„Zwack így tovább!” – Zwack József, a likőrkülönlegességek gyárának alapítója

1821. április 1-jén született az Osztrák Birodalom Cseh Királyságában, a mai Batelov településen Zwak Wolf, azaz Zwack József császári és királyi udvari szállító, kereskedő, gyáros, a hazai likőripar, likőrgyártás kiemelkedő alakja, a Zwack Unicum cég megalapítója.

A ma majd 2000 fős lélekszámot számláló kis település a dél-csehországi Jihlavai járásban helyezkedik el, ahol a középkor óta laktak zsidók. A zsidókra vonatkozó első írásos emlékek 1426-ból valók, közösségük a XVIII. század végétől aktívan működik a településen. Az 1790-es nagy tűz utáni újonnan épített zsidónegyed ma is jól megőrzött egységet képez kis terével és több keskeny utcájával. A település ma is álló zsinagógáját 1794-ben építették a régi imaház helyére. Zsidó temetőjébe a XVII. század végétől temetkeztek, ahol ma is mintegy 300 sírkő található. A legrégebbi sírkő 1715-ből származik. A régi temető Csehország kulturális örökségi emlékeként védett. A Zwack család ősei is itt nyugszanak. A családfát az alapító nagyszüleiig lehet visszavezetni, akik itt a településen éltek. A nagyszülők Zwak Adam (1744 körül–1817. október 20.) és neje, Rozália (1752–1839) voltak. (A zwak héber szó jelentése magyarul: gyenge.)

Unokájuk Zwak Wolf (זְאֵב זוואק), azaz a dinasztiaalapító későbbi Zwack József, Zwak Caspar azaz Gáspár (1779–1862. április 17.) és Löwy Leonore avagy Eleonóra (1792–1857. február 14.) harmadik fiúgyermekeként született ezen a kis csehországi településen, népes családban. Abban az időszakban, amikor az Osztrák Birodalom ipara éppen kezdett kibontakozni. A családfa szerint összesen 12, azaz 7 fiú- és 5 lánytestvére volt Wolfnak. A visszaemlékezések szerint

„Már 19 éves korában foglalkozott a szeszipari szakmával s bizonyos előrelátással már akkor is görebei […] mellett dolgozott s azt az elvet kezdte érvényesíteni, hogy az italokat ne esszenciákból, hanem az italnak nevet adó anyagokból kell készíteni; végül is ez az alapelv szerezte meg számára 75 éves munkásság után azt a hírnevet, a melyet maga után hagyott.” (Magyar Ipar 1915. február 28. 139.)

A magyarországi szesz- és likőripar kialakulása is Zwack József ifjúsága idejére tehető. A Csehországból hazánkba vándorló iparos-kereskedő (család), a hazánkban rejlő üzleti és gazdasági lehetőséget látva 1840-ben megalapította üzletét Pest város központjában, a Marokkói-udvarban. Ellentmondóak a források az alapítást illetően. A céges és más nyomtatott korabeli forrásokban egyértelműen az 1840-es dátum szerepel, amely bizonyító erejű lehet. Azonban Gajáry István tanulmányában azt írja, hogy József 1846-ban folyamodott Pest városához letelepedési jogért és 1847-ben szeszfőzési jogért. (Lásd: Gajáry István: Szempontok a Zwack Szeszgyár 1915 és 1950 közötti történetéhez. In Várostörténeti Tanulmányok 13. Budapest, 2013.) A Csehországból történő bevándorlás több más, később ismerté vált kereskedőcsalád esetében is jellemző volt. A betelepülés köszönhető volt az 1840. évi törvényi változásoknak is: ez megengedte a zsidóknak a szabad vándorlást, a szabad kereskedelmet, mesterség gyakorlását és gyár létrehozását. Ez az épület a mai Erzsébet tér helyén állt. A Marokkói-ház a legkiválóbb helyen volt üzleti szempontból. (A Marokkói-házat vagy -udvart 1789-ben kezdték építeni. Egyesek szerint a ház nevét a burnuszba burkolózó szerecsenről kapta, akinek a szobra az épület homlokzatán helyezkedett el. A földszinten boltok, üzletek voltak, az emeleten vendéglő és bérlakások helyezkedtek el. A bérházban mintegy 200-an laktak. A házat 1962-ben bontották le.) A pesti Duna-part, a kereskedelmi útvonalak, bevásárló utcák (az egykori Rak-piac, Váci utca, Király utca) közelsége áruszállítás szempontjából is megfelelőnek bizonyult. Ráadásul a Marokkói-házban igen sok nagykereskedő, többek között az 1804-ben alapított Hoffmann József gyarmatáru-kereskedő cég is működött. Zwack József a források szerint nem egyedül érkezett Pestre, követték őt fiútestvérei, akik szintén pálinkafőzéssel vagy szeszkereskedelemmel foglalkoztak. (Zwack Max, azaz Miksa, a későbbi cégtársa, valamint Zwack Mór, Zwack Dávid is Pesten telepedett le.)

A szesz- és likőrgyártó vállalkozások a királyi haszonbérletekből, az úgynevezett regálékből fejlődtek ki. Az 1830-as, 1840-es évek iparpártoló mozgalmai és politikai előrelépései, a kereskedelmi és ipari törvények megjelenése szintén segítette a hazai szeszipar előmozdulását, fejlődését és tulajdonképpen kialakulását. A zsidóság a középkortól kezdve kiszorított szerepben élt Európában, mindemellett kereskedői tevékenységet folytathattak, s jogi helyzetükből következően a pénzügyek és kereskedelem mellett árendás, azaz haszonbérleti ügyletekkel is foglalkozhattak. Ilyen, a zsidóság által is gyakorolt foglalkozás volt a kocsmáltatási jog, illetve a pálinka- vagy az égetettszeszfőzési-jogok bérlése, mind földesúri, mind akár mezővárosi vagy szabad királyi városi környezetben. (Gajáry István i. m.) A törvényi változásoknak köszönhetően már zsidók is alapíthattak hazánkban gyárat és üzemet. Az 1867-es emancipáció pedig a zsidó kereskedőkre és iparosokra nézve is megkönnyítette a beilleszkedést, a letelepedést és a szabadabb üzletvitelt.  

A későbbi konkurens, a likőr- és szesziparban érdekelt jelentősebb vállalkozások is ekkor, illetve a következő évtizedekben alakultak. Az első nagyobbat a Braun Testvérek Likőrgyárát 1839-ben alapították, amely szempontunkból azért érdekes, mert az 1901-ben létrehozott St. Hubertus keserűlikőr termékét ma már a Zwack cég forgalmazza. 1852-ben jött létre a Grauer Miksa által alapított szesz-, ecet- és likőrgyár. Szintén ekkoriban az 1850-es években alakult a korábban dohányüzlettel foglalkozó és profilt váltó Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár. A Schödel Ferenc által 1853-ban alapított szeszgyárát a Krausz család vette meg és 1869-től Krausz–Moskovits Rt. néven váltak sikeressé, több üzletágat (szesz, ecet, likőr, konyak, pálinka) is üzemeltetve. Szintén kiemelhető az óbudai Leipziger Vilmos által 1867-ben megalakított Óbudai Szeszégető és Finomító Rt., azaz szesz- és ecetgyár, amelyet ma már BUSZESZ Rt. néven ismerünk. De térjünk vissza Zwack Józsefhez!

Sajnos életének korai szakasza kevéssé ismert, nem ismerjük iskoláit és azt sem, honnan sajátította el szeszipari ismereteit. Mindenesetre ismerjük, hogy szakmájának kiváló szakértője volt. Tudjuk, hogy

„példás pontossággal dolgozott reggeltől estig az íróasztalánál az Öreg, akit a szakma generális elnevezéssel illetett. Munkakedve és bámulatos emlékezőtehetsége még 93 éves korában sem hagyta el. Saját kezűleg írt alá akár 400 levelet és például a 246-ik intőlevélnél észrevette, hogy a megintett fél már két nap előtt fizetett.” (Magyar Ipar 1915. február 28. 139.)

Zwack József 1848. március 26-án, Pesten vette feleségül Sattler Máriát (1823–1893. július 20.), Sattler Salamon és Teréz lányát, akitől a gyermekei a cég későbbi utódai születtek. 1852 és 1855 között négy gyermeke született: Hermina, Róza, Ödön és Lajos. Utóbbi lett a Zwack cég későbbi (harmadik) üzlettársa. 1852-ben gyáripari működési engedélyt kapott. Pesti polgárjogot 1860-ban nyert Zwack József. 1861-ben a Hajós utcában lakott a pesti címtár szerint. (Pester Lloyd Kalender. Pest, 1861. 10.)

A kis üzem számára a Marokkói-ház helyiségei szűkösnek bizonyultak, ezért 1850 körül a terézvárosi Két Szerecsen utca (a mai Paulay Ede utca) 4. és 5. szám alá költözött és itt tovább terjeszkedett, az üzlet mellett a pincét is kibérelte. Majd, amikor ezt is kinőtték, a szomszédos házat, az úgynevezett „tolludvar”-t is használta üzletének. A család is itt lakott egészen az Andrássy út kiépítéséig. 1882-től a belvárosban, a Fürdő utca 4. szám alatt fióküzletet is működtettek. Zwack József üzletébe 1866-tól betársult testvére, Zwack Miksa, korabeli elnevezéssel Max (1837. december 18.–1920. február 6.). A cég neve később is ez volt: Zwack József és Társai. A vállalkozás a terézvárosi helyet is kinőtte és 1885 körül az Üllői út 19. szám alá költözött, amelyről számlák alapján képi ábrázolásunk is van. Az egyszintes, nagy udvaros, desztillálóval és raktári kapacitással is rendelkező vállalkozás, telephely tovább fejlődött. (A korabeli leírás szerint itt helyezkedett el a szesz-, rum- és likőrgyár, a lepárló, a gépház és a tisztítóműhelyek.) Mindemellett megtartották a Két Szerecsen utcai telephelyeket is.

A vállalkozás egyre sikeresebb lett. Likőrkülönlegességeivel sorra hozta el a hazai és külföldi ipari vásárok díjait. A cég jelesen szerepelt az 1873-as bécsi világkiállításon, az Országos Iparegyesület Díszérmét 1876-ban szerezte meg. Sikerrel (arany– és bronzérmet szerezve) megjelentek az 1879-es Székesfehérvári Országos Kiállításon, valamint az 1879-es és az 1882-es trieszti nemzetközi ipari vásáron. Az igazi sikert az 1885-ös fővárosi Országos Általános Kiállítás hozta meg, amelyen Zwack József már mint zsűritag is szerepelt. Ekkoriban a 22 munkást foglalkoztató gyár már 20–30 ezer forint értékű exportárut termelt és forgalmazott. 1887-ben egy üzemi baleset is történt, a tulajdonosok illetve a családtagok is megsérültek:

„A desztilláló helyiségben kakaó likőrt akartak előállítani. A műhely közepén elhelyezett kazánban vízbe téve két nagy rézüveg állott, az egyik cognakkal, a másik spirituszszal megtöltve. A kazánt alulról melegítették, hogy a szesz és cognak párolgásba jöjjön. A hatalmas fűtés következtében a párolgás csakhamar oly mértékben állott be, hogy az illető gőz betöltötte az egész helyiséget. Mind erről azonban a gyárban nem tudtak s valamennyi helyiségben nyugodtan dolgoztak, mikor egyszerre ágyúdörejhez hasonló robbanás hallatszott, s a másik percben lángnyelvek törtek elő a desztilláló műhelyből. A cég egyik tagja Zwack Lajos rögtön odasietett, hogy megnézze, micsoda szerencsétlenség történt, de vesztére, mert az égő szesz és cognak gőz kezét, karját, arcát összeégette. A munkások nyomban vizet fecskendeztek be, valamint a gyorsan elősietett tűzoltók is s a tűz eloltása után behatolhattak a műhelybe. Itt az egyik sarokban egy teljesen összepörkölt alak jajgatott, aki nem volt más, mint Zwack Károly pincemester. A szerencsétlent a mentőtársulat szállította be az Üllői-úti új közkórházba, hol külön szobában helyezték el.” (Pesti Hírlap 1887. augusztus 28. 6.)

„1891-ben a Temesvári kiállításon aratott sikert termékeivel Zwack József. Alkalmunk volt ezen czég gyártmányainak kitűnő voltáról 1885. évben a Budapesti Országos Kiállítás alkalmából meggyőződést szerezni; mennyire fokozódott azonban meglepetésünk, midőn az ez évben Temesvárott tartott kiállításon, melyen Zwack József és Társai czég oly kiválóan részt vett, alkalmunk volt arról meggyőződni, hogy ezen aránylag rövid idő alatt mennyire sikerült ezen ezégnek gyártmányait tökéletesbíteni és nemesbíteni, úgy hogy ma már bátran állítható, hogy gyártmányai a tökély legmagasabb fokán állanak, hogy minőségük tekintetében a világ leghíresebb likőrökkel egy színvonalon állanak.” (Félegyházi Hírlap 1891. IX. évf. 42. sz.)

A kiállításról aranyéremmel tértek haza, de ekkoriban már az udvar is felfigyelt a cégre és elsősorban exporttevékenysége miatt részesült dicséretben. Az Osztrák Birodalom mellett Franciaországba, Oroszországba és Amerikába szállítottak likőröket, konyakot, szilvóriumot. Az udvarnak is szállított különlegességi termékeket és annak megelégedésére 1895-ben elnyerte a cég az egyik legrangosabb elismerést, a császári és királyi udvari szállítói címet. Az 1896-os Millenniumi Kiállítás alkalmával Ferenc József a Zwack pavilonját is meglátogatta és beszédbe elegyedett a tulajdonossal:

„Valamivel odább van Zwack J. és Társai Likőrgyár gyönyörű pavilonja, melybe a király be is ment, érdeklődéssel nézegetvén a csoportokat, melyek elegáns formájú palaczkokból vannak összeállítva.
– A gyár már régóta áll fönn? ugyebár? – kérdezte a király Zwack Józseftől.
– Igenis, Felséges uram!
– Igazán már régen láttam ily szép és ízléses kiállítást! – folytatta a felség, barátságosan szalutálva aztán a czég tulajdonosainak.” (Székely Nemzet 1896. május 4. 68. sz.)

A kereskedelmi és exportkapcsolatokat egy házasság is megerősítette. Zwack József leánya, Róza (1852–1919) Schreyer Jakab (1847–1932) ügyvéd, jogász felesége lett 1874-ben, aki a Pesti, majd 1879-től a Magyar Kereskedelmi Csarnok vezető tisztségviselője, titkára volt, de tagja volt a főváros képviselőtestületének és a Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségének is.

Az 1890-es évek elején már szűknek bizonyult az Üllői úti üzem, ezért a vállalkozás új telephely kialakításába kezdett a Duna-parthoz közel, a Ferencvárosban kialakuló új gyáripari körzetben, ott, ahol a híres gabonamalmok is voltak. Az új üzemet a Soroksári út 26. szám alatt 1892 év végén vették birtokba, és azóta is ez a vállalkozás központja, ipari műemlék, itt működik a cég központi telephelye, valamint a Zwack Múzeum és Látogatóközpont is.

A vállalat cégbejegyzései a következőképpen alakultak. Az 1840-ben alapított vállalkozásban 1864-ben, majd 1866-ban történt bejegyzési változás, közkereseti társasággá alakultak, beltagjai Zwack József és Zwack Miksa szesz-, és ecetgyárosok voltak. (Az alapítást megerősíti az 1885. évi budapesti Országos Általános Kiállítás katalógusa. Budapest, 1885. 148. A Pesti kir. Váltótörvényszék 1864. április 29-én a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékébe felvette Zwack József szesz- és ecetgyárost. Lásd: Sürgöny – Hivatalos Értesítő 1864. 5. sz.) 1876-ban ezt a bejegyzést megerősítették. 1881-ben a likőrgyártási üzlet is bejegyeztetett. 1886-ban csatlakozott beltagként a vállalkozáshoz Zwack Lajos, Zwack József fia. Később pedig Lajos fiai, Zwack Béla (1914), Zwack Jenő János (1920) is belépett a családi vállalkozásba önálló cégvezetői jogosultsággal. Az alapító Zwack József tehát terjeszkedéssel és profilbővítéssel ügyesen vitte vállalkozását, amelybe fia és unokái is bekapcsolódtak. A siker töretlen volt, a termékpaletta bővült Zwack József megelégedésére. A kiegyezés után már több mint 200-féle likőrt és alkoholféleségeket gyártottak, a legismertebbek a kömény-, a casino-, a kakaó- vagy a marascinolikőrök voltak, ezenkívül pálinkákat, kóser szilvóriumot, slivovicát, tokaji és barackpálinkát, valamint Gyöngyvérnek nevezett paprikalikőrt és sósborszeszt is készítettek.

A mai napig legismertebb fő terméküket, az egyedülálló, gyógynövényekből készülő gyomorkeserűt, az Unicumot 1883. május 22-én védjegyeztették be, amely készítésének titkát ma is féltve őriz a család. Érdekesség, hogy az Unicumot a korban kolera elleni gyógyitalként árusították, és hirdették:

„Az új gyomorkeserű-pálinkát mint kolera elleni védőszert reklámozta éppúgy, mint a mostani influenzajárvány idején a tejkartell a tejet. Az új cikket mindenütt nagy érdeklődéssel fogadták; és amikor már a kolera veszélye elmúlt, még mindig sok híve akadt az újfajta pálinkának, amelyet nagy haszonnal értékesített a Zwack-fivérek gyára.” (Magyarság 1933. február 7. 6.)

A Pesti Napló 1902-ben arról számolt be, hogy a Zwack József és Társai Likőrgyár és Pálinkafőzde szép kollekcióval vett részt az akkori ipari kiállításon, ahol a cégvezetőt Frigyes királyi főhercegnek is bemutatták. Az is kiderült, hogy a féltve őrzött recept alapján készített likőrt már az 1840-es alapításkor is ismerték:

„A cég gyártmányai közül felemlítjük a világhírű »Unicum« keserű pálinkát, melyet még a tengerentúlra is nagymértékben exportálnak. Már 1840-ben ismerték az Unicum gyomorerősitő növényitalt. Törköly, szilvórium és valódi barackpálinkák mind dicsérik a Zwack gyárat.” (Pesti Napló 1902. szeptember 9. 3.)

Az uralkodócsaláddal való aktív kapcsolat egyik szimbóluma volt egyik termékük, a stílusos, Z alakú címkés Császár- (Imperial-) likőr is. A családi legenda szerint egyik ősük, dr. Zwack, II. József egyik orvosa gyógynövénylikőrrel kínálta uralkodóját, aki a különleges italt nem győzte magasztalni, és azt mondta „Das ist ein Unicum!” (Ez egyedülálló!) A legenda a múlt homályába vész. Magam sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudom, mindenesetre a fellelhető udvari sematizmusokban, a korabeli híradásokban és sajtóban sem találtam meg dr. Zwackot, akinek története az 1990-es évektől közismert. Arról vannak híradások, hogy I. Ferenc József császár nagy megelégedéssel illette a céget és termékeit.

A cég más uralkodóházak udvari szállítói címét is elnyerte, a századfordulón már a szerb királyi ház udvari szállítóivá avanzsáltak. 1907-ben arról szólnak a híradások, hogy Zwack József termékei a világ szinte minden területén elérhetőek, Indiában, a Tűzföldön, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is keresettek. A cég fő terméke az Unicum lett, nem véletlen, hogy hamisították. A hamisítók ellen keményen fellépett a „generális” (így nevezték Zwack Józsefet, a cégvezető alapítót). Perek és ellenreklámkampányok indultak a századfordulón a jogos védjegyoltalomért. A fehér alapon vörös keresztes védjegy miatt is volt gondjuk, mert a Nemzetközi Vöröskereszt (zömmel külföldi forgalmazási területen) is ágált ellene, amely miatt később megváltozott a márkajel, és a mai ismert vörös–arany keresztté alakították át az Unicum sajátos védjegyét.

Zwack József nemcsak a gazdasági és kereskedelmi életben alkotott maradandót, jótékonykodott is. Társadalmi szerepvállalása is igen jelentős volt: tagja volt az Izraelita Kórház választmányának, a Pesti Izraelita Kultúregyesület jótékonysági tagozatának, az Izraelita Kézműves és Mezőgazdasági Egyesület bizottmányának. Mindemellett az Első Hazai Takarékpénztár, valamint a Terézvárosi Takarékpénztár bizottsági tagjaként és a Terézvárosi Iskolatanács tagjaként is működött. Visszaemlékezések szerint

„Vasárnapjait kültelki bolyongásokkal töltötte, személyesen nyomozván a nála segélyért kérvényezők tényleges viszonyai iránt. Így hajszolt fel magának iskolás gyermekeket, akiket taníttatott, férjhez adandó lányokat, akiknek hozományt adott, árva gyermekeket, akiket az árvaházban saját költségén neveltetett és aki e hihetetlen szigorúságú üzletembert ismerte, nem ismerte volna fel ugyanabban azt a másik embert, aki ösztöndíj-alapítványokat tett, állandóan jót tett, anélkül, hogy ezt legszűkebb környezete tudta volna. Zwack mindig fontosnak tartotta kifejezni elkötelezettségét a szegények iránt. A következőket rendelte el: Mivel az elemi oktatás alapvető fontossággal bír az emberi társadalom helyes irányba való fejlesztésére – a gyárhoz közeli Mester utcai elemi népiskolába járó négy szegénysorsú, jó osztályzatú tanuló éspedig két fiú és két leány jutalmazása 4000 korona fordítassék egyenlő részben és valláskülönbség nélkül.” (Magyar Ipar 1915. február 28. 139.)

Zwack József megélte az első világháborút is, ekkoriban már családja vitte az üzletet, úgy tűnik, igen jól, hiszen 1915-ben mintatár és detailüzlet nyílt a Kossuth Lajos utcába 20. szám alatt, amelyet még 1918-ban is hirdettek. Az első világháborús hadicsomagokba előszeretettel került alkohol, likőr vagy sósborszesz is. A cég kifejezetten zsebbe tehető üveges Unicumot is gyártott.

A 94 éves aggastyán „generális”, minden tudását hátrahagyva és átadva, 1915. február 20-án távozott erről a világról.

„Zwack József igen előkelő pozíciót foglalt el a fővárosban, a szimpatikus, jóságos aggastyánt általános tisztelettel vették körül. A Zwack József és Társa cég alkalmazottainak ő teremtette meg nyugdíjegyesületét, részt vett minden humánus mozgalomban és élete végéig nagy agilitást fejtett ki a közélet terén.” (Múlt és Jövő 1915. március. 117.)

Haláláról számos újság cikkezett. A család Pesten letelepült tagjai közül másodikként a gyáralapító, a legidősebb testvér, József távozott az élők sorából. Végrendeletét már 1904-ben elkészítette, amelyet ezt követően még három ízben módosított, illetve kiegészített. Az alapvégrendelet összefoglalása szerint József a vagyona túlnyomó részét képező, következő hat tételről rendelkezett: 1. Joseph Zwack & Co. cég tulajdoni része, beleértve az ingatlant is; 2. a terézvárosi Ó utca 3. szám alatti ház 6/10 része (itt lakott a család); 3. a pesti Foncière Biztosító Társaságnál lévő 30 000 korona értékű biztosítása; 4. a Caritas Biztosító Társaságnál lévő 1000 korona értékű biztosítása; 5. A Pest-Budai Hengermalom Rt. 15 db részvénye; 6. különböző értékpapírok 4000 korona értékben. A végrendeletben szerepelt még a Dohány utcai zsinagógában két pár hely, amelyeket Lajos fiára és Dávid bátyjára hagyományozott. Az 1907-ben készült első kiegészítésben a Lajosra hagyományozott templomszékek női darabját életfogytiglan Hermine lányára testálta, és életjáradékról is gondoskodott a javára. Meg kell említenünk, hogy József testvére, Dávid haláláról a harmadik, 1914-ben keletkezett fiókvégrendeletben megemlékezett ugyan, de azt nem említette, hogy az Ó utcai házat – ahol a lakcímjegyzék szerint ténylegesen lakott is –, amely Miksa testvérével közös tulajdonuk volt, 1910-ben adták el 269 400 koronáért. (Gajáry István: Szempontok a Zwack Szeszgyár 1915 és 1950 közötti történetéhez. Várostörténeti Tanulmányok 13. Budapest, 2013. 200–201.)

A céges vagyon és tudás, az örökség mind megmaradt az utódoknál. Az Unicum cég felívelő története itt kezdődött el, s folytatódott a XX. század elején, majd rövid szünet és értékmentés után az 1990-es években ismét visszatért a család hazánk hungarikumával, az Unicummal és több más termékkel. Zwack József, az alapító olyat alkotott, amely a maga korában, de ma is világszerte ismertté tette a családnevet és az általa megálmodott gyárat, szellemiséget. Végezetül idézek az Unicum reklámdalából (Unicum-Fox), amelyet a két világháború között promotált a cég. Eredetileg a Holéczy Együttes adta elő, zenéjét Holéczy Ákos szerezte:

„Na de az Unicumnál jobb ital ma nincsen, csak egyet intsen, gyönyörű kincsem. S már jön a pincér, hogy egy kortyot felhevítsen, s kedvre derítsen az Unicum.[…]”

Török Róbert

A címhez: ezzel a címmel jelent meg 1995-ben a család legendáriuma: Zwack így tovább! Egy család, egy gyár, egy ital legendáriuma. Szerk.: Borbíró Zsóka et al. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 1995.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Török Róbert cikke elsőként a Honismeret 2021. évi 2. számában jelent meg. A szám tartalma – így a cikk eredeti változata is – a folyóirat honlapján, az alábbi címlapra kattintva érhető el.

Ezt olvastad?

5+1 könyv az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.

X