Görög délután a Levéltárban | Előadás
Időpont
2019 márc 27.
16:00 - 18:00
Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának kísérő programjaként a görög nemzetiség kultúrájának érdekességeit, a magyar és görög nép egybefonódásának eseményeit kívánjuk felidézni.
A programot Schmidt Anikó, PhD főlevéltáros nyitja, aki a magyarországi görögséggel kapcsolatos iratanyagba nyújt betekintést, majd Ekler Péter, PhD főlevéltáros mutatja be a témára vonatkozó, a Levéltártudományi Szakkönyvtár állományában található könyvritkaságokat.
Az irat és könyvbemutatót követően az esemény meghívott vendégelőadója, Dr. Diószegi György Antal művelődéskutató tart előadást A görög kereskedővilág jelentősége a Rákócziak korától 1849-ig címmel.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ide kattintva lehet megtenni.
A rendezvény Facebook-eseménye itt érhető el.
Ezt olvastad?
További cikkek
A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem elhelyezése Trianon után
2019 márc 27. @ 16:00 - 18:00 - A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának kísérő programjaként a görög nemzetiség kultúrájának érdekességeit, a magyar és görög nép egybefonódásának eseményeit kívánjuk felidézni. A programot Schmidt Anikó, PhD főlevéltáros nyitja, aki a magyarországi görögséggel kapcsolatos iratanyagba nyújt betekintést, majd Ekler Péter, PhD főlevéltáros mutatja be a témára vonatkozó, a Levéltártudományi [...]Kecskés D. Gusztáv és Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és nemzetközi befogadásuk | Előadás
2019 márc 27. @ 16:00 - 18:00 - A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának kísérő programjaként a görög nemzetiség kultúrájának érdekességeit, a magyar és görög nép egybefonódásának eseményeit kívánjuk felidézni. A programot Schmidt Anikó, PhD főlevéltáros nyitja, aki a magyarországi görögséggel kapcsolatos iratanyagba nyújt betekintést, majd Ekler Péter, PhD főlevéltáros mutatja be a témára vonatkozó, a Levéltártudományi [...]Klement Judit: Siemens – egy multinacionális vállalkozás Magyarországon, 1887–1951/1960
2019 márc 27. @ 16:00 - 18:00 - A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának kísérő programjaként a görög nemzetiség kultúrájának érdekességeit, a magyar és görög nép egybefonódásának eseményeit kívánjuk felidézni. A programot Schmidt Anikó, PhD főlevéltáros nyitja, aki a magyarországi görögséggel kapcsolatos iratanyagba nyújt betekintést, majd Ekler Péter, PhD főlevéltáros mutatja be a témára vonatkozó, a Levéltártudományi [...]Előző cikk
A Monarchia katonai összeomlása 1918 őszén | Előadás és vita
Térkép nem érhető el Időpont 2019 márc 27.16:00 - 18:00 HelyszínMagyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának kísérő programjaként a […]