Pozsarevác, 1718: nagyhatalmi érdekek és nemzeti törekvések Közép-Európában | Konferencia

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 szept 27. - 2018 szept 28.
09:00 - 16:00

Helyszín
Magyar Tudományos Akadémia


A Habsburg Birodalom, az Oszmán Birodalom és a Velencei Köztársaság között 1718. július 21-én megkötött békeszerződés alaposan átrajzolta a korabeli Közép-Európa térképét. A Habsburg Monarchiához szorosan kapcsolódó Magyar Királyság visszanyerte teljes területi integritását, sőt a déli határainál Szerbia és Havasalföld északi részeinek az elfoglalásával sikerült az oszmán fenyegetést is csökkenteni.

Az MTA BTK TTI és a Bordeaux-i Michel de Montaigne Egyetem munkatársai két egymással összefüggő tudományos konferenciával emlékeznek meg a jelentős európai eseményről. Az első tudományos tanácskozásra Bordeaux-ban került sor 2018 júniusában, ahol elsősorban a velencei–török háború eseményeit, illetve a békekötésnek a Mediterráneumra vonatkozó következményeit vizsgálják majd a korszak szakértői. A második tudományos találkozóra Budapesten kerül sor 2018. szeptember 27–28-án. Itt elsősorban az 1716–1718. évi török háború eseményeit és a békekötés közép-európai hatásait veszik majd górcső alá.

A konferencia részletes programja ide kattintva érhető el.

Ezt olvastad?

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos, hogy a filmet