Valláspolitika a kora újkori Kelet-Közép-Európában

Hogyan hatottak egymásra az egymástól elváló keresztény felekezetek és a politika? Hogyan befolyásolta és miként fonódott össze ez a két szféra a kora újkor évszázadaiban Kelet-Közép-Európában?

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete e kérdéseket vizsgálta 2017. november 30-án kezdődő kétnapos, Confessional Politics in Early Modern East Central Europe című nemzetközi konferenciáján, amelyre minden évszázadra kitekintően érkeztek előadók a régió korabeli államaira fókuszálva: Osztrák Örökös Tartományok, Cseh Királyság, Magyar Királyság, Erdélyi Fejedelemség, Lengyel Királyság. A meghívott előadók hét országból érkeztek (Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szlovénia), az előadások német és angol nyelven zajlottak.

Az első előadó Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetője volt. Előadásában a lőcsei bíró és polgár, Daniel Türk naplóját vizsgálta abból a szempontból, hogy az öt felső-magyarországi szabad királyi város vallásváltása hogyan ment végbe, milyen politikai környezetben sikerült a lutheri reformációnak ezekben a városokban meggyökereznie.

Csepregi Zoltán

Petr Hlavacek, a Prágai Egyetem docense a cseh szabad királyi városban, Kaadenben kötött 1534. évi vallásbéke tárgyalásait vizsgálva megállapította, hogy a Habsburgok és a birodalmi evangélikus fejedelmek közötti egyezmény fontos mérföldkő volt a Német-Római Birodalom szempontjából. Ez a megállapodás lényegében már az augsburgi vallásbékét vetítette előre, és hozzájárult a lutheri reformáció további megerősödéséhez, ugyanakkor szimbolikusan a birodalom és a kereszténység egységét kívánta kifejezni.

Sašo Jerše, a ljubljanai egyetem professzora a 16. és 17. század fordulójának politikai diskurzusába vezetett be. Belső-Ausztria tartományainak a Habsburg uralkodókkal folytatott kommunikációját vizsgálva azt emelte ki, mennyire különböző elképzelésekkel rendelkeztek a rendek, illetve a dinasztia az államberendezkedés jellegével és a követendő, a felekezetek együttélését is alapjaiban befolyásoló politikai irányvonallal kapcsolatban. A stájer, karintiai és krajnai rendek által képviselt vízió elemzése az imaginaire politique fontosságára mutatott rá a politikai cselekvés értelmezésében.

Sašo Jerše

Balázs Mihály, a Szegedi Egyetem professzora azt vizsgálta, hogy Báthory István erdélyi fejedelem cenzúrarendelete, amely részben külpolitikai okok miatt betiltotta az antitrinitárius könyvkiadást, hogyan hatott az unitárius eszmeiség terjedésére. Az előadás azonban igazolta, hogy Sebastian Castellio, Martin Seidel és Dudith András művei komoly ösztönzést jelentettek, és az erdélyiek bizonyos tekintetben az ő elméleti jellegű munkálkodásuk gyakorlat-orientáltabb alkalmazóinak tekinthetők. 

Paul Srodecki, a Kieli Egyetem oktatója a reformáció terjedését vizsgálta a lengyel-litván unióban. Mivel II. Zsigmond Ágost lengyel király nyitott volt az új irányzatok felé, így számos, máshol üldözött eszmei áramlat képviselője nyert menedéket a Rzeczpospolita területén. Ezt azonban később az ellenreformáció korszaka váltotta fel. Ezt ideológiailag a katolikus hit bástyjának szerepével is igyekeztek segíteni.

Tomas Malý a brnói Masarýk Egyetem adjunktusa a trentói zsinat szellemiségének csehországi adaptációját vizsgálta Prága és Brno példáján keresztül. Vizsgálata során különösen nagy hangsúllyal elemezte a felekezeti kommunikáció, a könyvnyomtatás és az arisztokrácia szerepét, az egyházi topográfia és jogi szabályozás áttekintésével.

Eva Kowalská, a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa a 17. század végi magyarországi protestáns vallásüldözés eszköztárát és következményeit mutatta be előadásában. Az 1670-es évek erőszakos ellenreformációja, majd az 1681. évi vallásügyi cikkelyek hosszú időre megszabták a protestáns felekezetek lehetőségeit a Magyar Királyság területén, amely szinte mai napig hatóan befolyásolta a Kárpát-medence vallási-felekezeti összetételét.

A Salzburgi Egyetem professzora, Arno Strohmeyer a vallásbékék szerepét vizsgálta előadásában. Arra kereste a választ, hogy az alapvetően vallási kérdést, a társadalom felekezeti megosztottságát mennyire sikerült különböző egyezségekkel mint politikai-jogi eszközökkel megoldani. Ehhez a Habsburg Mátyás főherceg és az alsó- ill. felső-ausztriai rendek között 1609-ben kötött megállapodást hasonlította össze más vallásbékékkel.

Arno Strohmeyer

Szirtes Zsófia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos munkatársa a 17. század végi Erdély felekezeti politikáját vizsgálta a Jean Louis Rabutin de Bussy katonai főparancsnok levelezése alapján. A tábornok levelei alapján kirajzolódik a Habsburg uralom alá került fejedelemség megváltozó felekezeti-politikai klímája, amelyben a protestánsok egyre inkább visszaszorultak az újjászerveződő katolikus egyházzal szemben. Ennek a feszült viszonynak az egyik ütközőpontja érdekes módon a román ortodox felekezet lett, amelyet református és katolikus oldal is igyekezett befolyásolni.

Szirtes Zsófia

Kármán Gábor, az MTA BTK TTI munkatársa egy 17. századi esettanulmányon keresztül mutatta be, milyen népszerűségre tett szert a konfesszionális alapú politizálás gondolata a társadalom szélesebb rétegeiben. A Madarász György eperjesi polgártól fennmaradt levelek, amelyekben kéretlen politikai tanácsaival látta el I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet, híven dokumentálják, milyen következményekkel járt a felekezeti elkötelezettség erősödése, illetve a kommunikációs csatornák megsokszorozódása a korszakban.

Dorota Gregorowicz lengyel történész a 17. századi lengyel királyválasztások és a pápai nunciusok tevékenységének tükrében vizsgálta a felekezeti politikai kérdését. A Szentszék célja ennek során olyan katolikus lengyel uralkodó megválasztása volt, aki nemcsak az Oszmán Birodalommal, hanem a Rzeczpospolita protestáns és ortodox szomszédaival szemben is felveszi a küzdelmet a római katolikus egyház védelmében.

Dorota Gregorowitz

Ladislav Nekvapil, a Pardubicei Egyetem oktatója a 18. századi csehországi kryptoprotestantizmus helyzetét vizsgálta. Az ellenreformáció győzelmét követően a protestáns felekezetek helyzete megroppant, a színleg katolizált protestáns gyülekezetek azonban titokban igyekeztek fenntartani vallásgyakorlatukat. Ennek köszönhető, hogy több helyen sikerült megőrizni felekezeti identitásukat az 1781. évi Türelmi Rendelet koráig.

Martin Scheutz, a Bécsi Egyetem professzora hasonlóképpen a kryptoprotestantizmust vizsgálta, de a 18. századi osztrák példákon keresztül. Akárcsak cseh kollégája, Scheutz is felhívta rá a figyelmet, hogy a jelenség nagyon nehezen vizsgálható, és leginkább kihallgatási jegyzőkönyvek, a konvertitaházak felállítása és missziós jelentések alapján lehet a protestáns vallásukat titokban gyakorló közösségek életére következtetni.

Filip Wolański, a Wroclawi Egyetem professzora a 18. század elejére pozícióit teljes mértékben visszaszerző lengyel katolikus egyházat vizsgálta. A barokk prédikációk elemzésével nemcsak a kegyes vallásgyakorlat formáira (vallásos társulatok, kegyes alapítványok, barokk vallásos irodalom) hozott példákat, hanem a katolikus újjászerveződés kiteljesedésére, a protestáns és ortodox felekezetekkel szembeni dominancia leképeződésére is bizonyítékkal szolgált.

A konferencia záróelőadását Forgó András, a Pécsi Tudományegyetem docense tartotta. A jozefinista egyházpolitika vizsgálatából kiindulva tárta fel, hogy a felekezeti kérdések körüli viták hogyan változtak meg a 18. század végére, és a magyar országgyűléseken milyen érvek mentén feszült egymásnak a katolikus és protestáns oldal. Ez a politikai vita azonban már megváltozott mértékben és intenzitással zajlott, mint az egy évszázaddal korábban.

A konferencia célja az volt, hogy a közép-kelet-európai régió országainak kora újkori felekezeti politikáját összehasonlító esettanulmányok keretén belül vizsgálhassuk. Jól látható, egységes tendenciaként rajzolódott ki minden kora újkori államalakulat esetében három főbb szakasz: 1. a reformáció térnyerése, 2. az ellenreformáció és a katolikus újjászerveződés, 3. a vallási türelem fokozatos megjelenésével a felekezeti politika átalakulása. Ugyanakkor az egyes államok tekintetében az egyes részfolyamatok időbeli eltolódása figyelhető meg. Míg az Osztrák Örökös Tartományokban vagy a Lengyel Királyság területén az ellenreformáció már viszonylag korán megkezdődött, addig a Magyar Királyságban ez csak a 17. század végén, az Erdélyi Fejedelemségben pedig még később, a 18. században zajlott le. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a protestáns felekezetek más-más helyzetben érték meg a felvilágosodás korát, amikor a vallási türelem kezdeti lépései ismét lehetővé tették egyre szélesebb körű vallásgyakorlatukat. Ez azonban a felekezeti politika megváltozásához, annak keretein belül új kérdések megjelenéséhez vezetett.

Mihalik Béla Vilmos

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket