A történelem, a saját korunk és a jövő – interjú Kecskés D. Gusztávval

Kecskés D. Gusztáv 20. századi történelemmel foglalkozik, ezen belül Franciaország és Kelet-Közép-Európa, Magyarország és az ENSZ, a NATO és a szovjet blokk kapcsolatát vizsgálja, illetve sokat foglalkozik az 1956-os magyar menekültek nemzetközi befogadásával is. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával pályájáról és kutatásairól beszélgettünk.

Kecskés D. Gusztáv New Yorkban, 2004-ben

Újkor.hu: Mi vagy ki szerettette meg veled a történelmet?

Kecskés D. Gusztáv: Általános iskolás korom óta nagyon érdekelt a történelem. Szívesen olvasgattam az akkor már gimnazista nővérem történelemkönyveit. Nagyon intenzíven 15-16 éves koromtól foglalkoztatott. Gimnáziumi történelemtanárom és osztályfőnököm, Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum későbbi igazgatója, nagy hatással volt rám. Széleskörű tájékozottsága, távoli országok felfedezése iránti szenvedélye és a kitartó kutatómunka megbecsülése nagy hatással volt rám. Ő hívta fel a figyelmemet Kőrösi Csoma Sándor életpéldájára is, aki a legnehezebb körülmények között is képes volt maradandó tudományos eredmények elérésére.

Egyetemi tanulmányaidat a szegedi József Attila Tudományegyetemen folytattad. Mely tanáraid gyakorolták a legnagyobb hatást rád ezen évek alatt?

Nagyon szerettem Kristó Gyulának az Árpád-korról és a magyar őstörténetről szóló előadásait, valamint Róna-Tas András speciálkollégiumát a magyar őstörténet keleti szálairól. Érdeklődéssel hallgattam Csernus Sándor, Anderle Ádám, Sajti Enikő, Karsai László és Pándi Lajos előadásait. Az irodalmárok közül – hiszen magyarszakos is voltam – különösen Pál József és Fried István világirodalmi tárgyú kurzusaira emlékszem vissza. A legemlékezetesebb szemináriumaim közé tartoztak Sajti Enikőnek a 19. századi orosz eszmetörténetről és Tomka Bélának a náci Németország mindennapi életéről tartott szemináriumai.

Honnan ered a francia kultúra, történelem iránti érdeklődésed?

Még a gimnáziumba kerülésem előtt döntenem kellett, hogy francia vagy olasz nyelvet választok második nyelvnek. A franciát választottam. Persze akkor nem gondoltam, hogy ez a döntés milyen nagy hatással lesz majd az életemre. A gimnáziumi második évem előtti nyári szünetben határoztam el, hogy igazán belevetem magam a francia nyelv tanulásába. Így is tettem. Magánórákra jártam, nagyon megszerettem ezt a nyelvet, nagy élvezettel magoltam még a szavakat is. 1988-ban egyetemi tanulmányaimat egy évre megszakítva több hónapra kimentem Franciaországba, ahol az ország nagy részét vonattal és autóstoppal bejártam. Hatalmas élmény volt ez számomra. Egy egészen új világ. Egyes ekkor megismert barátaimmal ma is kapcsolatban vagyok. Nemcsak a kultúrát és a tájakat, a francia embereket is nagyon megszerettem.

Miért a 20. századi történelem érdekelt a leginkább?

Talán azért, mert nem csupán a történelem, hanem a saját korunk, sőt a jövő is nagyon foglalkoztat. 

A Pécsi Tudományegyetemen és a Sorbonne-on is tanultál doktoranduszként. Milyen főbb különbségeket látsz a két ország doktori képzése, akadémiai szférája között?

A magyar doktori képzésen – 1996 őszétől tartoztam a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájához, Ormos Mária volt a témavezetőm – az első két évben heti rendszerességgel tartottak doktori kurzusokat, és voltak kötelezően elvégzendő feladatok (recenziót és egy fejezetet kellett írni), valamint félévente vizsgáztunk is. A Sorbonne Paris III Egyetemen, amely a Pécsi Egyetemmel az ügyemben szerződve szintén doktori hallgatójává fogadott 1997 őszén, csupán kéthetente összeülő doktori szeminárium volt, ahol részben a doktoranduszok tartottak előadásokat saját témájukról, részben külső előadók. Élisabeth du Réau, aki ezt a nagylétszámú csoportot vezette, volt mindnyájunk témavezetője. Ezeken a foglalkozásokon az 1997/1998-as tanévben tudtam részt venni, amikor a francia kormány ösztöndíjasaként Párizsban kutattam. Mindkét ország képzése nagyon hasznos volt számomra. Pécsett izgalmas előadások voltak, s több előadó is, akikkel e programok során ismerkedtem meg – például Tóth Pál Péter, Agárdi Péter – későbbi munkáimhoz segítséget nyújtottak. Párizsban a doktori szeminárium részben francia, részben, hozzám hasonlóan, külföldi diákokból állt, akik közül többekkel szakmailag is gyümölcsöző kapcsolat alakult ki. Rendszeresen viszont láttuk egymást a francia Külügyminisztérium Levéltárában, az Archives diplomatiques-ban is.

Doktori disszertációdat az 1956-os magyar forradalom franciaországi visszhangjáról írtad. Miért éppen ezt a témát választottad? Melyik országban volt nagyobb érdeklődés a kutatásaid iránt?

Mindenképpen Franciaországhoz kötődő tárgyat akartam választani. Két téma merült fel bennem: az 1848/49-es szabadságharc franciaországi vonatkozásai és az 1956-os magyar forradalom ugyancsak franciaországi hatása. Az előbbiről egy 19. százados kolléga beszélt le, mondván, hogy már eleget írtak róla… Az 1956-os forradalom kutatásának viszont az 1990-es évek közepén robbanásszerű felfutása volt. Az 1956-os Intézet vezetésével széleskörű kutatások folytak a forradalom nemzetközi összefüggéseiről. 1996 őszén, az események 40. évfordulóján nagyszabású nemzetközi konferenciákat rendeztek Budapesten és Párizsban is, amelyeken immár doktorandusz középiskolai tanárként – mint néző – részt vehettem. A forradalom franciaországi összefüggéseiről levéltári kutatások alapján ekkor még szinte senki sem írt. Adva volt tehát a feladat! Az 1956-os Intézet, különösen Tischler János és Litván György támogatása nagyban hozzájárultak a kezdő lendülethez. A disszertációm iránt Franciaországban is érdeklődtek, és ennek révén később bekapcsolódhattam több, Franciaország 20. századi Kelet-Közép-Európa-politikáját vizsgáló kutatásba.

Több évig dolgoztál közoktatásban, ráadásul egy szakközépiskolában. Tanárként mire tanított meg ez a közeg?

1994 őszétől három tanévet dolgoztam a veszprémi kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolában történelem és magyar szakos tanárként. Noha tanítottam, közben rengeteget tanultam az órákra való felkészülés során. A történelemtanítással az egyik fő célom az volt – és ezt a diákokkal is közöltem –, hogy felkészítsem őket az életük során a politika részéről várható manipulációk átlátására, hogy gondolkodjanak, és minél inkább védettek legyenek a hazugságokkal szemben. Hosszasan beszéltem például az első világháborút megelőző tudatosan felszított nacionalizmusról.

Kutatásaidat egy többgyermekes család fejeként folytattad, folytatod. Hogyan egyeztethető össze az elmélyült szellemi munka a nagycsaládos lét rengeteg kihívásával?

Nehezen. De nagyon boldog vagyok, hogy négy gyermekünkkel együtt megadatott ez a kihívás! A nagycsaládból jövő ezernyi impulzus és feladat abban erősített, hogy a helyemen vagyok. Igyekezzem gazdálkodni az időmmel. Megértettem, hogy sokkal több az élet csupán a munkánál. Nagyon motivált, hogy a szakmai előrelépés az egész növekvő családom anyagi biztonságát is erősíti. Vittem a gyermekeimet szakmai programokra, konferenciákra, még doktori védésre is. Igyekeztem, hogy a munkámból adódó lehetőségeimből a családunk egésze profitáljon. Feleségemmel együtt törekedtünk arra, hogy a külföldi ösztöndíjakra a feleségem és lehetőleg valamelyik gyermekünk kilátogasson hozzám. Így volt ez több alkalommal Brüsszel, Genf, Párizs és Bécs esetében is. 1997‒1998-ban pedig az egész akkor négytagú családunk Párizsban volt a francia kormány egy egyetemistának szánt ösztöndíjával… Úgy éreztem, hogy tágult mindettől gyermekeink látóköre. De, ami a legfontosabb: feleségem hősies támogatása nélkül nem végezhettem volna a munkám szempontjából elengedhetetlenül fontos időigényes külföldi kutatásokat. Nagyon hálás vagyok neki ezért!

2001 óta az MTA Történettudományi Intézetében [ma: ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete – a szerk.] dolgozol. Minek köszönhetően adatott meg ez a munkalehetőség?

2001 őszére már bizonyos szakmai múlt állt mögöttem. 1996 óta végeztem a doktori disszertációmmal kapcsolatos kutatásokat. Franciaországi, belgiumi és magyarországi kutatásaim során összegyűjtöttem a dolgozatom megírásához szükséges forrásanyagot. Több tanulmányom megjelent hazai és külföldi szaklapokban is. 1998 őszétől – független kutatóként – a Békés Csaba által vezetett Hidegháború-történeti Kutatóközpontnak végeztem levéltári kutatásokat a Magyar Országos Levéltárban [ma: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – a szerk.] különböző amerikai kutatóintézetek megbízásából. Egy intézeti kolléga javasolta, hogy adjam be a pályázati anyagomat a Történettudományi Intézetbe. Majd behívott a vezetőség, hogy beszélgessenek velem… Hatalmas lehetőség nyílt meg számomra a Történettudományi Intézetbe való felvétellel. Mindaddig alig tudtam időt szakítani disszertációm írására, mert a „bérkutatások” mellett nyelvet tanítottam, kiadónak dolgoztam, iskolának tananyagot fejlesztettem, hogy eltarthassam a családomat. Ekkor viszont a disszertáció írása lett a fő munkám…

Vaskos forráskiadványt állítottál össze az 1945‒1990 közti magyar‒francia kapcsolatokról. Mi késztetett ennek az elkészítésére?

Glatz Ferenc akadémikus, az MTA Történettudományi Intézet egykori igazgatója dokumentumkötet-sorozatot tervezett Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltásban címmel, amelynek egyik alsorozata Magyarország fontosabb külügyi relációit volt hívatva feldolgozni. Engem a magyar‒francia kapcsolatok történetével foglalkozó kötet megírására kért fel. Célom volt, hogy a témával kapcsolatos addigi kutatásokat szintetizáljam. A kötetben rajtam kívül Fejérdy Gergely, Garadnai Zoltán, Holub Krisztina, Klenjánszky Sarolta és Macher Anikó is publikált dokumentumokat. Az 1945 utáni magyar‒francia viszony a történeti kutatás által legintenzívebben feldolgozott relációk egyike Magyarország vonatkozásában. Számos magyar és francia doktori disszertáció és tanulmány, valamint több monográfia és dokumentumkötet készült a témában.

Milyennek látod a különböző országokkal ápolt bilaterális kapcsolataink történetének kutatását?

A magyar‒francia kapcsolatokon kívül a magyar‒amerikai (Borhi László) és a magyar‒lengyel (Mitrovits Miklós) kapcsolatokról jelent meg nagyobb terjedelmű dokumentumkötet. A magyar‒kínai kapcsolatokról (Vámos Péter) rövidesen a könyvesboltokban lesz hasonló munka. Itt említem meg, hogy a Történettudományi Intézet gondozásában most készül egy olyan kézikönyv, amely feldolgozza Magyarország legfontosabb külföldi relációit az integrációs szervezetekkel való viszonyra is kitekintve.

Egy franciául beszélő történelem szakos hallgatónak milyen kutatási témát ajánlanál, ha francia vagy francia‒magyar relációban szeretne kutatni?

Érdemes lenne alaposan megvizsgálni a magyar‒francia gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Az előbbiekkel összefüggésben még az 1956-os forradalom leverése kapcsán figyeltem meg, hogy az akkor a Nyugat által bevezetett diplomácia bojkott ellenére mennyire nagy stabilitást mutattak a gazdasági kapcsolatok. Különösen érdekes lenne egy ilyen vizsgálat az egész 20. század vonatkozásában, több korszakot átívelve.

Kecskés D. Gusztáv a Királyi Könyvtár Kézirattárában. Stockholm, 2005.

Az egyik kiemelt kutatási területed a nemzetközi intézmények, szervezetek magyar vonatkozásai. Legyen ez ENSZ, NATO, Vöröskereszt vagy más. Milyen a fogadtatásod és a lehetőségeid magyar kutatóként egy-egy ilyen nagy szervezet levéltárában?

A nemzetközi szervezetek története valóban nagyon érdekel. A globalizáció fontos lenyomatait látom bennük. Az egyes államoknak az ezekben a szervezetekben megfigyelhető interakciói az esetek nagy részében sűrítve kifejezik azok külpolitikáját. A nemzetközi intézmények, különösen az ENSZ az élet minden területén az egyik legfontosabb normaalkotó intézmény. Érdekes megfigyelni például, ahogyan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a COVID-19 világjárvány kapcsán egyszerre a mindennapi életünkben is láthatóvá vált. Magyarország ezekben az intézményekben folytatott tevékenységének és azok országunkra tett hatásának tanulmányozását nagyon fontosnak tartom külpolitikai helyzetünk megértéséhez történelmi távlatban is. Az ENSZ intézmények, különösen a szakosított szervezetek nemzetközi titkárságai már a hidegháborús szembenállás éveiben is egyre szervesebben kapcsolták hazánkat a globális folyamatokhoz, nyugati és harmadik világbeli partnerekhez. A kutatási feltételek a legtöbb nemzetközi szervezet levéltárában ideálisnak mondhatók. Az esetek nagy részében nagyon segítőkész levéltárosok fogadják a nem túl nagy számban érkező kutatókat. És még a fénymásolási lehetőség is többnyire korlátlan és ingyenes…

Újabban egyre több publikációd jelenik meg az 1956-os magyar menekültekkel kapcsolatban. Miért pont ezt a témát választottad új kutatási irányodnak?

2004 óta számos magyar és külföldi levéltárban gyűjtöttem dokumentumokat Magyarország és az ENSZ viszonyáról. Ezen kutatásaim során döbbentem rá, hogy nem csupán a magyarság, de a globális menekültsegélyezési rendszer kialakulása szempontjából is döntő jelentőséggel bír az 1956-os magyar menekültválság és annak nemzetközi megoldása. Ebben az általad említett nemzetközi szervezetek, így az ENSZ, főként annak Menekültügyi Főbiztossága, a Nemzetközi Vöröskereszt és a NATO egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszott.

Kecskés D. Gusztáv az ENSZ Levéltárában. New York, 2004.

Milyen témákkal szeretnél még foglalkozni a jövőben?

Magyarország és az ENSZ kapcsolatát szeretném tovább kutatni, beleértve hazánk viszonyát az ENSZ szakosított szervezeteivel, így az UNESCO-val és a FAO-val is.

Máté Zsolt

A cikkben szereplő fényképeket Kecskés D. Gusztáv bocsátotta rendelkezésünkre.

Ezt olvastad?

A 2004-ben boldoggá avatott utolsó magyar király, IV. Károly 1921. október 22-e és 24-e között újból megpróbálta magyarországi hatalmát visszaszerezni,