A marathóni óriás (1959) történészszemmel

Az elmúlt évtizedekben számos film elevenítette fel az ókori Görögország nagy csatáit. Ilyen például Wolfgang Petersen Trója című filmje (2004), amely a trójai háború utolsó évét vagy Zack Snyder 300 című filmje, mely a thermopülai csatát dolgozta föl. Ebben a cikkben azonban egy régebbi, 1959-ben forgatott alkotást elemzek, a The Giant of Marathont, melyet Bruno Vailati, Mario Bava és Jacques Tourneur rendezett.

A marathóni csata előzményei

A Kr.e. 6. század végén, 5. század elején az Óperzsa Birodalom elérte az akkori görög világ peremvidékét, azaz a mai Törökország nyugati partvidékét. A perzsák egymás után foglalták el a helyi ión görög városállamokat, akik addig vagy függetlenek voltak, vagy más helyi hatalomnak voltak vazallusai (pl. Lüd Birodalom).

Az ión poliszok Kr.e. 499 és 493 között felkelést robbantottak ki a perzsák ellen. Ezt a katonai felkelést Athén és Eretria is támogatta, azonban a támogatás ellenére a felkelés végül elbukott. A perzsák a felkelés után Kr.e. 492-ben bosszúhadjáratot indítottak Athén és Eretria ellen a felkelés megtámogatása miatt. A hadjáratban a perzsák elfoglalták Makedónia és Trákia területét, de az Athos-hegyfoknál flottájuk viharba került, és sok hajót elveszítettek. Mivel a hajók elengedhetetlenek voltak a hadsereg utánpótlásának biztosításához, a hadjárat kudarcba fulladt. A film az ezt követő Kr.e. 490-es hadjárat legfontosabb csatáját dolgozza fel.

A ión felkelés főbb csatáit ábrázoló térkép (Forrás: wikipedia)

A Kr. e 490. évi hadjárat

I. Dareiosz, a perzsák akkori uralkodója, új hadvezéreket bízott meg a hadjárat vezetésével, Datiszt és Artaphenészt. A hadjárat elején a perzsák Naxoszt és az Égei-tenger más szigeteit is megtámadták, majd Eretria és Athén ellen vonultak. Eretria elfoglalása után a perzsák Marathónnál szálltak partra. Ez a vidék kulcsfontosságú volt a peiszisztratidák jelenléte miatt, akik a megdöntött Hippiász (volt athéni türannosz) támogatói voltak, így a perzsák számára politikai szempontból is előnyösnek tűnt a helyszín kiválasztása. A csata napján 10 000 athéni és 1000 plataiai hoplita vett részt az ütközetben, míg a perzsa hadsereg létszámát 25 000 főre teszik (ebből 10 000 lovas katona, 15 000 pedig íjász és könnyűgyalogos lehetett).

A csatába siető athéniak élén ekkor tíz sztratégosz és egy arkhón polemarkhos állt, ám nem mindegyikük értett egyet a teendőkkel kapcsolatban. Egyesek az azonnali ütközet mellett érveltek, míg mások a perzsáknak való behódolást javasolták. Végül Miltiadész, az egyik sztratégosz meggyőzte Kallimakhoszt, a legfőbb katonai vezetőt és a többi hadvezért, hogy vállalják az összecsapást.

Hérodotosz leírása alapján úgy tudjuk, hogy 6400 perzsa és 192 görög esett el az ütközetben. A csata során a parton lévő perzsákat az athéniak bekerítették és súlyos vereséget mértek rájuk. A csatát követően a vesztes Datisz a flottával Athén felé indult, hogy elfoglalhassa a várost. Azonban végül nem támadta meg, mert az athéni hadsereg erőltetett menetben a part mentén követte a perzsa flottát, hogy ne szállhassanak partra. A 42 kilométeres távot tehát a legendával ellentétben nem egy futár, hanem a teljes athéni hadsereg tette meg. Ezt követően a perzsák visszavonultak, Hippiasz pedig lemondott arról a lehetőségről, hogy visszatér türannoszként Athénba.

Ábra a marathóni csata lefolyásáról (Forrás: wikipedia)

A görög hopliták és a óperzsa katonák felszerelése

A marathóni csatában alkalmazott görög hoplita harcmodor a Kr.e. 8-7 században alakult ki. A nehézfegyverzetű katonák felszereléseiket maguk szerezték be és tartották karban. Mivel nem a városállam biztosította ezt számukra, a katonák fegyverzete változó formájú és díszítésű volt. A legfontosabb támadó fegyverük egy 2-3 méteres lándzsa volt, ám emellett egy rövid kardot is viseltek, melyet akkor használtak, amikor a lándzsa eltört. Védőfegyverzetük részét képezte egy 80-90 cm átmérőjű pajzs, mely alapját egy fakeret alkotta. Erre több réteg bőrt feszítettek, a peremét pedig bronzzal erősítették meg. A pajzs belsejét két pánttal szerelték fel, hogy viselője biztosan tartsa. A pajzs mellett a hopliták használtak sisakot is, ami általában egyetlen fémdarabból készült. Jellemző volt a fém lábszárvédő viselése is, mely a szúrások ellen védett. Mivel a nagyméretű pajzs feleslegessé tette a fém mellvért használatát, a hopliták egy bőrből készült vászonvértet az ún. linothóraxot viseltek. Hadrendjük a phalanx volt, mely 8-16 sorból álló hadoszlopokból épült fel, és akár 1-2 km szélességű is lehetett. A hadoszlopokon belül az első sorokban voltak az újoncok, míg leghátul és balszárnyon a tapasztalt veteránok helyezkedtek el, mivel a phalanx ezeken a pontokon volt a legsérülékenyebb.

A Chigi-váza. A hopliták és a hoplita phalanx legkorábbi ábrázolása (Forrás: wikipedia)

A perzsák felszerelése változatosabb volt, mint a görögöké. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a perzsa hadsereget több népcsoport katonái alkották, akik mind a saját felszerelésüket használták.  Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb népcsoport felszerelése egyszerű volt, és a perzsák előszeretettel támaszkodtak íjászokra és a lovasságra. A könnyűgyalogosok téglalap vagy kör alakú pajzsot viseltek, emellett pedig egy 1-2 méter hosszúságú lándzsát használtak. A perzsa hadsereg elit csoportjának a hírhedt halhatatlanok számítottak.

A halhatatlanok ábrázolása a berlini múzeum egy kiállításán (Forrás: wikipedia)

A filmről

A film sajnálatos módon figyelmen kívül hagyja a történelmi forrásokat, és ezek helyett egy teljesen fiktív szerelmi történetet mesél el, amely történelmi szempontból nem állja meg a helyét. A történelmi karakterek közül rengeteg kulcsfigura nincs kidolgozva, vagy egyáltalán nem is szerepel a filmben. A felszerelések ábrázolása szintén pontatlan. A katonák görög hoplita fegyverzete nem hiteles, sok helyen római típusú felszereléseket látunk a filmben. Egyes jelenetekben cassis fajtájú sisak vagy a rómaiak által használt galea sisak látható, mely külön tarkó és állkapocs védő lemezekből áll. Ezt a sisaktípust a rómaiak csak a Kr. e. 1. századtól kezdve használták. A felszerelés szintén hiteltelen a film 19 percétől látható jelenetben, mert a katonák edzése közben a főszereplő egy gladius típusú kardot vesz elő, melyet szintén a rómaiak használtak. Ezt a kardtípust a görögök egyáltalán nem használták a Kr.e. 5 században.

A marathóni csata ábrázolása a film 46. és 53. perce között történik, benne számos történelmi pontatlanság megfigyelhető. Nagy hiba például, hogy a görögöknél a phalanx alkalmazása egyáltalán nem figyelhető meg, ehelyett egy phalanxhoz csak ránézésre hasonlító, másfajta felállás figyelhető meg, ami az alábbi képen is látható.

Jelenet a „The Giant of Marathon” című filmből (Forrás: filmlinc.org)

A görögöké mellett a perzsák felszerelése sem hiteles, az alkotók a Középperzsa Birodalom felszereléseit vitték a filmvászonra, amelyek a Kr.e. 3-tól a Kr. u. 3. századig voltak használatban. Ez látható például a film 48. percében. Itt a perzsák ugyanis nehézfegyverzetűként vannak ábrázolva, ezzel szemben a valóságban javarészt könnyűfegyverzetet használtak ebben a korban. Az is észrevehető, hogy a perzsáknak katapultjaik vannak, ezek azonban egyáltalán nem léteztek még ebben a korban, továbbá a perzsák harci szekereket használnak, ami erre az időszakra egy igen elavult technológiának számított. (A harci szekerek használatát, azonban a jelenetben a film készítői jól ábrázolták.) Szintén rámutat a film pontatlanságaira, hogy a perzsák támadják meg a görögöket, míg a források alapján a görögök kezdték meg a csatát.

Emellett problémás a lovasság jelenléte a filmben. A szereplők mindegyike használt vagy lovat, vagy lovas szekeret a filmben, sőt a marathóni csatánál, a görögöknél számos lovas katona látható. A valóság ezzel szemben az, hogy a görögöknek nem voltak nagy számban lovaik, hadi célokra csak nagyon ritkán használták őket. A forrásaink sem említik, hogy a görögök oldalán lett volna lovasság a marathóni ütközetben.

Később a marathóni csata bemutatása után, a film 65-70. percében láthatjuk, hogy a perzsa flotta már Athénban jár és partra is szálltak. A valóságban el is jutottak Athénba, de sosem tudtak partra szállni, a csatából visszaérkező görög hopliták miatt.

Utoljára maradtak a hajók típusai a filmben. A film készítői tökéletesen eltalálták a perzsák és a görögök által használt hajótípusokat. A források leírása alapján a marathóni csata idejében a perzsák az úgynevezettet triérész típusú hajókat használták, amik három soros evezős gályák voltak. Ezeket a hajókat egy bronzkosnak nevezett döfőorral is felszerelték, amivel az ellenséges hajókat lehetett elsüllyeszteni egy oldalról érkező támadással. A döfőorr ábrázolásakor viszont nem voltak pontosak a film készítői, ahogy a lentebbi képen látható.

Aki a marathóni csata történelmileg hiteles szempontú bemutatására vágyik, annak nem ajánlom a filmet, de bízom benne, hogy a jövőben készül olyan filmalkotás, amely nagyobb hangsúlyt helyez majd ennek a szempontnak az érvényesítésére.

Rásó Sándor

Felhasznált források:

Forisek Péter: Thermopülai-Szalamisz „2500” – 1. rész: A perzsa „gőzhenger” és az ión felkelés
Forisek Péter: Thermopülai-Szalamisz „2500” – 2. rész: a marathóni csata
Hérodotosz: A görög-perzsa háború.
Kertész István: Ez történt Marathónnál. A görög-perzsa háborúk. Debrecen, 2008.
Green, Peter: The Greco-Persian Wars. University of California Press, 1996.
Lazenby, J.F.: The Defense of Greece: 490-479 BC. Aris & Phillips, Warminster, 1993.
A gladius (A római kor weboldal)
A legionariusok sisakja (A római kor weboldal)
A Perzsa Birodalom

Ezt olvastad?

Mohács – Világok Harca – beszámoló a filmpremierről

Fel kell tennünk a kérdést 2026-ban, az 500. évfordulóhoz közeledve, hogy az elmúlt évtizedek történeti, régészeti, irodalomtudományi és művészettörténeti, illetve

X