megmutató részek egy sokszínű alkotót mutatnak be, akiről talán elfeledkeztünk. 1834-től haláláig sok verse, elbeszélése, politikai cikke jelent meg a különböző lapokban. Írt elbeszéléseket gyermekek számára (Koszorú, Pozsony, 1837). Jogi szakíróként is jelentős volt. Zeneszerzéssel is foglalkozott. Munkatársa volt többek között a kor legjelentősebb irodalmi orgánumának, az Athenaeumnak. Beöthy egyik legkedvesebb műve a Követválasztás külön fejezet a kötetben (69–138. oldal). Nem véletlenül. A politikai vígjátéka szintén egy újrafelfedezés lehet. Érdekessége, hogy a liberális-konzervatív vita dramatizálásáról van szó, amely a korabeli autentikus politikai nyelvezetet is visszaadja.

A Beöthy Zsigmond levelezése 1849 előtt (139–150. oldal) című fejezetben feltérképezhető és igazolható Beöthy kapcsolati hálója, amelyet a szerzőpáros külön tanulmányban a könyv első felében körül is járt. A szerzőpáros nem csak azért örökítette meg Beöthy levelezését, hogy megvizsgálják a memoár hitelességét és kontrollját, hanem sokkal inkább arra voltak kíváncsiak, hogyan egészítheti ki a két forrástípus egymást. Mert ugyebár a levelezésből eltérően az önéletírástól más és más valóságképet közvetíthetünk.

A Beöthy publicisztikáit összegyűjtő fejezet is érdekes lehet a történészeknek. Hiszen betekintést nyerhetünk, hogy Beöthyt milyen közéleti problémák foglalkoztatták. Viszont ezen kívül abba is, hogy az akkori társadalom előtt milyen aktuális kihívások álltak. Az egyik téma, amely élénken foglalkoztatta Beöthyt a koldulás és kéregetés problematikája, amelyre egy felettébb egyszerű megoldást talált, a jótékonysági bálok sorozatát. (152–153. oldal) Hasonlóan érdekes lehet Robert Owen észhitrendszeréről szóló tanulmánya, amelyből egyfajta szocialista gondolkodású politikus gondolkodása rajzolódik elénk. (155–157. oldal) Ezt a képet árnyalja az egy évvel később megjelent Indigenatus című írása, ahol már egy nemzetben gondolkodó, gazdasági honosítást vizionáló politikust látunk. (158–163. oldal) Valószínűsíthető, hogy Beöthynek nem csak az érdeklődési köre volt összetett, hanem a politikai gondolkodása is, vagyis Beöthy talán egy reformer, aki függetlenül bal- vagy a jobboldali attitűdtől csak pusztán ésszerűbbé és jobbá kívánta tenni az akkori közélet rosszul működő dolgait. 

Összességében elmondható, hogy a könyv lényegében több mint egy forráskiadvány. A szövegek (újra-) közzététele, illetve összegyűjtése révén nevezhetnénk hiánypótlásnak. Izgalmas már csak pusztán az is, hogy a szerkesztőpáros egy rendkívül összetett személyiség, több műfajt átölelő munkásságát mutatja be, így irodalmi, irodalomtörténeti szempontból is érdekfeszítő lehet.  Ha a történész szemüvegén keresztül nézzük a könyvet, akkor sokkal inkább egy segédeszköznek látszik, hiszen a történettudományban meghonosodott kulcsfogalmakkal való munkát teszi lehetővé, vagyis a források és a hozzájuk tartozó forráskritikai munkát „gyakoroltathatja” a történészhallgatókkal. Például a levelezés, memoár, publicisztika háromszögében gyakorolhatja a hallgató a forráskritikát és a források ütköztetését. Csak bízni tudunk abban, hogy Beöthy Zsigmondnak 1849-et követő munkásságát a szerzőpáros egy későbbi kötetben folytatni tudja.

Bencze Dávid

Az ismertetett kötet adatai: Beöthy Zsigmond. Válogatott írások (1839–1849). Szerk. Boldog-Bernád István és Mészáros Gábor. Budapest, Kalligram, 2019. 216 p.

Ezt olvastad?

5+1 könyv az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.

X