Küzdelem a független és szabad Algériáért

Algéria a 16. századtól az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott, az irányítását pedig a helytartó végezte. A franciák 19. századi megjelenésének egyik ürügye a kalózkodás megszüntetése volt, ugyanis a Földközi-tengeren zajló európai államok kereskedelmi tevékenységét a kalózakciók visszavetették, ezért Franciaország vállalta, hogy rajtaüt az algíri központú kalózfészken. A francia hadsereg 1830 júliusában elindult a tengeren túlra és gyorsan, szinte áldozatmentesen bevette a várost. Az akció, valamint a törzsi ellenállás leverése után, Franciaország körülbelül fél évszázad alatt katonailag teljesen leigázta az országot. 1890-re a teljes területi expanzió befejeződött, s a megszerzett Algériát minden területen – gazdaságilag, politikailag és katonailag egyaránt – integrálták Franciaországba, sőt – ahogy azt az 1848-as alkotmány 109. cikkelye is kimondta korábban – a három tengerentúli megyeként rögzítik az észak-afrikai országot.

Algéria (Forrás: hu.maps-algeria.com)

A gyarmati uralom kiépülése

A gyarmati uralom kiterjesztésében fontos szerepet játszottak a demográfiai szempontok, ugyanis az 1880-as évek után megkezdődött az európaiak – főként franciák, spanyolok és olaszok – bevándorlása az országba. Ennek eredményeképpen 1954-ben az európaiak száma 984 ezer fő volt, 9 millió algériaival szemben, és ezt csak tetézte, hogy a helyi európaiak nem ismerték el az algériai nemzetet. A „feketelábúak”, ahogy az Algériában élő európaiakat nevezték, franciának tekintették magukat, az észak-afrikai országot pedig hazájuknak, mondhatni második Franciaországnak. Az etnikai megosztottság mellett az anyaország megkezdte az európaiak kizárólagos uralmát biztosító politikai, gazdasági és közigazgatási rendszer kiépítését. Az elnyomás több eszközét bevetve a helyi őslakosokat az általános elmaradottság keretei között tartották. Mint minden telepes társadalomban az európaiak főként gazdasági és egyéb jellegű kiváltságokat élveztek a helyiekkel szemben. Mindezt jól szemlélteti a következő, a földek tulajdonviszonyait mutató adat: 1954-re az európaiak kezében 123,7 millió hektár művelhető föld volt, míg az algériaiak 11,6 millió hektárt birtokoltak. A jó minőségű földeket a franciák kapták, a nagy hasznot hozó gyümölcsök, zöldségek termelésével, később a kőolaj kitermelésével is kizárólagosan ők foglalkoztak, emiatt a franciák jóval magasabb életszínvonalon éltek. Az őslakosok jogi helyzetét és kötelezettségeit a Bennszülött Törvénykönyvben rögzítették – többek között azt is megfogalmazták, hogy bírói eljárás nélkül is börtönbüntetésre ítélhették az algériaiakat, akár azért is, mert nem köszöntek illően az európaiaknak. 1908-ban az őslakosokra kiterjesztették a hadkötelezettséget, ami nagy felháborodást keltett a muszlimok körében, ugyanis vallásuk tiltja az idegen hadseregben való szolgálatot. Az állampolgári jogokat visszatartották az algériaiaktól, vagy ha meg is kapták azt, csak a muszlim jogrendszerrel és az iszlámmal való szakítás árán. A gyarmatosítók sikerrel teljesítették új területük anyaországnak való alárendelését, több szempontból is, ennek eredményeképpen minden területen közvetlenül tudták irányítani a telepes gyarmattá vált Algériát.

A francia csapatok bevonulnak az 1830-as években (Forrás: wdl.org)

Formálódó ellenállás, a felkelés kirobbanása

A kialakított rendszer több szempontból is kiélezte az algériaiak és a gyarmatosítók közötti viszonyt, az őslakosokat végtelenül kizsákmányolták és elnyomták. Az 1920-as évek mozgalmai többségében az őslakosok parlamenti képviseletét, társadalmi változásokat, valamint a franciákkal való egyenlőséget akartak nyelvhasználat, vallásgyakorlás és a hétköznapi élet szinterén is. De a feszültség csak nőtt a rossz gazdasági helyzet, majd a gazdasági válság begyűrűzésével megjelenő munkanélküliség, szociális feszültség, termeléscsökkenés, a hitelek elapadása miatt. Megkezdődött az algériaiak tömeges városba vándorlása, majd a nyomornegyedek kialakulása, amely érzékeltette a két nemzet közötti különbséget. A létbizonytalanság tartós volt, a stabilnak hitt gyarmati rendszer gazdasága megingott, gyarapodtak a sztrájkok és tüntetések, az őslakosok öntudata erősödött. Kezdett elterjedni az a nézet, hogy a hazájukban megjelenő problémáknak egy eredője van: a franciák. Mindezek pedig új csoportosulások és programok megszületését jelentette.

Ferhat Abbász (Forrás: wikipedia.org)

Az 1930-as évektől kialakultak a fő mozgalmak, melyek a függetlenségnek váltak szószólójává. Az 1936-ban önállósuló Algériai Kommunista Párt (AKP) – melyet 1946 után következetes törekvés jellemezte a nemzeti mozgalomba való integrálódásra – programjában az önálló algériai állam megteremtését tűzte ki célul. A nemzeti identitástudat arab-iszlám jellegét volt hivatott feltámasztani az 1931-ben Ben Badisz sejk kezdeményezésével megalakult Ulemák Szövetsége, mely ugyan a politika szférájától távol maradt, fontos szerepet töltött be a nemzeti tudat és az algériaiság hirdetésében. Céljukat jól kifejezi jelmondatuk: „Algéria a hazám, arab a nyelvem, iszlám a vallásom.”[i] Később Ben Badisz és Ferhát Abbász között vita alakult ki az algériai nemzet létét illetően. A nézeteltérés alapját az adta, hogy Ferhát Abbász egy lapban ekképp írt: „Ha felfedeztem volna az algériai nemzetet, nacionalista lennék. De nem fogok meghalni az algériai hazáért, mert nem létezik. Nem találom sehol… jövőnket ebben az országban végérvényesen a francia nép jövőjéhez kötjük.”[ii] Ferhát Abbász szavai érthetően kifejezik akkori álláspontját: nem kíván elszakadni Franciaországtól, sőt az 1927-ben alapított Képviselők Szövetsége nevezetű szervezet egyik kulcsfigurájaként Algéria asszimilálásában és francia tartománnyá tételében hitt. Ben Badisz válaszában kiállt az algériai nemzet létezése mellett, a sejk Abbásznak küldött válaszát így fogalmazta meg: „Ez az algériai muzulmán nemzet nem Franciaország, nem lehetséges, hogy Franciaország legyen, és nem akar Franciaország lenni, még ha óhajtaná, akkor sem. Éppen ellenkezőleg, ez Franciaországtól teljesen távol álló nemzet, nyelve, erkölcse, etnikai eredete, vallása révén.”[iii]

Ahmed Benbella (Forrás: savoirs.rfifr)

A második világháború nagy hatással volt a gyarmati sorban lévő országok további sorsára, ekkor vette kezdetét a dekolonizációs hullám, melynek hatásai megmutatkoztak az algériai rendszerben is. Ráébredtek arra, hogy a gyarmati rendszer keretei között nem lehet demokratikus eszméket elérni, a fejlődés kulcsa pedig a nemzetállami lét megteremtése lehet. Az algériai nemzeti mozgalom történetében Ferhát Abbász politikai, ideológiai fejlődésének fordulópontjához ért: célja már a nemzeti szuverenitás megteremtése volt. A világháború végét ünneplő és megkönnyebbült utcára vonult tömeg 1945 májusában függetlenségi törekvéseinek is hangot adott, így az ünneplésből hamar véres összecsapások lettek, ugyanis a gyarmati erők könyörtelenül elfojtották azt, mintegy 10 ezer áldozatot követelve. Az 1945-ös felkelés után a függetlenedni vágyó társadalomban egyértelműen fogalmazódott meg, hogy a nemzeti függetlenség kérdése nem oldható meg diplomácia úton. Franciaország érzékelte, hogy feltétlenül változtatni kell gyarmatpolitikáján, ezért reformok – főképp demokratikus szabadságjogok – bevezetését helyezték kilátásba a francia parlamentben. Ezek nyomán az 1947 szeptemberében kiadott szerves alaptörvény szabályozta Algériát. Ebben megfogalmazták a demokratikus szabadságjogok kiszélesítését is, de az ország továbbra is Franciaország része maradt. A végrehajtó hatalmat a Párizs által kinevezett főkormányzó képviselte, az algériai gyűlésbe 60 európai és 60 algériai kapott mandátumot, ez az arány – mivel a döntésekhez két-harmados többség kellett – kizárt minden lehetőséget a függetlenség irányában.

Az FNL vezetői (Forrás: wikipedia.org)

A függetlenségi törekvések fellángolása következtében az újonnan létrejött és a már létező szervezetek közül sem az AKP, sem az 1946-ban létrejött, Ferhát Abbász által irányított Algériai Kiáltvány Demokratikus Uniója (UDMA) nem fogalmazott meg programjában fegyveres harcot. Mindkét szervezet a politikai harc békés útját támogatta. Egy másik szervezet programjában azonban megjelent Algéria helyzetének fegyveres úton való rendezése: a Mozgalom a Demokratikus Szabadságjogok Diadaláért (MTLD) nevű – tulajdonképpen a betiltott PPA (Algériai Néppárt) legális fedőszervezeteként működő – Messzali Hadzs által vezetett pártban. A szervezet működtetett még egy illegális paramilitáris egységet is, a Különleges Szervezetet (OS), melynek Ali Ahmed irányítása alatt a forradalmi mozgalmak, partizánakciók előkészítése volt a feladata. Az MTLD programjában a társadalmi egyenlőség és a polgári demokratikus eszmék, illetve a nemzeti egyenlőség jelentek meg. Az egész ország fokozódó lázban égett, a különböző szervezeteket és társadalmi csoportokat a függetlenség kérdése foglalkoztatta. Lelkesedésüket csak erősítette a franciák indokínai veresége, mely bizonyította, hogy a gyarmatosító legyőzhető. Ugyanakkor az indokínai kivonulás baljósló is volt egyben, hiszen  Franciaország Algériára tudta fordítani erőforrásait, megnehezítve a függetlenedési folyamatot.

Az FNL jelképe (Forrás: wikipedia.org)

1954. április 3-án a három Maghreb-ország – Algéria mellett az akkor szintén forrongó Tunézia és Marokkó részvételével – Kairóban megtartott tanácskozásán a francia gyarmati rendszer elleni harc összehangolása volt napirenden. Júniusban döntöttek a fegyveres felkelés kirobbantásáról, ennek előkészítésére létrehozták az ötök bizottságát, mely október 22-23 között Nemzeti Felszabadítási Fronttá (FLN) lett, emellett létrehozták a Nemzeti Felszabadító Hadsereget (ALN) is. Ezzel megalakult a függetlenségi háború két legfontosabb szerve, programjukat pedig két szóban foglalták össze: fegyveres harc. Mindezt remekül adja vissza Mohamed Budiaf álláspontja: „A felkelés előestéjén semmilyen elképzelésünk nem volt arról, hogy milyen lesz az algériai forradalom programja. Semmi, a nemzeti függetlenségen és azon az akaraton kívül, hogy a tömegeket bevonjuk a felkelésbe.”[iv] A felkelés dátumát közös döntés alapján 1954. november 1-re tűzték ki, ezzel pedig megkezdődött az egyik legvéresebb és leghosszabb gyarmati háború.

A háború a gyarmati függés felszámolásáért

1954. november 1-re az ország északi területén 30 különböző helyen 70 erőszakos cselekményt követtek el. A felkelők rendőrőrsöket támadtak meg, vezetékeket rongáltak, a gyarmati hatalom képviselőit támadták meg. A háború első időszakában (1954–1956) az FLN célja a fegyveres harc egész országra történő kiterjesztése volt. A részletes program ekkor még nem került kidolgozásra, mivel a fiatal szervezetben tartottak attól, hogy annak kidolgozása ellentéteket, széthúzást eredményezhet. Csak annyiban állapodtak meg, hogy az iszlám elvei szerint felépített demokratikus és szociális állam felépítése a cél. A fegyveres akciók ebben a szakaszban az ország keleti részére összpontosultak, majd az 1955-ös évvel már a nyugati területekre is kiterjedtek az akciók. Ennek a szakasznak kiemelkedő eredménye, hogy nemzetközivé vált az algériaiak ügye: 1955-ben a bandungi, el nem kötelezett országok értekezletén az FLN képviseltette magát és támogatást nyert.

Forrás: 123RF.com

A háború második szakasza 1956 és 1958 közé esik, amikor az FLN városokra kiterjedt befolyása megnőtt, sőt Franciaországban is teret nyertek, ahol sztrájkmozgalmak indultak a függetlenedést támogatók körében. Így az 1956-os évben a francia Negyedik Köztársaság fő problémája az algériai háború lett. A háborúellenességet csak növelte az ekkor bevezetett és a tengerentúlra irányított sorkatonaság, a dezertálások és a tüntetések is. Az ALN 1956 őszétől fegyveres akciókat kezdett a városokban, majd 1957 januárjában sor került az algíri csatára, amely a felkelők vereségével zárult, mégis hősiességüket és elhivatottságukat jól ábrázolják a történtek. Az FLN történetében az 1958. szeptember 13. fontos dátum lett: ekkor alakult meg ideiglenes kormánya, melynek elnöke Ferhát Abbász lett.

A harmadik szakasz (1958–1960) az FLN számára az egyik legnehezebb szakaszt jelentette. A francia hadsereg több akciót is indított a felkelők ellen, és bár 1958 októberében a franciák megindították a Constantine-tervet, a felkelőket azonban nem tudták megtörni. Ennek eredményeképpen Charles de Gaulle 1959. szeptember 16-án elismerte az algériai nép önrendelkezési jogát. Az FLN-ből megalakult kormány hajlandóságot mutatott a tűzszünet megkötésére, de csak a területi integráció elismerése fejében. A kapcsolatot 1960 nyarán felvették egymással a felek, tárgyalásaik azonban sikertelenül zárultak.

A háború negyedik szakasza (1961–1962) a politikai tömegdemonstrációkról, városi tüntetésekről szólt. A francia oldalon felmerült a Francia Közösség létrehozása, mely a gyarmatokból és az anyaországból állna. A lehetőség hátterében egy fontos természeti kincs, a kőolaj húzódott meg. A francia politikai körökben kifejezetten küzdöttek a kőolaj kitermelés lehetőségének fenntartásával. A kőolaj kitermelés ugyanis a 60-as években nagy lendületet vett: 1959-ben csak 1,2 millió tonna, míg 1962-ben 20,5 millió tonna kőolajat termeltek ki.

Tárgyalások Evianban 1961-ben (Forrás: cvce.eu)

A háború lezárása

Az első kormány szintű tárgyalásokra a felek között 1961. május, június, július hónapjaiban került sor Evianban és Lugrinban. Az előkészítő tárgyalások az eltérő álláspontok miatt többször eredménytelenül zárultak, emiatt hosszabb időt is vettek igénybe, mint a béketárgyalások. De Gaulle a tárgyalások kezdete előtt közleményben így írta le a felek előtt álló feladatot: „Szóba sem jöhet, hogy visszahozzuk a régi rendszert Algériában. Ám a függetlenség is lehetetlen, mert csak nyomort hoz. Majd döntenek a franciák.”[v] A tárgyalások május 20-án kezdődtek a francia-svájci határnál lévő Evianban. A június 13-ig tartó tárgyaláson fontos témák kerültek napirendi pontra. A Szahara hovatartozása és státusza jelentett vitás pontot: a franciák felvetették, hogy – az atomkísérletek és a kőolajkinyerés okán – külön igazgassák a területet, amivel természetesen az algériaiak nem értettek egyet. További problémát jelentett még az Algériában élő európaiak – főként franciák – státusza: Franciaország a lehető legszélesebb jogokat követelte az ott élők számára, így a francia állampolgárság megtartását, vagy kettős állampolgárságot. Azonban franciák maradása a független Algériában a francia érdekek megmaradását jelentette volna.

Charles de Gaulle 1958-ban (Forrás: axl.cefan.ulaval.ca) (

Az előkészítő tárgyalásoknak egy időre aztán véget vetettek, hogy a felek átgondolhassák az addigi vitás pontokat annak érdekében, hogy a következő találkozásukat már nagyobb eredménnyel zárhassák. Eszerint június 20-án Lugrinban folytatódtak a tárgyalások, melyen az akkor Tunéziában zajló események miatt igen feszült légkörű volt. (A dél-tunéziai határon és a bizertai bázison állomásozó francia egységek miatt júliusban került sor fegyveres összecsapásra, mely brutális francia ellencsapással zárult és nagy felháborodást keltett.) 1962-ben ismét összeültek a felek, februárra már megállapodtak a legfontosabb kérdésekben, egy hónappal később megírták az egyezmény szövegét. Március 18-án aláírták a fegyverszüneti és az együttműködésről szóló megállapodást. Ezzel a gyarmati korszak egyik legvéresebb és leghosszabb háborúja zárult le, létrehozva az egy és oszthatatlan Algériát.

Szepesvári Zsuzsanna

Felhasznált szakirodalom:

Ács Tibor: Az algériai felszabadító háború történetéhez (1954-1962). Hadtörténeti közlemények, 1969. 3. sz.

Nagy László – Ferwagner Péter Ákos: Az arab országok története 1913-2003. JatePress, Szeged, 2004.

Nagy László: A Maghreb-országok története a 20. században. JatePress, Szeged, 2014.

Nagy László: Az algériai háború 1954-1962. Universitas Szeged Kiadó, Szeged, 2010.

Nagy László: Antikolonialista felkelés kirobbantása Algériában és az első reakciók. In: Háborúk, békék, terroristák. Székely Gábor 70 éves. Szerk. Faragó Gábor – Forgó Zsolt – Madarász Anita, ELTE, 2012.

Robert Alarich: Greater France. A history of French Overseas Expansion. 1996.

Salgó László: Gyarmatpolitika Napóleontól de Gaulle-ig. Kossuth Kiadó, Budapest, 1977.

[i] J. Nagy 2010. 36. p.

[ii] Uo. 37. p.

[iii] J. Nagy – Ferwagner 2004. 56. p.

[iv] J. Nagy 2010. 49-50. p.

[v] Uo. 213. p.

Ezt olvastad?

Ezzel a gyűjteménnyel a történelemből emelt szintű érettségire készülőknek szeretnénk segíteni. A szóbeli tematikához kapcsolódóan összeszedtük azokat a honlapunkon megjelent