„Patkányütögetéstől” az Európa-bajnokságig – A magyar gyeplabdázás története

A sporttörténeti kiadványok sorában ritkán születik olyan mű, amely egy kevéssé ismert, mégis gazdag múltú sportág teljes történetét nagy részletességgel és alapossággal dolgozza fel. Szabó Viktor A magyar gyeplabdázás története című kötete pontosan ezt teszi: nem csupán adatokat és évszámokat sorol, hanem a világ- és magyar sportélet kontextusában mutatja be a gyeplabda fejlődését, helyi gyökereit és küzdelmeit.

A könyv 2024-ben jelent meg a Magyar Gyeplabda Szakszövetség gondozásában, melynek kettős apropója volt. Ebben az évben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját mind a Magyar Gyeplabda Szakszövetség, mind a Nemzetközi Gyeplabda Szövetség (FIH), amelynek Magyarország is alapító tagja volt. Ez a kettős jubileum nemcsak méltó indokot, hanem egyben kihívást is jelentett: hogyan lehet egy viszonylag kis hazai sportág történetét úgy elmesélni, hogy az ne csak a bennfenteseknek szóljon, hanem a laikus olvasót is bevonja? Szabó Viktor munkája sikerrel veszi ezt az akadályt.

A kötet első nagy egysége a gyeplabda globális történetét tárja fel. Nem szűkíti le a fókuszt a modern angol gyökerekre, hanem az ókori Egyiptomtól, Görögországtól és Perzsiától kezdve, az ír hurlingen és az amerikai indián játékokon át vezeti végig az olvasót a „görbe bot” világtörténetén. A szerző itt is él azzal az erénnyel, ami a könyv egészére jellemző: könnyed, olykor ironikus stílusban adja elő a történetet, miközben a történeti hűség és a források pontos kezelése sosem szenved csorbát. Ebből a fejezetből kiderül, hogyan vált a gyeplabda olimpiai sportággá, miként zajlott a nők bevonódása a versenysportba, és milyen hatással voltak rá a technológiai újítások (például a műfüves pálya vagy a kispályás Hockey5s) és a világpolitikai események. Különösen izgalmasak azok a részek, amelyek az indiai és pakisztáni dominanciát, valamint annak fokozatos megtörését elemzik.

A könyv második, terjedelmesebb része a magyar gyeplabdázás történetét meséli el. Itt a szerző valódi sporttörténészként bontja ki a forráshiánnyal terhelt múltat. Mint kiderül, a hazai kutatást nehezítette, hogy a sportág elnevezése az elmúlt százhúsz évben számos formában előfordult – hockey, gyephokki, gyephoki, gyeplabda stb. –, így a sajtóanyagok feltárása komoly türelmet és kitartást igényelt. Az olvasó nemcsak a fontos mérkőzések és események krónikáját kapja, hanem betekintést nyer abba a munkába is, amely e sportág fennmaradásáért folyt.

Szabó részletesen bemutatja a magyar gyeplabda többszöri „honosítási” kísérleteit a 19. század végétől kezdve. Megismerhetjük a Magyar Athletikai Club tagjainak makacs próbálkozásait, akiknek még azt is el kellett viselniük, hogy néhány ellendrukker „patkányütögetésként” kezdte csúfolni a játékot. Megismerkedhetünk az első bemutatómeccsek történetével, végig követhetjük hogyan alakult ki és fejlődött a sportág, miként került egy rövid időre tetszhalott állapotba, és aztán hogyan született újjá. A könyv nem hallgatja el a nehézségeket sem: a folyamatos infrastruktúra-hiányt, a szűkös utánpótlást, a kevés sajtófigyelmet és a népszerűsítés elmaradását.

A történeti ív a különböző rendszereken, rendszerváltoztatásokon át egészen napjainkig vezet. Megismerhetjük a magyar válogatott világeseményeken elért eredményeit (a 2024-es budapesti terem Európa-bajnokságig bezárólag), a sportegyesületek változásait, valamint a hazai bajnoki rendszer alakulását. A mellékletek különösen értékesek: teljes bajnoki eredménylisták, a szövetségi elnökök névsora, klubadatok és válogatott statisztikák egészítik ki a narratívát, így a könyv egyszerre használható történeti monográfiaként és kézikönyvként.

A szerző érdeme, hogy a száraz adatokat élő történetekké formálja. A sportág alakjai – játékosok, edzők, sportvezetők – nem névtelen számadatokként jelennek meg, hanem emberi portréként, küzdelmeikkel, örömeikkel és csalódásaikkal. A humor és önirónia sokszor oldja a történeti súlyt, miközben a mögöttes üzenet komoly: a magyar gyeplabdázás túlélése mindig a közösség kitartásán és lelkesedésén múlt.

Formailag a könyv igényes kivitelű, gazdagon illusztrált. A korabeli újságcikkek és fotók nem csupán dekorációként, hanem forrásértékű dokumentumként épülnek be a szövegbe. A tipográfia és a tördelés áttekinthető, a fejezetek jól tagoltak, a hosszabb adattárakat logikusan elkülönítve találjuk. Amit negatívumként róhatunk fel, hogy a felhasznált források nem láb- vagy végjegyzet formában kerültek feltüntetésre, hanem a törzsszöveg utáni különálló fejezetben, ahol a szöveg sorrendjében találhatjuk meg őket. Így az érdeklődőknek némileg nehezebb beazonosítani a vonatkozó forrásokat.

A magyar gyeplabdázás története nem pusztán egy sportág krónikája, hanem egyben a magyar sportkultúra sokszínűségének bizonyítéka. A könyv példásan ötvözi a tudományos alaposságot és az olvasmányos stílust, így egyszerre szól a szakmabeliekhez, az egykori és mai játékosokhoz, valamint mindazokhoz, akiket érdekel, hogyan tud egy kis létszámú, kevés figyelmet kapó sportág mégis életben maradni több mint egy évszázadon át.

Ajánlható mindenkinek, aki szeretné megérteni, hogy a sport értéke nem mindig a reflektorfényben mérhető, és hogy a kitartás, a közösségi szellem és a szenvedély néha fontosabb, mint a világraszóló győzelmek. A könyv egyaránt lehet inspiráció és tanulság: a magyar gyeplabdázás története a küzdelmes fennmaradás története – és ennek a történetnek Szabó Viktor méltó krónikása lett.

A könyv e-book (pdf) formátumban ingyenesen letölthető a Magyar Gyeplabda Szakszövetség oldaláról és a Magyar Elektronikus Könyvtár felületéről.

Béczi Tibor

Ezt olvastad?

III. Báthory István történelemverseny

2026. március 20–21-én immár harmadik alkalommal rendezték meg Szegeden a Báthory István Nemzetközi Történelem Verseny döntőjét, amelynek a Szegedi Tudományegyetem

X