„Tudtuk ez az igazság valóság lesz egyszer…” – Avagy az ÁVH és a cionista mozgalmak

1953. július 13-án kezdték meg a Rákosi-korszak utolsó pereinek egyikét, melynek történetét Novák Attila: Ideológia és önazonosság – Az 1953-as budapesti cionista per című könyve ismerteti először. A szerző szakterülete elsősorban a cionista mozgalmak Európában és Magyarországon, ennek pedig komoly jelentősége van, hiszen a korábbi hasonló jellegű szerveződések viszonyait is komoly szakértelemmel képes ábrázolni. A 1953-as cionista perek eddig még nem jelentek meg más kötetekben ilyen részletesen, így a hazai történetírásban mindenképpen releváns és friss a téma, valamint annak feldolgozása is.

Novák Attila: Ideológia és önazonosság – Az 1953-as budapesti cionista per, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2020, 206 oldal (Kép forrása: a NEB oldala)

A mű szerkesztése kifejezetten letisztult, a fejezetek között kevés az átfedés, és csakis indokolt esetben idéznek fel korábbi információkat. A szerkesztésre tehát nem lehet panasz, sőt kifejezetten olvasóbarátnak mondható. A fogalomtár komoly segítséget jelent, ahogy a felhasznált források jelölése és a szakirodalmi jegyzék is; mindezek segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy a témában alaposabban el tudjunk merülni. Összességében az mondható el a munkáról, hogy a levéltári források, a felhasznált irodalmak és weblapok mind jól átlátható rendszerbe lettek szerkesztve.

Ami a bevezetést követő két fejezetet illeti, elengedhetetlen a kontextus ismertetése, mely jelen esetben a cionista mozgalmak történeti mérföldköveit, ideológiai beállítottságát, a különböző autoritást gyakorló tényezőkhöz és persze egymáshoz való viszonyuknak az alakulását jelenti. A szerző bemutatja a Magyarországi Cionista Szervezet megalakulását és a Pozsonyi Magyarországi Cionista egyesületek első kongresszusát 1903-ban. A politikai viszonyok tekintetében a Tanácsköztársasághoz fűződő viszony a legrelevánsabb. A cionizmuson belüli áramlatok is fontosnak számítanak, ilyenek voltak például a marxista Hasomer Hacair vagy a vallásos Bahure Hamizrahi.

A felvezetés 1949-ben záródik, amikor a cionista mozgalmakat (ismét) törvényen kívül helyezték, akár marxisták voltak, akár nem. A szerző (nagyon helyesen) rá is mutat a sztálini orvosperekkel való történeti és politikai párhuzamokra.

Ami az 1949 utáni helyzetet illeti, felértékelődik a budapesti izraeli konzul, Smuel Benczur és Mose Carmilly Weinberger ténykedése, illetve részben általuk a külpolitikai ok-okozati összefüggések is megvilágításba kerülnek – különös tekintettel a kivándorlás megszervezésére vagy épp annak akadályozására, illetve az egyes oldalon elhangzott érvekre (például családegyesítés/előre fizetés az „alijázókért”). Akiket a „legális keretek között” nem tudtak kivándoroltatni, azokat megpróbálták különféle útvonalakon titokban kimenekíteni (jellemző, hogy a hatóságok a csempészés szót használják). A szerző az utóbbi eseményeket is kiválóan ábrázolja életrajzi művekkel és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának vonatkozó iratainak felhasználásával. Itt már megjelenik a beépített emberek tevékenysége, amelynek során Novák az izraeli diplomaták kapcsolatát is vizsgálta a különböző illegális cionista körökkel.

A műből Engländer Tibor és társainak családi hátterét is megismerhetjük, ez a per előtt közvetlenül lesz majd érdekes, amikor a fiatal egyetemi hallgatók, diákok szülei érthetően mindent megtesznek gyermekeik felmentéséért, mindezért pedig őket magukat is vizsgálat alá helyezik munkáltatói jelentések formájában. A szülők magatartása és háttere változatos; egyesek kiváló érdekérvényesítő képességgel rendelkeztek, másokat a környezetük magasztalt, de akadtak olyanok is, akik kifejezetten problematikus háttérrel rendelkeztek. Külön érdekesség, hogy a szülők rendszerhez való viszonya is merőben különbözött, egyesek vezető pozícióhoz jutottak a kommunisták térnyerése és a kialakult politikai szisztéma nyomán (mint például Engländer József), másokat pedig hátrányosan érintett (ilyen volt Fényes István apja).

Fontos megemlíteni a környezetet, mely kifejezetten egy urbánus pesti tér volt. Emellett pedig a per vádlottjainak származásáról is számos dolog derül ki, például hogy a holokausztot követően a nagyobb városokban összpontosulnak a cionista mozgalmak, valamint hogy a fővároson belül elsősorban a pesti belső kerületekben élt a legtöbb csatlakozó zsidó fiatal. Azért fontos a lakhely kérdése, mert ahogyan erre a szerző is rávilágít, ez indikálja, hogy hol hiányzott a cionisták társadalmi bázisa: Budán. A rekonstruálást némileg nehezíti Engländer Tibor vallatásakor gyakorolt magatartás, ugyanis dezinformált és elhallgatott (esetleg eleve nem tudott) bizonyos információkat.

Ami a nézőpontokat illeti, képet kapunk az államvédelem folyamatos informálódásáról és informálásáról. A cionista mozgalmak átszervezéséről, vezetőiről, mozgalmi szervezkedéseikről és dezinformációs gyakorlataikról. Mozgalmainak a felépítéséről, korosztályáról, pénzügyi helyzetükről, ideológiai beállítottságukról, valamint az egymással való személyes kapcsolataikról is átfogó tudást nyerhetünk. Megismerhetjük a mögöttes tartalmakkal bíró mozgalmi programok sorát, többek közt a kirándulások, az önképző körök és órák, az ideológiai és konspirációs képzések, a héber nyelvtanulás lehetőségét is.

A szerző munkájából kiviláglik, hogy Hasomer Hacair csoportja kifejezetten baloldali és marxista tanokat vallott. Ez pedig azt mutatja, hogy a szervezetekhez való viszony nem ideológiai alapon történt a Rákosi-rendszerben.

A munkából körvonalazódik az olvasó számára a korszak büntetés-végrehajtási módszere is, főleg a Rákosinak és Piros Lászlónak írt levelekből, valamint az államvédelem vonatkozó irataiból.

A könyv a forráshasználat tekintetében többszempontú, amely fontos lehet, hiszen, ha csak egy forráscsoportot vizsgálunk, mint például a beépített emberek jelentéseit, azzal nem tudunk teljes képet alkotni. Ám ezt a problémát Novák Attila helyesen észleli és megemlíti: „A mozgalmi életet ugyanis az államvédelem szemüvegén keresztül látja”. Emellett pedig kellő mértékben hangsúlyozza a forráskritika fontosságát. Az interjúk, életrajzok és személyes levelek  forráskritikával és az esetleges „öntabusítás” figyelembevételével kezelendők. A kihallgatási jegyzőkönyvek esetében pedig azok értelmezésén a „megszorított valóság” nem feltétel nélküli elfogadását értjük. A fent ismertetett módszerrel Novák sikeresen oldja fel az államvédelmi iratanyagok dilemmáját, különösen igaz ez a „Cionisták mozgalmi élete a diktatúra árnyékában”, illetve a „Mozgalmi ideológia és programalkotás, de leginkább „Az „illegális” cionista mozgalom története az állambiztonsági iratok tükrében” fejezetekre.

A szerző kitűnően ábrázolja a perek működését és előkészítését: a hozzátartozókat is gyanakodva figyelik, így több esetben láthatjuk, hogy a szülők munkáltatóitól is születnek jellemzések.

Engländer Józsefről (Engländer Tibor apja) például kiváló jellemzést ad munkáltatója: „Munkáját mindenkor a leglelkiismeretesebben végezte, úgyhogy a vezetése alatt lévő vállalatok a terveiket mindenkor teljesítették, sőt túlteljesítették. A dolgozókhoz való viszonya mindenkor példamutató volt, és irányt jelölt a többi szocialista gazdasági vezetőnek”. Engländer édesanyja szintén elismerő értékelést kapott: „Munkáját mindig legjobb tudása szerint jól végezte, ellene panaszok sem dolgozótársai részéről, sem felettes szervei részéről nem merültek fel”.

Utóbbi értékelések a szülői háttér vizsgálata miatt fontos, mely közvetve, de kihat az ítéletre. Hasonló a helyzet Fényes István tüdőproblémáinak esetében, melyről szülei kértek igazolást. Erről bővebben az „Őrizetben” című fejezetben olvashatunk, ahol a szerző azt is bemutatja, hogy a hozzátartozók különféle információkat próbálnak szerezni gyermekeikről. A fejezetnek ez az a része, melyben tudatosul az olvasóban, hogy valójában fiatal emberekről van szó, illetve jól érzékelhetővé válik a vádlottak szűkös mozgástere is. Kovácsi Edit esetében láthatjuk, hogy apja Kovácsi Zoltán egyenesen Rákosi Mátyásnak írt leveleket.

Lánya szívbetegsége különösen nehezíti a helyzetet, valamint Kovácsi is megjegyzi: „Meggyőződésem: lányom államellenes bűnt még gondolatban sem követhetett el. Szívből fakadó forró szeretete Sztálin és Rákosi Elvtársak iránt, meggyőződéses kommunista szemlélete ezt teljesen kizárják. de míg ez az Államvédelmi Hatóság előtt is bizonyossá válik – esetleg hosszabb idő is eltelhet”.

Ezen kívül Kovácsi megemlíti a saját és felesége elkötelezettségét a párthoz, melynek tagjai voltak. A számos levél mellett egy verset is írt Rákosi Mátyásnak, melynek néhány sorát idézném:

„Zord börtönházban a vádlott Rákosi vádol, S vádlottá válik az elnyomó úri rendszer
Rákosi ajkán az igazság fénylik, lángol Tudtuk – ez az igazság – valóság lesz egyszer.”

Ami pereket illeti, az elsőtől a hetedrendű vádlottig látjuk az ítéleteket és a vádpontokat, melyekben az elítéltek bűnösnek találtattak. Az elsőfokú tárgyalás 1953 július 13-án volt esedékes. Találunk köztük olyan tételeket, mint: „határátlépéshez való segítségnyújtás”, „államtitok megsértése”, „fegyverrejtegetés”, „idegen állam által megbízottja részére történő adatszolgáltatás”, és „folytatólagosan elkövetett, népi demokratikus államrend elleni izgatás”. Az ítéletek egytől kettőtől négy év börtönig születtek. Tapasztalhatjuk továbbá, hogy a perbe fogottak részben be is ismerték bűnösségüket, ám bizonyos vádpontokban ártatlannak vallották magukat, mely vélhetően az ügyvédek tanácsára elkövetett jogi taktikázás.

A másodfokú tárgyalást mely augusztus 28-án volt esedékes már Nagy Imre miniszterelnöksége alatt tartották, ami (talán nem árulunk zsákbamacskát) kifejezetten kedvező hatással volt a vádlottak szempontjából. Itt is megmutatkozik, hogy az országos politika figyelembevétele nagyon fontos tényező ebben a műben. Ahogyan az „alijáztatásnál” figyelembe vette a szerző a külpolitikai folyamatokat, úgy a belpolitikai átalakulást is figyelembe vette a perek ismertetése során.

Összességében noha rövidebb könyvről beszélünk, a szerzőnek mégis sikerült oly mértékű és minőségű tartalommal megtölteni, hogy a végeredmény megfelelően informatív, szakmai, ráadásul könnyedén olvasható szöveg lett. Ehhez hozzájön, hogy egy még fel nem dolgozott témát mutat be. A fentieknek köszönhetően pedig mind a történészeknek, mind a nagyközönség kitartóbb részének biztosan merem ajánlani Novák Attila művét.

Horváth Olivér

Ezt olvastad?

Prit Buttar egykori katonaorvos, körzeti orvos, hadtörténeti író, akinek fő témája az első és második világháború keleti frontjának hadtörténete. A
Támogasson minket