„A történelemben az összefüggések a legszebbek” – interjú H. Németh Istvánnal
H. Németh István nevével szinte minden kora újkor iránt érdeklődő találkozhatott már. Évek óta vezeti a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában az 1945 előtti kormányszervek főosztályát, emellett 1994 óta ő a Magyar Kamara Archívumának referense. Történészként a magyarországi szabad királyi városok kora újkori történetével foglalkozik, több fontos alapművet letett már az asztalra. Kutatásairól, pályájáról, a kora újkori városok jellemzőiről, valamint filmekről és regényekről is beszélgettünk vele. Szőts Zoltán Oszkár interjúja.
Újkor.hu: Hogyan lett belőled történész? Hogyan kezdtél érdeklődni a történelem iránt gyermekkorodban?
H. Németh István: Még a Kádár-korszakban nőttem fel, 1989-ben érettségiztem. Akkoriban az általános iskola alsó osztályaiban rendkívül izgalmas mondákat és regéket olvastattak velünk, amelyek sikerrel kelthették fel az arra fogékony kisgyerekek figyelmét a történelem iránt. Ez nálam így is volt, ezért amikor ötödik osztályban elkezdtünk önálló tantárgyként történelmet tanulni, én ezt szerettem meg leginkább. Ehhez nagy mértékben járult hozzá, hogy mind általános, mind pedig középiskolában nagyon jó történelemtanáraim voltak, akik egyre fokozták az érdeklődésemet. A gimnáziumi órák különösen izgalmasan teltek. Akkori tanárom nem a tényeket akarta visszahallani, hanem inkább az összefüggésekre helyezte a hangsúlyt. Már az első órán elmondta, hogy mit szeretne látni, milyen logika mentén szeretne haladni. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a marxista történelemszemlélet alapjait jelenti, de azt eredményezte, hogy mindenhol az összefüggéseket kerestük. Számomra – mindenféle marxista felhang nélkül – az összefüggések jelentik a történelem lényegét, és meggyőződésem, hogy az uralkodó- és évszámlisták bifláztatásával csak azt érhetjük el, hogy a gyerekek kedvét elvesszük a múlt tanulmányozásától. A tantárgy szeretetét az is erősítette, hogy középiskolai tanárnőnk mindig leosztályozta a történelemfüzetünket is. Ez nagy harcot indított el az osztályban, versenyeztünk, hogy kinek díszesebb a füzete, így fenntartotta az érdeklődést tantárgya iránt is. Emellett olyan tudásanyagot adott le, amellyel sikerrel vághattunk neki az egyetemi felvételinek. Ezért máig hálás vagyok neki.
Nem is merült fel, hogy más irányba tanulj tovább?
Az érettségi után szinte egyértelmű volt, hogy történelem szakra megyek. Akkoriban még nem volt egyszakos képzés, ezért olyan párt kerestem, amivel kvázi egyszakos lehettem. Ezért választottam a levéltár szakpárt a történelem mellé.
Egyből lehetett mindkettőre felvételizni?
Igen, szerencsére a levéltár pont akkor lett „A” szak az ELTE-n. Sokan felvételizünk, mert mindenki meglátta azt a lehetőséget, hogy így csak egy tárgyból kell felkészülni. Gondolkoztam a művészettörténeten is, de gimnáziumi rajztanárunk csekély hangsúlyt helyezett erre, inkább rajzoltatott (ebben nem voltam sosem tehetséges), így maradtam a történelem–levéltár párosításnál. Úgy érzem, szerencsém volt, hiszen kiváló képzést nyújtó, jó tanárokkal találkoztam, akik elindították a kutatói pálya felé azokat, akik ez iránt érdeklődtek. Sokan maradtunk a pályán abból az évfolyamból, például Pálffy Géza, Tusor Péter, Molnár Antal, Ungváry Krisztián vagy jelenlegi munkatársam Fiziker Róbert, de sokan mások is.
A kora újkori várostörténet iránt az egyetemen kezdtél érdeklődni?
Igen. Ágoston Gábor szemináriumán fordult felé a figyelmem. Ez a kurzus Geoffrey Parker Military Revolution: Military Innovation and the Rise of the West, 1500–1800 című, 1988-as könyve kapcsán a hadügyi forradalomról szólt. Ennek a keretében a helyőrséggel rendelkező szabad királyi városok tüzérségi felszerelését vizsgáltam. A hadtörténelem iránti érdeklődésemet ekkor váltotta fel a várostörténet tanulmányozása. Sajnos a kora újkori városkutatás kiemelkedő alakja, Granasztói György éppen Brüsszelben diplomataként dolgozott, így ő nem hirdetett meg órákat. Helyette Bácskai Verához kerültem, aki akkor indította be a Gazdaság- és társadalomtörténeti tanszéket. Egyáltalán nem bántam meg, mert abszolút kiváló, a legújabb európai kutatási eredményeket ismertető képzésben részesített minket. Lényegében mindent meg tudtam tőle tanulni, amit a várostörténet kapcsán ekkor tudásként fel lehetett szívni. A tanítási módszere is nagyon tetszett nekem, mert ő az ismeretek mellett főként a téma kapcsán előbukkanó kérdésekre helyezte a hangsúlyt. Az a csoport ráadásul nagyon erős volt. Én akkor még kis, alsóbb éves kezdőként olyan felsőbb évesekkel kerültem egy kisebb csoportba, mint Sonkoly Gábor, Tóth Árpi, Fazekas Csaba, Szívós Erika. Ekkor alakult ki körülötte egy olyan társaság, akiknek a tagjai mind a mai napig szeretettel gondolnak rá, mert ő igazi, született pedagógus volt. Bácskai Vera lett a témavezetőm, nála szakdolgoztam és nála végeztem a doktori képzést is.
Diplomázás után egyből elkezdted a doktori tanulmányokat?
Igen. A két szakot csúsztatva fejeztem be. Előbb, 1994-ben a történelmet, majd fél évre rá, 1995-ben a levéltárt. Ekkor kezdtem a doktori képzést. Szerencsés voltam, mert éltek még azok a nagy várostörténészek, akiknek a könyvei alapműnek számítottak. Fügedi Eriktől, Kubinyi Andrástól vagy a már említett Granasztói Györgytől rengeteget lehetett tanulni. A gazdaságtörténet terén Gecsényi Lajost emelném ki, aki akkor kezdett órákat meghirdetni az ELTE BTK-n, és volt olyan szemináriuma, ahova én jártam be egyedül rendszeresen. Remekül elbeszélgettünk az órákon. De más olyan történészekkel is találkozhattam még, akik nagy hatással voltak rám, például Szakály Ferenccel és H. Balázs Évával. Mindazt, amit abban az időszakban szakmailag és emberileg tanultam, rendkívül fontosnak tartom mind a mai napig.
Az Országos Levéltárban a doktori képzés ideje alatt kezdtél dolgozni?
Nem, már az első diplomám megszerzése előtt sikerült itt elhelyezkednem. 1994 augusztusában jöttem ide, mivel az akkori vezetés, Lakos János főigazgatóval az élen megelőlegezte nekem a bizalmat, hogy meglesz a diplomám, ami így is lett ősszel. A lehetőség úgy adódott, hogy néhányan eljártunk Trostovszky Gabriellához önszorgalomból okleveleket olvasni. Ő szólt, hogy a Magyar Kamara Archívumának addigi referense, Csukovits Enikő átmegy az MTA Történettudományi Intézetébe és átvehetném a helyét. Nagyon örültem, hiszen ez óriási lehetőség volt, pláne úgy, hogy a kezelésemre bízott iratanyag nagyon közel állt hozzám. Azóta is itt dolgozom, ugyanebben a referenciában.
Milyen anyagok találhatók a Magyar Kamara Archívumában?
Tulajdonképpen ez minden kora újkoros számára „sztárreferencia”, A korszak kutatásával kapcsolatban a legtöbb anyag itt található meg. Ez az Országos Levéltár legrégebbi gyűjteménye, amit 1723-ban hoztak létre. A Magyar Kamara által termelt iratoktól kezdve a kamara tulajdonába került, természetes vagy „mesterséges úton” kihalt nagy nemesi családok levéltárán át a Mária Terézia vagy II. József által feloszlatott szerzetesrendek levéltáráig szinte minden megtalálható itt.
Az 1990-es évek közepe informatikai szempontból is hozott újdonságokat. Hogyan hatott ez a Levéltárra?
Elsősorban Trostovszky Gabriellának köszönhetően ekkor indult el a levéltári anyag számítógépes feldolgozása. Ő kezdeményezte, hogy az iratokat adatbázisokban rögzítsük, és ezek segítségével készítsünk segédleteket. Akkor kezdtük a családtörténeti, illetve a királyi könyveket feldolgozó adatbázis létrehozását, az országban elsőként a források képeit is csatolva hozzájuk. Ez a módszer nemhogy Magyarországon, de Európában sem terjedt még el akkor. Lényegében ezt a gyakorlatot követjük a mai napig. Ez azért is hasznos, mert így meg tudjuk kímélni az eredeti iratokat a „szétolvasástól”. Példaként az Urbaria et Conscriptionest hoznám fel, amiből a digitalizálás előtt napi húsz-harminc kutatótermi kérés is érkezett. Amióta hozzá lehet férni az interneten keresztül, ez a nullára csökkent, pedig az érdeklődés nem szűnt meg, sőt inkább növekedett.
Felmerült bennem egy provokatív kérdés: ha digitalizáljátok a levéltári anyagot és megfelelő segédletekkel ellátva elérhetővé teszitek az interneten, akkor lehet, hogy nem is lesz szükség utána levéltárosra?
Mindig szükség lesz levéltárosra, mert rengeteg levéltári anyag van. Csak itt, a Bécsi kapu téren több ezer iratfolyómétert tárolunk. Gondolj a mikrofilmezésre. Nagy tömegben az 1950-es évek második felében indult el, de a levéltári anyagnak mindössze tíz százalékáról készült azóta felvétel. Voltaképpen a digitalizálás sem hatékonyabb ennél. Ha minden jól összejön, és az összes munkakapacitásunkat erre tudjuk fordítani, akkor évente egymillió felvétel készül a levéltár anyagairól. De ez még csak azt jelentené, hogy ennyiszer nyomták le a gombot a szkenneren. A fájlokat metaadatolni kell, adatbázisban leírni, segédlettel ellátni, hiszen ilyen mennyiségű digitális képet nem lehet struktúrálatlanul, tömegesen kiszórni az internetre. Mondok egy konkrét példát is. A főosztályunk kezelésében levő egyik legfontosabb iratanyag az A 39-es, Acta Generalia (1770–1848) nevű állag, ami több ezer doboznyi terjedelmű. Ha a főosztályunkon dolgozó mind a húsz ember a kezelőktől a főlevéltárosokig minden egyebet eldobna és csak ennek a feldolgozását végezné, akkor is több tíz év eltelne, mire befejeznénk. De ezt nem tehetjük meg, mert a kutatói kéréseket ki kell szolgálni, közművelődési feladatokat kell végezni és minden levéltárosnak megvan a maga referenciája, ahol a még feldolgozatlan anyagokat segédletekkel kell ellátnia, a meglevő segédleteket pontosítania kell, levéltári adatbázisokat építeni hozzá és biztosítani a használatukat a kutatók számára, személyes tanácsadással is szolgálva.
Ha már a kutatók szóba kerültek: a saját kutatásaidat segíti, hogy a Magyar Kamara Archívumának referense vagy?
A privát kutatásaimat kevésbé segíti, hiszen én alapvetően a szabad királyi városokkal foglalkozom, valamint a 16–17., illetve 18. század eleji várospolitikával. Ez a téma pedig leginkább a helyi levéltárakban kutatható, ott őrzik a városi iratanyagot.
Hogyan találtad meg pont a felső-magyarországi városokat magadnak? Ezeknek az iratanyagai még csak nem is a mai Magyarország területén vannak.
Amikor azt az ominózus szemináriumi dolgozatot írtam Ágoston Gáborhoz, beleszerettem ebbe a régióba és főként Kassába. Már a szakirodalomban észrevettem, hogy létezik egy Pentapolis néven emlegetett felső-magyarországi városszövetség, aztán a kassai városi levéltárban rájöttem, hogy rengeteg feltáratlan anyag van hozzá. Amikor disszertációs témát kerestem, Bácskai Vera megkérdezte, hogy mit szólnék ahhoz, ha utánanéznék az akkoriban működő városszövetségeknek, összehasonlítanám és feldolgoznám a működésüket. Lelkesen azt válaszoltam, hogy igen, ezt már én is kinéztem magamnak és remek téma lenne. Elkezdtem kutatni Kassa, Lőcse és Bártfa levéltáraiban és olyan mennyiségű anyagot találtam, hogy fel tudtam építeni egy modellt a 17. századi magyarországi várospolitika főbb vonalairól. Olyan kérdések merültek fel ekkor ugyanis, amelyek nem csupán a városszövetséget alkotó városokra voltak igazak, hanem – többé-kevésbé – az összes városra jellemzőnek tekinthetjük ezeket. Milyen elvárásai voltak a szabad királyi városokkal szemben az államnak, milyen új kihívások vártak a városokra, milyen korszakokra oszthatók a városok fejlődési folyamata, tényleg olyan negatív volt-e, mint az eddigi szakirodalom ábrázolta, és az állam milyen irányba befolyásolta a működést? Ahogy elmélyedtem a témában, láttam, hogy a városszövetség nagyon sok dologgal foglalkozott az adóigazgatástól, adópolitikától kezdve, a hadiellátáson, külkereskedelmen át a városban lakó nemesek szabályozásáig. Ebből elég terjedelmes doktori disszertációt sikerült írnom, ami kétkötetes könyvként (Várospolitika és gazdaságpolitika a 16–17. századi Magyarországon I-II.) meg is jelent 2004-ben. Felmerült persze azóta egy-két magánbeszélgetésben, hogy miért nem inkább valamelyik résztémát adtam be PhD-értekezésnek, a nagy kéziratot megtartva a nagydoktorihoz. Ez azért nem működött, mert számomra a történelemben az összefüggések a legszebbek és nem tudtam volna őket bemutatni, ha csak egy résztémára fókuszálva írtam volna meg az értekezést.
A Magyar Tudományos Művek Tára szerint 128 hivatkozás van eddig erre a munkára. Mit gondolsz, minek köszönhető, hogy ilyen jó lett a szakmai visszhangja?
A hivatkozások mennyisége engem is meglepett, amikor utoljára megnéztem a főbb adatokat. Az adatok arra mutatnak, hogy ez a téma és a témából megszületett monográfia sikeresen épült be a szakmába. Az is nagyon jó ebből a szempontból, hogy a kutatási eredmények nem csupán a várostörténet, hanem más területek számára is hasznos, új információkat jelentenek. Ez azért is fontos, mert látni kell, hogy a várostörténet Magyarországon viszonylag háttérbe szorított. Ennek több oka lehet. Az első talán az, hogy a szabad királyi városok nem voltak olyan jelentősek, mint Angliában vagy Franciaországban, és a helyi városhálózat is gyengébb volt, mint a nyugat-európai. A második az, hogy vannak, akik a városokat nem tekintik a magyar fejlődés fő motorjának, mivel ezekben a városokban főként nem magyar nemzetiségűek laktak. Végül egy olyan hátulütője is van ennek a témának, hogy egy-két kivétellel az egykori szabad királyi városok Magyarország mai határain kívülre esnek. Ez egyrészt azt okozza, hogy a kutatásuk egy kezdő történész számára nehézkesebbnek tűnhet. Másrészt miután a magyar és szlovák történészek (sajnos) kevéssé használják egymás műveit (bár ez talán újabban mintha örvendetesen változna), ezért kifejezetten szlovák várostörténészek kevésbé használták ezt a kötetet, jóllehet neves szlovák folyóiratokban ismertették. Azt is észre lehet venni, hogy a rendszerváltás óta a politikatörténet nagyobb teret nyert a korábbinál a gazdaság- és társadalomtörténet rovására. Ennek hazai terepen a marxista történelemszemlélet szerepének egyértelmű csökkenése az oka, de hat rá az is, hogy a kvantitatív történelemszemlélet világméretben is visszaszorulóban van. A várostörténetnek talán még kevesebb szerepe lenne, ha nem léteznének olyan történettudományi doktori iskolák – gondolok itt az ELTE-n a Bácskai Vera-féle Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékhez és a Granasztói György-féle Atelier Európai Társadalomtudományi és Historiográfiai Tanszékhez kapcsolódókra –, ahol számos olyan történészt képeztek, akik megtartva az alapítók érdeklődését, még mindig várostörténettel foglalkoznak. Egyfajta hálózat is kialakult közöttük. Ez onnan is látszik, hogy a Budapest Főváros Levéltára által életre hívott nagy konferenciákra viszonylag sokan jelentkeznek, de számos olyan OTKA-kutatás vagy kutatási projekt is létrejött az utóbbi években, amelyben ennek a hálózatnak a résztvevői – mint például Czoch Gábor, Tóth Árpi és én – alkotnak egy-egy ilyen kutatócsoportot.
Neked is van OTKA-kutatásod folyamatban. Milyen témán dolgoztok itt?
Kutatásunk fő tárgya a rendi országgyűlések története. A kutatócsoportban több alcsoport dolgozik együtt. Ez azért alakult így, mert eredetileg több, rendi országgyűlésekkel foglalkozó kutatás indult volna 2015/2016 táján, de felismertük azt, hogy nagyobb sikerrel tudjuk megkezdeni a munkát, ha közösen pályázunk. Összeálltunk és létrehoztunk egy nagy kutatócsoportot, hogy a témával foglalkozó történészeknek kutatást segítő és finanszírozó hátteret nyújtsunk. A tervet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal jól értékelte, és 2016-ban megkezdhettük a munkát. A projekt 2019-ig tart és olyan, a rendi országgyűlések történetével évtizedek óta foglalkozó történészek vesznek részt benne, mint Szijártó István, Forgó András, Kalmár János, Poór János, Dobszay Tamás vagy Völgyesi Orsolya. Próbáljuk kifejteni valamennyi altémánkat. Több kötet megjelent már, és igyekszünk konferenciákat is szervezni. Idén is fogunk, mégpedig Egerben, Pap József parlamentarizmuskutató csoportjával együttműködve, jövőre pedig egy nemzetközi tanácskozást tervezünk itt, a fővárosban.
Jelenleg csak az OTKA határozza meg a kutatásaidat, vagy vannak más projektjeid is?
A disszertációm könyvbeli megjelenése után sem hagytam abba a várospolitikai témát. Most a 17. század végével és a 18. század első harmadával foglalkozom. Erre az időszakra az erősen központosító várospolitika jellemző. Itt már fontosnak bizonyul, hogy a Magyar Kamara Archívumának referense vagyok, mivel ez a központi hivatal küldte ki azokat a kiküldött királyi biztosokat, akik ellenőrizték a városok tisztújítását, és kemény kézzel nyúltak bele a gazdálkodásukba, hogy az állami adókat minél hatékonyabban lehessen behajtani. Ezzel az állam külpolitikai ambícióit szolgáló hadi kiadásokat finanszírozták. Ez tulajdonképpen a régebben abszolutista államnak nevezett jelenség egyik szegmense, városok felőli háttere. Ezt a kérdést nemcsak a felső-magyarországi városszövetség iratain, hanem valamennyi szabad királyi városéin keresztül vizsgálom. A téma szorosan összefügg a városok diétai szereplésével, ezért az OTKA-kutatócsoport munkája összekapcsolódik a saját kutatásommal. A mi altémacsoportunk fő célkitűzése azonban nem az abszolutista várospolitika feltárása, hanem a mai Magyarországon megtalálható leggazdagabb városi levéltár, Sopron iratainak feldolgozása, és a város országgyűlési szereplésének bemutatása egy forráskiadvány segítségével. Régebben, már a korábban elnyert Bolyai-ösztöndíjam során megfogalmazódott bennem, hogy valamennyi város országgyűlési szereplését jó lenne bemutatni. Sopron után következhetne Kassa, és így tovább. Rengeteg igen gazdag városi levéltár rendelkezésre áll, és a szlovák kollégák is igen segítőkészek. Eddigi kutatásaim során több mint harminc szlovákiai levéltárban jártam, és mindenhol nagyon jó tapasztalatokat szereztem.
Hosszú távon milyen terveid vannak?
Hosszú távon az abszolutizáló várospolitika érdekel leginkább. Szeretnék erről írni egy vagy két könyvet. Úgy tervezem, hogy a könyv első fele (kötete) közigazgatás- és alkotmánytörténetről, a második fele társadalomtörténetről fog szólni. Az első fele inkább a levéltárosi, a második a történészi énemet mutatná be. A téma nagyon izgalmas, és ha jól sikerül, akkor akár egy akadémiai doktori értekezésnek is benyújtható lesz. Az első részben az összes szabad királyi városról gyűjtök információkat erre a témára vonatkozóan, és igyekszem még szélesebb körben bemutatni az ekkor végbement változásokat és elemezni azokat. Nyilván adott terjedelmi keretek között nem lehet valamennyi város társadalomtörténeti hátterét feldolgozni, de Kassa és Sopron jó választásnak tűnik arra, hogy a városi elit összetételének változásait jól lehessen modellezni. Szeretném megvalósítani a már említett forráskiadvány-sorozatot is, és jó lenne írni Kassáról egy modern várostörténeti monográfiát. Azt hiszem, ennyi éppen elegendő célkitűzésnek, hiszen az ember levéltárban dolgozó történészként jóval kevesebb időt tud rászánni arra, hogy a saját kutatásait folytassa.
Azok közé a történészek közé tartozol, akik rendszeresen közölnek ismeretterjesztő cikkeket, például a Magyar Nemzeti Levéltár honlapjának A hét dokumentuma rovatában, de nemrég a Rubiconban is megjelent egy írásod. Miért tartod fontosnak, hogy a nagyközönség is megismerje a kutatási eredményeket?
Több szempontból is fontosnak tartom. Egyrészt bízom benne, hogy a történettudomány ázsióját ezzel lehet növelni, az unalmasnak tűnő történeti tényeken túl a fiatalok és az érdeklődő idősebb korosztály figyelmét felhívni a nagyon fontos összefüggésekre. Másrészt abban is reménykedem, hogy a legújabb kutatási eredmények bemutatásával megváltoztathatjuk az emberek történelemszemléletét. Régebben ez a szemlélet erős Habsburg-ellenességgel párosult, és Magyarország történetét leginkább felkelések és forradalmak sorozataként írták le. Nagyon kevés figyelem fordult az ország építése felé. Reálisabb önértékelésünk lehetne, ha jobban tisztában lennénk a történelmünkkel. Az ország történetét ugyanis nem mindig csak külső ellenségek határozták meg és nem voltunk egyfolytában elárulva. A városok és az önkormányzatok történetének vizsgálatával bemutathatjuk azt a nagyon reálisan gondolkozó, polgári, vállalkozói réteget, amelyik nagyon sokat tett azért, hogy a kora újkori Magyarország alapvetően mezőgazdasági jellege a dualista korra valamelyest megváltozzon. Ennek a bemutatása fontos szerepet tölthet be abban, hogy a mai magyar politikai gondolkodás polgári értékekkel gazdagodhasson. Nem is annyira a politikusokat kellene erről meggyőzni, hanem az állampolgárokra hatni, akik megválasztják őket.
H. Németh Istvánnal legközelebb a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az Újkor.hu közös rendezvényén találkozhatnak. A részleteket az alábbi plakátra kattintva tudhatja meg. |
A nagyközönség azonban sokszor nem a történészektől, hanem a történelmi játékfilmekből, regényekből szerzi ismereteit. Tudsz esetleg ajánlani olyan filmeket, könyveket ebben a műfajban, amelyek szerinted hitelesek?
Szerintem ez egy nagyon fontos kérdés, már vártam is, hogy feltedd. A történelem iránt azzal lehet gyerekkorban felkelteni az érdeklődést, ha rendelkezésre állnak olyan regények, amelyek érdekesen és kalandosan mutatják be a történészek által is alátámasztott valóságot. Rám is nagy hatást tettek annak idején Rónaszegi Miklós vagy Dékány András regényei, a Delfin könyvsorozat vagy a Lengyel Dénes által összeállított regék és mondák kötetei. Lehet, hogy rosszul hangzik, de mind a mai napig olvasok történelmi regényeket. Sajnos azonban a várostörténet nem tartozik a mainstreambe, így ebben a témakörben jó regény az utóbbi évtizedekben nem is nagyon született Magyarországon. Külföldi viszonylatban viszont ott van például Frank Schätzing Az ördög temploma című könyve, amely Kölnben játszódik, vagy Ildefonso Falcones A tenger katedrálisa című, Barcelonába kalauzoló regénye. De ott van Robert Merle francia históriát feldolgozó sorozata is, ami szerintem zseniálisan ragadja meg a korszakot még akkor is, ha az utolsó részei kicsit kevésbé összeszedettek, és némely szereplője inkább tűnik 20. századi gondolkozásúnak, mint 16–17. századinak. Gyerekkoromban rajongtam a vitorlás hajókért, ezért talán nem meglepő, hogy a filmek közül is egy hajón játszódót emelnék ki, a Kapitány és katona címűt Russel Crowe és Paul Bettany főszereplésével. Megkérdeztem egy ismerősünk napóleoni háborúk korszakával foglalkozó angol történész férjét, hogy ő mit gondol a fimről. Azt mondta, hogy viszonylag jól mutatja be a korszakot, az akkori haditechnikát, a természettudományok iránti rajongást, az új földrészek felfedezését, az élővilágra történő rácsodálkozást. A magyar filmek közül pedig az általam roppant mód szeretett Lőcsén játszódó Fekete várost emelném ki, amelyik kiváló adaptációja mind a regénynek, mind a korszaknak.
Szőts Zoltán Oszkár
Ezt olvastad?
További cikkek
Texas, polgárháború és elektori rendszer – az elBeszélő vendége Kökény Andrea
Ez év november 5-én elnökválasztásokat tartanak az Amerikai Egyesült Államokban. Részben ennek kapcsán volt vendégünk Kökény Andrea, az SZTE Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének adjunktusa, akivel Lengyel Ádám […]
„…tudtuk, hogy átlépjük a Rubicont” – interjú Rácz Árpáddal
Az 1989 óta működő Rubicon folyóirat neve összefonódik főszerkesztőjéével, Rácz Árpádéval. A lap 400. száma idén jelent meg, s ez kiváló alkalmat teremtett számunkra, hogy felkeressük őt. A beszélgetés során […]
A száz éve született Szabad György öröksége
A honismereti mozgalom zászlóshajójának számító Honismeret folyóirattal nagyon régóta, majdhogynem portálunk indulása óta együttműködünk. A Honismeretet kiadó Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom […]
Előző cikk
Mesék és sztereotípiák helyett: Mátyás király és uralkodása
Kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy – fogalmaz a népmesék és mondák igazságos Mátyás királyáról szóló írásában Horváth Richárd történész. Az MTA […]