A monoki Kossuth Emlékház és új állandó kiállítása

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Debreczeni-Droppán Béla cikke, amelyből a monoki Kossuth Emlékház ismerhető meg, eredetileg a Honismeret 2025. évi 4. számában jelent meg.

Nagyjaink szülőházai közül a legtöbb sajnos már nem áll, ezért különösen értékesek azok az épületek, amelyek mind a mai napig megmaradtak, amelyek a múltban és most is szolgálják kultuszukat. A leghíresebb, és kétségkívül a leglátogatottabb ezek közül Petőfi Sándor kiskörösi szülőháza. Ugyanakkor, ha az idén 200. éve született Jókai Mórét nézzük, azt már nem láthatjuk, legfeljebb a születéséről megemlékező emléktáblát olvashatjuk azon az épületen, amely a szülőház helyére épült. (Erről a Honismeret idei első számában bővebben szó esett.) Ha Nr.2 szülőházat keresnénk hazánkban, akkor nagy esélye lehetne erre Kossuth Lajos szülőházának, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monok községben található. Most igazán aktuális ismertetni e helyet, hiszen idén április 11-én szép és méltó ünnepség keretében adták át újra a közönségnek a felújított épületet és benne az új állandó kiállítást.

A magasföldszintes, copf stílusú uradalmi tisztilakot, amelyben Kossuth Lajos született, a régi udvarházak mintájára 1780–1782 között építették gróf Andrássy István megbízásából. A kúriában a Kossuth család 1799 őszétől 1803 tavaszáig lakott. 1870-ig, az uradalmi ügyészség megszüntetéséig az ügyész otthona volt, majd ezt követően az uradalmi erdőgondnokság költözött a házba. (Valószínűleg ezután bővítették ki az udvari szárnyépületekkel U alakúra.)

Kossuth Lajos szülőházát már halála után, 1894 áprilisában szerette volna megvásárolni az Országos Nemzeti Nőegyesület „a nemzet részére”. E szándék azonban nem vezetett sikerre és csak annyi történt a Kossuth-kultusz jegyében, hogy a házat 1911 májusában egy szép domborműves emléktáblával megjelölték.

Végül Kossuth kormányzóvá választásának centenáriumi évében, 1949-ben nyitották meg a szülőházban a Kossuth Emlékmúzeumot (továbbiakban: Emlékház), négy helységet berendezve. Állandó kiállítása később – általában az épület renoválásával egybekötve – többször megújult (1964, 1971, 1994). A múzeum 1963. január 1-től a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) filiáléjaként működött, 1986-tól pedig az MNM sárospataki filiája, a Rákóczi Múzeum közvetlen felügyelete és irányítása alá került. A következő nagy változás 2008-ban történt, amikor a helyi önkormányzata kérésére az állam átadta az Emlékház üzemetetését Monok községnek

A legutóbbi állandó Kossuth-kiállítás az Emlékházban a nagy államférfi halálának 100. évfordulóján nyílt meg Édes szülötte földem, Zemplén címmel, Körmöczi Katalin és Tamás Edit (MNM) rendezésében. Kossuth szülőházát ezt követően még többen látogatták, évente 10–16 ezren, amely aztán Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóján, 2002-ben többszörösére nőtt, hiszen 42 ezren keresték fel e nemzeti „zarándokhelyet”.

Az utóbbi másfél évtizedben aztán már az 1990-es évekhez képest is a felére, harmadára csökkent az Emlékház látogatottsága, s a kiállításból jónéhány műtárgy ki is került a 2008-as fenntartó-váltást követően. Végül éppen harminc esztendő múlva, 2024. szeptember 24-én történt meg a kiállítás bontása. Ezután indulhatott meg a műemléképület felújítása (a lehetőségek mértékében), amely már igencsak ráfért a falakra, az ablakokra, valamint a parkettára is, illetve ami szükségessé vált és a legfontosabbá is az új állandó kiállítás megfelelő fogadására, az az elektromos hálózat, valamint a fűtés teljes megújítása, cseréje volt (korszerű légkondicionáló berendezésekkel). A házba a műtárgyvédelmi előírásoknak megfelelő kamerarendszer, valamint az ablakokra törésálló és UV-szűrő fóliák kerültek. (Az épület felújítása nagyrészt 2024 utolsó negyedévében folyt, de kisebb munkálatok még a következő év elejére is maradtak.)

A belső felújítás nemcsak az addigi hat termet (az előtermet és az öt kiállításit) érintette, hanem további négyet is, ugyanis ennyivel nagyobb területen valósulhatott meg az Emlékház új állandó kiállítása, mely az Én, Kossuth címet kapta.

Belépve az épületbe, szemben a kiállítás e címe és bevezető szövege, valamint egy nagy X betűbe komponált időskori Kossuth-portrét pillanthat meg először a látogató.

A fogadótér után a kiállítás első öt termében Kossuth Lajos életével és pályájával, a hatodik teremben a temetésével, illetve az országos gyásszal, a hetedikben pedig a kultuszával ismerkedhet meg a látogató, majd még két kortárs alkotásokkal teli terem mutatja be a mai művészi Kossuth-reflexiókat.

A korábbi állandó kiállítással ellentétben, az előtérből most már nem jobbra, hanem balra lehet belépni a kiállítás első termébe, abba a szobába, ahol valószínűleg Kossuth Lajos megszületett. A látogató itt rögtön szembe találja magát Kossuth Lajossal, aki a narrátora a róla szóló kiállításnak (legalábbis az első öt teremben – a haláláig). Az egyhangúság elkerülése érdekében a termekben Kossuth más-más időskori portréja elevenedik meg és szól életének arról a korszakáról, amit az adott teremben megismerhetünk. Ezt a megoldást egy ideje már használják a múzeumok, hiszen számos helyen találkozhatunk olyan kiállítással, ahol egy fiktív vagy egykor élt történelmi személy (képe animálva) ’mond el’ bizonyos információt a látogatóknak. Itt – Magyarországon minden bizonnyal először – a narrátor a saját egykori szavaival (írásaiból vett részletek felhasználásával) és saját hangján szólal meg, köszönhetően annak a fonográf felvételnek, amelyet 1892-ben vettek fel Turinban Kossuthtal, és köszönhetően a Mesterséges Intelligenciának (MI), amellyel létre lehetett hozni mindezt.

Minden terem kapott egy-egy címtáblát, ahol a cím alatt fel vannak sorolva, hogy abban a helyiségben Kossuthot miként ismerhetjük meg, például az első, családját bemutató teremben: gyermek, testvér, férj, apa (az X, az ismeretlen Kossuth itt tehát: Én, Kossuth, a gyermek, a testvér…). A szokásos kronologikus bemutatása sem marad ki az életútnak, mert a termekben idővonalak is vannak, amelyek számos ponton kiegészítik az összefoglaló tablószövegeket, amelyeket minden teremben megtalálhatunk (valahol többet is). Emellett minden teremben olvashatunk egy-egy érdekes Kossuth-sztorit is, az első teremben például a sátoraljaújhelyi csodarabbi Kossuthtal kapcsolatos jóslatát. Ezek egy szövegdobozban olvashatók, melyen a lapot elforgatva a sztorival kapcsolatos kép látható és egy QR-kód, amelyet beolvasva egy másik érdekes történettel is megismerkedhetünk Az első teremben a korábbi kiállításoktól eltérően érintőképernyőn tájékozódhatunk Kossuth Lajos családjának tagjairól. Ez lehetővé tette, hogy egy kicsit több szöveg is szerepeljen az egyes családtagoknál, valamint a lehető legtöbb ábrázolásuk. A szülők, a testvérek, a feleség és a gyermekek mellett a látogatható olvashat Kossuth anyai nemességszerző őséről, Weber János patikusról, aki Eperjes főbírája is volt a 17. században, valamint angol írónő ősanyjáról, Elisabeth Jane Westonról.

A második teremben Kossuth tanulóéveinek állomásait és a pályakezdés időszakát (1808-1832) ismerheti meg a látogató, azaz a tanuló, az ügyvéd és vármegyei tisztviselő Kossuthot. Ebben a teremben, amelyben alig található műtárgy, egy nagy digitális képernyőn sorjáznak a korabeli metszetek és iratok, amelyek Kossuth fiatalkoráról mesélnek. A falon bekeretezve, immár nagyon jó minőségű másolatban látható Kossuth ügyvédi oklevele is, amelynek eredetijét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára ma is őrzi. (Ezzel együtt a kiállításban kevés a másolat, legalábbis jelenleg, mert egy idő után az eredeti iratokat, nyomtatványokat állományvédelmi szempontok miatt nemesmásolatokra kell majd cserélni.)

A harmadik terem, mely az egykori kúria legnagyobb, központi szobája volt, mutatja be Kossuth reformkori működését és az 1848–1849-es szabadságharcban betöltött szerepét, tehát Kossuthot, mint országgyűlési tudósítót, újságírót (lapszerkesztőt), ellenzéki politikust, képviselőt, pénzügyminisztert és kormányzót. Itt már rengeteg eredeti műtárgyat csodálhat meg a látogató, többek közt Kossuth Lajos zsebpisztolyát, mely a Balatoni Múzeumból érkezett a kiállításba, vagy Kossuth iparegyleti íróasztalát és kormányzói kardját, mely relikviákat a Magyar Nemzeti Múzeumból kölcsönözte az Emlékház, csakúgy, mint a korábbi kiállításba is. Visszakerült Monokra Sárospatakról a nemzetőri ruha, mely a megelőző három évtizedben is ebben a teremben volt kiállítva, viszont már az új kiállításba készült az erdélyi Mátyás-huszárezred tiszti uniformisa, amelynek az indokát az adta, hogy ennek katonáit hívták Kossuth-huszároknak. Ebben a teremben már megjelenik a Kossuth-kultusz (például a kiállításba szintén most készített Kossuth-kalappal), hiszen egyik legnagyobb politikusunknak a kultusza már a reformkorban megszületett és a szabadságharc alatt jelentősen megerősödött.

A negyedik terem Kossuth száműzetésének első időszakát (1849–1861) mutatja be. Itt ő immár a „nagy száműzött”, a „magyar Washington”, szónok, emigráns vezető. A látogató megismerheti Kossuth törökországi tartózkodását, aztán nagy amerikai útját és angliai emigrációs éveit. A teremben számos érdekes emléktárgy található, amelyek közül az Egyesült Államokban készült, őt ábrázoló kerámia szobrocskát („Lajoska”) említjük, amely a kiállításra – egy internetes árverésen megszerezve – a tengerentúlról érkezett, nem sokkal a megnyitó előtt. De ebben a teremben látható Kossuth Lajos mellénye is, amely Szegedről, a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből származik.

Az ötödik terem Kossuth életének utolsó, itáliai szakaszáról (1861–1894) szól. Itt a címfelirat alatt a következő szavak szerepelnek: #turini remete#nagy hontalan#gyűjtő#beteg. Ebben a kiállítási részben tudhatja meg a legtöbbet a látogató Kossuth hétköznapjairól, itt kerülhet a legközelebb Kossuthoz, az emberhez. Megcsodálhatja például Kossuth magasszárú cipőjét, míves szivaros dobozát (külön tabló szól a nagy dohányosról), sőt fürdő kesztyűjét is. De két olyan bútor is látható ebben a szobában, amely eredetileg Kossuth turini házának berendezésében is szerepelt. Az egyik egy természetrajzi szekrény, mely hajdanán az amatőr természetbúvár valamely gyűjteményét tartalmazhatta. Ez a szekrény a kiállításnak a tudományos eredményei közé tartozik, hiszen kitartó kutatásnak köszönhetően történt meg a beazonosítása a Magyar Természettudományi Múzeumban (hiszen már egy ideje nem tudták a szekrényről, hogy Kossuthoz köthető). Néhány más műtárggyal egyetemben ezt is a kiállításra készülve restaurálták. A teremben fülhallgatóval meg lehet hallgatni Kossuth 1892-es beszédét, amit az aradi Szabadság-szobor avatása alkalmával mondott. Halálát a terem végében a halottas ágyának két ágyvége és a halotti maszkja jeleníti meg. Mielőtt átlépnénk a temetés termébe, szemben velünk áll Kossuth Lajos carrarai márvány mellszobra, melyhez még maga a „turini remete” ült modellt Aradi Zsigmond szobrászművésznek (1892) és amelyet magánadományokból vásároltak meg 1894-ben a Magyar Nemzeti Múzeum szoborcsarnoka számára. (Ez a szobor már a korábbi kiállításokban is szerepelt.)

A következő terem inkább egy folyosó, egy útvonal a kiállítás második részébe, amely korábban egy szervíztér, egy átvezető – lakó funkció nélküli – tere volt a háznak. Ebben a feketére festett L alakú hosszanti helyiségben mehet végig a látogató, közben a nemzet halottja temetéséről és a Kossuth-gyászról tekinthet meg képeket és tárgyakat.

Innen érkezik meg aztán a Kossuth-kultuszt, és annak végtelen sokrétűségét bemutató terembe, ahol a legtöbb műtárgy található. Ez már egy megrostált kollekció, hiszen az eredeti tervekben még két terem foglalkozott volna „a magyarok Mózesének”, „a nemzet Messiásának”, „Kossuth apánk” emlékezetével, de aztán az anyagi lehetőségek miatt ez nem valósulhatott meg, a kortárs rész viszont nyerhetett egy újabb termet.

Az utolsó két teremben tehát Kossuth Lajossal kapcsolatos kortárs reflexiókat láthatunk, összesen 20 művész 25 alkotását, melyek közül az utolsó, Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész süttői mészkő posztamensre elhelyezett bronz portrészobra már az Emlékház kertjében látható, annak régi (régebben nem használat) szökőkútjába komponálva, s ezzel a gesztussal az egész kutat is újra értelmezve (a művész a kutat emellett huszárfejes vízköpőkkel is díszítette).

A kiállításról összességében elmondható, hogy a korábbi négy kölcsönzővel szemben ezúttal 19 múzeumból (és magángyűjtőktől is) sikerült műtárgyat kölcsönözni, melynek köszönhetően több mint 200 műtárgy segít bemutatni Kossuth Lajos személyét és gazdag munkásságát (ezek közül számos tárgy most került először kiállításra). A műtárgyakon kívül rengeteg tartalom található még a kiállítás termeiben elhelyezett érintőképernyőkön, így például sok eredeti Kossuth-levél és dokumentum, Kossuth könyvtárának dedikált kincsei, valamint a Kossuth-ábrázolások is végiglapozhatók, csakúgy, mint a fényképei, vagy megtekinthetők Kossuth személyes tárgyai, amelyek a kiállításban nem szerepelhettek (többek közt az Aradi Ereklyemúzeum és a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum összes Kossuth-relikviája). Ezeken kívül több interaktív megoldás, installációs elem is található a kiállításban, amely játékos módon adja át az információkat a látogatónak.

A kiállítás tervezésében és kreatív megvalósításában a fő szerepet Bak Andrea (MNM) vitte, szakmai történész kurátora Debreczeni-Droppán Béla (MNM), a kortárs rész kurátora és az egész projekt irányítója pedig L. Simon László volt.

A Kossuth Emlékház új állandó kiállításának bevezető szövege így zárul:

„Az X betű, pontosabban az X változó az algebrában az ismeretlen értéket jelöli. Mi a jeles államférfi szülőházában ezt az ismeretlen-ismerős Kossuthot akarjuk a mai emberhez is közelebb hozni történeteken, képeken, valamint Kossuth személyes tárgyain keresztül. Hiszen valamikor még a matematika is retorikai jellegű volt, azaz a (matematikai) problémákat nem különböző szimbólumokkal, hanem szövegekkel, sőt történetekkel írták le. Ahogyan arra mi is kísérletet teszünk.”

A szóbeli visszajelzések és a vendégkönyvi bejegyzések szerint – egyelőre legalábbis – úgy tűnik, hogy ez a „kísérlet”, illetve célkitűzés eredményesnek bizonyult.

Debreczeni-Droppán Béla

Ezt olvastad?

A honismertetés és honismeret jelentősége a 21. században

Ha nem lesz egy gyerekből történész vagy néprajztudós, akkor is nagyon fontos, hogy megkapja az óvodában és az iskolában a

X