Tanári összefogás nélkül nincs esély minőségi változásra – Pécsi kerekasztal az új NAT történelem tantárgyi részéről

Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) történelem tantárgyra vonatkozó részéről 2020. február 13-án rendezte meg kerekasztal-beszélgetését a PTE BTK Történettudományi Intézetének Új- és Modernkori Történeti Tanszéke. Az eseménynek a Rókus utcai épület adott otthont, egy terembe befogadva a körülbelül 150 fős hallgatóságot: egyetemi oktatókat, pedagógusokat és tanárszakos hallgatókat. A szakmai meghívottak Engel Mária, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének (TSZE) elnökségi tagja, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium történelemtanára, valamint Kaposi József, egyetemi docens, oktatásszervező, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának (MTT TT) elnöke voltak.

Az eseményt a beszélgetés moderátora, Bánkuti Gábor, egyetemi docens és tanszékvezető-helyettes nyitotta meg. A résztvevők bemutatása után, bevezetőjében elmondta, hogy a dokumentum közéletben és médiában kiváltott hatásai miatt – ahol az összefüggéseiből kiragadva és eltorzítva, mint „értékvédő hazafiak” és a „destruktív liberálisok” összecsapása zajlik – még inkább szükséges a téma tantárgypedagógiai megközelítése, még akkor is, ha a dokumentum kibocsátásának kontextusa és tartalma alapján sem függetleníthető bizonyos politikai szempontoktól. Ezt követte a NAT-kiadás kontextusának ismertetése, amely során szóba került az a 2018-as NAT-tervezet, amelynek kidolgozásában a Csépe Valéria vezette bizottság vett részt, és amelyet – a szakma nagyrészt pozitív visszajelzésének ellenére – a kormányzat minden további egyeztetés és informálás nélkül elutasított. Ezt követően csak a találgatások mentek, majd bármiféle előzetes konzultáció nélkül 2020. január 31-én este 10 órakor megjelent az immáron érvényes Nemzeti alaptanterv. Bánkuti Gábor szerint ahhoz, hogy értékelni tudjunk, viszonyítanunk kell valamihez, így első kérdése arra vonatkozott, hogy miért is volt szükség a 2012-es NAT helyett egy új NAT bevezetésére.

A részvevők közül Engel Mária első körben leszögezte, hogy a TSZE-vel egyeztetés nem történt, egyik tagjuk ugyan részt vett a munkálatokban, azonban őt is titoktartásra kötelezték. Ezt követően elmondta, hogy

a 2012-es NAT-hoz nem készültek hatástanulmányok, amelyek hiányában nehezen érthető hogyan kezdhettek egy új dokumentum elkészítéséhez.

Kaposi József elsősorban jogi szempontból hasonlította össze a 2012-es, illetve a 2020-as NAT-ot. Míg a 2012-es NAT „új” alaptantervként, addig a 2020-as NAT ennek módosításaként került bevezetésre, holott a 2012-es dokumentum inkább követte az azt megelőző tanterveket, míg a 2020-as már strukturálisan is más: óraszámokat tartalmaz, és megszünteti a korábbi műveltségterületeket. Ebben a formában műfaját tekintve kerettantervként értelmezendő, amely jóval szűkebben és részletesebben szabályozott kategóriát jelent, mint egy alaptanterv. Az eljárásban további különbségként kiemelte, hogy eddig a kerettantervek miniszteri rendeletként jelentek meg, amely tény bizonyos egyeztetési és egyetértési szabályokat feltételezett; a 2020-as kerettantervről ehhez képest annyit tudni, hogy a miniszter utasításként adja majd ki. Ez lényegében azt jelenti, hogy az a dokumentum, amely a helyi tanterveket és a tankönyveket is meghatározza, bármilyen egyeztetés nélkül akármikor módosítható lesz. Mindezen kívül hozzátette, hogy az 1995-ben megjelent Nemzeti alaptanterv készítéséhez kapcsolódott egy, a pedagógusok által kitöltendő kérdőív is, amely a társadalmi konszenzust volt hivatott megteremteni, így erősítve a nemzeti jelleget. „Hogy most miben nyilvánul meg a nemzeti jelleg, azt mindenki döntse el maga” – zárta válaszát.

A következő moderátori kérdés az alaptanterv rapid végrehajtásának okaira irányult. Kaposi József szerint ez a 2022-ben esedékes választásokkal indokolható, a cél az volt, hogy akkora a NAT-ügy már lecsengjen. Engel Mária a kérdéssel kapcsolatosan nem bocsátkozott találgatásokba, azt viszont hozzátette, hogy a dokumentum tartalmát, valamint az óraszámok megadását illetően valóban egy szorosabb kerettantervi szabályozásnak tekinthető, míg a pedagógiai részt tekintve inkább laza és képlékeny, ebből a szempontból tehát nem következetes.

Ezen megállapítása egyben átvezetett a következő kérdésre, amely a NAT belső koherenciáját vette górcső alá. Bánkuti Gábor kiemelte, hogy a dokumentum történelem tantárgyra vonatkozó leírása szerint a történelem tanítása elsősorban narratív folyamat és kronologikus jellegű, viszont a módszertani leírás élményalapú, tevékenységközpontú módszereket javasol, az ebben rejlő ellentmondás önmagában is dilemma állítja a tanárokat. A pedagógiai módszerekhez kapcsolódóan Engel Mária a 2018-as NAT-tervezetet emelte ki, amely a „modern pedagógia módszertanából sok mindent beépít, sőt elvár”. Ehhez képest az új NAT-ot visszalépésként értékeli, mondván,

„ezek az új módszerek már nem elvárások szintjén jelennek meg, érezhető, hogy ennek jelentősége az alkotók számára jóval kisebb, mint a korábbi tervezet alkotói számára.”

Azt is hozzátette, hogy bár a régóta óhajtott tananyagcsökkentés megvalósult, lehetőséget adva az új módszerek (élménypedagógia, kooperatív módszerek) alkalmazására és kompetenciafejlesztésre, azt, hogy ez a gyakorlatban ténylegesen megvalósítható lesz-e, majd a kerettanterv és az érettségi szabályozás dönti el. Kaposi József hangsúlyozta, hogy a 2020-as NAT a módszertani követelmények megfogalmazásában is eltér a korábbi alaptantervektől, mivel azok fejlesztési követelményeket és fejlesztési célokat fogalmaztak meg, most pedig „tanulási eredmények”-kel találkozunk a szövegben, amelyek egy mérhetőbb kategóriát jelentenek. Utalt arra is, hogy a kritikai gondolkodás helyett történelmi gondolkodás szerepel a szövegezésben, ezt negatívan értékelte többször is.

A következő kérdéshez kapcsolódóan elhangzott, hogy az új alaptanterv fő célként a tanulók ismereteinek bővítését határozza meg, és megfogalmazódott az a probléma, hogy ha az ismeretet továbbra is célként, a különböző módszereket pedig eszközként értelmezzük, igazi változás nem jöhet létre.

„Hogyha alapvetően az a szemléletmódunk, hogy ismereteket adjunk át, és csak ehhez próbálunk más szemlélettel, más módszerekkel közelíteni, akkor azt gondolom, hogy nem lépjük át a Rubicont.”

– állapította meg Bánkuti Gábor. Megkérdezte, hogy vajon tartunk-e már ott, hogy a történelemtanárok, a pedagógus társadalom vagy a tanterv-készítők végig gondolják ezt a dilemmát? Engel Mária szerint valóban lényeges kérdés, hogy miért tanítunk történelmet, mi vele a célunk, és a 2018-as tervezetet e tekintetben is előremutatóbbnak tekinti. Megállapította, hogy

„olyan tágabb keretek meghatározása, mint, hogy mi a célunk a tanítással, miért tanítunk gyerekeket, és hogy ahhoz milyen tantárgyi keretek lennének alkalmasak, az új NAT alkotásánál elmaradt.”

Kaposi József abban látta a legnagyobb hiányosságot, hogy ezen döntések háttere nem ismeretes, mint mondta,

„nem csak az a fontos, hogy mi van a NAT-ban, hanem hogy a dokumentumban szereplő megállapítások között mennyire van konszenzus. Biztosan sokan vitatkoztak a szobákban, ahol ez született, de én ezt sokkal nyitottabbnak képzeltem el.”

A beszélgetés ezt követően az új alaptanterv több esetben átalakított témaköreinek megvitatására terelődött. A résztvevők egymástól folyamatosan átvéve a szót elemezték a témakörök megfogalmazását, különböző példákat említve. A hallgatóságban – joggal – az az érzés támadhatott, hogy ez a fajta „vita” parttalan. Engel Mária felsorolta, hogy melyek azok az elemek, amelyek a 2018-as NAT-ban még igen, a 2020-as dokumentumban pedig már nem, vagy másképp szerepeltek. Leginkább ő is azt nehezményezte, hogy ezeket a döntéseket nem indokolták meg.

A beszélgetés során az egyik releváns kérdésfelvetés az iskolák közötti különbségek NAT általi (nem) kezelését célozta meg. Engel Mária ehhez kapcsolódóan Katona András tanulmányát idézte, amelyben a didaktikus összehasonlította a különböző országok oktatási rendszerét az eredményesség tekintetében. Ahogy Engel Mária elmondta, a kutatás szerint

„minél szűkebb a központi szabályozás, minél több mozgásteret ad a pedagógusok számára, annál eredményesebb az oktatási rendszer és az iskolarendszer, minél szigorúbban központilag szabályozott, annál gyengébb teljesítményt mutatnak, általában a világban.”

„Nem kommentálom” – zárta ezt a gondolatmenetet.

Bánkuti Gábor ezt követően a megoldások felé terelte a diskurzust, azaz, hogy lehetséges-e bármilyen szakmai választ adni erre a nem pedagógiai kihívásra. Egyáltalán van-e kiút ebből a – mint értékelte – megalázó helyzetből, vagy továbbra is csináljunk, amit és ahogy tudunk a becsukott ajtók mögött? Engel Mária szerint igazi minőségi fejlődést becsukott ajtók mögött már nem lehet elérni, az a véleménye, hogy

„igazi minőségi ugrást a magyar oktatás akkor fog elérni, hogy ha a tanárai kooperálnak, együttműködnek, közösen dolgoznak, közös célokért,”

és erre biztatta a teremben ülő leendő kollégákat is. Kaposi József a megoldást a pedagógusok bevonásában látta: az a projekt sikeres, amiben a végrehajtók részesei a kitalálásnak, és ez a NAT-ra is igaz lett volna. „Így nehéz lesz átültetni a gyakorlatba, ha nem érezzük azt, hogy részesei vagyunk.” Majd zárszóként Brecht egyik darabjából idézett: „Tisztelt közönség! Kulcsot Te találj, / Mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj!” „Ebben reménykedjünk!” – tette hozzá.

Ezt követően volt lehetőség kérdezni a beszélgetés résztvevőitől. Az első kérdező mint „a NAT-tal kapcsolatos kritikák kritikusaként” szólalt fel, és Miklósi Lászlót, a Történelemtanárok Egyletének (TTE) elnökét bírálta a NAT-hoz kapcsolódó gondolatai miatt. Emellett azt sérelmezte, hogy szerinte a résztvevő előadók csak a negatívumokat emelték ki, ezzel befolyásolva a hallgatóságot.

A második kérdező a Csépe Valéria-féle tervezethez kapcsolódóan érdeklődött, hogy nyilvánosságra bocsájtás és véleményezés esetén jobb alaptanterv lehetőségét hordozta-e magában. Engel Mária szerint könnyebben elfogadható lett volna, Kaposi József a tartalmat másodlagosnak nyilvánította, megint csak a dokumentum mögötti konszenzust hangsúlyozva. Még az első felvetésre reagálva és az eddigieket kiegészítve elmondta, hogy természetesen az új NAT-nak vannak pozitívumai is, például, hogy a 2018-as tervezethez képest visszakerült a hon- és népismeret, valamint, hogy külön tantárgyként szerepel a társadalom- és állampolgári ismeretek téma (állampolgári ismeretek néven – a szerk.). Mindazonáltal a tantervek hatásfokát az oktatás eredményességén belül a gőzgéphez hasonlította (ami körülbelül 12%).

„A tantervek eredményességét az dönti el, hogy az osztályteremben mi történik. Hogy mi lesz majd szeptembertől az osztálytermekben, nem tudom ebből következtetni, ugyanaz, ami eddig volt. Pedig a dolog arról szólt volna, hogy egy változás szép lassan induljon el, ami a gyerekek számára élvezetessebbé teszi a tanulást. Az óraszámokról folytatott vita értelmetlen és meddő. Nem az óra sok, hanem az unalmas óra sok.” – zárta gondolatait.

A harmadik kérdező Engel Máriát kérdezte afelől, hogy zavarja-e a pedagógus társadalmat az érzelmi intelligencia fejlesztésének mint célkitűzésének teljes hiánya? Engel Mária – a pedagógusok általános túlterheltségére hivatkozva – sajnálattal ugyan, de elmondta, hogy a szakmai kérdések mellett ez sokadrangú szempont.

A következő kérdező arra volt kíváncsi, hogy a 2012-es és a 2020-as NAT-ot összehasonlítva mi a célja a történelemoktatásnak? Bánkuti Gábor felolvasta a 2012-es, Engel Mária pedig a 2020-as NAT vonatkozó részeit, majd hozzátette, hogy az elemek hasonlóak, a narratívában figyelhető meg hangsúlyeltolódás a nemzeti identitás fejlesztésének irányába.

Ezt követően egy egyetemi oktató kiemelte, hogy nem a NAT média és közvélemény általi kiemelése az érdekes, hiszen egy új alaptanterv megjelenése más országokban is hasonló reakciót vált ki. A probléma az, hogy ezen vitának a bevezetés előtt kellett volna lezajlania. Továbbá negatív magyar sajátosságnak nevezte, hogy bár több szakmai szervezetünk van, ezeket a minisztérium nem kérdezi meg. Ő nem megalázónak, hanem felháborítónak titulálta ezt a helyzetet.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezt addig lehet megcsinálni a szakmával, amíg az hagyja. Mint mondta, amíg a történész szakma és a történelem módszertani szakma nem jut konszenzusra, addig nem lesz változás.

E tekintetben országosan követendő példaként emelte ki a PTE TTI történész és szakmódszertanos oktatóit és a velük szorosan együttműködő történelemtanárokat. Mondandóját zárva az egész eljárást kritikán alulinak minősítette, magát a beszélgetést pedig „eső után köpönyeg”-nek nevezte. „De azért jó, hogy itt vagyunk” – tette hozzá, oldottabbá téve a kissé melankolikussá váló légkört. Kaposi is azt hangsúlyozta, hogy valóban az erők összeadására, összefogására van szükség, még ha vannak is nézeteltérések a különböző szervezetek között, hiszen

„közös az érdekünk, hogy a történelem továbbra is szerethető, tanulható legyen és ennek révén a következő generáció boldogan üljön ott az órákon, vegyen részt a különböző foglalkozásokon.”

Engel Mária a tárgyilagosság kedvéért hozzátette, hogy az új NAT által más műveltségi területek sokkal nagyobb veszélybe kerültek, Kaposi József velük kapcsolatban szolidaritásra szólította fel a hallgatóságot.

A következő kérdező feltette azt a kérdést, ami eddigre már valószínűleg mindenkinek ott motoszkált a fejében: „Miért vagyunk itt? Ez hova fut ki?” Erre egy régész egyetemi oktató egy másik kérdéssel azonnal reagált: „Mondjanak egy példát, amikor kompromisszumkereső javaslatok értő fülekre találtak!” Mint elmesélte, egyetemi oktatóként őt is kérték már fel véleményezésre, azonban kollégáival kidolgozott javaslataikat még soha sem vették figyelembe. Ettől függetlenül úgy gondolta, hogy az értelmiség feladata az ezzel kapcsolatos véleményét kifejezni, és létrehozni egy konszenzust.

Ezt követően a hangulat egyre könnyedebb lett, Bánkuti Gábor az eseményt megvédve elmondta, hogy nem híve az „értelmiségi kamillázásnak”, és hogy a történész feladata kideríteni, hogy mi miért történt, ehhez pedig sokszor a hogyan kérdése vezet el. Az esemény célja pedig ennek a megtalálása, kidolgozása volt, és ez valóban meg is történt. „Nem csináltunk forradalmat.” – tette hozzá. Az esemény egyik találó kérdését – legalábbis a jelen lévő egyetemi hallgatók szempontjából biztosan – egy nyugdíjazott pedagógus tette fel:

„Mi lesz a következő generációval? Ezek a fiatalok kiket fognak nevelni, hogyan és mire?”

A zárásnak is kiváló felvetést hosszú másodpercekig tartó síri csend követte, a válasz kidolgozása már rajtunk múlik. Az esemény célja a tájékoztatás, gondolatébresztés volt, hogy a hallgatóság, és a hallgatók ezt követően mérlegelni tudják, hogy mi a teendő. Az elmondottak alapján, úgy tűnik, hogy a pedagógus társadalom következő generációi kénytelenek lesznek összefogni a közös cél eléréséért: a gyerekek boldogulásáért.

Bathó Fruzsina

Ezt olvastad?

A szabadság gyermekei – A VII. Regionális Honismereti és Helytörténeti Tanári Műhely

2023. március 31-én A szabadság gyermekei címmel immár hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a nagy hagyományokkal bíró Regionális Honismereti –

X