Portré
Életrajzok és interjúk
„A szépség költője” – John Keats élete
„Itt nyugszik az, kinek nevét vízre írták” – olvasható John Keats sírján, Róma protestáns temetőjében, a Cimitero Acattolicoban. Úgy tudjuk, hogy maga a haldokló költő fogalmazta meg sírfeliratát, ezt a
A levéltáros, aki szerette az életet – T. Varga György emlékére
2021. február 14-én elhunyt T. Varga György. Személyében a levéltáros szakma egyik legismertebb és leginkább szeretett, már életében legendássá vált alakját gyászoljuk. Kevés fájdalmasabb feladatot ró az emberre a sors,
Kápolnai Pauer István – A 19. század egyik legkiválóbb hadtudósa
Kápolnai Pauer István 1833. augusztus 19-én született Pesten, ahol 1842-től gimnáziumi tanulmányait is folytatta. Gyermekkorát meghatározta a reformkor. Részt vett az 1848/49-es harcokban, átélte az önkény időszakát, később Garibaldi oldalán
„Isten igéjének hallgatása mindenkinek jogában áll” – Luther Márton élete és emlékezete
Luther Márton kétségkívül az európai gondolkodás egyik legnagyobb hatású alakja, amit mi sem mutat jobban, mint hogy még ma is akad olyan életrajzíró, aki a nyugati civilizáció történetének egyik katasztrófájaként
Az angol–orosz kapcsolatok és a keleti kérdés – interjú Schrek Katalinnal
Schrek Katalin történész 19. századi egyetemes történelemmel, diplomáciatörténettel foglalkozik. Doktori értekezése 2020 őszén jelent meg könyv formájában A keleti kérdés válságainak kezelése az angol–orosz kapcsolatok viszonyrendszerében: koncepciók, mechanizmusok és azok
A múlt üzenetének ereje – interjú Knapp Évával
Knapp Éva neve fogalom a magyar irodalom- és eszmetörténeti kutatásokban. Önálló, illetve férjével, Tüskés Gáborral közösen publikált tanulmányai és kötetei állandó igazodási és referenciapontok a szakmában. Az első és mindmáig
Kutatás, diplomácia és magyar kultúra Szöulban – interjú Csoma Mózessel
Csoma Mózes 2018 óta Magyarország szöuli nagyköveteként tevékenykedik. Kinevezésekor már két évtizede kutatta a Koreai-félsziget történetét és politikai viszonyait, közleményeinek száma 130 fölött van, önálló szerzői köteteinek száma 14. PhD-ját
Rákosi Mátyás pályája az új kutatások tükrében
Rákosi Mátyás (1892. március 9. Ada, Bács-Bodrog vármegye – 1971. február 5. Gorkij, Szovjetunió) a 20. századi magyar történelem megkerülhetetlen szereplője. Tevékenységét a modern tudományosság és a közvélemény egyaránt egyértelműen
Az ostrom utáni helyreállítástól a levéltári digitalizálásig – Borsa Iván emlékére
2006. február 1-én, életének 89. évében hunyt el Borsa Iván (szül. 1917. augusztus 23.), a magyar levéltárügy meghatározó alakja, aki középkorkutatóként is jelentős életművet hagyott maga után. 1940-ben szerzett történelem-latin
Tilkovszky Loránt (1927–2021) emlékére
2021. január 13-án, életének 94. évében elhunyt Tilkovszky Loránt. Halálával az 1920–1930-as évek fordulója körül született meghatározó történészgeneráció újabb tagja távozott. A jeles historikus Budapesten született és nevelkedett, itt járta