Történelemversenyek a 2019/2020-as tanévben

Ebben a tanévben is rengeteg színvonalas és kreatív, egyéni- és csapatverseny közül válogathatnak az általános- és középiskolás tanárok és a történelem iránt érdeklődő diákok. Cikkünkben a 2019/2020-as tanévre meghirdetett versenyeket ajánljuk. Érdemes az írásunkhoz többször visszatérni, mert az összeállításunk folyamatosan bővül, hiszen még számos történelemverseny kiírása várható a tanév során.

Ha ismersz olyan történelemversenyt, amely nem szerepel a cikkben, írd meg nekünk az info@ujkor.hu címre!

OKTV

Az OKTV az egyik legrégebbi és legnépszerűbb tanulmányi verseny: a 2018/2019-as tanévben a történelem tárgyból versenyzők száma több mint 2700 volt

A versenyen 11-12. évfolyamos diákok mérhetik össze tudásukat. Általános szabály, hogy minden OKTV-n az első 10 helyezett 100, a második 10 induló (11–20) 50, a harmadik 10 versenyző (21–30) 25 pontot kap, amelyet többletpontként beszámíthatnak a felsőoktatási felvételi eljárásban.

Az OKTV történelemből a pályázatos tantárgyak közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy a diákoknak három kijelölt témakörből kell választaniuk, és a megadott szakirodalom kellő feldolgozása mellett saját kutatásukról pályamunkát kell írni.

Az idén választható témák:

  • „Lengyel – magyar politikai és kulturális kapcsolatok a 14–16. században”
  • „Nőnevelés és nőoktatás a 19. században”
  • „Könnyűzenei élet és kultúra lakóhelyemen az 1960-1980-as években”

A verseny háromfordulós, az első forduló időpontja: november 4. Az iskolai fordulón a diákoknak rövid válaszos feladatokban kell számot adniuk tudásukról, amiket a választott témát feldolgozó szakirodalomhoz kapcsolódó feladatok egészítenek ki. A megyei forduló első felében 4 esszé feladatot kell a diákoknak kidolgozniuk. A megyei forduló második része a már említett pályamunka elkészítése. A döntő pedig a szóbeli forduló, ahol egyrészt meg kell védeni a pályamunkát, másrészt pedig tételhúzás keretében komplex, akár több koron, vagy egész uralkodói dinasztiákon átívelő témákban kell a diákoknak meggyőzniük a zsűrit.

Nevezési határidő: szeptember 27.

Bővebb tájékoztató ide kattintva érhető el.

Hunyadi – 1456 – Halhatatlan hős születik

A Hunyadi – 1456 – Halhatatlan hős születik című játék három fordulóból áll, melyen középiskolák 7-11. osztályai vehetnek részt. A vetélkedőben résztvevők Hunyadi János kalandos életén keresztül fedezhetik fel a korszakot, és kerülhetnek közelebb a fődíjhoz, ami egy osztálykirándulás Belgrádba. További információk a verseny honlapján elérhetők.

Nevezési határidő: szeptember 27.

Biblia – a világ legolvasottabb könyve

A levelezoversenyek.hu új csapatversenyt indít 3-12. osztályos diákoknak, ami során kreatív képzőművészeti, történelmi és irodalmi feladatokon keresztül bővíthetik ismereteiket a világ legolvasottabb könyvéről. Az egyfordulós csapatverseny fejleszti a tanulók problémamegoldó és együttműködő kompetenciáit. Minden korcsoport első három helyezett csapata ajándékcsomagot kap.

Nevezési határidő: szeptember 30.

Tovább információ a vetélkedő honlapján.

Pázmány Bölcs-Ész Tanulmányi Verseny

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (PPKE BTK) által megrendezett verseny célja, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományok iránt felkeltse a középiskolások érdeklődését, valamint segítse és ösztönözze az értelmiségi pályára készülő diákokat a pályaválasztásban. A háromfordulós vetélkedőre a középiskolák 11-12.-es tanulók jelentkezését várják a szervezők. A döntőbe jutott versenyzők oklevelet és ajándékot kapnak. A szekciók első három helyezettje értékes pénzjutalomban részesül: az első helyezett 150.000, a második helyezett 100.000, a harmadik helyezett 75.000 Ft-ot kap.

Nevezni október 1-ig lehet, további információ a verseny weboldalán.

A Pázmány Bölcs-Ész Tanulmányi Verseny tavalyi döntője

4for Europe

A 4for Europe egy háromfordulós európai uniós témájú verseny középiskolásoknak, így az érettségi felkészülést is segíti. A részletek a verseny honlapján elérhetők.

Nevezési határidő: október 4.

Időutazó – Országos Történelem Levelezőverseny

A levelezoversenyek.hu a 2019/2020-as tanévben is megrendezi az általános- és középiskolás diákok számára a négy-, illetve kétfordulós Időutazó történelemversenyt. A versenyre egy online jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni, egyénileg vagy csapatban.

Az általános iskolás csapatok 5-6. illetve 7-8. évfolyamos kategóriákban versenyezhetnek, míg a 9-12. osztályosok végig egymással mérhetik össze tudásukat. A középiskolás verseny feladatainak témakörei közé tartozik az ókori és mai demokráciák összehasonlítása, hadba lépés és érdekek az első és a második világháborúban, magyar szabadságharcok és gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok napjainkban. Minden diák, aki megoldva beküldi a feladatokat, oklevelet kap, az első három helyezett pedig az oklevél mellé ajándékcsomagot kap.

Nevezési határidő: október 11.

További információ a verseny honlapján itt és itt.

Rákóczi emlékverseny

A levelezoversenyek.hu új csapatversenyt indít 3-12. osztályos diákoknak, ami során kreatív történelmi és irodalmi feladatokon keresztül bővíthetik tudásukat II. Rákóczi Ferencről. Az egyfordulós csapatverseny fejleszti a tanulók problémamegoldó és együttműködő kompetenciáit. Minden korcsoport első három helyezett csapata ajándékcsomagot kap.

Nevezési határidő: október 11.

További részletek a verseny honlapján.

László Gyula Országos Középiskolai Történyelemverseny

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola háromfordulós, egyéni országos középiskolai történelemversenyt hirdet minden nappali tagozatos középiskolai tanulónak. A verseny témája idén a Hunyaidak kora (1437-1490). Nevezési díj nincs, a részletek a verseny honlapján érhetők el.

Nevezési határidő: október 15.

Nagy Imre és kora történelmi emlékverseny

A korábbi évek sikerei való tekintettel a Nagy Imre Alapítvány idén is meghirdeti a versenyt, amire 3 fős, középiskolásokból álló csapatok jelentkezhetnek. A verseny célja, hogy a diákok a kiállítás és a honlapon található források segítségével a tankönyvi alapismereteken túlmutató, mélyebb és átfogóbb képet kapjanak Nagy Imre tevékenységéről, az 1956-os forradalomról, valamint a Rákosi-rendszerről.

A verseny két fordulóban zajlik, az első körben egy írásbeli dolgozatot kell benyújtani, amelynek témaköre: 1989. június 16. – A temetés a rendszerváltozás folyamatában. A továbbjutó csapatok döntőjét a Nagy Imre Emlékházban rendezik meg.

Nevezési határidő: október 15.

További részletek az alapítvány honlapján.

Nagy Imre és kora történelmi verseny

Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület közismereti vetélkedői

A Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület idén is megszervezi közismereti vetélkedőit, a változatos témákban megrendezett versenyekről részletesebb információk az egyesület honlapján olvashatók.

Nevezési határidő: október 15.

Kreatív Történelem

A Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézete idén már hetedik alkalommal rendezi meg a Kreatív Történelem Tanulmányi Versenyt, amit a szervezők ezúttal kétfordulósra terveznek. A 2019/2020-as tanév témája: „Az újkor hajnala – Európa a 16-18. században. Azaz hogyan lett „új” a „középből”?” További információk a verseny Facebook-oldalán és megújuló honlapján.

A Kreatív Történelem tavalyi döntője

ESTÖRI – Kreatív Történelmi Verseny

A negyedik évaddal folytatódik az Esterházy Magyarország Alapítvány által rendezett Estöri – Kreatív Történelemverseny. A magyarországi és Kárpát-medencei középiskolák 10. évfolyamos diákjai számára megrendezett verseny, ahol idén egy századdal visszább lépnek az időben, a verseny témái: Fejlődés és dinamizmus; Urbanizáció, iparosodás, polgárosodás, a korszak a dualizmus. A verseny egyik küldetése, hogy a történelem megismerésében, feldolgozásában előtérbe kerüljön a digitalizáció és a kreativitás.

Az első fordulóban a háromfős csapatokban versenyző diákok online kvízben mérhetik össze tudásukat a dualizmus koráról, a felkészüléshez szakirodalmat is adnak meg a szervezők. A második fordulóban egy kreatív csapatfotó után egy online újság címlapját kell megtervezniük, azt politikai, gazdasági, sport-, kultúr- és bulvárhírekkel tűzdelni. A harmadik fordulóban a csapatok már a közösségi médiába csöppennek, hírfolyamot terveznek: cikkmegosztásokat, ismerősök posztjait, ismert személyek, celebek posztjait, napi sztorikat válogatnak nagy egymás mellé, és egy kreatív videós tartalommal együtt prezentálják őket a szakmai zsűrinek. A döntőt a kismartoni Esterházy-kastély Haydn-termében rendezik meg.

A döntő első három helyezettje értékes informatikai és audiovizuális eszközökben részesül. Jelentkezni október közepéig online lehet szeptember 10-től október közepéig. További információk ide kattintva érhetők el.

Az ESTÖRI tavalyi döntősei

Savaria Országos Történelemverseny

A verseny meghirdetője az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ. A verseny célja, hogy a tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson egyes történelmi korszakokban való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére. Ezek közül is kiemelt szerepet szán a források használatának, a források segítségével ismeretek szerzésének, a szaknyelv helyes használatának, a térben és időben való tájékozódás képességeinek, a kommunikációs képességek fejlesztésének, a problémamegoldó és kritikai gondolkodás kialakításának. A verseny különösen fontos feladatának tekinti a nemzeti és európai identitástudat elmélyítésének segítését.

A versenyre a 9-10. évfolyamos diákok jelentkezését várják. A megmérettetés háromfordulós: a diákoknak mindhárom fordulóban rövid válaszos, illetve esszé feladatokat kell megoldani, ez a döntőben szóbeli feladatokkal egészül ki.

A 9. évfolyam témái az egyetemes történelem az őskortól 1453-ig, illetve a magyarság története a kezdetektől 1270-ig, a 10. évfolyamnak a Kr. e VI. századtól egészen 1844-ig kell felkészülni.

Az országos döntőn részvevő versenyzők emléklapban és könyvjutalomban részesülnek.

Nevezési határidő: november 8.

További részletek ide kattintva érhetők el.

7-8. Évfolyamos Tanulók XXVII. Országos Történelmi Tanulmányi Versenye

A verseny meghirdetője az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ. Szervezésében és feladattípusaiban hasonlít a Savaria Történelemversenyre. A versenyre 7-8. évfolyamos diákok jelentkezését várják a szervezők, az idei téma „Egyetemes és magyar történelem 1301-1700 között”.

Nevezési határidő: november 8.

További részletek a kiírásban.

Wallenberg nyomán

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Wallenberg nyomán címmel, 11. alkalommal vetélkedőt hirdet magyarországi és határon túli középfokú oktatási intézmények tanulói számára. A verseny célja a magyarországi zsidó-nem zsidó együttélés és a holokauszthoz vezető út bemutatása, az ártatlanul üldözött és meggyilkolt magyar állampolgárok helyi életének és szenvedéseinek megismerése, hogy a vészkorszak emléke fennmaradjon és egyre inkább a nemzeti emlékezet részévé váljon. A fő kérdéskörök: antiszemitizmus, embermentés, rasszizmus, xenofóbia, tolerancia, szegénység, Trianon és következményei. A háromfordulós vetélkedőre 3 fős csapatok és felkészítő tanáraik jelentkezését várják a szervezők.

Nevezési határidő: november 8.

További részletek az egyesület honlapján

Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról

A PTE versenye a a görög-római kultúráról középiskolai 9–12. évfolyamos csapatokat, illetve 7–12. évfolyamos, iskolájukban latin nyelvet tanuló egyéni versenyzőket céloz. Az ötödik éve meghirdetett verseny honlapján a témák mellett segédleteket, ajánlott irodalmat is találnak az érdeklődők.

A nevezés határidő: november 22.

Kosáry Domokos Történelemverseny

Az elmúlt két évadban a verseny iránt mutatkozó nagy érdeklődés okán a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete idén is megrendezi a Kosáry Domokos Történelemversenyt. A kötelező, kerettantervi tananyagra épülő feladatokon kívül az idei évtől kezdve kiegészítésként egy-egy olyan cikket is kijelölnek, amely egyes 20. századi, a történeti köztudatban kevéssé megőrződött eseményről szól. A cél ezzel, hogy a közelmúlt témáival is ismerkedjenek a történelem iránt érdeklődő diákok. A 7-8. és 9-10. évfolyamosoknak szóló versenykiírás az Egyesület honlapjáról letölthető.

Nevezési határidő: december 3.

További részletek az egyesület honlapján érhetők el.

 

A 2019-2020-as tanév versenynaptára táblázatos formában innen letölthető.

A kiemelt kép forrása.

 

Sujtó Attila

Ezt olvastad?

Hogyan jelennek meg az indiánok az amerikai mozikban? Milyen előzményei voltak Az apacs harcos című filmnek? Hogyan ábrázolják ebben a filmben az
Támogasson minket