Erich Raeder és Karl Dönitz – a Harmadik Birodalom haditengerészetének vezetői

Raeder és Dönitz a náci Németország haditengerészetének meghatározó alakjai voltak. Kettejük ellentéte és rivalizálása a Kriegsmarine második világháborús történetére is erősen rányomta a bélyegét.

Erich Raeder 1876. április 24-én, középosztálybeli protestáns családban született. 1894-ben lépett be a Német Császárság haditengerészetébe, ahol különböző beosztások után az első világháború kezdetére már Franz von Hipper tengernagy vezérkari főnöke lett, illetve II. Vilmos császár privát jachtjának kapitányaként is szolgált. Karl Dönitz 1891. szeptember 16-án született, és 1910-ben csatlakozott a tengerészethez. A háború kitörésekor még pályája elején járt, a Breslau hadihajón teljesített szolgálatot.

A két tiszt a világháború alatt egészen eltérő feladatokat kapott, amik későbbi pályájukat és szemléletüket is meghatározták. Raeder Hipper vezérkari főnökeként a tengeri műveletek tervezésében és koordinálásában játszott szerepet. Dönitz ezzel szemben a Breslau fedélzetén az orosz flottával vívott harcokban vett részt a Fekete-tengeren, majd később áthelyezését kérte a tengeralattjárós fegyvernemhez. 1918-ra már U-boot-parancsnokká nevezték ki. A különböző tapasztalatok világosan mutatják szemléletbeli ellentétüket: Raeder a hagyományos felszíni hadiflottában hitt, míg Dönitz az újító tengeralattjárós hadviselés jövőjét látta.

A háború után Raedert a Kapp-puccsban játszott szerepe miatt „parkolópályára” helyezték, és a haditengerészet archívumába került. 1928-ban azonban visszatért a vezetői állományba, a tengerészeti műveletekért felelős posztra. Ugyanebben az évben Dönitz torpedónaszádkötelék-parancsnokként szolgált. A náci hatalomátvétel után mindkettejük karrierje felgyorsult: Raeder 1935-ben a haditengerészet főparancsnoka, majd 1936-ban – a pozíciók összevonása után – tengerészeti miniszter lett. Dönitz ekkor az Emden cirkáló kapitánya, majd a frissen felállított első U-boot-flottilla parancsnoka lett.

A háborús felkészülést alapvetően az a stratégiai elképzelés határozta meg, hogy a náci vezetés és Raeder nagy erejű felszíni flotta létrehozását ambicionálta, amely képes lehet frontális összecsapásban is felvenni a küzdelmet a brit Királyi Haditengerészettel. A terv azonban eleve kudarcra volt ítélve, hiszen a tengerészetnek a hadsereg és a légierő fegyverfejlesztési igényeivel kellett versenyeznie a nyersanyagokért és gyártókapacitásért, a szárazföldi és légi haderő pedig egyértelmű prioritást élvezett. Dönitz már korán bírálta ezt a koncepciót, és több írásában is egy nagyszabású tengeralattjáró-flotta felállítását szorgalmazta, amely iránt a háború kezdetére a náci vezetésben is nőtt az érdeklődés.

A háború első időszakában a Kriegsmarine még jelentős sikereket ért el: az Atlanti-óceánon a Scharnhorst és Gneisenau csatahajók több brit kereskedelmi hajóra is sikeres csapást mértek. A tengerészet szerencséje azonban hamar elfogyott: 1941 májusában a Királyi Haditengerészet elsüllyesztette a flotta büszkeségét, a Bismarckot. Ezt követően a német haditengerészet súlypontja egyre inkább a tengeralattjáró-hadviselésre helyeződött át, amelynek irányítását 1939 októberétől Karl Dönitz látta el.

A felszíni flotta kudarca miatt Hitler 1943. január 30-án felmentette Raedert főparancsnoki pozíciójából, és Dönitzet nevezte ki a helyére. Dönitz ezután hozzáfogott tengeralattjáró-flottájának nagyszabású bővítéséhez, ám a háborús helyzet kedvezőtlen fordulata és a nyersanyaghiány miatt terveit már nem tudta megvalósítani. Hitler öngyilkossága után őt jelölte ki utódjául, Dönitz pedig végül megállapodott a Szövetségesekkel a feltétel nélküli megadásról.

A nürnbergi főperben mindkettejüket bíróság elé állították. Raedert életfogytig tartó börtönre ítélték, ám romló egészségi állapota miatt 1955 szeptemberében szabadult, és 1960. november 8-án hunyt el. Karl Dönitz tízéves börtönbüntetést kapott, 1956 októberében szabadult, és élete hátralévő részét visszavonultan töltötte egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig.

Lengyel Ádám

Felhasznált források:

Bird, Keith: Erich Raeder Admiral of the Third Reich. Annapolis, Naval Institute Press, 2006.

Dönitz, Karl: Ten Years and Twenty Days. Annapolis, Naval Institute Press, 2012.

Raeder, Erich: My Life. Annapolis, United States Naval Institute, 1960.

Ezt olvastad?

10 film a második világháborúról, amit újranézhetünk a nyáron

Ajánlósorozatunk aktuális részében olyan a második világháború eseményeit érintő alkotásokat idézünk fel Olvasóink számára, amelyekről korábban jelent már meg cikk

X