A vörös sárkány karmai között | Megemlékezés és könyvbemutató

Időpont
2020 febr 25.
18:00 - 22:00
Helyszín
Polgárok Háza
A titói kommunizmus áldozatainak emlékére megemlékezés és könyvbemutató
Emlékbeszédet mond : dr. Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese
Wendelin Gruber börtönnaplóját bemutatja Csorba Béla és Márkus Beáta
Közreműködik: Szabó Annamária ének
Mi, a kommunista kazamaták halálra szánt, ártatlan foglyai az igazsággal tartozunk a szabad világnak. Amikor a terror több mint tíz éve után a Gondviselés külön szándékából a vasfüggöny mögül áttelepülhettem a szabad világba, sokat faggattak az ottani életkörülményekről. Elbeszélésemet gyakran fogadták fejcsóválva, mintha beszámolóm értelmetlen fantáziaszülemény lett volna. Hiszen a nyaralóvendégek az Adriai-tenger partján más oldaláról ismerhették meg Tito országát. Kétségkívül Tito személyes sikerének számít, és ezt végső soron a világpolitikai konstellációnak is köszönhette, hogy újból és újból képes volt párturalmi rendszerével együtt a világpolitika színpadán kötélen táncolva meglepő zsonglőrmutatványait előadni, miközben jobbra és balra is rámosolygott közönségére. Neki és utódainak újból és újból sikerült megmenteniük ingadozó hatalmukat, persze csak rabságban tartott népeik és munkásosztályuk gazdasági kiárusítása árán. Noha ez utóbbiaknak megígérte a munkások paradicsomát, most hagyja őket kivándorolni a kapitalista „pokolba”, hogy országa szűkös devizapiacát ezzel állítsa helyre, vagy óvja meg az egyéb, belső megrázkódtatásoktól.
A vörös sárkány karmai között című könyvvel a hanyatlás, a megsemmisítés és a megfojtás egyik korszakának kultúrtörténete indul most útjára a nagyvilágba. E kor krónikása nem tartja túlzottnak a kijelentést: A vajdasági megsemmisítő táborok a modern történelem legsötétebb oldalai közé tartoznak.
Wendelin GRUBER
Ezt olvastad?
További cikkek
A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem elhelyezése Trianon után
2020 febr 25. @ 18:00 - 22:00 - A titói kommunizmus áldozatainak emlékére megemlékezés és könyvbemutató Emlékbeszédet mond : dr. Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese Wendelin Gruber börtönnaplóját bemutatja Csorba Béla és Márkus Beáta Közreműködik: Szabó Annamária ének Mi, a kommunista kazamaták halálra szánt, ártatlan foglyai az igazsággal tartozunk a szabad világnak. Amikor a terror több mint tíz éve után a Gondviselés [...]Kecskés D. Gusztáv és Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és nemzetközi befogadásuk | Előadás
2020 febr 25. @ 18:00 - 22:00 - A titói kommunizmus áldozatainak emlékére megemlékezés és könyvbemutató Emlékbeszédet mond : dr. Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese Wendelin Gruber börtönnaplóját bemutatja Csorba Béla és Márkus Beáta Közreműködik: Szabó Annamária ének Mi, a kommunista kazamaták halálra szánt, ártatlan foglyai az igazsággal tartozunk a szabad világnak. Amikor a terror több mint tíz éve után a Gondviselés [...]Klement Judit: Siemens – egy multinacionális vállalkozás Magyarországon, 1887–1951/1960
2020 febr 25. @ 18:00 - 22:00 - A titói kommunizmus áldozatainak emlékére megemlékezés és könyvbemutató Emlékbeszédet mond : dr. Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese Wendelin Gruber börtönnaplóját bemutatja Csorba Béla és Márkus Beáta Közreműködik: Szabó Annamária ének Mi, a kommunista kazamaták halálra szánt, ártatlan foglyai az igazsággal tartozunk a szabad világnak. Amikor a terror több mint tíz éve után a Gondviselés [...]Előző cikk
Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok – A GULÁG-kutatás fehér foltjai | Konferencia
Térkép nem érhető el Időpont 2020 febr 25.18:00 - 22:00 HelyszínPolgárok Háza A titói kommunizmus áldozatainak emlékére megemlékezés és könyvbemutató Emlékbeszédet mond : dr. Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese […]