Változások és változatok – a papnevelés története

2018. május 24-25-én tartották a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a Pécsi Egyháztörténeti Intézet szervezésében az Egyháztörténészek V. Országos Találkozóját, melyen a papnevelés történetével kapcsolatos legújabb kutatásokat ismertették az összegyűlt hallgatósággal.

Udvardy György pécsi megyéspüspök megnyitó beszédében a papság szerepére, szentségére hívta fel a figyelmet, akiknek személyében megjelenik Krisztus hármas küldetése. Rávilágított, a papság szolgálatát és az erre való felkészítést az egyház máig a misztérium fényében és konkrét elvárások mentén szervezi meg. Beszédében kitért a papképzés sokszínű, koronként és kultúránként eltérő voltára. Utolsó gondolatként Udvardy utalt Ferenc pápára, aki a találkozó előtti napokban az olasz püspöki konferencián a papi szemináriumokról is beszélt. Zárásként a pécsi egyházmegye főpásztora kiemelte, hogy egy fontos téma új megközelítését tűzte ki célul a konferencia.

Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora kiemelte, az egyháztörténet teológiai tudomány, ezért nemcsak az immanens, hanem a transzcendens vonatkozásokat is vizsgálnia kell. Ezért úgy fogalmazott, az egyháztörténelemnek azt is kutatnia kell, hogy Isten hogyan hívja magához az embereket szeretetével.

Cziglányi Zsolt Papi szerep és annak változásai a Bibliában című előadását két nagy részre osztotta, amelynek logikáját a Szentírás két nagy egysége adta. Az Ószövetségről szóló szakaszban elmondta, hogy az Ótestamentum két fontos hatással van a papi képre. Egyrészt abban fogalmazódott meg, hogy a papság szent, világtól elkülönülő, másrészt kialakultak a fokozatai. Az előadó felvázolta az ószövetségi papság öt legfontosabb feladatát, a hozzá kapcsolódó teológiai kérdéseket, a szentség rendjében elfoglalt helyét, s végül a szerep Ószövetségen belüli változását. Az előadás Újszövetségről szóló részében az előadó bemutatta az őskeresztény korszak papi ideálját, az első tisztségviselőket, majd kitért Jézus Krisztus papságára. Összegzésként megfogalmazta, hogy az Újszövetségben sem ószövetségi, sem római értelemben (sacerdos) nem találunk papokat. Az egyetlen pap maga Jézus, aki közvetít Isten és az emberek között. Megkezdődött azonban a szolgálati papság kialakulása. Zárásképpen úgy fogalmazott: az Újszövetség az egyház egészének papi feladatokat ad.

Cziglányi Zsolt (Kép forrása: Youtube)

Görföl Tibor Presbiterek az ókori kereszténységben című előadásában egy kulcskérdéssel kezdte referátumát: mivel lehet magyarázni, hogy a kereszténység fennmaradt az ókorban? Három lehetséges választ ismertetett, amelyhez egy negyediket is hozzátett: az egyházi hivatal megjelenését. Előadásában utóbbihoz fűzött néhány szempontot. Elsőként felvetette, hogy lehet-e összhangban Jézus követése és a hivatal, illetve azt, hogy vajon az utóbbi egy később kialakult mozzanat-e? Ennek megválaszolásához Hans Urs von Balthasar elméletét hívta segítségül. Második szempontként az előadó az Újszövetség vonatkozó tanítását ismertette, majd további vallástörténeti dilemmákat ismertetett, amelyek magyarázatot adhatnak a hivatal megjelenésének kérdésére. Ezután az előadó ismertette az ún. „áldozati krisztológiát”, amely – véleménye szerint – magyarázza a hivatal meglétét. Emlékeztetett, hogy az eucharisztikus közösség nem csak kultikus, hanem szociális közösség is volt, amelyből egyenesen következik a korai keresztény egyház struktúrája. Az előadás utolsó részében az előadó néhány egyházatya álláspontját ismertette a hivatal szerepe, a hivatali hierarchia, az egyházi és világi hivatal különbsége, valamint a nők egyházi hivatalvállalása kérdéskörében.

Ezután Baán István Papi eszmény és papnevelés az ortodox egyházban című előadása következett, melyben az előadó a címben megfogalmazott két résztéma alapján építette fel előadását. Az ortodox papi eszmény kapcsán megfogalmazta, hogy a keleti egyházban a papság és az üdvösség nem függött össze kizárólagosan. Baán fontosnak tartotta kiemelni, hogy a történelmi események nagyban befolyásolták, milyen volt az ortodox papképzés. Az első cezúrát Konstantinápoly 1453-as elfoglalása jelentette. Egészen addig nem volt ortodox teológiai iskola, ennél fogva a papszentelés követelményét a szentelési szöveg adta meg, mely szerint a felszentelt papnak szentségi és igehirdetési funkciója volt, továbbá – és az előadó szerint ez volt a legfontosabb – jó családapának kellett lennie. Ehhez társultak olyan általános elvárások, mint az emberi hozzáállás, érettség, és műveltség. Utóbbit a monostorokban szerezték a jelöltek, amelyek az ortodox papképzés története során mindig az elmélyültebb ismeretek megszerzésének helyszínei voltak. A referátum második részében az előadó röviden felvázolta az ortodox papnevelés történetét az első teológiai akadémia megalapításától (1631) napjainkig.

Baán István (Kép forrása: Youtube)

Kajtár Edvárd A középkori papképzés című előadásának középpontjában a Karoling-kor állt. Az előadó elmondta, hogy ebben a korszakban kilenc olyan misemagyarázat született, amely egészen a II. Vatikáni Zsinatig meghatározó volt. Miután Kajtár ismertette felhasznált forrásait, általános képet festett a korszak papokkal szemben támasztott elvárásairól. Az előadó elmondta, hogy a 7. századot az egyházi élet klerikalizációja jellemezte. A papi hivatás professzionalizációja miatt megfogalmazódott az igény a papság mindennapjainak szabályozására. Az előadó kiemelte, hogy írásbeli műveltségük miatt a papok állami hivatalnokok lettek. A referátum második felében a korabeli papképzés helyszínéről, időtartamáról, és követelményeiről hangzottak el információk.

Gárdonyi Máté A papnevelés a Trienti Zsinaton – Az egyházmegyei szemináriumok felállításáról címmel tartott előadást. A papképzés kérdését a Trienti Zsinat első, illetve utolsó ülésszakán tárgyalták, az alapvető cél a műveltségszint emelése, az alsópapság erkölcsbeli fejlődése és a Szentírás képzésbe való beemelése volt. A zsinati atyák igyekeztek aktualizálni a korábbi papokról szóló határozatokat, valamint figyelembe venni a már meglévő és jól működő példákat, mint az katolikus iskolák vagy a jezsuita kollégiumok. Az előadó elmondta, az ideális papnevelde egyesítette a latin iskolát és a teológiai képzést. Az igazi újdonságot a püspöki jelenlét és felügyelet jelentette. A zsinati határozatok gyakorlatban való megvalósításában és elterjesztésében Borromeo Szent Károly vitathatatlan érdemeket szerzett. Gárdonyi megfogalmazta, hogy a trienti papképzés alapja a tanulás, vallási élet és az egyházi fegyelem volt, amelyet az alsópapság erkölcsi és tudásszintjének emeléséhez realisztikus megoldásként értékelt.

 

Gárdonyi Máté (Kép forrása: Youtube)

Fazekas István A bécsi Pazmaneum és a magyarországi papképzés a 17-18. században című referátuma elején röviden felvázolta a Pazmaneum történetét és szervezetét. Kiemelte, hogy az intézmény szeminárium volt, a hallgatók a bécsi egyetemen tanultak; az egyes egyházmegyék alapítványokon keresztül taníttatták itt növendékeiket. Fazekas kitért a képzés felépítésére, hangsúlyozva, hogy kiemelkedő szerepet szántak a lelki épülésnek. Elmondta, hogy – jezsuita vezetés lévén – a Jézus Társaság tanítási-nevelési módszerei érvényesültek az intézetben. Az előadó ismertette a szemináriumi élet mindennapjainak egy-egy részletét, majd érdekességeket tárt a hallgatóság elé. Többek között elmondta, hogy az intézménynek saját Mária-kultusza volt, valamint felsorolta a diákok kihágásait. Összegzésképpen Fazekas megállapította, hogy az intézet egyaránt támasza volt a magyar jezsuitáknak és a magyarországi szlovákoknak. A Pazmaneum jelentőségét abban jelölte meg, hogy itt képződött a magyar középréteg és az alsópapság nagy része.

Adriányi Gábor A kölni papnevelés múltja és jelene című, két részből álló előadásának első fele a kölni papképzés tanulmányi részével, második fele pedig a szemináriummal foglalkozott, és mindkettőben helyet kapott egy történeti áttekintés az alapítástól egészen a napjaink gyakorlatáig. A tanulmányi képzés két intézményben zajlik, a Collegium Albertinumban és a Collegium Leoninumban. Utóbbi az alsóévesek, előbbi a felsőévesek képzésének helyszíne. Az alapítás körülményeinek ismertetése után az előadó betekintés nyújtott az intézmény működésének mai menetébe. A referátum második felében az előadó rátért a kölni szeminárium történetének és működésének bemutatására. Elmondta, hogy itt már csak egy egyéves a pasztorális képzés vár a papnövendékekre, mivel előzőleg már megszerezték a kellő tudást a korábban említett két intézményben. Végül az előadó ismertette, hogy milyen további, elsősorban gyakorlati feladatokat kell teljesíteni a jelölteknek, mielőtt felszentelnék őket, illetve kápláni kinevezést kapnának.

Adriányi Gábor (Kép forrása: Youtube)

Az előadások után könyvbemutatók következtek, elsőként Forgó András: Egyház, rendiség, politikai kultúra. Papok és szerzetesek a 18. század országgyűlésein című munkáját ismertette Gőzsy Zoltán a hallgatósággal, amely a szerző habilitációs dolgozatának könyvváltozata. Gőzsy elmondta, hogy a szerző a korszak országgyűléseinek vizsgálatával egyszerre foglalkozik politika- és egyháztörténettel. A könyv erényeként emelte ki, hogy a három diétális korszakot (1712-15 és 1723; 1760-as évek közepe; 1790-es első fele) egységbe tudta foglalni, ami által feltárul az olvasó előtt, hogyan lett a konfesszionális rendiségből alkotmányos rendiség. A szerző mindezt levéltári források alapján, hazai és nemzetközi szakirodalom felhasználásával tette meg. Az előadó szerint további erőssége a könyvnek, hogy a politikai kultúra használata révén új szempontokat hoz be a korszak vizsgálatába. Gőzsy kiemelte, hogy a könyv didaktikus, érthető, kézikönyvként és szakkönyvként egyaránt használható. 

Lénár Andor: A váci egyházmegye Hanauer Árpád István püspöksége idején (1919-1942) című köteté Gárdonyi Máté ismertette. A bemutatóban kifejtette, hogy a köztörténet nem érthető meg a maga teljességében az egyháztörténet nélkül. A könyv Gárdonyi szerint ötvözi a hagyományos egyházmegyetörténet-írást a modern módszerekkel. A könyv keretét Hanauer püspök életrajza adja. Hangsúlyos szerepet kaptak a kötetben a püspök által fölvetett prioritások, például Pest megye pasztorációja, a tanyavilág ellátása és a papnevelés. A könyv erénye, hogy a trianon utáni legnagyobb egyházmegye pasztorációját, szerveződését alaposan, hivatalos iratokra támaszkodva, plébániai levéltárak, magángyűjtemények alapján mutatja be kiváló kritikai érzékkel. A szerző külön fejezetben vizsgálta a papok politikai tevékenységét, és kitért az alföldi katolikus nagygyűlések ismertetésére, amelyek a katolikus öntudat és az egyház közéleti súlyának helyreállítását szolgálták.

A konferencián bemutatott könyvek egyike (Kép forrása: pphf.hu)

A Pécsi Egyháztörténeti Intézet gondozásában megjelent Teológia és történettudomány. Antológia az egyháztörténet-írás elméleti kérdéseiről című kötetet Bánkuti Gábor mutatta be, aki szerint az Intézet régi szándéka egy olyan munka közreadása, amely azon alapkérdést állítja a középpontba, hogy az egyháztörténet teológiai vagy történettudomány? Bánkuti a kötet egyik szerkesztőjeként elmondta, már három éve válogatják az elmúlt ötven év vonatkozó, de több szempontú írásait (teológiai, történeti munkák). Az antológia 1954 és 2007 között született tanulmányokat sorakoztat fel olyan kiemelkedő személyektől, mint – többek között – Hubert Jedin, Yves Congar, vagy Wolfhart Pannenberg. Erénye a kötetnek, hogy a közölt tanulmányok gyakran egymásra is reflektálnak. Bánkuti a Pécsi Egyháztörténeti Intézet nevében köszönetet mondott a tanulmányok fordítóinak pótolhatatlan munkájukért. Végül a megjelent tanulmánygyűjteményt „szellemi panoráma, kihívás, csemege”-ként jellemezte.

Gőzsy Zoltán   A papnevelés Magyarországon a 18. században című előadásában négy egységben tárgyalta témáját, melyeket egy-egy kifejezéssel jelölt. Az 1700-1740-ig tartó időszakot, a cura animarum-ot transzformációs és konszolidációs időszakként jellemezte, amelynek fontos eleme a papképzés fokozatos újraindulása, a minőségi és mennyiségi bővítés szándéka, az alkalmas plébánosok képzése. Az előadó a cura morum kifejezéssel foglalta össze az 1740-1770 közötti időszakot. Ezekben az évtizedekben XIV. Benedek pápa rendelkezéseit támogatva Mária Terézia olyan alkalmas és tudós papok nevelését tűzte ki célul, akik egységes morális szabályrendszert alakítanak ki a nép körében, szorgalmasan, példaképként járnak a hívek előtt, valamint normakommunikációs funkciót is betöltenek. Ennek megvalósítása érdekében utasította a püspököket szemináriumok alapítására, fejlesztésére. A cura mentium jelzővel illetett 1770 és 1790 közötti két évtized a papképzés egységesítését, generális (központi) szemináriumok megnyitását, és új papi ideált hozott, melynek értelmében a papoktól a társadalom fejlesztését várták, hogy jó adófizetők és jó gazdálkodók legyenek. A negyedik szakasz mindhárom cura-t magában foglalta és egy retrienti szellemű, de józsefi, felvilágosító, instruáló jellegű koncepciót hozott magával 1790-1840 között.

Takács Gábor Reformklérus – A klerikus személyéről és hivataláról alkotott kép változása a 18. század második felében című előadásának középpontjában a regensburgi püspök, Johann Michael Sailer munkáiban megfogalmazódott új papi kép bemutatása állt, aki szerint az emberi élet kibontakozásának négy oldala van, melynek legfontosabb eleme, hogy hogyan vagyunk jelen Isten szemében. Ennek megvalósítása teózis útján lehetséges, amelynek forrásai a papok. Az előadó ismertette Sailer elvárását, miszerint a papok legyenek tudományosan képzett és egyházhű emberek, mert tovább kell adniuk az igazi felvilágosodást, azaz Jézus Krisztust. Takács azt is elmondta, hogy a regensburgi püspök szerint a korszakban „korszellem papokról” és „lélekben papokról” lehet beszélni. Referátuma végén ezek jellemzőit sorolta fel részletesen.

 

Takács Gábor (Kép forrása: Youtube)

Fejérdy András következett ezután, aki előadásának címéül Az 1822-es nemzeti zsinat és a papképzést választotta. Az előadó az 1822. évi Pozsonyban összeült nemzeti zsinat papképzéssel kapcsolatos határozatait ismertette, amelyek azonban nem léptek érvénybe, mert kihirdetésük elmaradt. Először a hat évvel korábban Bécsben alapított Augustinum fenntartásának ügye került tárgyalásra. Fejérdy elmondta, hogy ehhez a zsinati atyák nem járultak hozzá, mert úgy vélték, nincs szükség a pesti szeminárium és a Pazmaneum mellett egy harmadik papképző intézményre, ráadásul a szellemiségével sem tudtak azonosulni. Másodszorra a hagyományos vonal megerősítésében és az egységes tanrend szükségességében egyeztek meg a zsinat döntéshozói. Harmadszorra az utóbbi gyakorlati kivitelezésében jutottak egységre. Ennek értelmében szükségesnek találták, hogy minden tárgyhoz készüljön egységes tankönyvsorozat. Ezek elkészültéig országosan előírt, központi tankönyvlista volt érvényben. S végül a zsinati atyák egyetértettek abban, hogy a papság hivatás, amit gondozni kell, ezért mind a hivatás előkészítésére, mind annak szemináriumbeli gondozására, mind a papok továbbképzésére nagyobb figyelmet kell fordítani. Zárszóként az előadó úgy fogalmazott, a zsinat felmérte a racionalista, józsefi gondolkodás problémáit, nehézségeit, és az egyház hagyományainak megfelelő lelkipásztorok képzését tűzte ki célul a püspöki autonómia megőrzésével.

Janka György A (magyar) görög katolikus papképzés című előadásában a munkácsi és a hajdúdorogi egyházmegye papképzését vázolta fel. Előbbi kapcsán elmondta, hogy 1689-ig monostorokban vagy tekintélyes papok keze alatt nevelkedtek a jelöltek. Később a nagyszombati és az egri szeminárium fogadta őket, míg végül a jezsuita rend 1774-es feloszlatása után egyik épületükből létre nem jött saját papnevelő intézményük Ungváron. Az előadó felvázolta, hogy a hajdúdorogi egyházmegye növendékei Trianonig szintén Ungváron tanultak, majd saját szemináriumot akartak alapítani, de nem kaptak rá engedélyt, így a kispapok Esztergomban, végül 1928-1939 között a budapesti központi szemináriumban tanultak. Az előadáson elhangzott, hogy a bécsi döntések következtében rövid időre ismét Ungvárra kerülhetett a papképzés, mielőtt 1944-ben újra a központi szemináriumban kaptak helyet. Az előadó kiemelte, hogy 1950-ben Dudás Miklós nyíregyházi püspök saját palotájában biztosított helyet a növendékeknek, majd Hittudományi Főiskolát és szemináriumot alapított, amely máig működik.

 

Janka György (Kép forrása: Youtube)

Lénár Andor A római katolikus papnevelés sajátosságai a két világháború közötti Magyarországon című előadásának bevezetőjében elmondta, hogy a korszak papi ideálját az 1917-ben megjelent Egyházi Törvénykönyv határozta meg, valamint, hogy a korszakban minden egyházmegyében volt szeminárium. Kiemelte, hogy a tehetségesebb diákokat a budapesti központi szemináriumba, a bécsi Pazmaneumba, esetleg a Collegium Germanicum et Hungaricumba küldték tanulni. A papnevelők felügyelete kapcsán elhangzott, hogy az a megyéspüspökök felelőssége volt, továbbá ők állították fel a házszabályt és ügyeltek a jelöltek szellemi, lelki előmenetelére. Az előadó röviden ismertette a szeminárium igazgatásának szereplőit és azok funkcióit, majd a fenntartás lehetőségeit. Ezt követően Lénár rátért a teológiai képzés bemutatására. Elmondta, hogy a négy éves képzés 1926-tól egy évvel bővült, részletezte a főbb tantárgyakat, továbbá azt, hogy az előadások latinul folytak. Kiemelte, hogy inkább az elméleti képzés dominált, mivel a tanárok kevés lelkipásztori gyakorlattal bírtak. Az előadó végül a szemináriumok belső életéről közölt információkat.

Mózessy Gergely A székesfehérvári szeminárium sorsa Prohászka Ottokár püspöksége idején címmel tartott előadást, melynek fő részeit a szeminárium történetének három eseménye adta: a bezárásához vezető okok, a köztes időszak és az újranyitás. A szeminárium 1918. évi bezáráshoz vezető okok ismertetése során az előadó az anyagi nehézségeket, az alacsony hallgatói létszámot, a korszak általános zűrzavarát és az alacsony színvonalat sorolta fel. Utóbbi indoknál kifejtette, a székesfehérvári papnevelő intézetben alacsonyabbak voltak a követelmények, ezért a győri szeminárium által elutasított jelentkezők, vagy akik ott meg sem próbálták a felvételit, ide jöttek tanulni. Az 1918 és 1926 közötti időszakban az egyházmegye növendékei a központi szemináriumban tanultak. Mózessy elmondta, hogy 1919 januárjában három egykori tanár memorandumot készített, amelyben megfogalmazták, mit kellene megváltoztatni egy esetleges újranyitás esetén. Ezek négy pont körül csoportosultak, úgymint az elöljáró- és tanári kar összetétele, a kispapok felvétele és nevelése, tanulmányi kérdések és az épület berendezése és felszerelése. A szeminárium újranyitásának igénye 1924-ben merült fel. Az előadó kiemelte, hogy a felvetést nagy összefogás követte, aminek eredményeképpen az 1926/1927-es tanévben újra megnyitotta kapuit a székesfehérvári papnevelő intézet.

 

Balogh Margit (Kép forrása: Youtube)

Balogh Margit Mindszenty papi eszménye című referátumának felvezetésében röviden ismertette felhasznált forrásait, majd rátért az ezekben kirajzolódó papi kép bemutatására. Megfogalmazta, hogy Mindszenty szigorú elvárásait magával szemben is érvényesnek tekintette. Felsorolta azokat a tulajdonságokat, amelyeket az egyházi vezető a jó paptól elvárt. Mindszenty a papok feladatának az evangélium hirdetésének, az áldozatbemutatásnak, és a szentségek kiszolgáltatásának hármasát tartotta. Úgy vélte, a papi lét misztérium, szentség, de teher és vértanúság is. Balogh kiemelte, hogy Mindszenty nem említette a papi lét közösségi voltát, ezzel szemben többször emelte ki a magányt. Az egyházi vezető munkáiban nem a boldog, hanem a kitartó és hűséges papok képét vázolta fel. A referátumban elhangzott: Mindszenty papi ideálja a világítótorony, amely távoli sziklán áll, a szél és a tenger korbácsolja, pedig lehetne közlekedési lámpa is, amely a híveket irányítja. Összegzésképpen az előadó konzervatív, legitimista, az egyház érdekeit kitartóan védő személyként jellemezte Mindszentyt, aki számára a közélet eszköz volt ahhoz, hogy az egyház nagyobb hangsúlyt kapjon.

A kétnapos konferenciát Gőzsy Zoltán összegző gondolatai zárták le, melynek során elmondta, hogy az Egyháztörténészek Országos Találkozójának következő helyszíne Nyíregyháza lesz.

 Sterner Dániel

az alábbi linken megtalálható a konferencia teljes anyaga.

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket