A medvék és a pityókás kenyér földjén a KoMaTE – Táborbeszámoló

Egy fiatal egyetemista nyara ritkán unalmas, hiszen ez a fesztiválok, bulik, túrázások, strandolás időszaka. Azonban az igazán lelkes történészhallgatók nem csak bulizva töltik a nyarat, a kötelező nyári gyakorlaton túl elengedhetetlen egy közös tábor vagy tanulmányi kirándulás, egy kis intellektuális szórakozás. A Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesületének (KoMaTE) tagjai is ehhez híven cselekedtek, szeptember 15-én hátizsákokkal érkeztek Sepsiszentgyörgyre, hogy a több mint 550 éves székely város közelében található Benedek-mezei táborhelyen elfoglalják főhadiszállásukat.

Fotó: Szilágyi Rebeka Adrienn

A körülbelül harminc ember három napra érkezett Kovászna megyébe, hogy megismerjék a megyeszékhelyet és környékét, megtervezzék a szervezet tevékenységeit a 2015-2016-os tanévre, és persze, hogy együtt szórakozzanak. Az első nap ehhez híven játszva, sportolva telt, de azért a történelem szeretete természetesen itt is visszaköszöngetett. A közös bográcsozás után (melyhez a Diószegi Pékség és a Panpacifico pékség jóvoltából igazi székely pityókás, azaz burgonyás kenyeret ehettek) activityt játszottak a résztvevők történelmi, régészeti és művészettörténeti témákkal. A könnyű lovasságtól a fogsordíszen át a pattintott kőkorszakig minden akadt a feladatok között. A játékot sport követte, de a hagyományos focit félretéve amerikai futballt játszottak a vállalkozó szelleműek, s hogy az elméleti háttér se hiányozzon, Mocsáry-Gondos Tamás a rögbiből kialakult sport szabályait és történetét is felvázolta a táborozóknak.

  

Fotók: Szilágyi Rebeka Adrienn

A második nap volt a legtöményebb.  A táborhelyről hét kilométert gyalogoltak az ifjak Sepsiszentgyörgy központjáig. Útközben Boér Ilka ismertette a város történetét, majd elsőként a Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly által tervezett épületét és izgalmas kiállításait szemlélték meg a fiatal történészek, történésznövendékek. Boér Hunor, a múzeum könyvtárosa és muzeológusa kalauzolta végig a látogatókat a néprajzi, régészeti, középkori történelemhez kapcsolódó kiállításokon, az 1848–1849-es szabadságharc témájának szentelt termen, melyben Gábor Áron a század elején Kézdivásárhelyen megtalált híres ágyúja is található.

Fotó: Szilágyi Rebeka Adrienn

A városnézést a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a több mint 150 éves Székely Mikó Kollégium megtekintésével folytatták, melyeket Belényesi Hunor, illetve Tóth Gödri Iringó mutattak be. Útjukba ejtették az úgynevezett Lábas Házat is, mely az 1820-as évek legelején épült és a huszárezred parancsnoki székházaként szolgált.  A Bod Péter Megyei Könyvtár klasszicista stílusú épülete szintén fontos állomás volt a sétán, hiszen kezdetben praetoriális ház (Háromszék hivatali háza) volt, majd Megyeháza, ahol olyan „hírességek” is megfordultak, mint József főherceg, báró Bánffy Dezső miniszterelnök, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán. Az épület leginkább arról nevezetes, hogy az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, amikor Nemzet Házaként ismerték, több fontos gyűlés helyszíne is volt, például Gábor Áron, a berecki származású ezermester, a háromszéki harcok ágyúöntője 1848 novemberében itt jelentette ki, hogy Háromszék védelmére ágyúkat fog önteni.

  

Fotók: Szilágyi Rebeka Adrienn

A csapat művészettörténészei, Boér Ilka és Tóth Gödri Iringó bemutatták a város néhány Kós Károly által tervezett épületét, így a mai Kós Károly Szakképző Líceum épületét, a Tanulók Házát, a Keresztes-házat, ismertetve a híres építész életét, egyedi művészetének jellemzőit is.  A városnézést a Református Vártemplom megtekintésével zárták, mely késő gótikus stílusú, építése a 15-16. századra tehető. A táborba visszaérkezve a napi kulturálódást egy villámkvízzel zárták az aznap látottakból. Az estét, éjszakát tűz körüli éneklés koronázta meg.

Fotó: Szilágyi Rebeka Adrienn

A tábor utolsó napja a tervezgetés, ötletbörze jegyében telt, a résztvevők elkészítették a KoMaTE éves programtervét, felkészültek a közelgő október végi elnökváltásra, nekiláttak a Gólyabál és Gólyatábor, valamint a közelgő Történész Napok szervezésének, illetve átnézték a majdnem elkészült Gólyafüzetet, mellyel minden évben segítik az első évesek tájékozódását, eligazodását a történelem kar életében.

Fotó: Szilágyi Rebeka Adrienn

A tábort a résztvevők és a szervező is elégedetten zárták. A három nap hatékonyan, szórakozva, tanulva telt, segítette a közösségépítést, és a sok közös nevetés, a tábortűz körüli nagy viták (amelyek tényleg kizárólag szakmai jellegűek voltak még hajnali három óra magaslatában is) lendületet adtak az új tanévhez, a szervezői munkához.

Tóth Gödri Iringó

Ezt olvastad?

Sipos Gábor erdélyi magyar történész a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatója és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Az