Újra vár a szegedi Vár!

2021. május 7-én újra megnyitotta kapuit a koronavírus járvány miatti bezárások alatt komoly felújításokon átesett szegedi Vár és Kőtár, ahol Szeged múltját bemutató állandó kiállítás várja a vendégeket.

Szeged magját a Tisza és a Maros torkolata által formált, megtelepedésre alkalmas szigetek adták. Ezek közül a középső emelkedett ki a leginkább, ahol a Tisza kanyarulata miatt kikötésre alkalmas perem képződött. Kereskedelmi szerepe már a rómaiak idején jelentősnek bizonyult. Várossá fejlődése csak az Árpád-korban vette kezdetét, melyet a tatárjárás akasztott meg. A Magyar Királyság ellen 1241 tavaszán meginduló tatár támadás Szegedet sem kímélte. IV. Béla tatárjárást követő politikájának köszönhetően azonban a város újból fejlődésnek indult, illetve ekkor kezdődhetett a szegedi vár építése is. A királyi alapítású, elsősorban igazgatási funkcióval bíró vár a Tisza jobb partján helyezkedett el. A fennmaradt források arról tanúskodnak, hogy az erősséget a 16. század elejéig a mindenkori uralkodó vagy annak környezete birtokolta.

Szeged és a vár 1543-ban a törökök kezére került. A városból szandzsákot szerveztek, és megindultak a vár felújítási munkálatai. Kijavították a falakat, kitakarították a várárkot, földtöltéssel látták el a várfalat, növelve annak ellenálló képességét. Ekkor falazták be az északi és a keleti kapukat, továbbá leszűkítették a nyugati kaput, csapóhidat építettek a déli bejárathoz, és átalakították a vár belső épületeit. A török rabság alól 1686-ban szabadult fel. A vár ekkorra rendkívül elhanyagolt állapotba került, aminek következtében 1692-ben az egész keleti fal a Tiszába omlott. A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét követően a város és a vár korszerű erődrendszerének kiépítését rendelték el. Az új keleti fal 1762 és 1764 között épült fel. Ebben kapott helyet a Mária Terézia kapu, melynek egy része a ma is álló vármaradvány. 1786-tól a vár északnyugati részét börtönné alakították. Ez a rendeltetése egészen 1873-ig megmaradt.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Szegedet is elérte. Kossuth Lajos itt tartotta meg legendássá vált 1848. október 4-i toborzóbeszédét, majd a szabadságharc utolsó hónapjaiban a kormány és az országgyűlés székhelye lett. A vár sorsát az 1879-es szegedi nagyárvíz pecsételte meg. A vár ugyan túlélte az árvizet, de azt I. Ferenc József minden építményével együtt a városnak adományozta. A bontási munkálatok 1881 májusában kezdődtek. A délkeleti saroktorony, illetve a ma várnak nevezett épület, azaz a Mária Terézia kapu egy része maradt csak meg. Egykori tégláit a ma is álló belvárosi épületek őrzik. 

Belépve a Várba rögtön impozáns látvány tárul a szemünk elé: a sötétséget megtörő fények hívják játékra a vendégeket. A látogatók elsőként Szeged városának, illetve magának a várnak a történetével ismerkedhetnek meg. Felvezetésként egy néhány perces animációs film repíti vissza az érdeklődőket a múltba, amely tömören összefoglalja a város és a vár történetével kapcsolatos tudnivalókat. A java azonban csak ezután kezdődik! Ugyanebben a hajóban egy idővonal-asztal segítségével merülhetünk bele a múlt eseményeibe, s ha mindez még nem lenne elég, a falakra kihelyezett táblák is segítenek Szeged és a szegedi vár történetének alapos megismerésében. A terem végében elhelyezett vitrinben a földrétegek a történelmi korokat szimbolizálják benne az adott időszak tárgyi emlékeivel.

A másik oldalhajóba lépve rögtön egy a boszorkánysághoz kapcsolódó installáció fogad minket. Ha fellépünk az emelvényre, és megérintjük az oszlopot a kijelölt helyen, akkor megtudhatjuk, hogy boszorkányok vagyunk-e vagy sem.

Tovább haladva érdekes információkat kaphatunk a szegedi boszorkányperekről. Olvashatunk a boszorkányság nyelvi emlékeiről, a boszorkánysággal kapcsolatos tájszavakról. Megtudhatjuk például, hogy boszorkánygörcsnek a kubikusok gerincfájását, boszorkánykötésnek pedig a zsinórozás egyik fajtáját nevezték.

A népi hitvilág a mai napig egyik leggazdagabb területe a boszorkányság hiedelemköre. A hiedelmekben szereplő boszorkányok többnyire valós személyek voltak, akiket gyógyító vagy ártó tevékenységük miatt természetfeletti tulajdonságokkal ruháztak fel. Legtöbbször a különféle külső jegyek, például testi degenerációk, összenőtt szemöldök vagy torz arcforma alapján azonosították a boszorkányokat. Fő bűneik voltak: az éjszakai mellkasi nyomás és a szemmel verés. Gonosz praktikáik közé tartozott még a kötés, melynek lényege, hogy a boszorkányok által készített hurok vagy csomó révén bármely távol lévő személy testrésze, esetleg testi, szellemi funkciója megköthetővé vált.

A legtragikusabb magyarországi boszorkányperre 1728-ban Szegeden került sor. A legfőbb vád ellenük az volt, hogy rossz időjárást, betegségeket és szegénységet hoztak a városra. A gyanúsítottakat víz- és mérlegpróba alapján ítélték el, majd a 12 bűnös máglyán való megégetésére a Tisza partján, a mai Boszorkányszigetnek nevezett helyen került sor 1728. július 23-án. A boszorkányüldözésnek Mária Terézia 1755-ös rendelete vetett véget.

Az interaktív kiállítás következő állomása a forgatható betyároszlop. Az oszlopon – amennyiben helyesen illesztjük össze az egyes részeket – Rózsa Sándorról és a betyárvilágról szóló információkat olvashatunk.

Ha az alföldi betyárvilágra gondolunk, sokszor az a kép él bennünk, hogy a betyárok Robin Hood-féle jóságos hősök voltak, akik kizárólag a szegények megsegítése céljából raboltak. A valóság azonban más. A betyárok cselekedeteit elsősorban a könnyű haszonszerzés motiválta, és az erőszak sem állt messze tőlük.

Az oszlop utáni installáció egy börtönt jelképez. A börtönön áthaladva hallható hangeffektek, valamint a mennyezetről lelógó láncok, bilincsek az egykor működő szegedi várbörtön hangulatát kívánják felidézni. A kiállítás részeként különféle kézbe vehető tárgyakat: nyakkalodákat, bilincseket helyeztek el. Ezeket kipróbálva, azt is megtudhatjuk, hogy milyen lehetett a várbörtön fogságában élni.

A börtön külső falát nyitható szekrények alkotják, melyek az itt raboskodó betyárok képeit, bűntetteit, a rájuk kiszabott büntetéseket, illetve egyéb, börtönélettel kapcsolatos dolgokat: a rabok életét megkeserítő rágcsálókat és békákat, a foglyok által saját szórakozásukra készített vérrel festett kártyalapokat jelenítik meg. A várbörtönben rendszeresen éltek különféle kegyetlen vallatási módszerekkel: szomjaztatták, éheztették a foglyokat, fizikai és lelki bántalmazásoknak tették ki őket.

A börtön után a nagyárvíz pusztításával, majd a város újjászületésével ismerkedhetünk meg. Az érintőképernyők segítségével gazdag fotó- és videóanyagot lehet megtekinteni a víz pusztította Szegedről és az újjáépítésről.

1879. március 12-e szomorú nap volt a szegediek életében, ugyanis ezen a napon tört be a városba a pusztító ár. A víz hajnali 2 órakor szakította át a töltést, először Rókust és a Felsővárost érte el, majd a Belváros, végül pedig Alsóváros felé vette az irányt. Reggelre gyakorlatilag a földdel vált egyenlővé Szeged. Mérhetetlen károk keletkeztek: körülbelül 200 ember esett áldozatául az árnak, s a város 6000 házából csupán 260 maradt épen. A katasztrófa híre Európa szerte elterjedt. A március 17-én Szegedre érkező uralkodó, I. Ferenc József a miniszterelnököt, Tisza Kálmánt bízta meg az újjáépítéshez szükséges intézkedések megszervezésével. A nyugat-európai sajtó is beszámolt a történésekről, melynek hatására széles körű adakozási hullám kezdődött. Összesen 35 ország segítette meg Szegedet. A hatalmas összefogás emlékét őrzik a szegedi nagykörút szakaszai (a Római, a Brüsszeli, a Berlini, a Párizsi, a Bécsi stb.), melyeket a legnagyobb segítségnyújtókról neveztek el.

A kiállítás megalkotói a hajó végében egy rendkívül látványos vízoszlop falat helyeztek el, amely Szeged árvíz előtti és jelenkori térképét ábrázolja. Az installáció a víz által elöntött várost jelképezi. A feliratok segítségével a város legfontosabb épületei (a Vár, a Városháza, a Szent Demeter templom, az Alsóvárosi templom, a Mária Terézia kapu, a Múzeum) és körútjai (a Bécsi, a Moszkvai, a Londoni, a Párizsi, a Berlini, a Brüsszeli, a Római), valamint a Dóm tér és a Belvárosi híd is beazonosíthatóak.

A kiállítás utolsó része a Vár Tisza felöli oldalán kialakított Kőtár, ahol különböző korú régészeti tárgyak tekinthetők meg. Többek közt láthatunk díszes oszlopfejeket, gótikus bordatöredéket, szenteltvíztartót, de helyet kapott a lebontott Szent Demeter templom homlokzatáról származó 18. századi Szent Demeter szobor vagy a Vasas Szent Péter szobor is.

A múzeum nagyjából két óra alatt teljesen körbejárható. Úgy vélem, érdemes ennyi időt rászánni Szeged ikonikus épületének megismerésére. Tehát nincs más hátra, adjuk át magunkat a történelemnek, és hagyjuk, hogy néhány óra erejéig rabul ejtsen minket a Vár!

Martus Nikoletta

Ezt olvastad?

Helytörténet és régészet a szegedi Palánkban

Az egykori szegedi vár mellett elterülő, a mai belváros ősének tekinthető Palánk városrész területén mindezidáig nem volt lehetőség nagyobb felületű

X