A német parancsnoknak: NUTS! | McAuliffe dandártábornok és a 101. légideszant hadosztály Bastogneban

1944. december 20-án kezdődött Bastogne városának rövid, ám annál híresebb ostroma, ahol a főként az amerikai 101. légideszant hadosztály katonáiból álló csapatok felvették a harcot és sikeresen tartottak ki a német túlerővel szemben, megvédve a kulcsfontosságú utak kereszteződésében fekvő települést. A csata leghíresebb mozzanata valószínűleg az amerikai parancsnok válasza volt a német ellenfele megadásra történő felszólítására. Lengyel Ádám cikke az ostromot és a válasz körülményeit mutatja be.

Francia pihenésből a téli pokolba

1944. december 16-án a németek három hadsereg bevetésével egy utolsó, elkeseredett támadást indítottak a szövetségesek ellen az Ardennek erdőségeiben. Céljuk az volt, hogy ketté vágják a nemzetközösségi és amerikai csapatokat, megszerezzék Antwerpen kulcsfontosságú kikötőjét, elvágva ezzel ellenfeleiket az utánpótlástól. Bár a sikerre a német parancsnokok se láttak túl nagy esélyt, mindent elkövettek, hogy azt elérjék, és legalább a minimálisan kitűzött célt, a Meuse folyó hídjait megszerezzék. Segítségükre volt az időjárás is – az 1944-es tél igen kemény volt, ráadásul a hadművelet első szakaszában komoly köd is leereszkedett az Ardennekre, így a szövetséges légierők nem tudták támogatni a harcokat.

Az időjárás miatt, illetve részben amiatt, hogy a normandiai partraszállás óta a németek folyamatosan szorultak vissza és komoly veszteségeket szenvedtek a szövetséges csapatoktól, ráadásul a szovjetek is komoly nyomás alatt tartották őket keleten, és több, hatalmas területi nyereséggel és jelentős veszteségekkel járó offenzívát is indítottak, a szövetséges vezérkar nem számolt jelentős német támadással. Különösképpen nem gondolták, hogy az Ardennek sűrű erdőségein keresztül próbálkoznak a német gépesített csapatok. Gondolták mindezt annak ellenére, hogy az Ultra hírszerzői novembertől kezdődően jelentős német csapatkoncentrációról és logisztikai előkészületekről tettek jelentést a megfejtett német rádióadások alapján.

Az offenzívára két fő irány jelölt ki a német vezérkar. Északon, a legerősebb csoportosítás feladata volt, hogy Antwerpen felé előretörjön, és elfoglalja a kikötővárost, effektíve elvágva a Hollandiában állomásozó brit és nemzetközösségi csapatokat a délebbre lévő amerikai erőktől. A másik irány a déli és a középső csoport előretörése volt, aminek célja a Meuse vonalának elérése és a folyó hídjainak elfoglalása volt két kulcsfontosságú várossal: Bastogne-nyal és Namurral. Az északi támadás, minden német igyekezet ellenére lassan haladt, az amerikai erők komoly ellenállást tanúsítottak. Ezzel szemben a középső és a déli csoportosítás egy kevésbé erősen védett területen csapott le az amerikai erőkre, akik, bár mindent megtettek a német csapatok feltartóztatása érdekében, nem tudták megállítani az előretörést.

A szövetséges parancsnokok hamar felmérték, hogy Bastogne kulcsfontosságú útvonalak kereszteződésében fekszik, és mindent el kell követniük, hogy a várost megtartsák – azonban csak kisszámú, tartalékban lévő, feltöltött és bevethető alakulattal rendelkeztek. Ezek egyike volt a 101. légideszant-hadosztály, ami az előző őszt a balul sikerült Market Garden hadművelet miatt hollandiai utóvédharcokban töltötte, s csak novemberben vonták ki őket. A hadosztály a 82. ejtőernyős-hadosztállyal együtt Mourmelonban tartózkodott, amikor megérkezett a mozgósítás híre, s december 18-án este, szedett-vetett teherautókonvojként megindultak Bastogne-ba. A hadosztály nem rendelkezett elégséges téli felszereléssel, és lőszert is az út során rekviráltak a visszavonuló csapatoktól és az elérhető raktárakból és ellátókocsikról. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a 101-esek parancsnoka, Maxwell Taylor vezérőrnagy épp az Egyesült Államokban tartózkodott, így az alakulat parancsnoki tisztét helyettese, Anthony McAuliffe dandártábornok látta el. A hadosztály támogatására Eiswnhower tábornok a városhoz vezényelte a 705. páncélvadász zászlóaljat is, hogy támogassa a könnyűfegyverzetű ejtőernyősöket.

A 101-esek első alakulatai december 19-én hajnalban érték el a várost, s a nap folyamán az egész hadosztály megérkezett. Az ostrom december 20-án vette kezdetét, s december 21-re a német erők teljesen körülzárták a települést.

NUTS!

A 101. hadosztály a város körüli erdőségekben foglalt harcállást – egy hosszú és elég hevenyészett védelmi vonalat hoztak létre, a saját bevallásuk szerint is hatalmas hézagokkal. Richard Winters őrnagy egy anekdotával illusztrálta a helyzetet Stephen Ambrose-nak:

„Gondolja csak meg (…) Itt ez a német katona, aki a hajnal első fénysugaránál elindul tojni, 180 fokban irányt téveszt az erdőben, átsétál a vonalainkon, el a század harcálláspontja mellett és csak a zászlóalj harcálláspontja mögött vesszük észre! Szóval akkor miféle védelmi vonalunk volt nekünk azon az első éjszakán?”

A németek 20-án és 21-én is támadásokat indítottak az amerikai állások ellen, és a tüzérségük is bombázta a várost és az azt körülvevő erdőt. Az ejtőernyősöket támogatta a melléjük rendelt 705. páncélvadász zászlóalj, a 9. és a 10. páncéloshadosztály leszakadt elemei, illetve egy afro-amerikai katonákból álló tüzérségi zászlóalj is. A német erők parancsnoka Heinrich Freiherr von Lüttwitz vezérőrnagy volt, aki a 26. népigránátos (Vloksgrenadier) hadosztályt és a Panzer Lehr hadosztály egy páncélgránátos ezredét kapta, hogy elfoglalja a kulcsfontosságú települést. Két napi elkeseredett harc után von Lüttwitz úgy gondolta, a legjobb, ha megadásra szólítja fel az amerikai erőket. A megadásra felszólító irat érvelése szerint az amerikaiakat elvágták, a helyzetük kilátástalan, és a német túlerő előbb-utóbb győzni fog, így a parancsnokaik jobban tennék, ha megadnák magukat. Azonban a szavakon túl a németek helyzete se volt sokkal jobb – nem rendelkeztek kritikus túlerővel és a népigránátos hadosztály harcértéke igen alacsony volt, különösen az amerikai ejtőernyősökhöz viszonyítva.

A németek parlamenterei Wagner őrnagy és Hellmuth Henke hadnagy volt, két sorállományú páncélgránátos kíséretében. A fehér zászló alatt érkező németeket a 327. vitorlázórepülőgépes gyalogezred F századának adták meg magukat, közölve, hogy fontos üzenetük van az amerikai parancsnok számára. Wagner őrnagy és Henke hadnagy szemét bekötötték, és a zászlóalj harcálláspontjára kísérték. A zászlóalj parancsnokhelyettese, William Herzke hadnagy telefonon továbbította a németek érkezését az ezredparancsnokságra, ahonnan Alvin Jones őrnagy, az ezred műveleti tisztje jött, aki felhívta a hadosztályparancsnokságot, hogy értesítse őket a megadásra felszólító üzenetről és, hogy elviszi számukra az eredeti angol és német nyelvű példányokat. Ned Moore alezredes, a hadosztály törzsfőnöke felkeltette McAuliffe dandártábornokot, hogy üzenet érkezett a németektől. A tábornok, álmából ébredve a „nuts” kifejezéssel válaszolt neki, majd a műveleti központba ment, hogy értesüljön a konkrét üzenetről.

A német felszólítás így szólt:

„Bastogne körülzárt város amerikai parancsnokának.

A háború szerencséje változik. Ezúttal a Bastogne-ban és környékén lévő amerikai erőket erős német páncélos egységek vették körül. További német páncélos egységek Ortheuville-nél átkeltek az Ourthe folyón, elfoglalták Marche-ot és Hompre-Sibret-Tillet-n keresztül elérték St Hubert-et. Libramont német kézben van. Csak egyetlen lehetőség van arra, hogy a bekerített amerikai csapatokat megmentsék a teljes megsemmisüléstől: ez a bekerített város tiszteletteljes megadása. Az átgondolásra két óra gondolkodási időt biztosítunk, e jegyzék bemutatásától kezdve. Ha ezt a javaslatot elutasítják, egy német tüzérségi hadtest és hat nehéz légvédelmi zászlóalj készen áll arra, hogy megsemmisítse az amerikai csapatokat Bastogne-ban és annak közelében. A tűzparancsot e kétórás határidő után azonnal ki fogják adni. Mindazok a súlyos polgári veszteségek, amelyeket ez a tüzérségi tűz okoz, nem lennének összeegyeztethetők a jól ismert amerikai emberséggel.

A német parancsnok.”

A szöveg ismertetése után Harry Kinnard alezredes beszámolója szerint McAuliffe azt kérdezte: „Meg akarják adni magukat?” Moore alezredes válaszolt: „Nem uram, azt akarják, hogy mi adjuk meg magunkat.” McAuliffe erre dühbe gurult, és azt válaszolt:

„Megadni magunkat, baromság!” (Angolul: „Us surrender, aw nuts!”)

McAuliffe ezután inspekcióra indult, Jones őrnagyot visszaküldte az alakulatához, azonban később hívatta a stábját, hogy formális választ adjanak a német felszólításra. Az anekdota szerint McAuliffe feltette a kérdést tisztjei előtt, hogy mégis mit kellene válaszolnia? Kinnard alezredes így szólt: „Amit eredetileg mondott, azt nehéz lenne felülmúlni!” McAuliffe megkérdezte, mit mondott eredetileg, mire Kinnard rávágta: „Uram, azt, hogy baromság!” A válaszban a stáb is egyetértett, így McAuliffe közölte, hogy írják meg a választ:

„A német parancsnoknak,

B A R O M S Á G ! (N U T S !)

Az amerikai parancsnok.”

Amikor a választ megkapták a németek, értetlenkedve néztek az amerikaikra: ugyanis a nuts, egy szleng kifejezés. Ahogy nekem nehezen megy a magyarra fordítása – főleg anélkül, hogy a magyar nyelv káromkodásrepertoárját igénybe vegyem – a németek sem voltak könnyű helyzetben, főleg, hogy ők szövegkörnyezetéből kiragadva, csak a szót magát látták. A nuts szó egyébként tükörfordításban diókat, mogyorókat is jelenthet. Harper ezredes, a 327-esek parancsnoka és a németül beszélő Premetz közlegény megpróbáltak megfelelő fordítást találni, s az ezredes meglehetősen vulgáris verziókat is javasolt. Végül Premetz közlegény azt mondta a németeknek:

„Elmehetnek a pokolba!” („Du kannst zum Teufel gehen!”)

A németek által ígért, mindenkit megölő tüzérségi bombázás elmaradt, a várost azonban támadta a Luftwaffe. A következő napokban több támadást is indítottak Bastogne és a védők ellen gyalogság és páncélosok bevetésével is. McAuliffe dandártábornok válaszát, hogy emeljék a katonák morálját, a tábornok karácsonyi üzeneteként röplapformában sokszorosították és eljuttatták a városban állomásozó minden, legalább századszintű alegységhez, hogy a katonáknak felolvassák.

Az utolsó, jelentős támadásra karácsony napján, december 25-én került sor. Ehhez a német erőket megerősítették további páncélosokkal, azonban a támadás kifulladt az amerikaiak szívós ellenállásának köszönhetően. Másnap, december 26-án Patton tábornok csapatai, élükön a 4. páncéloshadosztállyal áttörték a védőgyűrűt, és felmentették az ostromlott várost.

Az ejtőernyősök sosem ismerték el, hogy megmentésre szorultak volna.

Utóélet és popkulturális hatás

Bastogne városának ostroma egyike azon második világháborús történeteknek, amik egybefonódtak az amerikai elszántsággal és hősiességgel, s a 101. ejtőernyős hadosztály hírnevének is egyik alapkövét képezi. Mindezek ellenére az ütközetről sokkal kevesebb alkotás emlékezik meg, mint például a normandiai partraszállásról vagy más, a hadosztály részvételével zajló ütközetekről.

Filmes, illetve televíziós „emlékállítás” az ütközetnek elsősorban A halál ötven órája című film keretében, illetve Az elit alakulat sorozatban került sor. A filmben gyakorlatilag az ejtőernyősöket meg sem említik és a Bastogne-ért vívott ütközetből se sokat látunk, azonban a NUTS! válasz itt is elhangzik. A sorozat ezzel szemben remekül mutatja be a 101. ejtőernyős hadosztály helyzetét az 506. ejtőernyős ezred E századán keresztül – igaz, a könyvhöz kiváló alapot szolgáltat Stephen E. Ambrose kiváló történeti munkája. Egy 1949-es film, a Battleground, a 327. vitorlázórepülőgépes gyalogezred Bastogne körüli harcait mutatja be – a NUTS! válasz ebben a filmben is szerepet kap, már csak azért is, mert a valóságban is az ezred parancsnoka volt, aki a német parlamentereknek továbbította a választ.

Az alternatív emlékállítás megjelenik a Sabaton Screeming Eagles című dalában, mely a 101-esek Bastogne-ban vívott harcait meséli el. A szám szövegében a híres NUTS! válasz is megjelenik. Emellett az ütközet szerepet kap a 2011-es R.U.S.E. című stratégiai videojátékban is, azonban ott az ütközet inkább csak a díszlet, és nem a valós történelmi eseményeket tudja a játékos újra játszani. A Call of Duty: United Offensive című kiegészítője, bár a játékost elkalauzolja Bastogne-hoz, de nem a védelmi harcokba, hanem az azt követő ütközetekben vehet részt.

A legújabb, az ütközetről megemlékező aktus a 2024-es Hadsereg – Haditengerészet amerikai futball mérkőzéshez kötődik. A két főiskolai csapat minden évben különleges, egy-egy alakulatról vagy eseményről megemlékező mezzel készül, s idén a West Point csapata, a 80. évforduló kapcsán Bastogne-t és a 101. ejtőernyős hadosztályt választotta. A fekete mez, vállrészén „hószórással” a ködöt és a havazást jelképezi. A mez bal vállán a 101. ejtőernyős hadosztály felvarrója található, míg feliratként pedig megjelenik a Bastogne városnév és a mez hátán az ARMY! felirat olyan írógépbetűtípust használva, mint amit a második világháborús amerikai írógépeken használtak, többek közt a híres NUTS! válasz leírásához.

Lengyel Ádám

Az ardenneki offenzíváról további érdekességekkel szolgál az alábbi videó:

Felhasznált források:

Ambrose, Stephen E.: Elit alakulat. Az amerikai 101. légiszállítású-hadosztály 506. ezrede Easy századának útja Normandiától Hitler Sasfészkéig. Budapest: Gabo, 2001

Beevor, Anthony: A második világháború. Budapest: Gold Book, 2013.

McAuliffe Jr., Kenneth J.: The story of the NUTS! reply.

McCarthy, Peter – Syron, Mike: Panzerkrieg. A német páncéloshadosztályok története a II. világháborúban. Debrecen: Gold Book, 2009.

Ezt olvastad?

Láthatatlan hősök − nők a francia ellenállás árnyékában és emlékezetében

A francia ellenállás történetét sokáig elsősorban a fegyveres harc és a férfi hősök szemszögéből mesélték el, miközben a nők szerepe

X