Vállalattörténet Magyarországon – konferencia-beszámoló

Két egymástól élesen elkülönülő, mégis számos tekintetben határos tudományterületre is betekintést nyerhettek azok az érdeklődők, akik ellátogattak 2014. november 4-én az MTA BTK Történettudományi Intézet Tanácstermébe. A TTI Újkori Témacsoportja az MTA Gazdaságtörténeti Albizottságával közös szervezésben Vállalattörténet Magyarországon címmel rendezett tudományos konferenciát.

A történet- és gazdaságtudományi konferencia koncepciójának kidolgozása elsősorban Klement Judit munkáját dicséri. A rendezvény témája miatt méltán nevezhető interdiszciplinárisnak, amit az is megerősít, hogy az előadók többsége képzettség tekintetében is több lábon állt a hallgatóság előtt.

A konferenciát, mely a Kövér György vezette gazdaságtörténeti kutatócsoport szakmai reprezentációja is volt egyszersmind, Gyáni Gábor, a Történettudományi Intézet Újkori témacsoportjának vezetője nyitotta meg. Gyáni szerint a hagyományos – nemzeti, összehasonlító, makroszintű – megközelítés helyett ma már mezo- és mikroszintű gazdaságtörténetet érdemes művelni. Ugyanakkor a jövő gazdaságtörténészeinek már szupermakro szinten is gondolkodniuk kell, hiszen a modern multinacionális vállalatok történetei csak transznacionális megközelítésben lesznek elbeszélhetők. Gyáni rámutatott, hogy míg Magyarországon a szocializmus évtizedeiben a vállalkozástörténet megrekedt az állami vállalatok megrendelésére készített pozitivista-marxista sikertörténet-írás szintjén, addig az angolszász tudományosságban a business history egy elismert és megalapozott tudományos részdiszciplínává vált.

A konferencia délelőtti szekciójának levezető elnöke Kövér György, az MTA doktora és az ELTE BTK egyetemi tanára volt, akinek kérésére a hallgatóság egy perces néma felállással adózott a közelmúltban elhunyt kiváló gazdaságtörténész, Csató Tamás emlékének. Kövér György köszöntőjében szintén az angolszász business history jelentőségére és eredményeire hívta fel a figyelmet, mely a Budapest-Reading együttműködésnek köszönhetően már az 1990-es években éreztette hatását a magyar történetírásban.

A délelőtti szekció első előadója Halmos Károly, az ELTE BTK egyetemi docense volt, aki a közgazdaságtan és történettudomány metszéspontjait felvázolva átfogó elméleti alapokat adott a konferencia egész napos programjához. Halmos Károly Hol kezdődik a vállalat? A vállalat a történelemben és a közgazdaságtanban című előadásában többek között Max Weber és Joseph Schumpeter elméleti munkáit vizsgálta; rávilágítva arra, hogy már a vállalkozás fogalmának meghatározása is komoly nehézségekbe ütközik. Halmos szerint a modern korszak üzletembere az, aki „már nem felügyel, hanem allokál.” A modern vállalkozó tehát egy olyan innovatív és dinamikus figura, aki túlteszi magát a társadalmi normákon: mindenben a profitszerzést keresi, melyet a gazdasági élet egyensúlyának időről időre bekövetkező megbillenése tesz lehetővé.

A konferencia második előadója Kaposi Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem oktatója volt, aki az Uradalmi gazdálkodás és ipari vállalkozás a 19. századi Magyarországon című előadásában az uradalmi rendszerek sokszínűségét hangsúlyozta. A század közepén mintegy 2500 uradalom volt az országban, de mindössze 130-ról maradtak fenn érdemi források. Bár az uradalmi társadalom négyötöde az agrárszférában dolgozott, a 1830 és 1880 között jelentős uradalmi iparosítási hullám bontakozott ki országszerte, mely a századvég agrárválsága után csak tovább fokozódott. A piaci termelésre áttérő uradalmak rendszerint kevés alkalmazottal dolgoztak és alacsony minőségű termékeket állítottak elő, mégis a korabeli magyar gazdaság hajtóerejét adták, legyen szó cukoriparról, üveggyártásról, szesz- és dohányiparról vagy éppen gyógyfürdőkről. Kaposi szerint az új termékek és szolgáltatások meghonosodása gyökeres változást hozott a 19. századi magyar társadalom fogyasztási szokásaiban és életmódjában.

Mészáros Balázs harmadik előadóként kapott lehetőséget Egy uradalmi ipari üzem: a munkácsi vasgyár című előadásának megtartására. A NAV pénzügytörténeti múzeumának munkatársa a Bereg vármegye közel háromnegyedét kitevő munkácsszentmiklósi uradalom történetét kutatja, melyben a vasgyár létesítése és a nagyolvasztók telepítése új korszakot nyitott a 18. század végén. A külföldi szakemberek betelepítésével beindított vasgyári termelést Bécsből felügyelték a munkácsi főhivatalon keresztül, de a gyár élén az uradalmat vezető prefektus állt. A fennmaradt iratanyag világosan megmutatja, hogy a konjunktúra ellenére a döntéshozó tulajdonosok nem voltak érdekeltek az átgondolt fejlesztésben, inkább csak nyereséget akartak realizálni minél rövidebb idő alatt. Mészáros Balázs kiemelte, hogy a munkásokkal szembeni vezetői bizalmatlanság, az esetleges lopásoktól való félelem messzemenőkig áthatotta a vasgyár mindennapi életét.

A konferencia negyedik előadója Vass Gergely volt. A Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa Weiss Manfréd öröksége: vállalatcsoport nagycsaládi kezelésben címmel tartott előadást. Vass Gergely Halmos Károly előadására utalt vissza, hiszen a Weiss örökség kiváló példa arra, hogy a vállalkozó és a vállalat létformája és határai állandóan változnak. Weiss Manfréd például „önmagát is túlélte”, hiszen egyesek még az 1940-es évek elején is élő személynek tartották.  Ez a legenda nem kis részben az örökösök üzletpolitikájából eredt. Weiss Manfréd két fia és négy lánya szigorú egyhatod-egyhatod arányban örökölték a gyárakat, üzemeket, fővárosi ingatlanokat és vidéki birtokokat is felölelő hatalmas magánvagyont, de ezeket a két világháború közötti időszakban mindvégig megtartották közös családi kezelésben. Ezen az elven még az sem változtatott, hogy a második zsidótörvény miatt a vejek javára kellett módosítani az örökség tulajdoni viszonyait. Weiss Manfréd birodalma a személyes és családi ellentétek ellenére meghatározó és egységes gazdasági tényező maradt a két világháború közötti Magyarországon.

A délelőtti szekció utolsó előadójaként az MTA BTK TTI kutatója, Klement Judit szólalt fel. Előadásának címe, Vállalati gondoskodás az I. világháború előtt a fővárosi gőzmalmok példája alapján, már előre jelezte, hogy ezúttal egy mezoszintű kutatás kerül bemutatásra. Klement Judit hangsúlyozta, hogy a vállalattörténeti diskurzus nem ér véget a cégek és tulajdonosok vizsgálatával, az alkalmazottakra is kellő figyelmet kell fordítani. A dualizmus kori magyar gazdaság húzóágazatának, a malomiparnak dolgozóit vizsgálva alapvetően három nagy csoport különíthető el egymástól: magántisztviselők, szakképzett munkások és szakképzetlen munkások rétegei. Ezek a csoportok önmagukban is meglehetősen heterogének voltak, de a három réteg egzisztenciális viszonyai és életmódja között különösen nagy volt az eltérés. Bár a malmok munkahelyi légkörét erősen áthatotta a bizalmatlanság, a munkásokat többnyire egészségtelen körülmények között és erőn felül dolgoztatták; a korszakban mégis létezett egyfajta vállalati gondoskodás. Ez leginkább lakhatási támogatásban, természetbeni és béren felüli juttatásokban, munkássegélyekben öltött testet, de a vállalatok bizonyos esetekben még nyugdíjat is biztosítottak. Természetesen a képzettség, a beosztás és a szolgálati évek száma nagyban befolyásolta az egyes dolgozók esélyeit a vállalati gondoskodásban való részvételt illetően.

A délutáni szekció elnöki tisztét Szász Zoltán, az ELTE BTK egyetemi tanára, a TTI tudományos tanácsadója töltötte be. Kiegészítve az eddig elmondottakat, az elnök megjegyezte, hogy a szocializmus korszakának gazdaságtörténet-írása többnyire megrekedt az üzemgazdaság-történet szintjén. Az üzem eleve a vállalati világnak csupán egy részét fedte le, ráadásul a vizsgálódó történészek sok esetben híján voltak azoknak a műszaki és gazdasági ismereteknek, melyek nélkül legfeljebb felületes könyveléstörténetre lehet vállalkozni. A konferencia délutáni szekciója két egységből állt: két előadás hangzott el a vállalati üzletpolitikáról, valamint három előadás a tervgazdaságnak alárendelt vállalatokról.

Szűts István Gergely, a Veszprémi Levéltár munkatársa A Herendi Porcelángyár Rt. üzletpolitikája a két világháború között címmel tartott előadást. A Herendi Porcelángyár története ritka fejezete a magyar gazdaságtörténetnek, hiszen olyan sikertörténetről beszélhetünk, ami a mai napig nem ért véget. Ugyanakkor a szakirodalom eddig inkább művészettörténeti megközelítésben foglalkozott a porcelángyártással. De milyen volt maga a gyár, hogyan irányították?  – tette fel a kérdést Szűcs István Gergely. A dualizmus korszakában a többségi tulajdonos Farkasházy Fischer Jenő az egyéni megrendelésekre alapozta üzletpolitikáját, amely akkor még többé-kevésbé működőképesnek is bizonyult. A két világháború közötti gazdasági helyzetben azonban új szemléletre volt szükség, melyet Gulden Gyula igazgató honosított meg. A harmincas évek közepére Gulden professzionális értékesítési hálózatot épített ki, nemcsak a régióban, hanem Nyugat-Európában is, de különösen Észak-Amerikában. Az igazgató felismerte a kor vásárlói igényeit, értett a marketinghez és a reprezentációhoz, megtalálta a piaci réseket, ezért eredményes és exportorientált üzletpolitikát tudott folytatni. Mindez már a korszak végére világhírnevet eredményezett a Herendi Porcelángyárnak.

A délutáni szekció második előadója, Pogány Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense volt, aki A budapesti nagymalmok válságkezelési stratégiái a két világháború között címmel tartott előadást. Pogány Ágnes elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az egykor oly sikeres magyar malomipar miért indult hanyatlásnak az 1920-as években. A jelenséget korábban inkább külső okokkal, elsősorban a trianoni békeszerződés okozta gazdasági krízissel szokták magyarázni. Pogány Ágnes a külső tényezők mellett az elhibázott irányítást is felelőssé tette. Míg Nyugat-Európában és Amerikában már a századfordulón lezajlott egy fúziós hullám az iparban, addig Magyarországon még az első világháború hadigazdasága sem egységesítette tartósan a széttöredezett piacot. A folyamatos árversenyben azonban a kis vállalatok nem tudtak hatékonyan gazdálkodni, a fejlesztések sorra elmaradtak. A háború után 13 nagy malomból 7 vállalat be is zárt, a maradék 6 pedig kartellbe tömörült a túlélés érdekében. Ez a kényszerházasság azonban személyes érdekellentétek miatt 1924-ben felbomlott, így a malomipari cégek megrázó tőzsdei válságon mentek keresztül. A malomkoncentráció kudarca Pogány Ágnes szerint azt mutatja, hogy adott esetben még a jó helyzetfelismerés és a külföldi példák ismerete sem elegendő egy ágazat tartós konszolidációjához.

A konferencia nyolcadik előadója Germuska Pál Kettős profilú vállalatok Magyarországon: a civil és haditechnikai termelés vállalati sajátosságai címmel tartott előadást. A Hadtörténeti Intézet kutatója azt vizsgálta, hogyan jutott el a szocialista gazdaságpolitika az elkülönített hadiipari modell erőltetésétől a kettős profilú vállalatok rendszeréhez. A Rákosi-korszak hidegháborús katonapolitikája hajmeresztő iparosítási törekvésekkel párosulva gyárak tucatjait hozta létre szerte az országban, ezek közöl számosat specifikus hadiipari céllal. 1952-ben már hét különböző ipari minisztérium felügyelte a gyárak és üzemek működését 62000 hivatalnokkal, ami meghaladta még a második világháborús szintet is. A hadsereg előzetes megrendelései azonban messze felülmúlták a tényleges igényeket, így a gyáraknak sokszoros kapacitást kellett értelmetlenül fenntartaniuk. Germuska Pál hangsúlyozta, hogy a szovjet licenszek és szabványrendszer kötelező átvétele rendkívüli erőfeszítést igényelt, és a gyárak későbbi átalakítását is nehezítette. Pedig 1956 után a hadsereg létszáma jelentősen csökkent, azaz a hadiipari megrendelések is radikálisan visszaestek. A visszatérés a kettős profilú modellhez nem ment egyik napról a másikra, de jelentős mértékben hozzájárult a Kádár-korszak jellemző tömegtermékeinek széleskörű elterjedéséhez.

Bódy Zsombor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense A vállalati fejlődés szocialista modellje a KGST-kooperáció kibontakozásának idején címmel tartotta meg előadását. Az IKARUS történetének vizsgálatával arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon mennyiben volt belekódolva a rendszerváltást követő csőd a vállalat korábbi történetébe. Az IKARUS történetét már kezdetektől jellemezte a szakmai (mérnöki és pénzügyi) szempontok és a politikai elvárások közötti hánykódás. Bódi Zsombor szerint a sikereket az 1965-ben induló 10 éves közúti járműprogram alapozta meg, melynek jegyében a politikai vezetés egyre nagyobb teret engedett a technokratáknak. 1963-tól Magyarország a buszgyártás fellegvára lett a KGST-n belül, mely újabb lehetőségeket nyitott meg az IKARUS előtt. Ez az 1980-as évekre harmadik világbeli piacokkal is kiegészülve azt eredményezte, hogy a magyar vállalat lett a világ egyik legnagyobb buszgyártó üzeme. Bódy Zsombor meglátása szerint az új modellek sorozatos fejlesztésének erőltetése miatt a gyár vezetői képtelenek voltak rentábilisan gazdálkodni, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szocialista tömb összeomlása után rövidesen az IKARUS is csődbe jutott.

A vállalattörténeti konferencia lezárása Varga Zsuzsannának jutott osztályrészül. Az ELTE BTK egyetemi docense „Elvtársak! Nekünk nem olyan tsz-ek kellenek, amelyek minden áron gazdagodnak, amelyek kapitalista szelleműek.” A fővárosi tsz-ek útkeresése az 1960-as években címmel tartotta meg előadását. Meglátása szerint a TSZ-ek a szocialista gazdaságpolitika mostohagyermekei voltak, a fővárosban pedig különösen abszurd képet mutatott a sztálini típusú kolhozrendszer. A Rákosi-rendszerben a fővárosi TSZ-eket kaotikus és ésszerűtlen gazdálkodás, folyamatosan csökkenő termelés, rendszertelen jövedelmek és folyamatos munkaerőhiány jellemezte. Varga Zsuzsanna szerint 1956 fordulópontot jelentett, hiszen a beszolgáltatások mértéke csökkent, a TSZ-ek vásárolhattak saját gépeket, bizonyos mértékig specializálódhattak is (fóliasátrak, virágboltok), illetve újra folytathattak kiegészítő tevékenységet (szeszfőzés). Az érdemi fellendülés 1967 után következett csak be az új TSZ törvénynek köszönhetően, mely részben megengedte a vállalkozói gazdálkodást, hiszen legalizálta az alsó kezdeményezéseket, és elismerte az amortizációt. A konjunktúra javuló termelést és emelkedő béreket eredményezett a következő évtized során. Ez azonban már szúrta a „keményvonalas kommunisták” szemét, akik eredményes támadást intéztek a TSZ-ek „kiváltságai” ellen. Mindez Varga Zsuzsanna szerint jól mutatja, hogy a vállalati gazdálkodás a Kádár-korszakban nem jog volt, hanem csupán engedmény a hatalom részéről.

Székely Tamás

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket