Válogatás a 91. Ünnepi Könyvhét történelmi újdonságai közül

Szeptember 17-én kezdődik a 91. Ünnepi Könyvhét, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt a virtuális térben rendeznek meg. A rendezvény honlapján közvetlenül elérhetjük az online és offline programok listáját, az 576 tételes könyvheti jegyzéket, illetve az 55 oldalas prospektust is. Az új katalógusban számos történelmi kötetet találhatunk. Az alábbiakban ezekből mutatok be néhányat – a teljesség igénye nélkül.

Az első fontos tudnivaló, amikor az újdonságokat keressük, hogy a 91. Ünnepi Könyvhét jegyzéke és a prospektusa eltér egymástól. Előbbibe ugyanis – éppen a koronavírus-járvány miatt – az összes 2020 januárja óta megjelent, magyar szerzőjű vagy magyar nyelvű cím bekerült. A jegyzékben így több olyan kötetet megtalálhatunk, amelyről már született ismertető az Újkor.hu hasábjain. Ilyen például Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon vagy Mitrovits Miklós Titkos kapcsolat – A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés 1976-1989 című munkája. Választanom kellett, hogy melyik listát veszem alapul, és a prospektus mellett tettem le a voksomat.

A prospektus második oldalán rögtön egy gasztronómia-történeti érdekességbe botlunk, mégpedig Saly Noémi Hatszáz tojás, egy se görbe – Molnár Julia szakátskönyve 1854 című munkájába, ami a 19. század konyhájába kalauzolja el leendő olvasóját. Tovább lapozva az Antall József Tudásközpont újdonságai következnek, akik öt új kötettel gazdagították a nemzetközi kapcsolatok történetének magyar nyelvű irodalmát. George F. Kennan Emlékiratok I-II., Kishore Mahbubani és Jeffery Sng Az ASEAN-csoda – Egy béketeremtő szervezet, John Lewis Gaddis A hidegháború, Bartholomew Sparrow A stratéga – Brent Scowcroft és a nemzetbiztonság vagy A. Wess Mitchell A Habsburg Birodalom nagystratégiája című kötete vélhetően egyaránt komoly érdeklődésre tart majd számot.

Az 5. oldalon újabb nagyon érdekesnek tűnő tanulmánykötetre bukkanhatunk, mégpedig a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös vidéktörténeti kutatócsoportjának új könyvére, amely Csikós Gábor és Horváth Gergely Krisztián szerkesztésében, Az árnyékos oldalon – Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években címmel. A NEB újdonságait nem ez az egy kötet jelenti. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvánnyal közösen (Czókos Gergely, Kiss Réka, Máthé Áron és Szalai Zoltán szerkesztésében) a Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból (32. o.) című könyvet, önállóan pedig Novák Attila Ideológia és önazonosság – Az 1953-as budapesti cionista per (37. o.), Dombi Gábor Osztályellenségek – Az 1951-es budapesti kitelepítés zsidó áldozatai (38. o.), valamint Gúth Zoltán Szibériai napló, 1948–1954 (38. o.) című köteteit adták ki. Ha pedig ez nem lenne elég, Máthé Áronnak, a NEB elnökhelyettesének Vörös karszalag – Ideiglenes karhatalmi osztagok 1944-1945-ben (17. o.) című könyve is frissen jelenik meg a Jaffa Kiadónál, továbbá nekem, Szőts Zoltán Oszkárnak (főállásban a NEB Hivatalában dolgozom) is új kötetemet adja közre a Kronosz Kiadó Az első világháború az 1945 előtti magyar történetírásban – Nézőpontok, műfajok, intézmények (27. o.) címmel.

A Kronosz Kiadó egyébként a mostani Ünnepi Könyvhéten elkényezteti a történelem iránt érdeklődőket. Előbb említett kötetemmel együtt összesen 12 címet jelentetnek meg, amelyek közül mindegyik történeti tárgyú. Most látnak napvilágot Agora Zsuzsanna A nácizmus történeti pszichológiája (26. o.), Takács Tibor (szerk.) A Rajk-per éve: közelítések 1949-hez (26. o.), Alabán Péter Egykor volt gyárváros… Társadalmi változások Ózdon és környékén a rendszerváltástól napjainkig (27. o.), Fábián Máté Egy fajvédő főispán a Horthy-korszakban: Borbély-Maczky Emil (1887–1945) (27. o.), Kisantal Tamás Az emlékezet és a felejtés helyei. A vészkorszak ábrázolásmódjai a magyar irodalomban a háború utáni években (27. o.), Márkus Beáta „Csak egy csepp német vér” – A német származású civilek Szovjetunióba deportálása Magyarországról 1944/1945 (27. o.), Dévényi Anna Nemzetnevelésparafrázisok – A nemzetépítéstől a hatalomkoncentrációig (27. o.), Slachta Krisztina „Rokonlátogatók” – A magyarországi németek kapcsolatainak állambiztonsági ellenőrzése – egy ellenségkép története (27. o.), Tóth Imre Két Anschluss között – Nyugat-Magyarország és Burgenland Wilsontól Hitlerig (27. o.), Valuch Tibor Mindennapi történeteink – Válogatott társadalomtörténeti tanulmányok (28. o.), valamint Baráth Magdolna és Szekér Nóra (szerk.) Ügynökhistóriák a Lajtán innen és túl – Hírszerzéstörténeti tanulmányok (28. o.) című kötetei is.

Ha tovább nézzük a kiadók kínálatait, más érdekességeket is találhatunk. A Corvina Katona Tamás és Ráday Mihály Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei című munkájának harmadik kötetét (6. o.) adja ki. A Fekete Sas Kiadó Harry Hill Bandholtz Román megszállás Magyarországon (8. o.), valamint Jeszenszky Géza Az elveszett presztízs – Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniában (1894–1918) (8. o.) jelenteti meg újra. A Gondolat Kiadó Gál Mihály Cezúrák és cenzúrák – Az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság tevékenysége, 1920–1948 (11. o.) kötetének adott helyet. Nincs Ünnepi Könyvhét Romsics Ignác nélkül – Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-, Közép- és Délkelet-Európában a 19. és a 20. században című kötete (12. o.) a Helikon Kiadó gondozásában jelenik meg. Az Időjel Kiadó Kádár Lajos A doni halálbánya – egy juhászbojtár naplója című kötetével (15. o.) az első, az Intermix Kiadó Dupka György A kárpátaljai magyarság, németség elhallgatott tragédiája, 1944–1946. A Hidden Tragedy: The Fate of Hungarians and Germans in Subcarpathia, 1944–46. című kötetével (16. o.) a második világháború idejére kalauzolja el az olvasókat. A Kolibri Kiadó Lőrinc László 25 szelfi a török korból című kötetével (22. o.) jelentkezik. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány három kötetet is bemutat: Tőkéczki László A bohém zseni – Gróf Andrássy Gyula szellemi-politikai arcéle (25. o.), Domonkos László Átállt szovjet katonák 1956-ban – Tények és legendák (25. o.) és Gerő András Mozaik – Magyar jelenidő és történelem című munkáját. A Századvég Kiadó Klestenitz Tibor Pajzs és kard – Bangha Béla élete és eszmeisége című könyvét jelenteti meg. A történeti statisztika iránt érdeklődőknek minden bizonnyal a KSH kiadásában, Rózsa Dávid és Rovács Barna szerkesztésében megjelenő A számontartott nemzet című könyvön (28. o.) akad meg a szemük. Végül a Napvilág Kiadó újdonságai közül Balázs Gábor Párizs szabad város – 1871. A párizsi kommün (37. o.) és Feitl István Ki volt Rákosi Mátyás? című kötete keltette fel a figyelmemet.

Mint a fentiekből látszik, bőséges választék áll rendelkezésre új történelmi könyvekből még úgy is, hogy e válogatás nem törekedett a teljességre. Jó böngészést kívánok mindenkinek a 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából!

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Nem gyakori, hogy Magyarországon egyszerre jelenjen meg egy könyv két különböző kiadónál. 2021-ben azonban a Kard és Penna, illetve a
Támogasson minket