Vidék és Város: Az első világháború és a magyar vidék

Az első világháború kitörésének 100. évfordulója örvendetesen fellendítette a témával foglalkozó hazai kezdeményezéseket mind a konferencia-szervezések és előadások, mind a könyvkiadás terén. Több oldalról vizsgálták a háború hatásait, ezek közé tartozik a hátországra tett hatása is. E recenzió tárgya is e munkák sorát gyarapítja, azzal a kiegészítéssel, hogy néprajzi és hadtörténeti vonatkozású írások teszik teljessé. A benne szereplő tanulmányok a 2014 júniusában Hajdúnánáson, a város önkormányzatának, a Doktoranduszok Országos Szövetségének és a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának közös szervezésében lezajlott konferencia előadásainak egy részét tartalmazza.

A puhafedeles kötetben hét tanulmány található. A borítón szereplő, kissé megkopott, katonákról készült csoportkép jó választás, szinte megragadja a szemlélő tekintetét. Bár a címből kiindulva a vidék, a tartalomjegyzéket áttekintve alapvetően egy szűkebb térbeli terület (Hajdúnánás, illetve a Hajdúság) vizsgálatára számítana az olvasó, valójában két tanulmány szól a szűken vett vidékről, mint hátországról.

Barta Róbert, a Debreceni Egyetem Történeti Intézetének tanszékvezető docense nevéhez kötődik az első tanulmány (A Nagy Háború és Magyarország). Írása egy alapos és kronologikus áttekintése az első világháború magyarországi időszakának, kezdve a hadüzenettől a Monarchia felbomlásáig. A szerző munkájában a szarajevói merénylettől kiindulva a magyar belpolitika és a hátország eseményeit veszi górcső alá. Ismerteti a merénylet hatására a hátországban kialakuló hangulatot és a kormány propagandáját. Bemutatja azokat a jogszabályokat, amelyek létrehozásának célja a hátország zavartalan működésének megteremtése, a hadigazdálkodásra való átállás volt. Végigköveti a nemzetiségek politikai mozgalmát, megnyilvánulásait a háború alatt, és szól a fokozódó társadalmi ellentétekről, amelyeket a hadigazdálkodás és egyéb kényszerintézkedések szültek. Az említett gazdasági megszorításokat elsősorban a vidéki lakosság életkörülményeinek szempontjából mutatja be. Nem marad el a Monarchia jelentősebb hadieseményeinek ismertetése, illetve két táblázatban bemutatja a Monarchia és a Magyar Királyi Honvédség hadipotenciálját, valamint vázlatosan a Honvédség egyes hadosztályainak harcait, ugyancsak a háború kronológiáját követve. A tanulmányt a Monarchia szétesése és a háború mérlegének megvonása zárja.

Bráda Ferenc tanulmánya kicsit kakukktojásként hat, mivel nem kapcsolódik az első világháborúhoz bővebb ismertetésétől most eltekintünk. A Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának hallgatója az Egy vita margójára – Mindszenty József és Barankovics István kapcsolata című munkájában a két keresztény politikus és gondolkodó politikai – de olykor személyes – síkon zajló küzdelmét mutatja be.

Csiszár Imre, a Debreceni Egyetem – MTA Néprajzi Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa A „Nagy Háború”, mint a 20. század nyitánya, és a vereség következményei egy kisváros életében” című tanulmánya Hajdúnánás történetével foglalkozik. Munkája alapvetően két nagyobb részre bontható. Az elsőben a város életében bekövetkező változásokat ismerteti a trónörökös pár elleni merénylettől kezdve. A közhangulatot kezdetben áthatotta a militarizmus és a bosszúvágy, amelyet a helyi sajtó csak tovább szított. Talán az új idők jövetelét megérezve mondott le posztjáról a város betegeskedő polgármestere, helyére az energikus ügyvédet, Berencsy Lászlót választották. A városban a háború kitörését követően rövidesen gabonaínség lépett fel, amelyet más közellátási cikkek hiánya (petróleum, cukor, kávé) tett még súlyosabbá.  Bár a városvezetés külön Gazdasági Intézőbizottságot állított fel a készletek takarékos felhasználásának szabályozására, az erőfeszítés eredménytelen maradt, a városiak életében mindinkább teret nyert a nélkülözés. A nélkülözések ellenére a város lakossága tevékenyen részt vett annak a 3200 erdélyi menekültnek az ellátásában, akik 1916 szeptemberében a román hadsereg elől menekülve érkeztek Hajdúnánásra.

A tanulmány teret szentel azoknak a hajdúnánási férfiaknak, akik katonai szolgálatot teljesítettek. A városból bevonultak két (a debreceni 3. honvéd, illetve a cs. és kir. 39.) gyalogezredben vették ki részüket a háborúból. Ezek az alakulatok az olasz fronton, illetve a 39-ik esetében a balkáni, az orosz s végül az olasz fronton küzdöttek. A városból bevonult férfiak közül több mint hatszáz fő esett áldozatul a négy évig tartó öldöklésnek. Emlékük megőrzésének a város nagyszabású terek kialakításával kívánt eleget tenni (Hősök Ligete, Hősi Emlékmű, Hősök Temetője). A tanulmány második, nagyobb egysége a háború végét és az azzal járó politikai zűrzavart mutatja be. A háborús összeomlást követő őszirózsás forradalom hatalmi váltást hozott, különféle politikai motivációval rendelkező csoportok feszültek egymásnak a város közéleti, politikai palettáján. A proletárdiktatúra Hajdúnánáson is megszüntette a különféle, főként polgári gyökerű egyesületeket, illetve itt is bevezették azokat a restrikciós intézkedéseket, amelyek országosan jellemzők voltak 1919. március 21-e után. A Tanácsköztársaság bukását követően itt is felelősségre vonták a vezetőket, de vérengzések nem fordultak elő. A konszolidáció időszakában a város a politikában meghatározó irányzat, a keresztény-nemzeti politikát támogatta polgármestere révén. A tanulmány összefoglaló részében található a szerző kétségkívül kiváló felismerése, mely szerint „az igen rövid idő alatt végbemenő változásoknak a kiindulópontja az első világháború volt.” A kötet 58-ik oldalán idézett levél a szerző megfogalmazása szerint politikatörténeti kuriózum és ebben nem is téved. E rövid levélrészlet szinte kvintesszenciája a korabeli szovjet politika irányának. A tanulmány pedig remek áttekintése egy kisváros mindennapi életének a nehéz háborús idők alatt.


Hősök emlékműve Hajdúnánáson

Kiss Róbert Hajdúvirtus az Isonzónál című tanulmánya a császári és királyi 39. gyalogezred katonáinak az olasz fronton végrehajtott hőstettét, valamint a támadás vezetőjének, Daróczi Ambrus zászlós háborús pályafutását ismerteti. Szerzője katona, az 5. Bocskai Lövészdandárban (Debrecen) szolgál zászlósi rendfokozatban. Írásában egy olyan egység katonáinak haditettét tárja az olvasó elé, amely részt vett a szerb, az orosz, az olasz és a román fronton zajló ütközetekben. A tanulmány elején kiderül, miért volt olyan fontos az isonzói front, amelyet a magyar katonák az itt található egyik falu után Doberdóként tartottak számon. A doberdói Karszt-fennsík stratégiai fontossága abban rejlett, hogy birtokában szabaddá vált az út a nehezen védhető sík terepre, az Isonzó folyótól nyugatra. Ha ez a terület az ellenség kezére került volna, már csak a Piave folyó jelenthetett természetes védelmi vonalat az olasz hadsereg számára. A szemben állók lövészárkokat ástak, amelyekből támadásokat és ellentámadásokat indítottak. A szerző hivatásából fakadó szakszerűséggel magyarázza meg a lövészárkokban folyó harc lényegét, hadászati jellemzőit. A tanulmányban szereplő ezred 1915 őszén érkezett az olasz frontra és szinte azonnal harcba vetették az ekkor zajló 3. isonzói csatába. Az írás tárgyát jelentő hőstettet az ezred katonái Daróczi Ambrus zászlós vezetésével 1916. március 15-én, az 5. isonzói csata alatt hajtották végre. Az esemény színhelye a San Martino del Carso-tól délnyugatra fekvő, úgynevezett 22-es védőállás volt, amelyet az olaszok elfoglaltak. Az állás visszafoglalására indított kísérletek véresen összeomlottak az olasz védelem tüzében. A támadás előkészületeit a szerző részletesen írja le Daróczi Ambrus jelentése, tehát egy primer forrás alapján. Daróczi egy 15 fős önkéntes különítmény élén vállalta az akció vezetését, amely sikerrel zárult. Külön érdekesség, hogy a szerző a támadás egyes részleteit Daróczi zászlós már említett jelentéséből idézi. Bár a támadó különítmény „csak” egy főt vesztett (szemben az olaszok állítólagos 150-200 fős veszteségével), a jelentésből tisztán kivehető az a borzalom, ami ezeket a lövészárokban zajló közelharcot jellemezte. A támadás utáni napokban az erős ellenséges tüzérségi tevékenység ellenére is magyar kézen maradt az elfoglalt állás sőt, egy másikat is (a 21-est) visszavettek. A sikeres akció után a résztvevő katonák közül többen (néhányukat név szerint említi a szerző) magas kitüntetésben és előléptetésben részesültek, a támadást vezető Daróczi pedig megkapta az Arany Vitézségi Érmet. A magas kitüntetés után Daróczi élete jelentős fordulatot vett, ugyanis pilótának jelentkezett. A kiképzés után több légi bevetésben vett részt az orosz fronton, mígnem 1917. szeptember 24-én egy légi felderítés alkalmával halálosan megsebesült. A hős pilóta temetéséről készült részletes leírás további adalékokkal szolgál a háború alatti harctéri temetések megismeréséhez.


Daróczi Ambrus (Forrás:Honvédelem.hu)

Püski Levente, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének docense, tanulmányában (Hajdúnánás az első világháborúban) a hajdúnánási városvezetés háború alatti tevékenységét vizsgálja. A tanulmány tagolását tekintve külön szól a városi testület munkájáról, a városnak a háború alatt alakuló gazdasági, szociális és pénzügyi helyzetéről. A háborús évek alatt a városatyák igyekeztek megfelelni a rendkívüli helyzettel együtt járó elvárásoknak. Ennek megfelelően fiatalabb, energikusabb polgármestert választottak a város élére és új szabályrendeletet fogadtak el. Természetesen itt sem maradhatott el a propaganda, amely a háború iránti lelkesedést kívánta fenntartani. A tanulmány következő része a város gazdasági helyzetét, illetve az arra adott válaszokat fejti ki. A megváltozott viszonyok között a városvezetés alkalmazkodni próbált a háború támasztotta gazdasági követelményekhez. Így például a mezőgazdasági munkák elvégzésére külön Gazdasági Intézőbizottságot hoztak létre, amely a szűkülő élelmiszerforrások elosztásra pedig jegyrendszert vezetett be. Az innovatív városvezetésnek köszönhetően a város lakosságának alapélelmiszerrel való ellátása tekintetében két sikert is a magáénak tudhatott. A szerző olyan prosperáló vállalkozásokat említ, mint a sertéshús lakossági fogyasztásra való beszerzése, vagy kertgazdaságok létrehozatala, amelyek azután zöldséggel látták el a lakosságot. Az említett vállalkozások azonban csak részsikereknek mondhatók, hiszen komoly hiány volt más, fontos ellátási cikkből, amelyek hiánya a háború vége felé egyre komolyabb gondokat okozott. A szociális intézkedések közül az orosz betöréssel járó menekülthullám állította kihívás elé a vezetést, amelyet jelentős társadalmi összefogás révén kívánt megoldani. A város nemzetközi szervezésű szociális akciókba is bekapcsolódott. Ennek keretében ausztriai és németországi gyerekek nyaraltatását biztosította a háború utolsó két évben. A növekvő pénzügyi terheken a vezetés pótadó bevezetésével és a különféle illetékek megemelésével próbált segíteni. A megyei vezetés által presszionált városvezetés komolyan részt vállalt a hadikölcsön jegyzésekben, annak ellenére, hogy az csak súlyosbította a város amúgy sem könnyű anyagi helyzetét. Bár a gazdasági klíma nem kedvezett az infrastrukturális fejlesztéseknek a város ennek ellenére apró sikereket könyvelhetett el (szeszfőzde megépítése, iskolahálózat bővítése). A tanulmány utolsó részében a szerző a helyi közállapotokat tárja az olvasó elé. A katonai behívások miatt megcsappant a helyi rendfenntartó szervek létszáma. Ebből fakadóan nem tudták megfékezni a gazdasági nehézségek és a tömeges elszegényedés okozta közerkölcsök erőteljes erodálásából fakadó jelenségeket. A háború utolsó évében a bűncselekmények megakadályozására tett adminisztratív kísérletek gyakorlatilag eredménytelenek voltak. A tanulmány végén a szerző megállapítása szerint a lakosság felemásan ítélte meg a városi vezetők munkáját, dacára a gazdasági téren elért kisebb sikereknek. Ennek okai a felsőbb szervek utasításainak szinte szervilis teljesítésében és az élelmiszer-ellátás terén mutatkozó zavarokban keresendők.

Szonda István néprajzkutató rövid, ám annál tartalmasabb és érdekesebb tanulmánya a paraszti népművészet háborús vetületét ismerteti egy fiatal Békés megyei, a gyomai naiv művész, Papp Zsigmond életpályáján keresztül, aki – miközben a harctéren teljesített szolgálatot – komoly alkotómunkát végzett. A Harctéri művészet. Egy parasztfiú az első világháborúban című munka két nagyobb részre tagolódik. Bevezetőjében a szerző, aki az Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársa, a paraszti művészetnek az első világháború alatti megjelenési formáit taglalja, illetve a tárgyak alkotóinak személyiségét írja körül. A 20. században a népművészet többé nem arctalan, hanem – köszönhetően a kiemelkedő tehetségeknek – már emberekhez, nevekhez köthető. Leszögezi, munkájában nem a hivatásos művészeknek kíván emléket állítani, hanem az őstehetség parasztfiataloknak, akiknek művészetét a szakmai terminológia naiv művészetként említi. A háborúban a harctéri alkotók zöme paraszti gyökerekkel rendelkezett, ennek megfelelően a keletkezett művek is a paraszti látásmódot hordozzák magukon. Az elkészült munkák külső megjelenésükben a népit tükrözik, de paradox módon a helyszínen, tehát a háborús környezetben, az ott elérhető anyagok szolgáltatták a hozzávalókat, amelyek azután kifejezéssel teli formát kaptak a művész kezétől. A következőkben a háború tárgyi emlékeinek kategorizálásával, azok főbb csoportjait ismerteti meg az olvasóval, azzal a megjegyzéssel, hogy tanulmánya a használati-és dísztárgyakra korlátozódik. A dísztárgyak esetében a motiváció gyakran a társak vagy a feljebbvaló megörvendeztetése volt, illetve a távol lévő hozzátartozókra való gondolás bizonyítékainak szánták a készítők, később ezek az alkotások a családok féltve őrzött kincseivé váltak. A tárgyakat nem csak mindennapi használatra készítették a helyben fellelhető háborús matériákból (viszonylag közismert volt, hogy öngyújtót, esetleg vázát töltényhüvelyből készítettek), de gyakran fellelhetők rajtuk az érzelmi töltet és a háborús életérzés is. A harctéren űzött művészeti tevékenység a harcok szünetében, akár „terápiás” céllal űzött tevékenységként is felfogható, hiszen a felfokozott érzelmi állapot kiélését szolgálta, de az unalom távoltartásának eszközeként is funkcionált.

A második részben olvashatunk a két fiatal parasztművészről, mindkettőjük a napjainkban létező Gyomaendrőd szülötte. Közös bennük, hogy mindketten autodidakta módon sajátították el a festészetet, a maguk örömére festettek és barátok voltak. Uhrin Péterről kevesebb adat áll rendelkezésre: az igen tehetségesen rajzoló és festő fiút szülei nem engedték kibontakozni, a még békeidőben letöltött katonai szolgálata alatt azonban lehetősége nyílt a rajzolásnak és a festészetnek élni. Az első világháborúban az orosz frontra került, ahol súlyosan megsebesült, az eseményt később megfestette. A háború végeztével – immár hadirokkantként – is folytatta a művészeti tevékenységet, főként falusi témákat választva.

Jóval bővebb információt olvashatunk a tanulmány tulajdonképpeni fő alakjáról, Papp Zsigmondról, lévén önéletrajza kézirat formájában fennmaradt, tovább gazdagítva a jelentős történeti értékkel bíró személyes visszaemlékezések sorát. Művészeti tevékenységében őt sem támogatták hazulról, festészettel és szobrászattal komolyabban – hasonlóan barátjához – a sorkatonai szolgálat alatt kezdett foglalkozni. Újszerűnek mondható festészeti technikát használt, abban az értelemben, hogy nem tanulmányrajzokat készített, hanem beállított fotográfia után festett. Munkáit a bukovinai Csernovciban készítette. A festmények mellett – a kötetben szereplő fotók tanulsága szerint – gyönyörű dísztárgyakat is készített. A szerző megemlíti a művész menyasszonyának arcképével díszített faragott bibliatartót, melynek díszítését ornamentális és stilizált könyvkötési motívumok teszik káprázatossá. Szintén Csernovciban készített egy gyönyörű hatszögletű díszdobozt és egy hősi domborművet. A fotókat elnézve nem lehet kétséges, Papp csakugyan őstehetség volt, különösen, hogy munkáit olyan szerszámokkal készítette, amelyeket a táborban talált (például bútorrugóból készített vésőt, üveglapot használt csiszoláshoz).


Papp Zsigmond emlékszoba Gyomaendrődön (Forrás: Gyomanendrod.com)

Szonda István tanulmányában rámutat, hogy a népi kifejezésmódra a Nagy Háború igen komoly hatással volt. Az elkészült használati tárgyakat paraszti származású készítőik népi elemekkel díszítették, sajátos hangulatot adva az anyag és a szellem egységének. Papp Zsigmond művészetéről szólva megállapítható: az ábrázolás tekintetében a hadi események mellett a hazavágyódás, a szeretett személyek és béke iránti vágy domináltak ezeken az alkotásokon.

A kötet utolsó tanulmánya Szőts Zoltán Oszkár tollából való. A Magyar Nemzeti Levéltár levéltárosának munkája (A első világháború értelmezései a magyarországi historiográfiában 1914-től napjainkig) az első világháborúról való történészi gondolkodást veszi górcső alá. A tanulmány első része a háború alatti hivatalos publikációkkal foglalkozik, amelyek jelentős része a háború kirobbantásának felelősségével foglalkozott. Ezen írások célja az ideológiai háború folytatása volt. Meghatározó volt a magyar katonák hősiességéről szóló munkák száma, amelyek propaganda célokat is szolgáltak. Ugyanakkor a szerző szerint a történettudomány művelői igen óvatosan bántak a háború alatt annak értelmezésével, hiszen a kortárs vélemény szerint korai lenne bármilyen következtetést levonni annak befejezése előtt. E rész végén olvashatunk a Széchényi Könyvtárban létrehozott első világháborús gyűjtemény kialakításának körülményeiről.

A két világháború között a történetírásnak fontos szerepet szánt a politika a magyar kultúrfölény és a majdani revízió jegyében. Nehezítette az objektív értékelést, hogy 1945-ig nem volt hozzáférhető a vonatkozó iratanyag a levéltárakban. Ugyanakkor megkezdődött a háború katonai szempontból való feldolgozása, amely során többen arra a megállapításra jutottak, hogy a katonai és a politikai elit összefonódása hozzájárult a vereséghez. Az első világháború megismertetését olyan komolyan vették, hogy szerves részét képezte a katonatiszti oktatásnak. A katonai szakírókat egyébként az 1925-ben alakult Katonai Írók Köre tömörítette, a Magyar Királyi Hadtörténelmi Levéltár pedig 1928-tól kezdte kiadni az első világháború eseményeit taglaló köteteit. A harmadik fontos megközelítés kegyeleti alapon történt. Törvény mondta ki az elesett hősökre való emlékezést, amelynek folyománya a szinte minden településen megtalálható első világháborús emlékmű. A második világháborút követően ezek a megközelítési formák megváltoztak. Az új hatalom ideológiájának megfelelően a háború okainak értelmezésében a lenini látásmód kapott létjogosultságot, miszerint a háború a világ újrafelosztásáért kitört imperialista háború volt. E megközelítés Magyarországon is uralkodóvá vált, csak az 1960-as évektől kezdtek teret nyerni azok az irányzatok, amelyek a háborút egy hosszabb történelmi folyamat részeként mutatták be. A szerző természetesen megemlíti a legfontosabb kutatókat, így Galántai József munkáit, de rajta kívül olyan munkákat, amelyek politikatörténeti részletkérdéseket tisztáznak nem vesztve minőségükből a rendszerváltás után sem. Ugyanígy kiemelten fontosnak tartja kiemelni a témát érintő folklorisztikai kutatásokat. E korszak mérlegét megvonva a fő hiányosságnak a jelentős nyugat-európai szakmunkák magyar nyelven való megjelenésének elmaradását tartja. A rendszerváltás után nagyobb figyelmet kapott a téma, több nyugati szerző munkája megjelent magyarul. Negatív hatásai is voltak az állami kontroll könyvkiadásra vonatkozó megszűnésének, mert gyengébb minőségű kiadványok is piacra kerültek. A részterületek kutatásával kapcsolatban a szerző a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársait (Pollmann Ferencet és Balla Tibort), míg a hadtörténeti, a személyes történelem és hadszíntérkutatás területén a Nagy Háború Közhasznú Alapítványt említi meg.

A háború politikatörténeti vonatkozásáról szólva a kutatókat általában a háború kitörésének okai, a Monarchia szétesése vagy a trianoni szerződéshez vezető út foglalkoztatta. A háborús okokat illetően a legjelentősebb szerzők véleményeit olvashatjuk Francois Furet-től Ormos Máriáig. A vélemények igen különbözőek, azonban a nagyhatalmi automatizmusok, a biztonságpolitikai lépések és a gazdasági rivalizálás többször visszatérő elem.  A Monarchia felbomlásának okait kutatva a szerző rámutat, milyen differenciált, mondhatni színes volt a történészi gondolkodás erről a kérdésről. A tanulmányban megemlített történészek egy része szerint (Fejtő Ferenc) nem volt kódolt a Monarchia bukása, azt a háborús vereség következményeként értékelték. Mások a geopolitikai instabilitást, a nemzeti és az állami érdekek éles ellentétét, valamint a nagyszámú nemzeti kisebbség (Deák István) meglétét okolták. A szakirodalom jelentős része ugyanakkor egyértelműen a háborús vereséget jelöli meg a bukás okának. A birodalom feldaraboláshoz vezető utat vázolva a szerző a nyugati hatalmaknak a térségre vonatkozó szándékaival és a központi hatalmak diplomáciai tevékenységével összefüggésében ismerteti.

Kiemelten fontosak a hátország történetéről és a katonákat ért harctéri sokkról megjelent külföldi szakmunkák, amelyek az embert helyezik a brutális mindennapok középpontjába. A tanulmány írója kiemeli, milyen komoly hiányosságokkal rendelkezik a hazai történetírás a már említett hátország, illetve a társadalom- vagy intézménytörténeti vetület vizsgálatát illetően, ugyanakkor kedvezőnek az a tendenciát, hogy a személyes történelem és a visszaemlékezések (újra)felfedezésével párhuzamosan írott és elektronikus felületeken egyre gyakrabban tesznek közzé személyes történeteket.

Összefoglalóan el kell mondani a kötetről, hogy gazdag jegyzetapparátus jellemzi, ám a források jobb áttekinthetősége kedvéért jó lett volna az egyes tanulmányok végén teret szentelni a szakmunkáknak, a levéltári forrásoknak, forrás-és sajtókiadványoknak. Ezzel összefüggésben kell megemlíteni, hogy szerkesztési szempontból egységes képet megtöri Bráda Ferenc tanulmánya, amelynek végén szerepel a felhasznált irodalom jegyzéke, míg a többi tanulmánynál hiányzik. Emeli a kötet színvonalát, hogy több fotót és korabeli újságcikk-másolatát helyezték el illusztráció gyanánt, de sajnos kommentárt nem fűztek (ki vagy kik, milyen kitüntetések szerepelnek az adott fotókon) hozzájuk.

A munka nagy erénye, hogy a Nagy Háború egyénre tett hatásait nem csak történelmi, hanem néprajzi szempontból is vizsgálja, ami egyfajta interdiszciplináris megközelítést ad a témának. E tekintetben meg kell jegyezni, a szerkesztők jó érzékkel válogatták össze a tanulmányokat. Igen értékesek a személyes beszámolókkal, és a már említett politikatörténeti kuriózummal kiegészített írások. Van némi átfedés egyes tanulmányok között, de ez egyáltalán nem baj, hiszen ugyanazt a történelmi időszakot a kutatók eltérően is értékelhetik. A kötetben szereplő tanulmányok egy része nagy ívben, monografikus jelleggel fogja át egy kisebb térség és lakóinak első világháborús történetét. Ezeket remekül egészíti ki az első (szintetizáló) és az utolsó (historiográfiai áttekintő) dolgozat. Összességében elmondható, hogy e tanulmánykötet kiválóan hozzájárul nemcsak egy város Nagy Háború alatti életének feltárásához, de a paraszti kultúra háború általi inspirációjának további megismeréséhez is.

Somogyi László

A kötet adatai:

Vidék és Város: Az első világháború és a magyar vidék. Szerk.: Barta Róbert, Csiszár Imre. Közreműködött: Forisek Péter. Hajdúnánás, 2015. 144 oldal.

Ezt olvastad?

Az első világháború alatt Franciaországban viszonylag nagy számban – és főként sanyarú körülmények közt – internáltak magyar állampolgárokat, amit Kuncz
Támogasson minket