PÁRT-ÁLLAM-PÁRT | Adatbázis bemutató

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 okt 17.
15:00 - 17:30

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára


A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tisztelettel meghívja Önt a PÁRT–ÁLLAM–PÁRT című adatbázis bemutatójára.

Az eseményen köszöntőt mond:

  • Szabó Csaba, az MNL főigazgatója,
  • Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke és
  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az adatbázist bemutatja: Tóth Judit, az MNL főlevéltárosa.

Az esemény regisztrációhoz kötött, amit ide kattintva lehet megtenni. A regisztráció határideje: 2018. 10. 16. 9.00 óra

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) „Párt-Állam-Párt” címmel önálló internetes felületet hozott létre, amelyben megtalálhatóak az egykori állampártok: a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei, járási, valamint városi pártfunkcionáriusainak karrierútjára vonatkozó legfontosabb adatok.

Ezt olvastad?

Három egyetem is tiltakozásba kezdett néhány hete az egyetemi dolgozók bérhelyzete miatt, és ezzel a kezdeményezéssel a kutatók is szolidaritást