A Trianonhoz vezető út néhány amerikai vonatkozása: az Inquiry csoport és a cseh-szlovák propaganda hatása

Lord Rothermere az 1928-as nagyszabású amerikai Kossuth-zarándoklaton mondta, hogy a trianoni tragédia Amerikából származott és remélhetőleg ott is fog befejeződni. Vajon pontosan mire gondolhatott a brit sajtómágnás, a magyarok híres patrónusa és elkötelezett támogatója, aki egyedülálló módon saját vagyonából pénzelte a Trianon utáni magyar revíziós törekvéseket és külföldi propagandát, többek között Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban szervezett rendezvényekkel, újsághirdetésekkel, és lobbistákkal? Az alábbiakban a szomorú trianoni centenárium kapcsán íródott magyar és angol nyelvű tanulmány rövid, lényegre törő kivonatát ismertetjük, amely részben választ ad a fenti kérdésre, megvilágítva Lord Rothermere kijelentésének hátterét, továbbá bemutat olyan kevésbé ismert tényezőket, amelyek közvetve, illetve közvetlenül az Egyesült Államokhoz kapcsolhatóak. Az utóbbi évtizedben elvégzett Trianonhoz is kapcsolódó amerikai levéltári kutatások eredményeinek tükrében, újabb fontos részletek és tényezők tárultak fel, többek között a MTA Lendület Trianon 100 történész kutatócsoport munkái nyomán, amelyek közül számos elemet felhasználtunk a tanulmány írása során.

Az 1918–1921 között lezajlott párizsi nagyhatalmi diplomáciai manőverekhez képest mellékes, de igencsak fontos másodlagos tényezőnek bizonyult, például az amerikai cseh-szlovák szervezetek propaganda (politikai lobbi) tevékenysége, amelyek, mint utólag kiderült, jelentős hatással bírtak az amerikai kormányzatra és személyesen Wilson elnökre is. A nyilvánvaló és leplezetlen államalakító szándékú cseh-szlovák (és délszláv) propaganda mellett az amerikai külpolitika irányvonalára és személyesen Wilson elnök döntéseire is komoly befolyással rendelkezett a The Inquiry nevű titkos szakértői tudóscsoport. Az elnök híres bizalmasa és tanácsadója, Edward M. House ezredes és annak sógora, Sidney E. Menes filozófus, illetve Walter Lippman, neves elnöki tanácsadó és szövegíró által irányított tudóscsoport elsődleges feladata volt a világháborút követő párizsi béketárgyalások tudományos igényű háttéranyagainak összeállítása, vagyis döntés-előkészítő szakmai iránymutatás Wilson elnök és a párizsi békekonferencia amerikai küldöttségének tagjai számára. A körülbelül 120 főt számláló különleges, titkos elnöki think-tank csoport tagjai válogatott történészek, földrajztudósok, jogászok, filozófusok, szociológusok, antropológusok voltak, mindössze öt kiemelkedő egyetemi központból, mint a Harvard, Yale, Columbia, Chicago és a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem, amely nem mellesleg Wilson elnök alma matere is volt. Az utóbbi száz év során számos tanulmány és politikai elemzés foglakozott már Woodrow Wilson elnök elhíresült idealista, értékelvű politikai koncepcióival, amelyek sok tekintetben megelőzték korát és a titkos, nagypolitikai alkukhoz szokott kortársaiból értetlenkedő és lenéző mosolyt váltottak ki, úgy Washingtonban, mint főképp Európában. A mélyen vallásos, skót presbiteriánus politikatörténész, jogászprofesszor Wilsonnak kivételes lehetőségeket adott a jó sors, hogy sajátos elveit megpróbálhatta a politikai gyakorlatba is átvinni, egyrészt mint New Jersey progresszív demokrata kormányzója, majd két cikluson keresztül az Egyesült Államok híres és nagyra becsült elnökeként. Ebbe az elképzelésbe és eszmerendszerbe illeszkedett az elnöki hivatal költségvetésének terhére már 1917 szeptemberében létrehozott fent említett válogatott tudóscsoport, az Inquiry.

Az Inquiry törzstagjai 1919-ben. (Forrás: wikimedia.commons)

E szűk körű és igen befolyásos csoport szakértői voltak hivatottak kidolgozni az amerikai érdekeknek is megfelelő tárgyilagos, elfogulatlan, tisztességes és tudományos béke (fair, just and scientific peace) kritériumainak megfelelő közép-kelet-európai ország-térképeket, szakmai háttértanulmányokat, természetesen a különféle forgatókönyvek és a felmerülő nemzetiségi igények figyelembevételével. Történelmi visszatekintésből gondolhatnánk, hogy bármilyen érintett ország polgárainak érdekei szempontjából fontos lehetett, hogy egy hasonló szakértői tudóscsoportban valamilyen képviselettel, befolyással rendelkezzen az illető nemzet vagy ország, hiszen amint már tudjuk, e fontos háttéranyagok (térképek, igaz vagy akár eltorzított, hamis etnikai és demográfiai kimutatások, statisztikák) alapján születtek a nemzetek és országok sorsát meghatározó nagypolitikai döntések. Amint az Inquiry levéltári anyagainak vizsgálatából kiderült, sajnálatos módon mindössze egyetlen egy külső státusú, magyarul is tudó fordító képviselte a magyar „vonatkozást” az Inquiry szakértői között, nem úgy, mint az igencsak hatásos és nem titkolt cseh, szlovák vagy román érdekek képviselői. Ugyanis a közép-európai és kiemelten Ausztria-Magyarország kérdésével foglalkozó munkacsoportban dolgozott Robert J. Kerner, chicagói történész, Charles Seymour, a Yale történésze és Clive Day, német szakértő közgazdászprofesszorok szakmai irányítása mellett. Kerner, a nagyszámú chicagói cseh diaszpóra tagjaként, felettébb büszke és igencsak elfogult szlavofíl és magyar- illetve németgyűlölő is volt, aki tudományos munkáiban olyanokat is képes volt leírni, hogy a magyarok a „KuKluxKlan módszereit megszégyenítő módon” kezelik az otthoni, Monarchia-beli szláv testvéreket és antropológiailag nem fogékonyak a demokráciára. Érdekes módon, e furcsa, tudománytalan és nyilvánvalóan elfogult nézeteit fenntartásokkal bár, de elfogadták tudós kollégái, hiszen a befolyásos Kerner az amerikai külügyminisztérium hírszerzőjeként is tevékenykedett, többek közt Bécsben, Prágában, Berlinben és Párizsban. Charles Seymour és Archibald C. Coolidge harvardi történész csoportvezetői szakmai tekintélye és rosszallása is kellett ahhoz, hogy az Inquiry magyarországi térképtervezetéből kikerüljön a cseh Kerner és a Tomáš G. Masaryk – Eduard Beneš páros által is nagyon támogatott délszláv — cseh-szlovák korridor tervezete, mintegy 16 ezer km²-nyi nyugat-magyarországi terület rovására.

Az Inquiry balkáni, romániai munkacsoportjának másik meghatározó, ámbár csak külső szakértő tagja volt a szintén chicagói Max Sylvius Handman közgazdász, szociológusprofesszor, Robert Kerner jó ismerőse az egyetemről. A moldvai román származású, friss amerikai állampolgár Handmannak sikerült elhitetnie a vezetőkkel, hogy ő egy megbízható és elfogulatlan szakértő Romániát (és Erdélyt) illetően. Ennek folytán összefoglaló tanulmányában, amit a közép-európai térséget csak felületesen ismerő Wilson elnök és a békeküldöttség tagjai is olvashattak, Handman, az 1910-ben még közel 2 millió főt számláló erdélyi magyarból, sajátosan kicsavart értelmezése folytán mindössze 600 ezret kreált, és bebizonyította, hogy a Tisza folyóig tartó „Nagy Erdélyben” többségében román etnikumú lakosság élt évszázadok óta. Nem csodálkozhatunk, hogy Handmant a román nemzeti ügy érdekében kifejtett kimagasló cselekedeteiért és iskola-alapító gazdaságszociológiai kutatásaiért, II. Károly román király állami lovagkereszttel jutalmazta 1932-ben.

Az Inquiry tudóscsoport néhány részrehajló szakértőjének befolyásához képest sokkal erőteljesebbnek bizonyult az amerikai cseh-szlovák és délszláv államiságot követelő magyar- és németellenes nemzetiségi propaganda. Az első világháborúig tartó fél évszázad során közel 5 millió bevándorló érkezett Amerikába a Habsburg Monarchia államaiból és többségük szláv etnikumú volt.  Az 1910-es években az Egyesült Államok nehézipari övezetében,  Pennsylvania, Ohio, Illinois államokban számos támogatóval és nagyszámú, milliós tömegbázissal rendelkeztek a Cseh (katolikus) Szövetség és Nemzeti Tanács, a Szlovák Liga és Sokol mozgalom szervezetei. A clevelandi, chicagói, pittsburghi és New York-i alapszervezetek tevékenységét mesteri módon összefogták és koordinálták — 1915 óta Párizsból, illetve 1918-tól már Amerikából is — a politikai propaganda nagymesterei, a cseh-szlovák nemzeti ügy triója és a Monarchia elkötelezett ellenségei, Masaryk, filozófus professzor és politikus, tanítványa, a jogász Beneš és a szlovák-francia vadászpilóta, Milan Rastislav Štefánik tábornok. Az 1915. októberi clevelandi egyezmény, majd az 1918. májusi pittsburghi, októberi New York-i, illetve a kimagaslóan fontos washingtoni cseh-szlovák nagygyűlések és hangzatos politikai államalapító proklamációk óriási sajtóvisszhangra leltek az Egyesült Államokban, egészen a Fehér Házig jutva, amelyekre sajnálatosan az amerikai magyar (elsősorban egyházi) érdekképviseleti szervezetek erőtlenül, jelképesen reagáltak. Számos politikai elemző, és cseh-szlovák vezető megjegyezte, hogy az önálló cseh-szlovák államalapítás ügye és a Monarchia szétszabdalásának gondolata erősebb volt a szláv diaszpórában Amerikában vagy Nagy-Britanniában, mint otthon a Monarchia fojtogató politikai légkörében. Fontos megjegyezni, hogy a nagyszámú amerikai cseh diaszpóra jelentős anyagi támogatása nélkül (mintegy másfél millió dollár 4 év alatt) Masaryk és a nyugati emigrációban élő és tevékenykedő vezetőtársai komoly megélhetési és működési gondokkal küszködhettek volna a világháború évei alatt Párizsban, Londonban vagy Washingtonban. A jelentős amerikai pénzügyi támogatás mellett a cseh és általában a szláv ügy érvényesülését nagymértékben segítette a legendás brit propagandista, újságíró, történész páros R. W. Seton-Watson és Wickham Steed, akiknek nagyhatású szlavofíl és magyarellenes munkásságáról már részletes tanulmányok és értekezések születtek.

Štefánik Washingtonban. (Forrás: hu.wikipedia.org)

Masaryk professzorról és a cseh-szlovák nemzeti ügy nagy triójáról kiterjedt elemzőirodalom született az utóbbi évszázad során, ugyanakkor nem egyszerű kielégítő választ találni az alábbi alapkérdésre: egy Hodonín nevű morva kisvárosban, mélyszegénységben tengődő cseh kocsis és szlovák bejárónő fiából fél évszázad múltán miképp válhatott a cseh kultúra, tudományosság nagyrabecsült professzora és az egyik legműveltebb európai politikus, House ezredes és Wilson amerikai elnök egyik kedvenc társalkodó partnere, illetve Csehszlovákia első elnöke? A rövid válasz a bonyolult kérdésre a nagyszerű bécsi egyházi iskolában, a kimagasló és céltudatos ambícióban, mély és lehengerlő műveltségben és pazar nyelvtudásban keresendő, amelyeket Masaryk mind mesteri módon elsajátított és űzött hosszú és eredményes életútja során. A vele közeli ismeretséget szerző tudósok, újságírók és befolyásos politikustársak élményei, beszámolói alapján Masaryk egy megnyerő stílusú, arisztokratikus modorú, nagyszerű mesélő és igencsak mély műveltségű ember volt, aki a cseh és szlovák nyelv mellett folyékonyan beszélt németül, oroszul, franciául, angolul és lengyelül. Diákéveinek balatoni vakációi révén magyarul is értett, és bár az 1910-es budapesti előadása és élményei alapján lenyűgözte Budapest és a gazdag magyar kultúra, a pökhendi és lenéző felsőbbrendűséget árasztó magyar arisztokrácia viszont nem nyerte el a rokonszenvét. Masaryk sajátos cseh nemzeti önrendelkezési elvei és politikai filozófiája szerencsés módon egyidejűleg találkozott Wilson elnök hasonló elképzeléseivel. Személyiségük és karakterük számos közös vonása, politikai filozófiai elveik és történelmi, klasszikus műveltségük is közel hozta egymáshoz őket, amikor számos alkalommal találkoztak és mély eszmecserét folytattak Washingtonban 1918 során. Masaryk műveltsége és nyelvtudása Wilsont és tanácsadóját, House ezredest is lenyűgözte és igencsak rokonszenvessé tette, amelyhez hozzájárult a Štefánik francia tábornok által felállított több mint 50 ezer fegyverest számláló Cseh Légió távol-keleti szerepvállalása az amerikai expedíciós erők oldalán, a bolsevik oroszok ellen. Itt fontos megjegyeznünk, hogy a Masarykról alkotott kissé idealizált képet érdemes árnyalni — mint művelt politikai filozófus és progresszív politikus, aki Európa föderalizálásáról és az európai nemzetek békés együttéléséről is vizionált —, hiszen amint kvázi döntési pozícióba került és lehetősége nyílt a gyűlölt Habsburg Monarchia felbomlasztásához, méltányosságot aligha mutatott a nem szláv nemzetrészeket illetően.

Összegzésképp kijelenthetjük, hogy Masaryk professzor személyes hatása és tudós-politikus habitusa, legendás műveltségének varázsa, illetve az amerikai cseh-szlovák propagandakampány események, proklamációk továbbá az „elnyomott európai kis nemzetek” ügye számára kedvező politikai helyzet a világháború utolsó évében teljességgel a cseh-szlovák, illetve délszláv ügy támogatása mellé állította az amerikai elnököt a Monarchia fennmaradása ellenében. Erre a politikai benyomásra és felismerésre még ugyancsak rásegítettek az amerikai elnök saját exkluzív tudóscsapatának hasonszőrű megállapításai és jelentései (Kerner és társai), amelyek ellen már nem emelt szót senki, hiszen magyar származású vagy érdeklődésű Inquiry szakértők nem voltak. Igaz, amikor a Monarchia szétszabdalása de jure megtörtént Párizsban, és Masaryk professzor már Csehszlovákia első elnökeként örülhetett, a kiábrándult és beteg Wilson elnök már visszatért az Egyesült Államokba, ahol újabb kettős csapás érte: a republikánus többségű Kongresszus nem fogadta el másik kedvenc politikai vízióját, a Népszövetség létrehozását és az amerikai tagságot, majd a népszerűsítő amerikai kampánykörútján szélütés is érte. Amint ismeretes, mindeközben a győztes európai nagyhatalmak képviselői 1920 januárjában a magyarok védekezését ugyan udvariasságból meghallgatták, a versailles-i Nagy Trianon palotában a wilsoni elveket a méltányos, igazságos (tudományos) békéről aligha érvényesítették, amikor Magyarország határairól és a szomszédos államokban rekedt magyar kisebbségről döntöttek.

Csutak Zsolt

Felhasznált források:

COLLIER, Irvine (2016): Handman

GLANT, Tibor (ed.)(2020): Az Egyesült Államok útja Trianonhoz. MTA BTK TI, Budapest.

INQUIRY: Yale Archives of The Inquiry

MAGYARICS, Tamás (2015): Az Egyesült Államok külpolitikájának története. AJTK, Budapest

MASARYK, Tomas Garrigue (1928): A világforradalom. Orbis, Praha

MATHEY, Éva (2012): Chasing a Mirage: Hungarian revisionist search for US support to dismantle the Trianon Peace Treaty, 1920-1938. PhD dissertation. University of Debrecen

VIGH Károly (1983): Masaryk és a magyarok. In Tiszatáj, Szeged.

VOTRUBA, Martin (2018): Slovak Studies Program at the Univ. of Pittsburgh

ZEIDLER, Miklós (ed.)(2003): Trianon. Osiris, Budapest.

Ezt olvastad?

Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy
Támogasson minket