Több tízezer oldalnyi történelmi könyv vált ingyen elérhetővé partnereink honlapjain
A jelenlegi járvány okozta vészhelyzet miatt a könyvtárak, levéltárak és múzeumok egyaránt zárva tartanak. Az otthoni munkavégzés keretében végzett kutatást, oktatást vagy tanulást nagyban elősegíthetik mindazok a tartalmak, amelyeket szolgáltatóik ingyen elérhetővé tettek az online térben. Korábbi cikkeink után újabb tartalmakra szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét – ezúttal olyanokra, amelyeket az Újkor.hu partnerei (név szerint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tettek közzé. Mindhárom szervezet több tízezer oldalnyi történelmi könyvet töltött fel honlapjaira ingyen elérhetően. Természetesen az alább olvasható újdonságok nemcsak a szakmabeliek, hanem minden történelem iránt érdeklődő számára érdekesek lehetnek.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete ma új online Kiadványtárt tett közzé, ahol több mint harminc kötet várt elérhetővé a középkortól a jelenkorig, változatos témákban. A Kiadványtár ide kattintva érhető el.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ma mutatta be új kiadványhonlapját. Az önálló oldalon valamennyi eddig megjelent könyvük szabadon kutathatóvá vált, ami összesen 34 önálló kötetet jelent. Ezek a tartalmak az intézet profiljából adódóan az 1945 utáni történelemre vonatkoznak. A honlap ide kattintva érhető el.

Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport március 24-én adott hírt arról, hogy majdnem az összes kiadványát, több mint 12000 oldal terjedelemben elérhetővé teszi az érdeklődők számára. A Kutatócsoport honlapján megjelent hír, benne a kiadványokra vonatkozó linkekkel ide kattintva érhető el.

Mindhárom szervezet azt ígérte híreiben, hogy a most közzétett anyagokat folyamatosan bővíteni fogja a jövőben. Honlapjaikat tehát megéri rendszeresen böngészni a történelem iránt érdeklődőknek.
A megnyíló és ingyenesen elérhetővé tett tartalmak listája minden bizonnyal még bővül a következő napokban, hetekben. Igyekszünk minél több lehetőségről értesíteni olvasóinkat.
Két korábbi cikkünk ingyenesen elérhető tartalmakról:
Ingyenesen elérhető online tartalmak (nemcsak) történelemtanároknak
Öt alkalmazás és számos módszertani ötlet távoktató történelemtanároknak
Szőts Zoltán Oszkár
Címlapfotó forrása: https://www.pickpik.com/
Ezt olvastad?
További cikkek
História a Kutatók Éjszakáján
2033. szeptember 29-én és 30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programfolyam, amelyhez idén is több száz oktatási, közművelődési intézmény, valamint kutatóközpont csatlakozott. Szubjektív válogatásunkhoz a történettudományhoz kapcsolódó programok közül szemezgettünk. […]
Az ősi idegenek áltudománya
2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus előtt. Az esemény nagy nemzetközi médiavisszhangot kapott, s ismét az […]
Tudományos előprojekt a svájci katolikus egyházban és rendekben elkövetett szexualizált erőszak történeti kutatásához
2021 decemberének elején másfél év tárgyalásainak eredményeképpen megállapodás jött létre a svájci katolikus egyház szervezetei és a Zürichi Egyetem Történeti Intézete között az egyházban tapasztalt szexuális erőszak jelenségének történeti feltárásáról. […]
Előző cikk
Pázmány-kutatás a Kádár-korszakban – interjú Bitskey Istvánnal
Bitskey István professzor a kora újkori magyar irodalom és művelődéstörténet kutatásának megkerülhetetlen alakja, aki évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar történetírásnak. Ennek ellenére tudományos útjának indulása a Kádár-korszak elején nem […]