A tudós, aki Kínát és a Balatont is feltérképezte – Lóczy Lajos élete

1920. május 13-án hunyt el Lóczy Lajos magyar geológus, földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, aki jelentős tevékenységet fejtett ki a geológia, a földrajztudomány, a geomorfológia és a tudománytörténet terén; emellett híres volt néprajzi, régészeti, történeti tárgyú gyűjtéseiről is. Lóczy Lajos munkatársa volt többek között a Magyar Nemzeti Múzeumnak, oktatója a Királyi József Műegyetemnek (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományegyetem), igazgatója a Budapesti Tudományegyetem (Eötvös Loránd Tudományegyetem) Földrajzi Intézetének, illetve a Magyar Királyi Földtani Intézetnek. Életének kalandokkal teli részét képezték külföldi utazásai, melyek közül kiemelkedett a gróf Széchenyi Béla által vezetett kelet-ázsiai expedíció. Szenvedélyes feltérképezője volt a Balatonnak és vidékének.

Gyermekkora és tanulóévei

A Lóczy família Gömör vármegyéből származott, mely „lóczi” nemesi előnevét a Sajószentkirály melletti Lóczi-puszta után kapta. Édesanyja Orosházi Kuhn Mária (1816–1904), édesapja lóczi Lóczy Sándor (1792–1864) vámhivatalnok, valamint az aradi Hegyalján található Ópáloson szőlőbirtokos volt. A házaspár a szabadságharc idején Pozsonyba menekült, ahol a vár alatt laktak, egy Duna-parti egyszintes házban, ahol 1849. november 4-én világra jött Lajos fiúk. Pár évvel később először Pécsre, majd 1854-ben birtokukra, Ópálosra költöztek, ahol Lóczy Lajos gyermekéveinek nagy részét, a természet közelében töltötte. Apjával gyakran vadászott, bejárva a környező hegyeket, völgyeket és erdőket. Iskoláit Aradon, majd egyetemi tanulmányait 1869–1874 között a zürichi műegyetemen végezte. Szabadidejében beutazta az Alpokat, Dél-Németországot és Tirolt. Egyetemi oktatói közül meghatározónak bizonyultak számára Escher von der Linth és Albert Heim professzorok, akiktől geológiát tanult. Hazatérése után a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytárának múzeumi segédőre lett Krenner József mellett, abban az időszakban, amikor a múzeum élén a híres Pulszky Ferenc állt. Ezek az évek megalapozták a később magasra ívelő karrierjét.

A pozsonyi szülőház, és Lóczy Lajos az 1870-es években (Forrás: Cholnoky 1920. 49.)

A kelet-ázsiai kaland (1877–1880)

Néhány évvel azután, hogy hazatért Svájcból, és a Nemzeti Múzeumban került alkalmazásra, lehetősége nyílt, hogy részt vegyen élete egyik legnagyobb kalandjában. Krenner József felfedezte Lóczy tehetségét, amire felhívta Pulszky Ferenc igazgató és Eduard Suess bécsi professzor figyelmét, akik őt ajánlották Széchenyi Bélának (Széchenyi István fiának) ázsiai expedíciójához, melyhez a gróf szakembereket keresett. Az ifjú, mindössze 27 éves Lóczy élt a számára kínálkozó lehetőséggel. A következőket írta később a felkéréséről:

„Nagy boldogsággal töltött el engem 1876-ban a gróf levele, melyben résztvevőül szólított föl közép-ázsiai utazásához. Miként számos alkalmaztatásaim egyikét sem kerestem soha ajánlkozással, meglepetés volt nekem ez a felszólítás is, melyet Pulszky Ferencnek, akkori főnökömnek és E. Suess bécsi professzornak köszönhettem. Minden tétovázás nélkül, semmiféle feltételt nem szabva mondtam azonnal igent a felszólításra.” (Lóczy Lajos: Gróf Széchenyi Béla emlékezete. Földrajzi Közlemények, 1919/1–10. 4–5. o. – idézi Papp Károly is a Lóczy Lajosról szóló beszédében – ld. felhasznált irodalmak között)

Kreitner Gusztáv, Gróf Széchenyi Béla, Lóczy Lajos. Forrás: Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban. Budapest, Révai, 1882. kötet elején

Az 1877. november 1-jétől 1880. május 1-ig tartó expedíciót gróf Széchenyi Béla vezette, szervezte és finanszírozta, aki szakértőkként magával vitte Bálint Gábor nyelvészt, Gustav Kreitner osztrák térképészt, cs. kir. főhadnagyot, valamint geológusként Lóczy Lajost, akinek a földtani vizsgálatok mellett a feladatai közé tartozott az ásványtani, növénytani és állattani gyűjtés is.

„Midőn utam tudományos eredményeinek összeállítását adom, hálátlanság volna részemről, Kreitner és Lóczy urakat nem említenem […] kiknek expeditiómban az oroszlánrész jutott, mert a földrajz, valamint a földtan terén érettek el a legkézzelfoghatóbb eredmények.” – írja gróf Széchenyi Béla a tudományos eredményeket közlő művének előszavában. (Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. III. kötet. Előszó.)

Lóczy Lajos: fosszil állatok. I.; VII.; XI. tábla. (Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. III. kötet. 192. o.)

Lóczynak az utazás hatalmas szakmai előrelépés volt. Az expedíció alkalmával gyűjtött anyagai, az utazás során tett felfedezései – melyeket később publikált is – tudományos elismertséget hoztak számára. Többek között járt Kalkuttában, Dardzsilingben, Sanghajban, Szingapúrban, Jáván, Hong Kongban, a Góbi sivatagban és Burmában is. Feltérképezte a Jang-ce deltáját, illetve a Bhutan-Szikkim-Tibet közötti hármashatár érintkezési területét, elkészítve annak földtani térképét. Kimutatta, hogy a közép-ázsiai sivatagok kő- és homokanyaga nem egy korábbi tengerfenék üledékes maradványa, hanem az évmilliók alatt lezajló sivatagosodás felhalmozódásának eredménye. Lóczi felismerte és kielemezte a Himalája tektonikáját, továbbá megállapította, hogy a fő hegyvonulat mögött húzódik egy szintén figyelemre méltó hegylánc, melynek a Transzhimalája nevet adta. Amint azt Papp Károly – kis túlzással, de frappánsan – megfogalmazta:

„…ez az utazás Lóczy Lajosnak olyan iskolát nyújtott, amilyenben csak ritkán részesedhetik egy-egy európai geológus, vagy geográfus.” (Papp Károly (1873–1963): Lóczy Lajos (1849–1920) geológus, földrajztudós élete és munkássága. 3. o. (online elérés itt))

„Geológiai úti térkép a Jang-cze-kiang deltájáról és a Nanking környékéről” /Lóczy Lajos tervezete alapján/ (Forrás: Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877-1880. I. kötet. 340. o.)

A hazatérés után

Miután Lóczy Lajos visszatért Magyarországra, további két évig a Nemzeti Múzeum munkatársaként dolgozott segédőrként, mialatt a kelet-ázsiai expedíció anyagának feldolgozásán is fáradozott. 1883 tavaszán a Földtani Intézetben nyílt lehetősége osztálygeológusi kutatóként elhelyezkedni, Hofmann Károly főgeológus mellett, ahol az Arad-megyei Hegyes-Drócsa földtani feltérképezésével, vizsgálatával foglalkozott, azonban az itteni kutatómunka miatt, nem sok ideje jutott a kelet-ázsiai expedícióról szóló monográfiájának befejezésére.

Krenner József és Lóczy Lajos mint a Természettudományi Társaság választmányi tagjai (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. február 21. 39. évf. 8. sz. 134. o.)

Lóczy Lajos, az egyetemi oktató

1886-ban egykori felettese, Krenner József, a Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytárának igazgatója – aki egyben a József Királyi Műszaki Egyetem ásványtan, kőzettan és földtan professzora is volt – meghívta Lóczy Lajost maga mellé, hogy a földtan oktatója legyen. Ő élt a lehetőséggel, és ezzel kezdetét vette tanári pályája, melyet ugyanolyan lelkesedéssel, szorgalommal és odaadással végzett, mint korábbi munkáit. (Az egyetemi oktatás mellett megtartotta kapcsolatát a Földtani Intézettel is, melynek nyaranta folytatta korábban megkezdett, Hegyes-Drócsával kapcsolatos kutatásait.) Időközben 1886-ban megjelent A khinai birodalom természeti viszonyainak s országainak leírása című 865 oldalas könyve, amelyben kétszáz rajzzal és térképmelléklettel együtt közölte tudományos eredményeit. 1888-ban, 39 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

A khinai birodalom természeti viszonyainak s országainak leírása című könyv borítója és a kötetben található képi ábrázolás a kínai nagy falról

Három évig volt a Műszaki Egyetem oktatója, majd 1889-ben hatalmas megtiszteltetés érte, amikor felkérték a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem egyetemes földrajz professzorának Hunfalvy János utódjaként. (Ezután a műegyetemen már csak óraadóként volt jelen.) A megbízást Lóczy Lajos elfogadta, ám Cholnoky Jenő szerint – aki tanársegédje, közeli barátja lett – ez valamelyest kérdéses döntés volt a részéről, hiszen addig a földtannal foglalkozott mélyrehatóbban, ezután pedig egy másik tudományágba, a földrajzba kellett „beledolgoznia magát”. Legbelül továbbra is megmaradt geológusnak, de egy újabb irányt vett a pályája a geográfia oktatásával. 1901-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett.

Lóczy Lajos közismert tudósok társaságában (1906). Képen balról jobbra haladva, a felső sor: Cholnoky Jenő földrajztudós, Almásy György Ázsia-kutató, Déchy Mór földrajztudós; alsó sor: Lóczy Lajos geológus, Vámbéry Ármin Közép-ázsia kutató, Sven Anders Hedin svéd földrajztudós. (Forrás: Fortepan/Cholnoky Tamás)

Közel harminc évet töltött a Budapesti Tudományegyetemen, ahol 1902-től 1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója volt. Sokat tett az intézet fejlesztésének érdekében. Az elméleti oktatás helyett a gyakorlati képzést részesítette előnyben, és gyakran szervezett geográfus hallgatói számára hosszú, külföldi utazásokat (például Kijev–Moszkva–Szentpétervár–Helsingfors–Königsberg vagy épp Bukarest–Ogyessza–Batumi–Tbiliszi–Grúz-hadiút–Vlagyikavkaz–Ogyessza–Budapest útvonalakon). Lóczy végig a Földrajzi Intézet és a földrajzoktatás minőségének fejlesztésére törekedett. Ügyesen szerzett támogatókat, ezáltal az intézet lehetőségei bővültek, a gyűjtemények és infrastrukturális viszonyok is fokozatosan javultak. A könyvtár állománya újabb és újabb könyvekkel, szakfolyóiratokkal egészült ki, emellett a korszerű térképek és műszerek beszerzésére is figyelmet fordítottak. Egyetemi oktatóként és intézményvezetőként a nemzetközi színvonalnak megfelelő szintre emelte a magyar földrajztudományi képzést. A meghirdetett képzésekre egyre több hallgató jelentkezett. Többek között olyan kiváló szakemberek kerültek ki a keze alól, mint: gróf Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Prinz Gyula, Vitális István, Laczkó Dezső, Nopcsa Ferenc.

Lóczy Lajos a Vasárnapi Ujság címlapján. Az újság közlik, hogy Lóczy Lajos lett a Földtani Intézet igazgatója (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1908. szeptember 6. 55. évf. 36. sz. címlapja)

Balaton-kutatás

Lóczy Lajos munkásságában figyelemre méltóak a Balaton és környékének kutatására irányuló tudományos vizsgálatok. 1891-ben a kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága, melynek célja a tónak és környékének lehető legszéleskörűbb tudományos elemzése volt (földrajzi, biológiai, etnográfiai, demográfiai stb. szempontból). A mintegy húsz évig tartó kutatások eredményeit A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című háromkötetes műben publikálta. A vizsgálatok során Lóczynak annyira a szívéhez nőttek a balatoni tájak – főként Balatonfüred – hogy egy szőlőssel rendelkező villát is vásárolt Füred és Csopak határán (mai Lóczy-villa), ahonnan a tudományos munkát irányította. Cholnoky Jenő szerint „Ebben a csopaki nyaralóban töltötte élete legboldogabb napjait.” (Cholnoky 1920. 48. old.)

Lóczy Lajos nyaralója és dolgozószobája (Cholnoky 1920. 50–51.)

Életének utolsó évtizedei

Mindeközben Lóczy Lajos folyamatosan kutatott, tanított, publikált, és komoly szerepet vállalt a magyarországi tudományos élet alakulásában. 1900-ban a Földrajzi Társaság elnöke lett, mely tisztséget 1914-ig töltötte be. 1908-ban pedig a Földtani Intézet igazgatójának nevezték ki.  1913-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából megszervezte Magyarország földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági vizsgálatát, melynek eredményei 1918-ban jelentek meg a szerkesztésében.

Az első világháború közepette a Magyar Tudományos Akadémia megbízta, hogy Szerbiába, Macedóniába és Albániába vezessen tudományos expedíciót, melyre 1916–1918 között került sor. A tudósok célja és feladata ennek a délkelet-európai térségnek a geológiai, geográfiai, botanikai, archeológiai, népművészeti, történeti feltérképezése volt. Az utazásra ezúttal fia is elkísérte, ifj. Lóczy Lajos (1891–1980), aki apja nyomdokait követve, szintén elismert geológus és geográfus lett. 1919-ben megromlott egészségügyi állapota miatt visszavonult a Földtani Intézet éléről, a nyugalmazását kérve. Életének utolsó szakaszát a hőn szeretett Balatonon töltötte.

„1920. május hó 13.-án Balatonfüreden elhunyt. Fájdalmunkban elkeseredve tesszük le a tollat. Most, amikor az Ö akaratára, az Ö tetterejére, az Ö tudására éppen a legnagyobb szükség lenne […] most hanyatlott le az Ö ereje s most szállt lelke abba a tiszta világba, ahol nincs hazugság, nincs gonoszság […] Lóczy Lajos! nagy mesterünk! Lelked nyugodjon meg, fölépítjük újra ezt a szent hazát s neved a legnagyobbak Pantheonjában az integráns Magyarország ékessége lesz!” – írta Cholnoky Jenő gyászjelentésében a Földrajzi Közleményekben. (XLVIII. kötet (1920) 1–5. füzetének elején – oldalszám nélküli – a szöveget betűhíven közöljük)

A híres tudóst Balatonarácson, a Balatonra néző régi temetőben helyezték örök nyugalomra. Síremléke permi vörös homokkőből készült, amelyben egy üvegben a Himalájából származó havasi gyopárt helyeztek el, melyet Stein Aurél Ázsia-kutató küldött a tiszteletére.

Id. Dr. lóczi Lóczy Lajos nevét és emlékét mind a mai napig megőrizte a tudományos világ. Számos publikáció született az életéről és a munkásságáról. Nevét viseli a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium, a Balatonfüred melletti barlang, a Tihanyi-félszigeten lévő tanösvény, több közterület (például Balatonfüreden, Balatonalmádiban, Veszprémben, Budapesten). Országos földrajzversenyt, valamint a Magyar Földrajzi Társaság egyik kitüntető emlékérmét is róla nevezték el. Emlékezete máig velünk él.

Balogh Ádám

Felhasznált irodalom:

Cholnoky 1920 = Cholnoky Jenő: Lóczy Lajos. In Földrajzi Közlemények, XLVIII. kötet (1920) 5–10. füzet. (33–74.). Letölthető ide kattintva.

Czirják Ráhel: Hungarian Explorers of the Silk Road. Letölthető ide kattintva.

Gábris Gyula: Lóczy Lajos, a földrajz egyetemi tanára. Letölthető ide kattintva.

Kenyeres Ágnes (fszerk.): Magyar életrajzi lexikon II. L–Z. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.

Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye, 1877–1880. I–III. kötet. Budapest, 1897. – A köteteket elérhetővé tette a Széchenyi Zsigmond Vadászati Gyűjtemény. Letölthető ide kattintva.

Papp Károly (1873–1963): Lóczy Lajos (1849–1920) geológus, földrajztudós élete és munkássága. (A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Nemerkényi Antal vezetésével.) Eredeti forrás: Papp Károly: Emlékbeszéd Lóczy Lajosról. In. A Szent István Akadémia emlékbeszédei. Bp., 1922. 1. köt. 5. sz. 3–28. Letölthető ide kattintva.

Székely András: Id. Lóczy Lajos élete és munkássága. In. Földrajzi közlemények CXXIII. (XLVII.) kötet (1999) 3–4. sz. (209-222.)

Tasnádi Kubacska András: Lóczy Lajos. (A múlt magyar tudósai) Akadémia Kiadó, Budapest, 1974. – Közzé tette az Arcanum. Letölthető ide kattintva.

Tóth Kálmán: Névadónk Lóczy Lajos. Letölthető ide kattintva.

További internetes források:

A Lóczy Lajos munkásságáról szóló tanulmányokat tartalmazó kiadványt közzétette az OSZK – Magyar Elektronikus Könyvtár. Ide kattintva letölthető.

barlang.hu – „Lóczy Lajos Dr (lóczi)” című szócikk 

Wikipedia – „Lóczy Lajos (geológus, 1849–1920)” című szócikk

Jeles napok (OSzK) Lóczy Lajos szócikk

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket