Vendetta, ármány és szerelem – A korzikai testvérek

A 19. században minden európai országnak voltak „nagy mesemondói”, akik regényekben, elbeszélésekben, eposzokban vagy népköltészeti gyűjtésekben megörökítették a nemzeti történelmet. Aki a skótoknak és részben az angoloknak Walter Scott, az oroszoknak Puskin és Grigorij Danyilevszkij, az ukránoknak Tarasz Sevcsenko, a lengyeleknek Adam Mickiewicz és Henryk Sienkiewicz, a magyaroknak Jósika Miklós és Jókai Mór, az volt a franciáknak Victor Hugo és Id. Alexandre Dumas (1802–1870). Jelen írás a neves francia író közelgő születésnapjának apropóján A korzikai testvérek 1985-ös filmadaptációját veszi górcső alá.

Dumas (Forrás: wikipedia)

219 éve, 1802. július 24-én született Dumas közel 300 regényt írt, a legtöbbet szellemírókkal együtt. Dumas izgalmas regényfolyamokban dolgozta fel a teljes kora újkori francia történelmet: a vallásháborúk korát (A két Diana, Margot királyné), Richelieu bíboros és XIII. Lajos, Mazarin bíboros, a Fronde és XIV. Lajos korát (a D’Artagnan-trilógia: A három testőr, Húsz év múlva, Bragelonne vicomte), a régensség időszakát (A régens lánya), a francia forradalom időszakát (Egy orvos feljegyzései, Ange Pitou, Király a vérpadon), és a napóleoni „száz nap”, valamint a restauráció történetét (Monte Cristo grófja). Mindemellett útirajzok, újságcikkek, történelmi és politikai tanulmányok (például az itáliai banditizmus okairól) és egy szakácskönyv teszik teljessé a Dumas-i életművet.

A korzikai testvérek című Dumas-kisregény a nagy művek előtt készült, 1844-ben. Dumas vonzódott a mediterrán világhoz, az itáliai kultúrához. Számos regénye játszódik Itáliában, és 1860-ban felajánlotta hajóját, az Emmát Garibaldi szicíliai expedíciójára, sőt részt vett – ötvennyolc éves fejjel – a vörösinges vezér hadjáratában.


A film plakátja (Forrás: imdb.com)

Az itáliai világból egy darabkát csatolt magához Franciaország 1768-ban: Korzikát. A sziget kultúrája, nyelve, erkölcse olyannyira különbözött Franciaország többi részétől, hogy az kínálta magát romantikus elbeszélés témájaként. A franciák különösen a vendetta, azaz a vérbosszú szokásától irtóztak, amely annak ellenére élt Korzikán íratlan becsületkódexként, hogy a korzikai köztársaság vezetője, Pasquale Paoli törvényt hozott ellene. Ám a forradalmi és napóleoni időkben Párizsnak kisebb dolga is nagyobb volt, mint hogy foglalkozzon a korzikai családok egymás közötti leszámolásaival. Korzikát kizárólag stratégiai fekvése értékelte föl a francia hadigépezet számára, mert Paoli, aki továbbra is a franciákban látta hazája ellenségét, felajánlotta a szigetet III. György angol királynak.

A sziget lakossága az 1790-es években politikailag négy irányzathoz tartozott. A függetlenségpártiak Paolit követték, és el akartak szakadni a franciáktól, akár egy önálló köztársaság, akár Angliához csatlakozás révén. Egy irányzat kivált a paolisták köréből, és egy korzikai nemes, a később orosz diplomáciai szolgálatba állt Carlo Andrea Pozzo di Borgo vezetésével csatlakozott az ellenforradalomhoz. A franciabarátok szintén két részre szakadtak: egy részük a Gironde mellé állt, amelynek föderációs programjától önállóságot reméltek, másik, kisebb része viszont támogatta a centralizáló jakobinusokat. 1814-ben az angolok megszállták rövid időre Korzikát, de később a szigetet visszaszolgáltatták Franciaországnak. A sziget belső területein a politikai pártok vajmi csekély hatással bírtak. Korzika belsejében az idő megállt, a klánok ugyanúgy élték életüket, és vívták középkorig visszanyúló vérbosszú-háborúikat, mint korábban a genovai, a lombard vagy az arab uralom alatt.


Lucien akcióban (alul) (Forrás: ebay.uk.co)

Hiába adott a sziget zseniális hadvezért és uralkodót Franciaországnak Bonaparte (eredetileg: Buonaparte) Napóleon személyében, a korzikaiak többsége számára Franciaország idegen maradt. Ahogyan Dumas írta a kisregényben: „Korzika francia megye, de Korzika még nagyon messze van attól, hogy francia legyen.”

A korzikai testvérek története egy ikerpár sorsán keresztül mutatta be a vendetta embertelenségét. Tizenkilenc alkalommal filmesítették meg a történetet, először 1898-ban. A leghíresebb alkotás azonban alighanem az 1985-ös angol kalandfilm, amelyben olyan színészek játszottak együtt, mint Trevor Eve, Geraldine Chaplin és Simon Ward. Utóbbi egy másik Dumas-adaptációban, az 1973-as A három testőrben Buckingham hercegét alakította, míg Geraldine Chaplin játszotta XIII. Lajos feleségét, Ausztriai Annát.

A rendező, Ian Sharp erősen átírta az eredeti történetet. A kisregényben érintőlegesen esik szó a két korzikai família, a De Franchi és a De Guidice család küzdelméről. A filmben a cselekmény két fő szála a két család küzdelme és Louis De Franchi párizsi tartózkodása és halála. A történet azzal indul, hogy valamikor az 1800-as évek elején a De Guidice fivérek tőrbe akarják csalni a De Franchi család fejét, Vincentét, és egyúttal meg akarják ölni annak állapotos feleségét. Az özvegy De Guidice asszony azonban elborzad a gondolattól, hogy fiai egy állapotos nő és gyermeke életének kioltásával szennyezzék be a családi nevet, ezért értesíti az ármányról Vincente De Franchit. A két De Guidice fivér meghal a harcban, De Franchi asszony pedig ikerpárt hoz világra.


Geraldine Chaplin az aggódó édesanya szerepében (Forrás: youtube.com)

A két De Franchi fiú külsőleg hasonlít egymáshoz, mint két tojás, ám jellemük merőben eltérő. Louis a francia kultúra és a felvilágosodás szerelmese, sóvárog a távoli Párizs után, és szomorú attól, hogy a franciák barbároknak tekintik a korzikaiakat. Ezzel szemben Lucien gyűlöl mindent, ami francia, és gyerekként a De Guidice fiúkkal verekszik a porban. Lassan szerelem bontakozik ki Lucien és Annamaria de Guidice között. A falu boszorkánya, Mazzere megjövendöli, hogy összeházasodnak. Ez annyira elképzelhetetlennek tűnik, hogy a De Franchi család egyik embere azt mondja: „ez a világ vége lenne.” Mazzere szerint a két De Franchi fiúnak küldetése van. Csak utóbb derül ki, a film végén, hogy mi volt ez a küldetés, amelyet Mazzere kiolvasott az álmaiból: hogy véget vessenek a két nemzetség viszályának, és békét hozzanak a falunak.

Louis el akarja töröltetni a vendettát. Nehéz dolga van, hiszen a vendetta több, mint vérbosszú: ez „Korzika törvénye”, ahogyan Lucien mondja. A központi hatalom hiányában, valamint az idegen megszállások következtében a klánok által közösen tiszteletben tartott íratlan becsületkódex fékezte az anarchiát, és mederben tartotta az erőszakot. A vendetta egy archaikus, nemzetségi viszályoktól terhelt társadalom válasza volt a politikai közösséget ért belső fenyegetésekre. A vérbosszú azonban nem csak visszatartó erőként működött, hanem ösztönzőleg is: egy rossz becsület-értelmezésből fakadóan lehetőséget adott a gyilkolásra, és bárki hivatkozhatott gaztett fedezeteként egyéni vagy családi sérelmére. Egy barátságtalan pillantás, egy szóbeli sértés, vagy egy elkóborolt tyúk elegendő okot szolgáltatott a régi családi viszályok felizzásához. 1821 és 1852 között 4300 gyilkosságot követtek el Korzikán. Bernardo de Guidice orvul leszúrja Orlandi asszony kisebbik fiát, és feltehetően korábban benne volt a keze Vincente De Franchi halálában. Az idősebb Orlandi, a bandita és Lucien rajtaütnek Bernardón, aki késpárbajt vív Luciennel, és eközben lezuhan a szikláról. A vendetta értelmében Luciennek meg kellett bosszulnia apja halálát, és így meg kellett ölnie annak a nőnek a fivérét, akit szeret.


Louis egy párizsi bálban (Forrás: ebay.uk.co)

Louis De Franchi elutazik Párizsba, hogy megvalósítsa álmait. Tagja lesz a vendetta betiltásáért tevékenykedő kormánybizottságnak, és egy korzikai arisztokrata barátja révén bekerül a párizsi jobb körökbe. Louis lassan rádöbben, hogy ő, aki annyira franciának érezte magát Korzikán, mennyire korzikai Párizsban. Idegenkedik a frivol nagyvárosi és nagyvilági szokásoktól: zavarja, amikor két grisette (könnyűvérű, kokettáló francia hölgyecske) legyeskedik körülötte, és nem tetszik neki, hogy férjes asszonyok engednek világfiak csábításának. A vidékről érkezett férfi a klasszikus kulturális sokkot éli meg a nagyvárosban.

A baj akkor kezdődik, amikor egyik újdonsült barátja, egy tengerésztiszt megkéri, hogy távollétében legyen a felesége, Emilie barátja, és tartsa szemét a naiv, életvidám asszonykán. Louis, rossz előérzete ellenére, vállalja a feladatot. A démoni kisugárzású világfi, Chateau-Renaud herceg kompromittálja Emilie-t. Chateau-Renaud egyike Dumas crossover szereplőinek: a Monte Cristo grófjában is felbukkan mellékszereplőként, szintén Don Juan-pózban. Louis, hogy mentse Emilie becsületét, kiáll párbajra a herceg ellen. A De Franchi családban van egy hátborzongató hagyomány: ha egy családtag megérzi a halálát, az előtte való éjszakán halottas menetet pillant meg. A kísértetek megjelennek Louis-nak is a sötét párizsi utcán, és ebből tudja: a sors halálra szánta. Chateau-Renaud megöli Louis-t. Lucien azonnal Párizsban terem, és elégtételt vesz: ugyanazon a helyen, ahol Louis összeesett, ugyanazzal a karddal, amivel fivére vívott, megöli Chateau-Renaud-t. Louis szelleme megjelenik Luciennek, aki ekkor döbben rá a bosszú értelmetlenségére. Vállalja Louis küldetését, és kihirdeti a vendettát tiltó törvényt Korzikán, majd, mintegy jutalmul a sorstól, oltár elé vezetheti szerelmét, Annamaria De Guidicét.


Lucien és Louis (Forrás: ebay.uk.co)

A film ügyesen, moralizálgatás nélkül, de gondolatébresztően állítja egymás mellé a korzikai és párizsi életvitelt és erkölcsöket. A vendetta kétségkívül barbár intézmény, ahogyan azt Louis mondja, de vajon barbárabb-e, mint a párbaj. Végső soron mindkettőt történelmi hagyomány és egy íratlan úriemberi becsületkódex szentesíti. Lucien nyílt sisakkal harcol, és komolyan hisz abban, amiért küzd. Egyenes jellem szerelemben, harcban. Számára a család és az otthon a legfőbb érték. Chateau-Renaud-nak a szerelem és az ölés egyformán szórakozás. Lucien becsületből öl, és ráadásul szerelme miatt rossz lelkiismerettel, Chateau-Renaud ellenben élvezetből öl, és nincs tekintettel semmire, bárkin átgázol, morálisan nihilista.

Bernardo De Guidice nem azért becstelen jellem, mert követi a vendettát (hiszen ebben nem tér el Lucientől), hanem azért, mert gyáva eszközökkel harcol: valószínűleg ő görgeti a hegyről a sziklákat a védtelen Vincentére, hátulról leszúrja az Orlandi fiút, aki nem is számít támadásra, és még a végső összecsapásnál is lesből lő Lucienre.

Louis-nak jut a legtragikusabb szerep és sors. Őbenne nincsen meg sem Lucien és Bernardo fanatizmusa, sem Chateau-Renaud hidegsége és kegyetlensége. „Békeszerető embernek” nevezi magát a filmben, és valóban, mindvégig tiszta szívű, toleráns, önzetlen jellem. Bár elutasítja az erőszakot, mégis kénytelen erőszakkal – a párbaj útján – elégtételt venni egy nő megsértéséért. Louis mindvégig két világ és két értékrend határán billeg: korzikainak túl francia, de Párizsban állandóan éreztetik vele korzikai származását.


Louis halála után megjelenik testvérének (Forrás. youtube.com)

Lucien szilárdabb lábbal áll a maga világában, ugyanakkor képes változni: amikor megérti, hogy a bosszú értelmetlen, véget vet a családi viszálynak, és békejobbot nyújt a De Guidicéknek. Mazzere elégedetten nézi, amint a két nemzetség összebékül, és Lucien kezét nyújtja Annamariának. A De Franchi fiú és De Guidice lány frigye szimbolizálja Korzika egységét. Ugyanakkor történelmileg nézve Louis szelleme győz: mert nemcsak a korzikai vendetta múlik feledésbe (bár nagy ritkán vannak róla hírek manapság is), hanem Korzika népének jelentős része mindinkább francia érzelmű lesz, és legalább az első világháború idejére tehető a korzikai-francia érzület megerősödése. Így a korzikai patrióta Lucien téziséből és a franciás szellemű Louis antitéziséből mintegy szintézisként létrejön egy regionális öntudat, amely egyszerre büszkén korzikai és francia.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Sokan tekintik John Sturges 1960-ban forgatott A hét mesterlövész című filmjét a legjobb westernnek, annak ellenére, hogy mind mondanivalóban, mind