,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert” – az 1940-es erdélyi bevonulás

1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amely a trianoni békeszerződésben elcsatolt Erdély északi részét – benne a Partium nagy részével és Székelyfölddel – visszacsatolta Magyarországhoz. A honvéd csapatok szeptember 5–13. között vonultak be Észak-Erdélybe.

Kormányzói fogadóünnepség Kolozsváron (Fortepan)

Teleki Pál miniszterelnök külpolitikai vonalvezetését a háború kitörését követően két alapvető cél vezérelte: Magyarország fegyveres semlegességének megőrzése és a revíziós politika kiteljesítése. A revíziós célok közül a legfontosabb Erdély visszacsatolása volt. Azontúl, hogy Erdélynek jelentős történelmi, kulturális, identitást meghatározó szerepe volt a magyar történelemben, a területén található nyersanyagkincsek és az ottani magyarság nagy száma is indokolttá tette, hogy elsődleges célként tekintsenek az 1920-ban Romániához csatolt országrész visszaszerzésére. A magyar lakosság legnagyobb tömbjét Székelyföld mintegy 500 ezres magyarsága alkotta. A magyarok másik hasonló nagyságrendű csoportja közvetlenül a határ mellett, Arad, Nagyszalonta, Nagyvárad, Szatmárnémeti városok térségében élt. Köztük és Székelyföld között a falvak lakosságát túlnyomó részben a román etnikum tette ki, kivéve Kolozsvárt és Kalotaszeg falvait, amelyek ekkor még színmagyarnak számítottak. Jelentős, megközelítőleg 400 ezer főt kitevő magyar népesség élt Dél-Erdély területén is. Mindezek miatt a magyar közvélemény és politika kiemelt figyelemben részesítette Erdélyt.

Romániával szemben a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései. Az 1939. évi Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát és Észak-Bukovinát, az 1940. szeptember 7-i craiovai megállapodás értelmében pedig Dél-Dobrudzsa Bulgária része lett. A román kormány meghátrálása Magyarországot a trianoni békeszerződés utáni revíziós törekvések mielőbbi érvényesítésére ösztönözte, bár a szovjetekkel való közös cselekvéstől elhatárolta magát. A magyar politikai vezetés ekkor elérkezettnek látta az időt Erdély visszaszerzésére és megfogalmazta Romániával szembeni követeléseit, ám a román fél minden magyar igényt mereven visszautasított. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a két ország között a viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. Július 10-én Teleki Csáky István külügyminiszter kíséretében tárgyalt Hitlerrel, aki kifejtette, hogy Németország nem tekintené helyes lépésnek a magyar katonai fellépést, és fegyveres konfliktus esetén Magyarország nem számíthatna semmilyen támogatásra. Németország terveit jelentősen zavarta volna, ha a közép-európai térségben a két potenciális fegyvertársként kezelt ország között katonai konfliktus tört volna ki. A két ország viszálya a Németországba irányuló nyersanyag- és élelmiszer-szállítást – ezzel a német haderő ellátását – is veszélyeztette volna, hiszen Románia elsősorban az olajmezői miatt, míg Magyarország mezőgazdasági terményei, illetve a stratégiai fontosságú hadipari nyersanyag, a bauxit exportja miatt volt fontos Hitler számára. A német vezetés ezért tárgyalásokat javasolt Románia és Magyarország között a vitatott területi kérdésekről.

Bánffyhunyadra bevonuló magyar honvédek köszöntése (Forrás: Fortepan)

A tengelyhatalmak közbenjárására a magyar-román tárgyalások 1940. augusztus 16-án megkezdődtek Szörényvárott (Turnu Severin), de végül – nyolc nap elteltével – eredmény nélkül zárultak. A román fél visszautasította azt az Erdély területi megosztására tett magyar javaslatot, mely a 1920-ban Romániának ítélt 102 ezer km2-es összterület kétharmadát, 70 ezer km2-t igényelte vissza az 1918-as demarkációs vonalnak megfelelően. A magyar delegáció pedig a románok által szorgalmazott lakosságcserét tartotta elfogadhatatlannak. A jelentős eltérések miatt a tárgyalások augusztus 24-én megszakadtak. Mindkét fél a másikat hibáztatta, és ismét előtérbe került a katonai megoldás lehetősége. A fegyveres konfliktus elkerülése érdekében Hitler német-olasz döntőbíráskodást ajánlott, amit végül mind a magyar, mind a román kormány elfogadott.  Románia döntésében szerepet játszott, hogy Magyarország mellett Bulgária is ugrásra készen állt Dobrudzsa megszerzésére.

1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere-palotában összeült a Joachim von Ribbentrop és Galeazzo Ciano külügyminiszterek vezette döntőbizottság. A második bécsi döntés 43 ezer km2-t, Erdély északi és keleti részét, benne Székelyföldet, Magyarországhoz csatolta. Etnikailag ez azt jelentette, hogy Észak-Erdélyhez 1,2 millió magyar, 1,02 millió román és mintegy 45 ezer német tartozott. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint a lakosság 52 százaléka magyar, 38 százaléka román, s 10 százaléka német, míg az 1930-as román statisztika szerint 49 százaléka román, 38 százaléka magyar, s 13 százaléka német volt. A visszacsatolást követően a magyarok tehát relatív többséget alkottak. A magyar állampolgárrá vált románok száma azonban így is felülmúlta az 1 milliót, míg a Dél-Erdélyben maradt magyarok száma 400 ezer fő körül mozgott. Román többségű megyék is kerültek Magyarországhoz, mint Beszterce-Naszód vagy Máramaros.

A visszacsatolást követően ismét magyar anyanyelvű állami elemi iskolák jöttek létre, kiszélesedett a magyar tannyelvű középiskolai hálózat, Kolozsvárott újra magyar egyetem működött, a tudományos tevékenység ösztönzésére pedig megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet. Észak-Erdélyből 51 képviselőt hívtak be a magyar Országgyűlésbe, akik megalakították a kormánytámogató Erdélyi Pártot.

A második bécsi döntés után visszacsatolt Észak-Erdély (forrás: Székelyföld.ma)

A döntés egyik felet sem elégítette ki: Románia nemzeti katasztrófaként értékelte, Teleki elképzelései szerint pedig a revízió megvalósítása olyan formában kellett volna, hogy megtörténjen, ami nem igényelt volna ilyen mérvű német támogatást, mert ez komoly következményekkel járhat később az országra nézve. Aggodalmai beigazolódtak. Németország cserébe különleges jogokat követelt a magyarországi német népcsoport részére, és a Harmadik Birodalom magyarországi érdekeit képviselő Volksbund a hazai németség egyetlen törvényes szervezetévé vált. Politikailag a döntés még jelentősebb következményekkel járt, ugyanis Magyarország és Románia kiszolgáltatottá vált Németországnak. A német politika a Szovjetunió elleni háborúban való részvételtől tette függővé Erdély további sorsát. Budapest a németektől remélte a visszaszerzett terület megtartását, Bukarest pedig az elvesztett visszaszerzését. Ezen túlmenően pedig a döntés nemzetközi megítélése is vitatott volt; az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyaránt Romániára erőszakolt diktátumként fogta fel.

Az ország azonban ebből mit sem észlelt. A döntés értelmében a román félnek két hete volt teljesen kiüríteni a visszacsatolt országrészt, a magyar csapatok pedig 1940. szeptember 5-én lépték át a határt Szatmárnál, Máramarosszigetnél és Nagykárolynál. A bevonuló honvédeket az erdélyi városokban virágeső fogadta, mindenütt népünnepéllyel ünnepelték az elszakított területek visszacsatolását. Erdély visszavételének legmeghatározóbb szimbolikus lépése az volt, amikor Horthy Miklós kormányzó 72 éves korát meghazudtolva, kiváló tartással, fehér lovon vonult be Szatmárnémetibe és Nagyváradra (a korabeli filmhíradót erről lásd #">itt és ">itt), ahol Tamási Áron és az erdélyi magyar szellemi élet kiemelkedő alakjai köszöntötték a magyar államfőt. Horthy népszerűsége valószínűleg ezekben a hónapokban érte el csúcspontját.

Horthy Miklós bevonulása Szatmárnémetibe 1940. szeptember 5-én (Forrás: Wikipedia)

,,Hadparancs.

Honvédek!

A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét.

Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek.

Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!

Gödöllő, 1940. évi szeptember hó 3. napján

Horthy s. k.

vitéz Bartha s. k.”

(MTI Napi Hírek. 1940. szeptember 3. 35. p.)

Erdély visszatérte és a bevonulás azonban nem maradt incidensek nélkül. Sok helyen korábbi sérelmeket torolt meg a helyi magyar lakosság. Bánffyhunyadon a tömeg agyonvert egy magyarokat gyalázó román pópát, azonban sokkal nagyobb súlyú események történtek a Szilágyságban. Ippen áthaladva a románok által a margittai laktanyában hátrahagyott lőszerek közül – melyeket a magyar honvédek az előírások ellenére nem semmisítettek meg helyben, hanem szekérre tették – robbant fel egy kézigránát, amely két magyar katona életét oltotta ki. A Honvédség az eseményt merényletként kezelve razziát tartott és máig tisztázatlan körülmények között 157 románt megöltek. Ördögkúton orvlövészek lőttek rá a magyar katonákra, akik közül négyen megsebesültek. A kibontakozó tűzharcban a bevonuló magyar honvédek tűz alá vették a falut, 86–93 fő halálát okozva.

A második bécsi döntés érvényességét csak ideiglenes helyzetnek tekintette mindkét ország: a magyar fél egész Erdély visszaszerzésére törekedett, míg Románia soha nem mondott le a trianoni határok visszaállításáról. 1944 őszén az Észak-Erdélybe bevonuló szovjet és román csapatok de facto megszüntették a magyar fennhatóságot, végül az 1945. január 20-i fegyverszünet és az 1947. február 10-i párizsi békeszerződés is kimondta a bécsi döntések érvénytelenítését. Ezzel Erdély újra Romániához került.

Észak-Erdély 1940 és 1944 közötti története a magyar Erdély megteremtésének utolsó kísérlete volt.

Csarnai Márk

Oldalunkon korábban is foglalkoztunk az erdélyi bevonulásra vonatkozó szakirodalommal. Recenzióinkat lásd:

Zalai honvédek Erdélyben – Recenzió

Észak-Erdély visszacsatolása: „horthysta-fasiszta terror” vagy rosszul finomhangolt adminisztráció?

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket