Unorthodox – Mérlegen a tradíciók

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

Még nem olvastam Deborah Feldman Unorthodox: The Scandalous Rejection of My Hasidic Roots című önéletrajzi regényét, viszont láttam a Netflix Unorthodox címmel március 26-án debütált négyrészes minisorozatát Maria Schrader rendezésében, ami a 2012-es bestsellert dolgozta fel; és ami azon a hétvégén a nevezett médiaszolgáltató top 10-es listájára is felkerült.

A minisorozat különleges figyelmet kell, hogy érdemeljen nálunk: kétszer még országunk neve (in aungarn) is elhangzik benne. A brooklyni Williamsburg-ben székelő szatmári haszid közösség története magyar történelem is, a működésképtelen kapcsolatokból menekülő nők története pedig legalább ugyanennyire fontos. A Szombat és az Azonnali gyorsan kapcsolt a kérdésben, kritikáikat ajánlom; az alapul szolgáló kötet fordítása pedig szeptemberre jelenik meg a Librinél.

Az Unorthodox a magyar származású nagyszülei által nevelt Esther (Shira Haas) története, aki a hite vagy a csoporttudat miatt hőn áhított és elért házasságából menekülni kényszerül. Mindezt különc személyisége, néha meglepő tájékozottsága és édesanyja segítségével követi el. Útja a New York-i stetlből friss német állampolgársággal Berlinbe vezet; ahova őt keresve, a közös visszatérés reményében követi férje, Yanky (Amit Rahav) és annak mondvacsinált segítője, Moishe (Jeff Wilbusch). Az amúgy sem mindennapi alaptörténet izgalmasan és közérthetően kerül tálalásra, köszönhetően a bátran felvállalt alapnyelvnek: a jiddisnek.

Ortodox vacsora családi körben (Forrás: numero.com)

A jiddis számára hatalmas előrelépés, hogy egy Netflix-sorozat nyelve lehet az angol mellett, gyakran bilingvis módon összekeveredve azzal; így egy kortárs anglicizált nyelvi állapotát is megmutatva. Az izraeli Haas a szerepért tanult jiddisül, Wilbusch otthonról hozta, a rabbit alakító Eli Rosen pedig szakértőként és a szereplők nyelvi mentoraként is hozzájárult az Unorthodoxhoz. Közben a nyelv szempontjából a sorozat visszatérésként is értelmezhető: újra Berlinben. Ha nem most, mikor? – szól a talmudi idézet az előzetesben.

A hason nyelvű felirat még így is hiányzik. A Netflixen elérhető Making Unorthodox című kisfilmben a szerző Feldman arról beszél, hogy a jiddis egy olyan nyelv, amelyet senki sem ért. Ennél a Judendeutsch (igaz jiddisül mamloshn, azaz anyanyelv) sokkal bátrabban kezelhető, pontosan annak germán volta miatt – német nyelvtudással, a magyar argóban túlélt kölcsönszavak ismeretében és egy kis odafigyeléssel érdekes élmény lehetne olvasni az írott nyelv latinizált verzióját. Máskülönben a ténylegesen Berlinbe került és ott is élő szerzőt foglalkoztatja a jiddis nyelv újradefiniálása, újrafelfedezése a vallásos kontextuson kívül. A sorozat csúcspontjaként értékelhető, Moishe és Esther között egy berlini játszótéren lezajló konfrontáció ennek nagyon megágyaz.

Moishe és Esther a játszótéren (Forrás: hulu.buyutmovies.xyz)

A haszidok bemutatása már más tészta. Berlinnel, annak múltjával, a holokauszt tragédiájával való szembesülés közös tapasztalata lehet minden zsidónak, de a nyelvi különbségeken túl a szigorú vallási előírások szerint élő haszidok tapasztalata már nem univerzálisan zsidó. A neológok gyakran félelemmel vagy akár megvetéssel fordulnak a ritualitásokba ragadt ultraortodoxok felé. A XIX. századból ismert földrajzi jelentésű, de nemcsak földrajzi különbségtételt jelző Oberland–Unterland ellentétpár ma is él; ráadásul az izraeli és a New York-i ultraortodox közösségekben nagyságrendekkel gyorsabban terjedő új koronavírus is mintha alátámasztaná ezen neológ reakciókat. Ennek köszönhetően könnyű lenézni, elmaradottnak tartani ezeket a közösségeket. Az említett werkfilmben is elhangzik egy mellékszereplőtől: hátha ez a történet elősegíti, hogy majd a sorozatot látó williamsburgi lányok és nők elgondolkozzanak a főszereplő példáján, saját álmaik megvalósításáról. Nem az a baj, hogy hangot lehet és kell adni a zárt vallási csoportokból kiszabadulóknak, hanem a forráscsoportot sem lehet megszégyeníteni vagy feleslegesen kifigurázni – ugyanígy a maradást boldogan választókat sem lehet szellemileg lekicsinyelni. Itt vékony jégen táncolnak a készítők; de mégiscsak, a sorozatban is a haszid és saját családi hagyománya az, ami Esthert tovább tudja lendíteni megszorult helyzetéből az utolsó epizód végtelenül felerősített és klisé nagyjelenetében. Viszont a brooklyn-i mikve és a Wannsee akármennyire is érthető és okos párhuzamba állítása a megtisztulás jelképeként már a jég megroppanása.

Buli Berlinben (Forrás: szombat.org)

Egy, a Variety-n megjelent kritika címében az áll, hogy az Unorthodox hozza el a Netflixre a jiddis nyelvet, a haszid judaizmust és a kortárs német kultúrát. Az első kettőre ez határozottan igaz, de talán éppen az utóbbi túlzottan egyoldalúan kerül bemutatásra. Annak nemzetközi–multietnikus Erasmus-szagú fiatalságát, a legújabb generáció empatikusságát, még említés szintjén az Ausländer-Deutschot (az echt, genau, stimmt hármasságát) is kiválóan hozza az Unorthodox, de a társadalmat megjelenítő szereplők egyszerűen festettek. Esther love interest-je, a német Robert (Aaron Altaras) csak egy nagyon jóképű szőrős mellkas. Társai (egy izraeli lány, egy nigériai–német melegpár, egy muszlim stb.) sem tűnnek ki a kis baráti közösség tömegéből, de mindenkinek meg van a pillanata Estyvel – ami a főszereplő történetének így is fontos szeleteit adja segítségük vagy őszinte véleménynyilvánításuk alapján. A nagyon színes, mégis szagtalan berlini társadalomábrázolás akár önmaga kritikája is lehetne, ha nem pont ezzel szemben kerülnének mérlegre a szatmári tradíció végtelen energiái és őrjítő hibái. A formátlan, a valóságban földrajzi különbségek és tegyük fel, hallgatói mobilitások időszerűségének kitett kapcsolatok kerülnek magasabb polcra, mint Esty nagymamája; miközben az utóbbi hibáinak pont az anyával szemben kellene felértékelődniük. A főszereplő naiv látásmódjából ez így is újnak és megváltásnak tűnhet, és pont a kulcsfontosságú zene esetében annak is tűnik. Berlinben, a berlini filharmonikusokból verbuvált fiktív kisközösségben, de általánosan kortárs nyugati kultúránkban, a kulturális és/vagy vallási tradíció képes megélni egymás mellett a modernnel.

Zenészek (Forrás: imdb.com)

A sorozat zenéje így a tradicionális és a modern vibráló keveredése, a kettő egymás mellé helyezésével, egyfajta interpolációként. A tradicionális csúcspontja a badchen, az esküvői énekes (Daniel Kahn) szereplése és természetesen Esther szólóéneke; a modern zene pedig a harmadik epizód szórakozóhelyi jelenetében és az epizód végén üti meg a legmagasabb mércét: Catnapp és Thunder című száma tökéletesen illeszkedik Esther epifániával felérő házasságtöréséhez. Még a szöveg is stimmel: you make me feel so much better.

Biró Bence

 

Ezt olvastad?

2023. október 7-én, a szimchat Tóra ünnepen a palesztin Hamász tagjai nagyszabású támadást indítottak Izrael ellen, melyre az 1973-as jóm
Támogasson minket