Újabb tudományközi eredmények a mohácsi csata kutatásában – Beszámoló a Mohács500 konferenciáról

A lassan hagyományosnak mondható, immár negyedik éve megrendezett, Mohács500 című tudományos konferencián mutatták be az ötödik centenáriumához közeledő mohácsi csata kapcsán elért újabb kutatási eredményeket. A 2022. december 2-án zajló eseménynek a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának (MTA PAB) székháza nyújtott helyszínt. A konferencia rendezésében egyaránt szerepet vállalt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI), az MTA PAB II. Filozófia, Történettudomány és Néprajztudományok Szakbizottsága, a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a Mohács 500 Csata- és Hadszíntérkutató Egyesület, a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara, illetve a kar Történettudományi Intézetének Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke, valamint az ELKH–PPKE–PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport.

Az egész napos eseményt Závoczky Szabolcs, a DDNPI igazgatója nyitotta meg. Üdvözlő szavait követően Hargitai János országgyűlési képviselő – egyúttal a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezésért felelős miniszteri biztos – köszöntötte a konferencia résztvevőit. A miniszteri biztos aggodalmának adott hangot, hiszen az évforduló rohamosan közeledő időpontja ellenére a méltó megemlékezéshez elengedhetetlen előkészületek eddig nem, vagy csak részben valósultak meg, leszámítva a történészek, régészek és antropológusok munkáit. Megnyitó gondolataiban arra hívta a jelenlévőket, hogy a következő három és fél esztendőben közösen koncentráljanak a centenárium jelentőségéhez méltó körülmények megteremtésére, amelyben kitüntetett szerepe van a tudományos eredmények közzétételének.

Másodikként Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára köszöntötte a konferencia résztvevőit, aki három üzenetet fogalmazott meg. Elsőként a nemzeti táj feletti őrködés feladatát körvonalazta, majd a természeti és kulturális értékek védelmének közösségi feladatait foglalta össze, kiemelve, hogy a társadalmi szervezetek és a meglévő intézményrendszer együttműködve ápolhatja megfelelően a természeti kincsekkel egybefonódó nemzeti értékeket. Beszéde zárásaként köszönetét fejezte ki a mohácsi III. számú tömegsír feltárásában mindeddig közreműködő szakembereknek.

Font Márta, a PTE BTK professor emeritája, az MTA PAB alelnöke a konferenciának helyet adó intézmény nevében üdvözölte a megjelenteket. A professzorasszony örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a mohácsi emlékév felkészülési ideje kellően hosszú, amely remek lehetőséget nyújt a történettudománynak arra, hogy a mohácsi csata történelmi emlékezetben elfoglalt kitüntetett helyéhez méltó tudományos előkészületeknek örvendhessen.

Meglátása szerint az elmúlt fél évezredben folyamatosan változó Mohács-kép, valamint az azt szétfeszítő legújabb kutatási eredmények kiemelten fontossá teszik a következő esztendők tudományos értekezéseit.

Miseta Attila, a PTE rektora arra hívta fel a figyelmet, hogy a mohácsi csata történeti emlékezete meglehetősen leegyszerűsített. Emiatt különösen fontosnak tartja a jelenlévő kutatók munkáját, melynek köszönhetően lehetőség nyílik a csatával kapcsolatos szűkebb és szélesebb közönség számára közreadott eredmények árnyalt megismerésére. Az egyetem első embere büszkeségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Pécsi Tudományegyetem értékes szerepet játszik a megemlékezés szakmai hátterének kialakításában.

A Mohács500 című konferencia köszöntői

Az első szekció elnöki tisztét betöltő Fedeles Tamás (rektorhelyettes, PTE – egyetemi tanár, PTE BTK – szakbizottsági elnök, MTA PAB) elsőként Závoczky Szabolcsot, a DDNPI igazgatóját kérte fel A Mohácsi Történelmi Emlékhely létrejötte a mohácsi csata 450. évfordulóján című előadása megtartására. Závoczky előadásában kiemelte, hogy az 1950-es években kialakításra kerülő déli védelmi állások munkálatai során felfedezett I. számú tömegsír feltárása kapcsán bő két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első régészeti feltárások befejeződhessenek, és a szélesebb nyilvánosság megismerhesse az elért eredményeket. Az emlékévhez közeledve, a politikai, tudományos, valamint természetvédelmi munka érdemi részét közvetlenül a jubileum előtt végezték el. Mindazonáltal a korabeli emlékezetpolitika – a kor lehetőségeihez mérten – kielégítő módon támogatta az emlékhely kialakításának tervezetét. A látogatóközpont sikereit jelzi, hogy évente mintegy négymillió (fizető) látogató tünteti ki érdeklődésével a mohácsi kataklizma színterét.

A szekció második prezentációjában Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatója a mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményeit mutatta be. Amint az előadó kiemelte, a mohácsi csata, illetve értelmezésének immár félévezredes hagyományai ellenére máig nem tisztázott a csata pontos helyszíne, a csatatéren maradt személyek sírhelye, valamint egyáltalán a keresztény csapatok veszteségei. A régészet az elmúlt fél évszázadban a mai Majs településre lokalizálta a csata színhelyét, amely szinkronba hozható mind az írott forrásokkal, mind pedig a hadtörténeti leletek elhelyezkedésével.

Az elmúlt bő évtizedben Bertók vezetésével új, modern szemléletű feltárási munkával sikerült előmozdítani a régészeti feltárást, amely a csatahelyszín pontosabb meghatározásának lehetőségével kecsegtet. Az eredmények kapcsán ismertette, hogy a mai Sátorhely és Majs közötti terület leletei alapján a csata epicentrumának meghatározása immár a küszöbön áll, és a projekttől joggal remélhető a csata központi helyszínének azonosítása a 2026-ban esedékes évfordulóra.

Az első szekciót záró Neményi Réka, a JPM osztályvezető-régésze A III. számú tömegsír feltárásának módszertana és eredményei címmel tartott előadásában számos újabb szemponttal egészítette ki az eddigi eredményeket. Ismertette a tömegsír újrafelfedezésének körülményeit, amelynek köszönhetően lehetőség nyílik a mintegy 300 személy maradványainak szakszerű, teljességre törekvő régészeti gondozására. A régészeti leletanyag kapcsán az előadó említést tett annak variabilitásáról, ehhez kapcsolódóan pedig – egy-egy példa szemléletes bemutatásával – kiemelete a ruhakapcsok (párizsi kapcsok, hajlított rézdarabok), a szervesanyag-maradványok (len/kender, bőr), a magok, az ásványi anyagok (cseppkő), valamint a viseleti tárgyak (gyűrű, gyöngyök) és a lövedékek (golyók, nyílhegy) jelentőségét, illetve egy Mátyás-kori aranyforint horderejét.

A Pannon TV összefoglalója a Mohács500 című, 2022. decemberi tudományos konferenciáról

A második szekció elnöki tisztét betöltő Varga Szabolcs (tudományos főmunkatárs, ELKH BTK Történettudományi Intézet) elsőként Pálfi Györgyöt, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Embertani Tanszékének docensét kérte fel a munkatársaival (Nagy Réka – Gara Barbara – Marcos De Andrés – Molnár Erika) közösen készített, A Mohácsi Nemzeti Emlékhely III. számú tömegsír terepantropológiai feltárása (2020–2022) című előadására. Pálfi ismertette a kutatási projekt eddigi három szakaszát, melyek során – négy antropológus közel hétezer munkaórája alatt – sikerrel elemezték a tömegsír leleteit. Az előadásból kirajzolódott, hogy a sírgödör alulméretezettsége okán, a kutatók által megfogalmazott „kerítés-effektus” következtében, illetve a holttestek kegyeleti szempontokat nélkülöző elhantolása miatt a maradványok összekeveredett, szóródott jelleggel maradtak fenn. Tovább fokozták a leletek károsodását az intenzív mezőgazdasági tevékenység miatt a talajba szivárgó kémiai anyagok, melyek gyorsították a maradványok bomlási folyamatát.

A leleteken azonosított sérülések alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a maradványok az egykori magyar tábor kiszolgáló személyzetéhez tartoztak, akiket vagy a csata utolsó szakaszában, vagy az esemény lezárultával mészároltak le az oszmán csapatok.

A szekció második előadásában ismét több szerző közös munkájának gyümölcsét ismerhette meg a közönség Vig Viktor, Szabó Árpád, Pálfi György és Bereczki Zsolt (SZTE Embertani Tanszék) A „tábor teóriától a kivégzések felé” – a III. sz. tömegsírban megfigyelt peri mortem sérülések előzetes oszteoarcheológiai vizsgálati eredményei című prezentációjából. A kutatási eredményeket bemutató Vig Viktor ismertette a feltárás körülményeit, továbbá a koponyaleleteken felfedezett sérülések alapján prezentálta a lefejezésre vonatkozó elméletét. A kutatók véleménye szerint nem csupán a harctér közelebbi szereplőinek holttesteire bukkantak a III. számú sírgödörben, hanem a csatát közvetlenül követő kivégzések áldozatainak leleteit gyűjtötték egybe. A jövőbeni vizsgálatok remélhetőleg lehetőséget nyújtanak a teljeskörű embertani vizsgálatokra, illetve az ezzel egybekötött igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra, így az elért eredmények összevethetővé válhatnak a régészet és a történettudomány eddigi kutatásaival.

Szabó Árpád Mai Tímeával és Pálfi Györggyel (SZTE Igazságügyi Intézet) közös munkáját mutatta be A mohácsi III. számú tömegsír csontvázain megfigyelt sérülés-típusok igazságügyi orvostani elemzése – előzetes eredmények című előadásában. Szabó körvonalazta az igazságügyi orvosszakértői munka metódusának legfontosabb lépéseit, illetve a szakma lényegesebb paramétereit is ismertette. Tisztázta a sérülések legalapvetőbb fajtáit (vágás, metszés) – ezek az információk az oszmán kézifegyverek (szablya, tőr) okozta sebesülések ismeretében váltak aktuálissá az előadásban. Majd egy modernkori igazságügyi orvosantropológiai eseten keresztül szemléltette a munkafolyamatok körülményeit és a vizsgálat metódusát. Előadása utolsó szakaszában a szablyahasználat praktikus fogásain keresztül elemezte a harcászati, illetve egyéb cselekmények kapcsán keletkezett sérülések kialakulásának lehetséges okait.

A harmadik szekció előadásait Fedeles Tamás rektorhelyettes elnökölte, aki elsőként Négyesi Lajos ezredest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának docensét kérte fel A mohácsi csata harcászati kérdései című előadásának megtartására. Négyesi ismertette a délelőtti szekció prezentációi kapcsán felmerült kérdéseit, valamint a terepkutatásnak az írott forrásokkal kialakítandó egyensúlyára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az oszmán hadvezetés több hibát is elkövetett a csata első pillanataiban, erre utal a csatában nagy szerepet vállaló Ibrahim pasa hivatali jelvényeinek váltogatása. Az oszmán tábor és a hadsereg egymáshoz viszonyított elhelyezkedése kapcsán kifejtette, hogy a janicsárokkal megerősített ruméliai hadtest felkészült arra, adott esetben egymaga vívja meg a keresztények elleni küzdelmet.

Az oszmán források ugyan igyekeztek ideálisnak láttatni a csata előkészületeit, ugyanakkor bizonyos szövegrészletekből rekonstruálható, hogy az időközben táborverésbe kezdett ruméliai hadtestet a magyar sereg jó érzékkel támadta meg, és mindössze a szultáni sereg közelsége miatt billenthették az oszmánok saját javukra a csata kimenetelét.

Négyesi gondolatébresztő előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a hadirégészet eredményei remekül kiegészíthetik a történeti ismereteket, ám csupán a narratív forrásokkal harmonizálva.

Ezt követően Varga Szabolcs mutatta be legújabb kutatási eredményeit Megjegyzések a mohácsi csata utáni kivégzések kérdéséhez című előadásában. A csaták utáni kivégzések ókori, majd középkori példái nyomán világossá vált, hogy a foglyul ejtés gyakorlata és jogi keretei csupán a keresztes hadjáratok során alakultak ki. Az oszmán hadviselési környezetben mindenesetre a foglyul ejtés számított bevett gyakorlatnak, a nikápolyi csata (1396) utáni kivégzések kivételnek tekinthetők. A tömegsírok kérdéséhez kapcsolódóan az előadó megjegyezte, hogy a középkori és kora újkori orbis christianitatis területén feltárt sírgödrök (például Towton, 1461; Wittstock, 1636; Nördlingen, 1645) mutatnak hasonlóságokat, ám a sebesülések jellege és a leletek gazdagsága eltérő. Az előadó kifejtette, hogy a történelmi példák alapján a csatatéren maradt személyek mindegyike nem kerülhet elő, ráadásul a halottak száma is bizonytalan. Különösen a fennmaradt források gyakori ellentmondásai intik óvatosságra a szakembereket, hiszen a keresztény veszteségek mértékében és jellegében sem harmonikusak a források – többeket nem a csata utáni órákban végeztek ki, és az sem egyértelmű, milyen módon hunytak el.

Kruppa Tamás, az SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Kar docense, valamint a Fraknói Vilmos Történeti Kutatócsoport tudományos főmunkatársa Adalékok a velencei–magyar-pápai szövetség történetéhez 1501-ben című előadásában a szövetségkötés körülményeinek ismertetésére koncentrált. Az előadó kifejtette, hogy a megállapodás kapcsán felmerült két dátum (március 2. és május 13.) egymást nem kizáró párhuzamosság, hanem éppen ellenkezőleg, a szerződéskötés folyamatának időigényét szemlélteti. Annál is jobban bizonyítja felvetését, hogy a szerződéstervezetet a két időpont között széljegyzetekkel látták el, azaz véleményezték, hiszen vitatott pontként merült fel benne például Dalmácia hovatartozásának kérdése. A tárgyalási felek közötti különbségeket jól leképezi a Dalmácia és Friuli védelmére szánt 100.000 velencei dukát elégtelensége, mely – a magyar fél tárgyalódelegációját vezető – Bakóc Tamás szerint még Friuli védelmére sem elegendő. A február 22. és március 2. közötti két további tárgyalási nap kapcsán felmerült újabb vitás pontok közül is nagy jelentőséggel bírtak a velencei és pápai segélyek folyósításának részletei, valamint az addigra már huzamosabb ideje Budán tartózkodó török követség kérdése. Utóbbi küldetéséről is ismertté váltak részletek; a követ nem csupán 10–20 éves fegyverszünetet ajánlott, hanem II. Ulászló haláláig tartó békét, sőt „örökbékét” kínált a magyar kormányzat számára.

Nemes Gábor, a Győri Egyházmegye Gyűjteményi Központ vezetője, valamint a Fraknói Kutatócsoport tudományos főmunkatársa „Urget enim tempus” – Az Apostoli Szentszék külpolitikája és Magyarország (1521–1526) címmel mutatta be kapcsolódó új kutatási eredményeit. Miután a Pápai Állam élén az egyházfő világi fejedelmi funkciókat is felvett, a Szentatya nem csupán a nyugati keresztény államok jólétére, hanem saját államára is komoly időt fordított. Mindemellett nem mulasztotta el, hogy a kereszténység védőbástyájának számító Magyar Királyság oszmánellenes hadállásait a rendelkezésére álló valamennyi lehetőséggel, így például anyagi (élelem, fegyver, pénz) és diplomáciai úton is segítse.

A pápai diplomácia kettős célkitűzése volt a magyarok támogatásának elősegítése, valamint a császár elleni pápai–francia szövetség megvalósítása.

A pápai szándék természetesen a magyar belpolitikán is nyomot hagyott, Szent Péter utóda azonban többnyire kevés sikerrel avatkozott az ország belügyeibe. Nemes Gábor előadása végén számos feladatot és kutatási lehetőséget villantott fel, amelyek új ismeretekkel vértezhetik fel a Mohács-centenáriumhoz kapcsolódó történeti ismereteket.

Kanász Viktor, a Fraknói Kutatócsoport tudományos munkatársa Ahogy két diplomata látta. Szalánci János és Pietro Duodo a mohácsi csatáról és II. Lajos haláláról címmel tartott előadásában felelevenítette a korábbi történetírás dehonesztáló véleményét Szalánciról, másfelől röviden ismertette Szalánci életét és származását. Kanász Szalánci születési helyének, a középkori Danóc település lokalizálásának folyamatát ismertette a közönséggel, amely különös jelentőséget foglalt el Szalánci vallomásában. Ezt követően az előadó Pietro Duodo mintegy ötven évvel később, a prágai udvarban zajló életének és karrierívének kanyarulatain kalauzolta végig a hallgatóságot. Megnyilvánulásaiból úgy tűnik, hogy Duodo jól ismerhette a magyar történelmet, többek között például a mohácsi csatáról is referált. II. Lajos kapcsán kiemelte, hogy a király személyes hadba vonulása hiba volt, amely ráadásul nem előzmény nélküli a királyság történetében. Előadása végén Kanász felhívta a figyelmet arra, hogy a csata után keletkezett, eddig a kutatás partvonalára szorult vagy abból kimaradt történeti források számos apró mozaikdarabbal egészíthetik ki a centenáriumi vizsgálatokat.

A konferencia záróelőadását Haramza Márk, a JPM tudományos munkatársa tartotta meg Újabb eredmények a mohácsi csatatér környezetéből származó fegyverek kutatásában címmel. Az előadó kiemelte, hogy a hadirégészet értékes adalékokkal segítheti elő a hadtörténelmi kutatások gördülékennyé tételét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes eszközök esetén nem egyértelmű, milyen funkciónak örvendtek a maguk korában. Haramza ismertette a baltakovácsolás középkor végi, népszerű technikáit, valamint bemutatta a kelet-közép-európai sajátosságnak tekinthető, „S”-keresztvasú (markolatú) szablyát, amelyet nehézpáncélos lovasok biztosan nagy számban használtak, ám vélhetően a könnyűlovasság és a gyalogos hadtest körében is népszerű lehetett. Az előadó betekintést engedett a hadszerelékek kutatásának perspektíváiba is, melyek között előkelő helyet foglal el a lövedékek metallográfiai vizsgálata és a hatásfok és sérülések modellezése.

A hősök emlékezete – A Pécsi Egyetemi TV híradása a Mohács500 című tudományos konferenciáról

A konferencia zárásaként az esemény egyik szervezője, Fedeles Tamás megköszönte a konferencia megvalósításában közreműködő szakemberek munkáját. Emellett abbéli reményét fejezte ki, hogy a szóban elhangzott előadások írott változatai mielőbb, a tervek szerint 2023-ban kötetté érhetnek. Kitért arra is, hogy 2023 december elején, a hagyományt folytatva ismét egy tudományos rendezvény keretében ismerhetik meg az érdeklődők a mohácsi csatával kapcsolatos újabb kutatási eredményeket. A hallgatóság nevében e sorok szerzője reméli, hogy a nagysikerű tudományos tanácskozást a jövőben hasonló színvonalú tudományos események követik, amelyek hozzásegíthetik a szélesebb nyilvánosságot is a mohácsi csata minél pontosabb és tárgyilagosabb megismeréséhez.

Kovács István

Ezt olvastad?

A Máré-vártól Mohácsig – Új szempontok az 1526. évi mohácsi csata kutatásában

2023. augusztus 25-én a Baranya vármegyei Máré-vár alagsori termében gyűltek össze történészek és régészek, hogy előadások és egy pódiumbeszélgetés keretében

X