Újra startol a Filmklub az Akadémián

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

2018. április 11. és június 1. között nyolc alkalommal lesz rendhagyó filmvetítés a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A kínálatban több történelmi témájú alkotás is fellelhető. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Idén negyedik alkalommal jelentkezik a Filmklub az Akadémián programsorozat, amely keretében nyolc héten keresztül egy-egy ismeretterjesztő film kerül terítékre. A vetítéseket követően alkalom nyílik a készítőkkel és a meghívott szakértőkkel való találkozásra.

2018. április 11-én (szerda) 17 óra 30 perckor Mila Aung-Thwin Let here be light (2017, 80 perc) című alkotásának haza premierjével kezdődik a rendezvénysorozat. Az ismeretterjesztő film az ITER-t, a dél-franciaországi fúziós erőművet és egyúttal a fúziós energia történetét mutatja be. A vetítést követően Szabolics Tamással(MTA Wigner FK RMI Plazmafizikai Osztály) és Veres Gáborral(MTA Wigner FK RMI Plazmafizikai Osztály) lehet beszélgetni.

2018. április 18-án (szerda) 17 óra 30 perces kezdettel vetítik Lerner Balázs Budapest inferno (2017, 51 perc) című filmjét, amelyből kiderül, hogy egy budai villamosmegálló melletti tavacska miként segítheti az evolúció titkainak megfejtésében. A Frankel Leó út mentén húzódik ugyanis Európa legnagyobb s leglátványosabb hidrotermális barlangja: a Molnár János-barlang. A vetítést követően magával a rendezővel, Lerner Balázzsal és Herczeg Gábor egyetemi tanárral (ELTE TTK Biológiai Intézet Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék) lehet eszmét cserélni.

Görgei Artúr

2018. április 25-én (szerda, 17:30) Simon Judit Isten veled Görgei! (2017, 50 perc) című alkotása kerül terítékre. A Görgei Artúr életét bemutató alkotás az után nyomoz, hogy miként vált a szabadságharc ünnepelt tábornokából az elbukott forradalom árulójává. A film aktualitása, hogy 2018. január 30-án volt Görgei születésének 200. évfordulója. A vetítést követő beszélgetés fókuszában nem kizárólag a film lesz, hanem Prágay János alezredes A magyar forradalom és Hermann Róbert Görgei Artúr válogatott írásai című kötetek is. Simon Judit filmrendező, Tóbiás Krisztián szerkesztő mellett megszólalnak olyan történészszakértők, mint Katona Csaba, Hermann Róbert, Csikány Tamás.

2018. május 2-án (szerda, 17:30) Richly Zsolt Luther című rajzfilmsorozatának első négy részét (4*13 perc) tekinthetik meg az érdeklődők. A fametszetek és képregények látványvilágát ötvöző alkotás készítői hiteles történeti és teológiai tartalommal, valamint egyedi humorral töltötték meg művüket, amely ezáltal izgalmas és informatív szórakozást ígért a fiatal és a régebb óta fiatal korosztály képviselőinek egyaránt. A forgatókönyv Lackfi János tollából származik, a zenét Gryllus Dániel szerzeménye. A vetítés után Richly Zsolt rendező és Csepregi Zoltán egyháztörténész osztják meg gondolataikat.

2018. május 9-én (szerda, 17:30) Sipos József Bartók (2017, 65 perc) című dokumentumfilmjét vetítik. Bartók Béla fia, Péter 75 esztendeje él az Egyesült Államokban. Életét apja életművének gondozásának szentelte. Családja történetéről korábban soha nem adott interjút. 92 évesen azonban elérkezettnek látta az időt, hogy őszintén, nyíltan valljon édesapjáról, annak kapcsolatairól, esztétikai hitvallásáról és az emigrációba kényszerülés megéléséről. Levelezések, soha nem látott fotók, archív felvételek kalauzolják a nézőt egy nem mindennapi sors kulisszái mögé. A vetítést követően Sipos József rendező és Vikárius László zenetörténész (MTA BTK Zenetudományi Intézet) beszélgetnek majd.

2018. május 16-án (szerda, 17:30) Szekeres Csaba Gravitáció, avagy a kötődés természete (2017, 55 perc) című alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A film a gravitációs hullámok észlelésének történetén vezeti át a nézőket.

Először 2018. május 23-án (szerda, 17:30) láthatja a közönség Vojtkó Ferenc Csodálattal és hálával (2018, 50 perc) című alkotását, amely Szent-Györgyi Albert életéről és örökségének utóéletéről szól.

Szent-Györgyi Albert

A programsorozat 2018. június 1-jén (péntek!, 17:30) zárul Olma Frigyes Gemenc – az ártér világa (2017, 60 perc) című filmjének vetítésével. A Víz világnapjához kapcsolódó program keretében a nézők betekintést nyerhetnek, miként alakítja Közép-Európa legnagyobb ártéri erdejének képét a víz.

További információk és a regisztrációs felületek elérhetőek: itt.

Ezt olvastad?

A zenetudós, zeneszerző és zongoraművész Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegye területén, mely ma már Romániához tartozik.
Támogasson minket