Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk – a magyar őstörténet legfontosabb tényeiről

Minden magyar embernek saját származástörténete van: a szüleiről, nagyszüleiről, olykor dédszüleiről is őrzi emlékeit, ismeri életük korai eseményeit is. A közös nyelvű, közös kultúrájú és hagyományú emberek egy népet alkotnak. Magyarságunk, összetartozásunk érzését leginkább a közös származás, az ősi rokonság tudata tartja életben. Kik vagyunk, kik voltunk mi, magyarok?

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

Az írás eredeti megjelenése az MTA áltudományok ellen küzdő oldalán, a tudomany.hun: Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk – a tudomany.hu cikke a magyar őstörténet legfontosabb tényeiről, 2018. június 18.

URL: http://tudomany.hu/cikkek/nem-mi-vagyunk-finnugor-eredetuek-hanem-a-nyelvunk-a-tudomanyhu-cikke-a-magyar-ostortenet-legfontosabb-tenyeirol-108812

Összeállításunk legfontosabb mondanivalója, hogy a nyelvünk ugyan finnugor eredetű, de a magyar nép nem nevezhető finnugornak. A genetikai rokonság ugyanis sok esetben független a nyelvek rokonságától, két különböző dologról van szó. Hogy ez nem ellentmondás, az összeállításunkból világosan kiderül.

A magyarság őstörténetére a nyelvészeti, a régészeti és a paleogenetikai adatokból következtethetünk. A 8–9. századtól kezdve pedig történeti források is rendelkezésünkre állnak. Mint látni fogjuk, a magyar őstörténettel foglalkozó különböző tudományterületek eredményei egymást erősítik. A részletekben még lehetnek eltérések, abban azonban nincs vita, hogy a körülbelül Kr. e. 1000-500 körül kialakult önálló magyar nyelv finnugor eredetű, ugyanakkor a honfoglalók genetikai összetétele nagyon változatos, nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai eredetű.

Cikkünk azzal a szándékkal született, hogy a sajtó, a tanárok és a nagyközönség számára összefoglalja a magyar őstörténet kutatásával kapcsolatos legfontosabb, tudományosan alátámasztott állításokat és tényeket. Erre Klima László nyelvész-régészt, Mende Balázs Gusztáv paleoantropológust és Türk Attila régészt kértük fel. A sajtó továbbra is akkor tudja igazán segíteni a tudomany.hu munkáját – ahogyan azt az első, a védőoltásokkal kapcsolatos anyagunknál profi módon tette –, ha írásainkat nem aktuális politikai-közéleti eseményekkel vagy egyes csoportok, személyek körüli kommunikációs zavarokkal hozza kapcsolatba, hanem az általunk leírt tények széles körű megismertetését segíti.

Az Újkor.hu korábban is foglalkozott a magyar őstörténet vitás kérdéseivel. Erre vonatkozólag lásd:

Bebizonyosodott, hogy III. Béla nem finnugor eredetű volt? Amiről a hírek beszéltek, és amiről nem

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele, részlet (Wikipedia)

Magyar őstörténet – honnan hová?

Klima László nyelvész-régész, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Finnugor Tanszék vezetőjének írása

  • A magyar őstörténet művelése, az őstörténeti ismeretek átadása a jövendő nemzedékeknek csakis tudományos eredményeken alapulhat.
  • Egy nép kialakulása, etnogenezise több szálon fut, és sohasem lezáruló folyamat. Emberi közösségek kommunikálnak egymással, kulturális és gazdasági kapcsolatokat létesítenek, kisebb csoportok, emberek jönnek és mennek, beolvadnak egy népességbe, avagy kiválva belőle egy másik nép történetének részeivé válnak. E folyamatok eredményeképpen a modern kori népek nyelvi, kulturális és genetikai kapcsolatai rendkívül szerteágazóak.
  • Másfél évszázada bizonyosan tudjuk, hogy nyelvünk a finnugor nyelvek közé tartozik. A finnugor egy nyelvészeti szakkifejezés – nyelvekre alkalmazható, de népekre nem. Vagyis nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk.
  • A magyar őstörténet kutatásában több tudomány működik együtt. A 19. század második felétől a 20. század közepéig a nyelvészet és a történettudomány szerepe volt a meghatározó, a 20. század közepétől a régészet, napjainkban pedig az paleogenetika eredményei irányítják az őstörténészek figyelmét egyre újabb kérdések felé.

A cikk további részleteit lásd: http://tudomany.hu/cikkek/magyar-ostortenet-honnan-hova-108813

Hajsza a Csodaszarvas után. (Képes Krónika, Wikipedia)

A honfoglalók változatos genetikájú népességet alkottak, jelentős keleti gyökerekkel

Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus, az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratórium vezetőjének írása

  • Az archeogenetika (lásd a keretes írást) új lehetőségeket nyit az őstörténeti kutatásokban, azonban önmagában nem tudja megoldani a magyar etnogenezis problémáit.
  • A genetikai vizsgálatok kizárólagosan nem vagy csak nagyon kivételes esetekben alkalmasak nyelvi-kulturális kérdések tisztázására. A genetikai rokonság sok esetben független a nyelvek rokonságától, illetve egy nép más jellemző karakterétől. A nem kellően körültekintő megfogalmazás és az állandó „áthallás” a nyelvi és a genetikai rokonság fogalma között sajnos a genetikai kutatás eredményeinek értékelésére is átviszi a „nem is vagyunk finnugorok” egyre jobban népszerűsített üzenetét.
  • A genetikai összefüggések történeti szempontú értékelését és elfogadását nagyban befolyásolja a Kr. u. első évezred sztyepprégiójából származó DNS-minták/mintasorok kis száma, a nem kellő körültekintéssel végzett mintagyűjtés, valamint a kronológiai és régészeti interpretáció nehézségei.
  • Az eddig elvégzett archeogenetikai vizsgálatok eredményei szerint a honfoglalók anyai ágon nagyon heterogén népességet alkottak, amelyen belül jelentős volt a keleti (ázsiai) összetevők aránya.
  • A honfoglalók genetikai összetételének kortárs népességekből nyert adatokkal való összehasonlítása azt mutatja, hogy a genetikai előzmények az egész nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai területekre kiterjednek.
  • A mai magyar népesség és a honfoglalók anyai ági genetikai összetétele jelentősen eltér egymástól, az apai ági adatok csekély száma a férfiakra vonatkozó jelentősebb konzekvenciák levonását még nem teszik lehetővé.
  • Több egymás utáni időmetszet, a vizsgálni kívánt népességet a lehető legjobban jellemző mintasorok, valamint ezek kontrollja szükséges, hogy a magyarok vándorlását és populációgenetikai összetételét érdemben vizsgálni lehessen.
  • A honfoglalók, illetve elődeik egyes genetikai elemei összefüggésben állhatnak belső-ázsiai eredetű populációkkal, az összefüggések háttere azonban az eltérő régészeti-történeti megközelítés és a nagyon csekély számú mintából következő alacsony reprezentativitás miatt a kutatás jelen fázisában nehezen értelmezhető.

A cikk további részleteit lásd: http://tudomany.hu/cikkek/a-honfoglalok-valtozatos-genetikaju-nepesseget-alkottak-jelentos-keleti-gyokerekkel-108814

A magyarság korai története a régészet szemszögéből

Türk Attila, a PPKE BTK Régészettudományi Intézet Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Tanszék vezetőjének írása

  • A régészet korlátozottan alkalmas az etnogenezis kutatására, de a honfoglalás kori hagyaték kelet-európai kapcsolatrendszerének feltérképezése és vizsgálata elengedhetetlen a Kárpát-medencébe keletről beköltöző népesség eredetének feltárásához.
  • Az elmúlt tíz évben jelentősen bővültek a honfoglalás kori leletek keleti analógiái, melyeket azonban nem szabad helyi kontextusukból kiragadva értékelni. Ezekből modern és a későbbiekben is bővíthető, a folyamatos újraértékelésre alkalmas adatbázist kell építeni.
  • Az újabb „magyargyanús” leletek és azok földrajzi elterjedése továbbra is a korábbi őstörténeti modellt támasztják alá, miközben számos részletét tekintve pontosítják az eddigi elképzeléseket. A Dnyeszter és Dnyeper menti területek mellett a Volga–Dél-Urál térségébe mutatnak a legvilágosabb kapcsolatok.
  • A régészeti adatokból jelenleg kinyerhető őstörténeti kép gyakorlatilag összhangban áll az írott források elemzésével és a nyelvészeti kutatások által felállított tudományos modellel.A honfoglalás kori hagyaték régészeti és bioarcheológiai vizsgálati eredményei megerősítik, hogy a Kárpát-medencébe beköltözők többgyökerű, összetett népességet alkottak.
  • Az új eredmények alapján további ásatásokat kell kezdeményezni a Moldovai Köztársaság, a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, Ukrajna és Oroszország területén, a helyi régészekkel és antropológusokkal együttműködve.
  • Modern természettudományos vizsgálatokkal kell kiegészíteni a régészeti kutatásokat: archeogenetikai, radiokarbon-kormeghatározás, valamint oxigén- és stronciumizotópos vizsgálatok szükségesek a korai magyarság történetének teljesebb megismeréséhez. A nemzetközi tapasztalatok e téren módszertanilag is fontosak számunkra, így pl. az indoeurópai nyelvcsaládot alkotó népek őstörténeti kutatásainak módszerei és eredményei.

A cikk további részleteit lásd: http://tudomany.hu/cikkek/a-magyarsag-korai-tortenete-a-regeszet-szemszogebol-108815

Forrás: A honfoglalók viselete – Magyar őstörténet 1. Szerk. Sudár Balázs – Petkes ZsoltBudapest, 2014

Magyar Őstörténeti Témacsoport

A Magyar Őstörténeti Témacsoportot 2012. február 23-án hozták létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont belső munkatársai és az ország számos egyetemi és múzeumi kutatóhelyéről felkért külső szakértők. A közreműködő szakemberek létszáma megközelíti a 40 főt. Kiemelt cél, hogy a közvélemény érdeklődésétől övezett területen a valódi tudományos eredmények jussanak el minél szélesebb rétegekhez. A kutatócsoport a magyarság Kárpát-medencei honfoglalását megelőző őseihez köthető sztyeppei lelőhelyekkel, a székely írás kérdéskörével, a bizánci–magyar kapcsolatok régészeti hagyatékával, valamint a legfrissebb embertani, etnosz- és államelméleti kutatások értelmezési lehetőségeivel foglalkozik. Az eltelt közel fél évtizeden számos kiadvány – köztük népszerűsítő jellegűek is –, illetve konferencia fémjelezte a témacsoport munkáját.

A csoport honlapja: http://www.arpad.btk.mta.hu/

tudomany.hu

Ezt olvastad?

Repül a hír, ki tudja hol áll meg? Csaknem az egész magyar sajtót bejárta az a hír, amely szerint azonosították az