„Tudományegyeteme épül büszke Pécsnek…” – 650 éves a magyarországi felsőoktatás

A pécsi egyetem alapításának 650 éves jubileumáról a Bёlga-együttes „Királyok a Házban” című klasszikusa sem véletlenül tesz említést. Az esemény – annak ellenére, hogy az intézmény csupán néhány évtizedig állt fenn – megkerülhetetlen mérföldkőnek bizonyult hazánk történetében; érdemes hát körbejárnunk az alapítás körülményeit, motivációit és az egyetem működésével kapcsolatosan ismert lényeges információkat.

I. (Nagy) Lajos király megalapítja az első magyar egyetemet Pécsett. Dudits Andor freskója. (pte.hu)

A magyarországi szellemi központ 1367. évi létrehozásának mozgatórugóit több tényezőben célszerű meghatároznunk. Egyrészt tudjuk, hogy a 14. század derekára a hazai bürokrácia egyre inkább kiteljesedett, az oklevélkiadás lassan-lassan tömegessé vált, ami nagyszámú képzett szakembert igényelt – okkal lehet feltételezni, hogy az addigi honi műveltséget biztosító plébániai-káptalani iskolák tudásanyagait már nem tartották elégségesnek magasabb körökben. Másrészt az is bizonyos, hogy az intézmény létrehozása ekkorra magas presztízsértékkel bírt, a kor Közép-Európájában egy masszív egyetemalapítási hullámot fedezhetünk fel: Pécset az 1348. évi prágai, az 1364. évi krakkói, illetve az 1365. évi bécsi egyetemalapítás előzte meg; így egyre inkább időszerűvé vált, hogy a Magyar Királyság is magáénak tudhasson egy hasonló kaliberű intézményt. Azt is tudjuk, hogy az iskola megszervezésében fontos szerepet játszottak a Domonkos-szerzetesek, amiből – ismerve I. (Nagy) Lajos király balkáni politikáját és a rend ez irányú térítő tevékenységét – arra  következtethetünk, hogy az egyetemnek szerepet szánhattak az eretnekmozgalmak elleni küzdelemben is.

Érdemes azonban feltenni a – tulajdonképpen leglényegesebb – kérdést: miért épp Pécs vált a hazai magas kultúra központjává? Miért települt az egyetem az ország fővárosától oly messze, holott közép-európai „riválisai” kivétel nélkül uralkodói központokban létesültek? A választ ismételten több tényező mentén kell megragadnunk. Ezek közül a leglényegesebbként Koppenbachi Vilmos pécsi püspök tevékenységére érdemes kitérnünk, amely gyakorlatilag a „tényleges munka” oroszlánrészét jelentette. Személye nemcsak azért érdekes, mert egy komolyan elkötelezett ember állt az ügy mellé, hanem azért is, mert a püspök korábban IV. Károly cseh király és német-római császár szolgálatában állt, és a prágai egyetem 1348-as alapítására is számottevő rálátással bírt – nem beszélve arról, hogy a birodalom Magyarországgal fenntartott jó viszonyának elősegítésében is nagy szerepe volt, így pedig Lajos király teljes bizalmát élvezte.

Persze a lojalitás önmagában kevés lett volna a helyszínválasztáshoz, meg kell említsünk még néhány további fontos szempontot. Az egyik az anyagi háttéré: a pécsi egyházmegye az egyik leggazdagabbnak számított az országban, ez természetesen kulcsfontossággal bírt egy ilyen nagy volumenű vállalkozás esetében. Másrészt Pécsett a magas színvonalú oktatás más feltételei is megvoltak: ekkor már jó ideje egy nívós káptalani iskola működött itt, s a székeskáptalan könyvállománya is megfelelőnek bizonyult a hazai felsőoktatás vérkeringésének beindításához. Nem elhanyagolható továbbá az a szempont sem, hogy Pécs városának földrajzi fekvése illeszkedett a lovagkirály déli-délnyugati irányultságú külpolitikai irányvonalába.

Az alapítási döntés végső meghozói: V. Orbán pápa és I. (Nagy) Lajos magyar király. (wikipedia.org, magyartortenelem.blog.hu)

Persze mindezektől függetlenül az uralkodói székhelytől való távolság szerepet játszhatott az első magyarországi egyetem életének rövidségében. Működéséről viszonylag kevés adat áll rendelkezésre, még az sem egészen biztos, hogy pontosan miből is állt a tanítási „repertoár.” Tudjuk, hogy az akkoriban szokásos négy fakultás közül a bölcsészetivel és a jogival biztos rendelkezett; tudjuk, hogy a teológiait V. Orbán pápa nem engedélyezte – emiatt a pécsi intézményt az universitas helyett a studium generale elnevezéssel volt szokás inkább illetni (ez nem volt egyedülálló dolog, a teológiai fakultás engedélyeztetése volt a legnehezebb feladat a korszakban, Krakkó és Bécs sem járt sikerrel). Az orvosi fakultás megléte ugyancsak kétséges, releváns információ nem maradt fenn róla – azonban nem lehet biztosan megállapítani hiányát sem.

Hasonlóképp hiányosak ismereteink a tanárokkal és a diákokkal kapcsolatban is, mindkét csoportból mindössze néhány névről van információnk. Az ismert oktatók valószínűleg legjelentősebbje az a Galvano di Bologna volt, aki egyenest Páduából érkezett a pécsi püspökvár északkeleti végében található szellemi központ tanári gárdáját erősíteni. A nemzetközi hírű jogtudós ideköltözésében jócskán szerepet játszott Vilmos püspök személyes barátsága – na meg a megígért hatalmas értékű javadalmazás: 600 aranyforint, Ürög falu és annak 70 aranyforint értékű tizede, valamint egy pécsi ház. A híres kánonjogászt azonban sokkal inkább a püspök személye, mint a nagy összegű juttatás kötötte Pécshez, legalábbis erre utal az a sajnálatos tény, hogy Vilmos 1374. évi halálát követően rövidesen távozott a városból. A Nürnbergből érkező Hermann Lurcz magister ugyancsak elhozta Pécsre a nyugati világ akkori tudásanyagát, ám Bolognához hasonlóan ő sem maradt itt túlságosan sokáig, 1379-ben hagyta el az országot. A hazai származású feltételezett oktatók lajstroma valamivel bővebb, ám nem sokkal: a téma meghatározó kutatója, Petrovich Ede szerint többek között Kolozsvári Bálintról, Czudar Imre pécsi kanonokról, Pál szebeni, Rudolf pécsi, valamint Miklós pozsegai prépostról tehető fel, hogy az egyetemen tanított, biztos információ azonban róluk is kevés van. Egy dolgot azonban bizonyosan megállapíthatunk: Koppenbachi Vilmos püspök minden képességét és kapcsolatát latba vetette, hogy Pécsett nívós oktatógárdával rendelkező, színvonalas felsőoktatást honosíthasson meg.

Koppenbachi Vilmos portréja a Pécsi Tudományegyetem díszkapuján. Trischler Ferenc alkotása. ( commons.wikimedia.org)

A ránk maradt írott források az itt tanuló diákok köréről is csupán szűkös információt adnak, és az, hogy az ismert nevek dokumentumai kivétel nélkül az alapítást követő évtizedekből származnak (akárcsak az oktatók esetében) – sok egyéb tényező mellett –, ugyancsak a pécsi studium generale rövid életűségét látszik alátámasztani. Erre utal az is, hogy az idő haladtával egyre több magyar származású hallgató kezdett tanulni Bécsben, Krakkóban, illetve Prágában; egy jól működő hazai felsőoktatási intézmény megléte esetén aligha lehetne ilyen tendenciát kimutatni.

Valószínű, hogy az első magyarországi egyetem „elsorvadása” már Vilmos püspök 1374. évi elhunytával és Galvano di Bologna távozásával megkezdődött, azonban az okok keresésekor ismét egy többtényezős folyamatot kell ismertetnünk. Lényeges pont például az orvosi fakultással kapcsolatos forrásanyag teljes hiányossága is, ami arra enged következtetni, hogy a pécsi studium generale csupán bölcsészettudományi és jogi fakultással működött. Márpedig ha igaz e feltételezés, úgy egy csonka egyetem – bár a teológiai fakultás hiánya, mint már említettük, nem egyedülálló dolog – valószínűleg kevésbé volt vonzó mind a külföldi professzorok, mind a diákság számára. Továbbá részben az uralkodói székhelytől való távolsággal, részben Vilmos meghatározó szerepével magyarázható az, hogy a fennálláshoz szükséges folyamatos fejlődés elmaradt az évek során, a püspök halálát követően pedig sem az anyagi helyzet, sem az oktatás repertoárja nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy az egyetem állja a versenyt közép-európai riválisaival szemben.

Az egyetem megszűnésének pontos időpontja nem ismert, arra következtethetünk, hogy a 15. század elejére a pécsi oktatási intézmény mint egyetem már bizonyosan nem funkcionált, csak a bölcsészeti alapképzést biztosító schola maior maradt meg. Ezt támasztják alá Luxemburgi Zsigmond király 1395., majd 1411. évi újabb egyetemalapítási törekvései is, melyek már az uralkodói központhoz közelebb, Óbudán kívántak építkezni – de e kísérletek eredményei sajnos ugyancsak nem bizonyultak hosszú életűnek.

Patthy Loránd

Kapcsolódó cikkek:

Levéltárak és egyetemtörténetek – interjú Szögi László

Konferencia a középkori királynékról az ország bölcsőjében

„Lendületes” középkori gazdaságtörténeti kutatások – interjú Weisz Boglárkával

„Vörös nász” Anjou módra – Károly durazzói herceg kivégzése és annak előzményei

Kán László, az erdélyi oligarcha

Ezt olvastad?

1326. március 5-én látta meg a napvilágot I. Lajos király, akit a magyar történelmi emlékezet a nagy uralkodók közé sorolt.
Támogasson minket