A tallinni evangélikus Dómtemplom epitáfiumcímerei | Előadás

Az észtországi Tallinn, a történelmi Reval, egykor jelentős Hanza-város, a német nyelvterület egyik legkeletibb helyszíne. Az előadó az ott megnyílt Rendjel- és Kitüntetés Múzeum ünnepségei kapcsán járt a városban és végzett falerisztikai és funerológiai kutatásokat, amelynek eredményeit ez az előadás ismerteti.

A tallinni evangélikus főtemplom rendkívül gazdag funerológiai emlékekben, közülük egyesek igen közvetlen történelmi magyarországi (felvidéki) párhuzamaira, vonatkozásaira már az 1970-es években felfigyeltek a kutatók. A tallinni, illetve az észtországi templomokban viszonylag gyakorinak mondhatók a 16–18. századi halotti epitáfiumcímerek.

A tallinni evangélikus dómban ma is látható darabok az 1614. június 6-i tűzvész után keletkeztek. Ezen emlékek funerológiai szempontból két fő csoportot alkotnak.

• 1. Nagy méretű, gyakran 3–3,5 méteres, halotti epitáfiumcímerek
• 2. Stilizált, címerekkel ékesített családfák, amelyeken a címerek átlagos mérete 90 cm körüli.

Az Orosz Birodalomban, amelyhez a baltikumi térség, így az észt terület is tartozott, 1772-ben betiltották a templomi temetkezéseket. Ez egy időre Tallinnban is visszavetette a reprezentatív funerológiai emlékek születését.

A 19. század közepétől kezdődően azonban tovább folytatódott a korábbi hagyományok követése. 1904-ben már 93 halotti epitáfiumcímer, illetve 28 kisebb, stilizált, címerekkel ékesített családfa függött e templomban. Ezen emlékek megrendelői az itt temetkező családok mellett az Észtországi Lovagi Testület voltak.

A rendkívül értékes, unikális anyagot mindig nagy becsben tartották (az Orosz Birodalomban, de a két világháború között, a szovjet korszakban és a mai Észtországban egyaránt). Törekedtek megfelelő megóvásukra, restaurálásukra, amelyhez többnyire német szakemberek, intézmények támogatását vették igénybe.