Az Egyesült Államok Különleges Erői a terrorizmus elleni háborúban

Miután az előző két írásban áttekintettük az amerikai különleges erők történetét annak felállításától 2001-ig, cikksorozatunk befejező részéhez érkeztünk, a jelenleg is tartó egyik legjelentősebb háborúhoz, amely napjaink politikai és biztonsági környezetét is befolyásolja – a terrorizmus elleni háborúhoz. Milyen szerepet játszottak és játszanak a különleges erők ebben a háborúban? Milyen változásokra volt szükség, hogy alkalmazkodni tudjanak az új kihívásokhoz? A cikkben elsősorban ezekről lesz szó.

„A haderőnk erős és felkészült.”

2001. szeptember 11-én terrortámadás érte az Egyesült Államok fővárosát, Washington D.C.-t, illetve New York City-t. Egy-egy repülőgép csapódott a World Trade Center tornyaiba, valamint a Pentagonba, illetve egy negyedik utasszállító Pennsylvaniában zuhant le – köszönhetően az utasok vakmerőségének és hősiességének. George W. Bush elnök a nemzetnek megígérte a visszavágást, amelynek célpontja Afganisztán lett.

Afganisztánt ekkoriban a Szovjetunió elleni háború, majd a párhuzamosan kialakuló és a szovjet csapatok visszavonása után is folytatódó polgárháború „győztesei”, a tálibok uralták – akik ellen azonban permanensen zajlottak regionális felkelések. A tálib rezsim menedéket nyújtott Oszama bin Ladennek, aki a 9/11 merényleteiért a felelősséget vállaló al-Kaida vezére volt, s az Egyesült Államok határozott követelésére se voltak hajlandók kiadni. A Pentagon azonnal egy terv előkészítésébe kezdett, amely gyorsan meg is született, s az idő rövidsége okán nagyban alapozott a különleges műveleti csapatokra.

Az Egyesült Államok harci kutató-mentő alegységei a Légierő csapásmérő erőivel együtt érkeztek, hogy előkészítsék a terepet a tényleges bevetéseknek. A csapatok pakisztáni, üzbég és tadzsik reptereken állomásoztak – ezek nagy része már rég nem használt, katasztrofálisan leromlott állapotban lévő támaszpont volt, amelyekért az amerikaiak jelentős bérleti díjat fizettek. A bombázó hadjárat kevesebb, mint egy hónappal a terrortámadások után, október 7-én kezdődött.

A különleges erők – amelyek között az amerikaiak mellett megtalálhatók voltak többek közt kanadai, brit, ausztrál és norvég csapatok is – küldetése két részből állt. Egyrészt önálló feladatokat kellett végrehajtaniuk Afganisztánban, amelyek elsősorban a talibán és az al-Kaida vezetőinek kiiktatására irányultak, illetve arra, hogy a tálibok nehézfegyverzetét megsemmisítsék a Légierő csapásmérő gépeinek célravezetésével. Emellett támogatniuk kellett a lázadó hadurak alkotta Északi Szövetség csapatainak offenzíváját tanácsadással, valamint a Légierő bombázóinak és vadászgépeinek koordinálásával.

Az ODA 595 operátorai lóháton. (Forrás: wikimedia.org)

Ez utóbbi alegységek közül talán a legismertebb a Task Force Dagger, zöldsapkásokból álló, ODA 595 kódnevű csoportja lett, amely Abdul Rashid Dostum csoportja mellé lett beosztva. Hírnevét – amellett, hogy kiválóan támogatta a tábornok főleg üzbégekből álló csapatait – az alapozta meg, hogy katonái lóháton vonultak harcba a spanyol-amerikai háború, tehát több mint 100 év után először. Az ODA 595 működése 2001 novemberében vált nyilvánossá, amikor Donald Rumsfeld védelmi miniszter egy fotót mutatott a sajtónak, lóháton ülő amerikai operátorokról. Az eseményekről 12 Strong címmel forgattak filmet nemrég, amely bár dramaturgiáját tekintve részben fikciós, de szép emléket állít az eseményeknek.

Donald Rumsfeld mutatja az ODA 595-ről készült fotót a 2001. novemberi sajtótájékoztatón. (Forrás: wearethemighty.com)

A tanácsadó csoportok mellett Afganisztánban a másik, kritikus esemény a Tora Boráért vívott harc volt. Tora Bora bin Laden hegyi erődrendszere volt, amelyet az al-Kaida saját milíciája védett. A barlangrendszer ellen a Delta Force és a brit különleges erők operátorait vetették be a helyi milíciákkal együtt, s utóbbiak igencsak megbízhatatlannak bizonyultak. A lassú haladás – mely fő okai részben az amerikai parancsnokok túlzott óvatossága, részben a helyi erők megbízhatatlansága, részben pedig a pakisztáni határőrök „hanyagsága” – miatt bin Laden képes volt átszökni Pakisztánba.

2002 tavaszára az amerikai csapatok segítségével a különböző milíciák visszafoglalták Afganisztánt a talibántól, azonban egy komoly ellenállás is kezdődött. Ennek egyik oka az amerikai megszállás volt, azonban jelentős szerepet játszott benne a korábbi törzsi ellentétek újbóli kiéleződése. Ezen felül a táliboknak is maradtak támogatóik és csapataik az országban. A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy a politikai vezetés figyelme Afganisztánról fokozatosan Irakra terelődött.

Delta Force operátorok a Tora Boránál. (Forrás: wikimedia.org)

Ettől függetlenül folytatódott a háború Afganisztánban. Először 2002 márciusában próbálták felszámolni az ellenállást az ország déli részén, az Anakonda hadművelet értelmében. Ezalatt az amerikaiak még mindig a helyi erőkre támaszkodtak, a különleges erők csak támogató szerepet játszottak (érdekesség, hogy ezen művelet alatt kétszer is megdőlt a legtávolabbról leadott, igazolt halálos lövés rekordja, két kanadai mesterlövésznek köszönhetően). A hadművelet súlyos veszteségekkel járt, az afgán milíciák közt több alkalommal tört ki tűzharc, a tálib csapatok jelentős része pedig elmenekült.

A korábbi tapasztalatok alapján a különleges erők inkább rajtaütéseket hajtottak végre, és megpróbálták likvidálni a talibán és az al-Kaida vezetőit. Az egyik leghíresebb ilyen bevetés a Vörös Szárnyak hadművelet volt, amely során azonban a bevetett SEAL csapatok lelepleződtek, és egy kivétellel elestek mindannyian. A mentőakcióban részt vevő erők szintén jelentős veszteségeket szenvedtek – egy helikoptert lelőttek, a teljes legénység és a rajta tartózkodó SEAL-ek az életüket vesztették. Az egyetlen túlélő felkutatására, és az elesettek holttesteinek visszaszerzésére indított Vörös Szárnyak II hadművelet már elérte a célját. Az eseményekről a túlélő, Marcus Luttrell írt visszaemlékezést, amelyből – nem meglepő módon – A túlélő címmel készítettek filmet.

A befejezetlen háború: Irak

Az afganisztáni hadjárat után nagyjából másfél évvel, 2003. március 18-án megindult az Irak elleni háború, amely az Iraki Szabadság hadművelet kódnevet kapta. A hadjáratban az amerikai – és persze más országok – különleges erői is komoly szerepet kaptak. A hadsereg 160. Különleges Műveleti Repülő Ezredének (SOAR) pilótái segítették a beszivárgást, hogy az operátorok rajtaütéseket hajthassanak végre és elősegítsék a pontos légicsapásokat, valamint a helikopterek fegyverzetével támadtak különböző célpontokat, például radarállomásokat.

Emellett egy, a Delta Force operátoraiból létrehozott harccsoport igen különleges feladatot kapott: tankokkal megerősítve behatolni az ellenséges vonalak mögé, és ott olyan jelentős károkat okozni, amekkorát csak tudnak. A művelet meglepően sikeres volt, az iraki vezetés komoly figyelmet fordított a potenciális, nyugati irányból érkező támadásnak, és csapatokat csoportosított át egy nem létező hadsereg – a Delta operátorai és pár harckocsi – ellen.

Szintén a különleges erők egyik csoportja, amely főként a Delta operátoraiból és a 160. SOAR helikoptereiből állt, hajtotta végre a Vörös Hajnal hadműveletet, amelynek keretében sikerült elfogni Irak menekülő diktátorát, Szaddám Husszeint 2003. december 11-én. Azonban az iraki háború nem ért ezzel véget: a felekezeti harcok kiújultak, és az amerikai csapatok egy polgárháborúhoz közeli állapotban lévő országban találták magukat. Az USA vezetése biztos volt benne, hogy – hasonlóan Afganisztánhoz – elég, ha lefejezik a felkelők szervezeteit, és likvidálják a csoportok vezetőit.

A feladattal Stanley McChrystal tábornokot bízták meg, aki a különböző haderőnemek különleges erőit, valamint a CIA és más hírszerző szervek erőfeszítéseit kellett, hogy egységbe kovácsolja. A minél jobb hatékonyság érdekében igyekezett minden falat lebontani – metaforikusan és szó szerint is – az alárendelt szervezetek között, például „csereprogramokkal” (a különböző haderőnemek operátorai töltöttek hosszabb-rövidebb időt egy másik alakulatnál, hogy jobban megértsék egymást, illetve a hírszerzőkkel is együttműködtek, hogy megértsék, hogy segíthetik egymás munkáját). Ennek eredményeként egy sokkal hatékonyabb rendszert sikerült létrehozni – ezt McChrystal a Csapatok Csapatának nevezte –, amely hatékonyan tudta felvenni a harcot a gyorsan változó, irreguláris ellenféllel szemben, s a tábornok kinevezése után kevesebb, mint három évvel sikerült egy akció során megölni az Iszlám Állam alapjait lefektető Abu Muszab az-Zarkavit.

Stanley McChrystal tábornok (a képen baloldalt).

(Forrás: armytimes.com)

Neptunusz Lándzsája

2011. május 2-án a USSOCOM teljesítette a leghosszabb és legnagyobb küldetését, ami miatt a terrorizmus elleni háború indult – megölték Oszama bin Ladent. Barack Obama elnök számára adódott a lehetőség, hogy bombatámadással végezzenek a terrorista vezérrel, azonban ezt elvetették, mivel lakott területen más épületekben is kárt okozhattak volna.

Az akcióban a Navy SEAL egy csoportja vett részt a 160. SOAR pilótáinak támogatásával, azonban tartalékban volt egy a Delta Force és a Légierő különleges műveleti operátoraiból álló csoport is, ha szükség lett volna rájuk. Az akció során – bár az egyik helikopter ismeretlen körülmények miatt lezuhant – egyetlen amerikai sem halt, vagy sérült meg, ellenben az al-Kaida négy harcosát kiiktatták, és többeket elfogtak. Bin Laden holttestét a USS Carl Vinson repülőgéphordozóra szállították, ahol azonosították, majd ismeretlen helyen az óceánba temették.

Az akció érdekessége, hogy sosem került megerősítésre, miszerint Barack Obama elnök közvetlen parancsot adott volna Oszama bin Laden megölésére, s hogy az akció célja nem az elfogása és kimenekítése volt.

Barack Obama elnök (a képen baloldalt, kék dzsekiben) és a Nemzetbiztonásig Tanács tagjai követik a Neptunusz Lándzsája hadműveletet. (Forrás: wikimedia.org)

Botrányok

Ahogy az 1990-es évek során, majd a 2000-es évek első évtizedében egyre nagyobb figyelem irányult a különleges erőkre, úgy nem kerülték el őket a kisebb-nagyobb botrányok sem. A két legjelentősebbet érdemes ezek közül röviden kifejteni.

Az első incidens 2004-ben történt. A korábbi amerikai futball játékos, akkor már ranger Pat Tillman egy tűzharc során baráti tűzbe került, és életét vesztette. Ez minden háborúban megesik, lévén adódhatnak olyan szituációk, amikor a véletlenek szerencsétlen összjátékaként valakit a saját bajtársai sebesítenek vagy ölnek meg. A probléma az esettel az, hogy a USSOCOM megpróbálta eltussolni, mivel az negatív fényt vethetett volna a háborúra – lévén Tillman népszerű futballjátékos volt, mielőtt bevonult. A dolgokat tetézve Tillman bajtársai, majd a felsőbb parancsnokságok pontosan tudták, hogy mi történt, és közreműködtek a nyomok eltüntetésében. Végül a média nyomására 2006 tavaszán indult belső vizsgált, amelynek eredményét 2007-ben hozták nyilvánosságra.

A másik esemény egészen friss, 2017-ben történt. Két Navy SEAL operátor Maliban megfojtotta Logan Melgar törzsőrmestert, aki „zöldsapkásként” dolgozott velük együtt. Az ügy 2019-ben került a hadbíróság elé több más, a Navy SEAL operátorait érintő üggyel együtt, s a SEAL alegységek egy részének működését fel is függesztették. A SEAL a tagjai ellen valló tengerészgyalogosokat hazugnak nevezte, azonban a Haditengerészet különleges erői és a többi haderőnem csapatai között jelentős bizalomvesztés történt, ami a közös működést is ellehetetleníti.

Irak és Afganisztán után

A különleges erők jelentős szerepet játszottak az iraki kivonulás után is. Ma – többek közt – a kurd csapatok támogatásával és kiképzésével foglalkoznak, de túszmentő rajtaütéseket is végrehajtottak az Iszlám Állam által uralt területeken. Afganisztánban és Irakban a Légierő különleges műveleti alakulatai látják el a harci kutató-mentő szolgálatot.

Az iraki háború és az afganisztáni beavatkozás során a legtöbb Becsületrenddel (Medal of Honor) kitüntetett katona a különleges erők kötelékéből került ki. Legutóbb Donald Trump elnök adta át ezt a kitüntetést Thomas Payne főtörzsőrmesternek egy szíriai túszmentőakcióban tanúsított hősiességéért.

Thomas Payne megkapja a Medal of Honort Donald Trump elnöktől.

(Forrás: baynews.com)

A 21. században a különleges erők megkerülhetetlenné váltak, és biztosra vehetjük, hogy a jövő hadszínterein is jelentős szerepük lesz.

Lengyel Ádám

Felhasznált irodalom:

Blaber, Pete: The Mission, The Men, and Me. Lessons from a former Delta Force Commander. New York, Berkley Books, 2010.

Brisco, Charles H. – Kiper, Richard L. – Schroder, James A. – Sepp, Kalev I.: Weapon of Choice. U.S. Army Special Operation Forces in Afghanistan. Fort Leavenwort, Combat Studies Instute Press, 2003.

Hersh, Seymour M.: The Killing of Osama Bin Laden. New York, Verso, 2016.

Martinez, Luis: Delta Force soldier who helped save 75 in daring raid receives Medal of Honor https://abcnews.go.com/Politics/delta-force-soldier-helped-save-75-daring-raid/story?id=72948270 (letöltve: 2020. november 3.)

McChrystal, Stanley M. – Collins, Tantum – Silverman, David – Fussel, Chris: Csapatok csapata. Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon. Budapest, HVG Kiadó Zrt, 2016.

Naylor, Sean: Not a Good Day to Die. The Untold Story of Operation Anaconda. New York, Berkley Books, 2006

Neville, Leigh: Special Forces in the War on Terror. Oxford, Osprey Publishing, 2015.

Ezt olvastad?

2019 januárjában a híradások arról szóltak, hogy az immár 18. éve tartó afganisztáni háború a végéhez közeledik és az Egyesült