„Az igazság szabaddá tesz…” – Avagy a „málenkij robot” Örök tele

2018. november 21-én, a közelgő Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának alkalmából került sor a „Málenkij robot”, avagy ártatlanul, ítélet nélkül kényszermunkán a Szovjetunióban című kiállítás megnyitójára, illetve az Örök tél című magyar filmdráma vetítésére az Óbudai Kulturális Központ Civil Házában. A Gulágkutatók Nemzetközi Társasága által életre hívott vándorkiállítás célja, hogy méltóképpen emlékezzen és emlékeztessen mindnyájunkat arra az ártatlanul elhurcolt több százezer magyar férfira és nőre, fiúra és leányra, akiket 1944-45-ben a sztálini totális diktatúra fegyveres szervei hurcoltak el szülőföldjükről többnyire „Málenkij robot”, vagyis csak egy „kis munka” hazugságával szovjetunióbeli kényszermunkára, hadifogoly- és internálótáborokba.

Majorszki András, Bogár Ildikó és Bognár Zalán

A tudományos ismeretterjesztő kiállítás anyagát Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense és egyben a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke, valamint Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke állította össze. A kiállítás megnyitóján Bognár Zalánnal és Majorszki Andrással Bogár Ildikó, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának tagja, egyben a Nyolcszázezer című, gulágtúlélőkkel folytatott interjúkat elénk táró kötet szerzője beszélgetett.

A megnyitón elsőként Bognár Zalán nemrég megjelent Gulag Gupvi – „málenkij robot” – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban című könyvéről esett szó. A szerző – aki új kötetében több mint huszonöt levéltárban és egyéb gyűjteményben folytatott kutatásai mellett több száz visszaemlékezést, interjút is feldolgoz – rövid fogalmi tisztázással segítette a hallgatóságot a téma mélyebb megértéséhez.

Összefoglalásában ismertette a különbséget a GULAG illetve a GUPVI fogalmai között, amellyel a hosszú ideig szándékosan elhallgatott téma révén sokan a mai napig nincsenek teljesen tisztában. Elmondásából megtudhatta a közönség, hogy míg a GULAG (vagyis a Javítómunka Táborok Főigazgatósága) börtöneibe, lágereibe személyenként, többnyire koholt politikai vádak alapján hozott bírói ítéletek következtében vitték el az áldozatokat, addig a GUPVI, azaz a Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság lágereibe elhurcoltakat más megfontolás alapján választották ki. Ezekbe a táborokba ugyanis személyükre tekintet nélkül került többek között több százezer polgári lakos. Így bár a rabtelepek feltöltésekor az elhurcoltak a szovjet megszállók célkeresztjébe eredetileg társadalmi csoportok, korosztályok, nemzetiségek alapján kerültek, ám ha útközben valaki megszökött vagy elhunyt, a létszámhiányt az őrparancsnokok könnyedén lefedhették bárki mással.

A kiállítás

A rövid ismertetés után Majorszki András és Bognár Zalán együtt mutatták be a kiállítás anyagát, amelynek összeállításában közös munkájukhoz a vizuális szerkesztésért felelős Múlt-kor magazin munkatársai, illetve Kocsis Zoltán fényképész járultak hozzá szakértelmükkel. A tárlatot a készítők két részre osztották. Egyrészt tizenkét, az elhurcolások borzalmainak történelmi hátterét megjelenítő táblára, másrészt öt, a túlélők történetéből kiragadott részleteket ismertető portréra. A Kocsis Zoltán által készített fotóanyag érzékletes képein a túlélők jelen idejű portréi mellett azokat a helyeket is ábrázolja, ahonnan az áldozatokat elhurcolták.

A táblákon túlélő civilek visszaemlékezései is olvashatók. Ezek torokszorító őszinteséggel mesélnek az átéltekről. Így többek közt Takács Julianna, akit annak idején németként internáltak: „Megérkeztünk Donbaszba […] körülöttünk mindenfelé szénbányák. Ahogy kinyitották a vagont, láttuk, hogy fekete emberek jönnek, a kezükben kis lámpás, olyanok voltak, mint a kéményseprők. Összeszedtük a cókmókunkat, s a megpenészedett kenyérmaradékot kisöprögettük a vagonból. És akkor csaptuk össze a kezünket, mikor ezt a szemetet, penészmaradékot a vagon körül bámészkodó oroszok kezdték összekapkodni: Úristen, hova kerültünk mi?”

Majorszki András elmondta: a kiállítás célja, hogy a hazai társadalom régi adósságának eleget téve igyekezzen minél feldolgozhatóbbá és érthetőbbé tenni ezt a nehéz témát az érdeklődők számára. A kiállítás anyagának megtekintésére az Óbudai Kulturális Központ Civil Házában az elkövetkező két hétben van lehetőség.

A kiállítás

A megnyitót követően az Örök tél című magyar történelmi filmdráma vetítésére került sor. Szász Attila rendező alkotása Havasi János édesanyja emlékezéseiből összeállított, Lánykák, az idő eljárt című művén alapul. A Gulág Emlékbizottság támogatásával létrejött film története 1944-ben veszi kezdetét, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket “egy kis munkára”, hivatalosan három hét kukoricatörésre. A férjét a frontról hazaváró Irén (Gera Marina) azzal válik el hatéves kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Azonban a megszállók marhavagonokban egy ukrán munkatáborba szállítják a nőket, ahol a puszta létezésért is minden nap ádáz harcot kell vívniuk. Irén itt találkozik egy Rajmund nevű férfival (Csányi Sándor), aki megtanítja, hogyan lehet túlélni a poklot, miközben kettejük között különleges kapcsolat szövődik.

A magyar és nemzetközi filmtörténetben egyaránt hiánypótló alkotás számos rangos díjat nyert az elmúlt év során, többek között Indianapolist és Los Angelest követően a 42. montreali filmfesztiválon és a St. Louis Nemzetközi Filmfesztiválon.

Részlet az Örök tél című filmből (Kép forrása: hivatalos előzetes)

A vetítés előtt a kiállítás két képviselője is fűzött néhány gondolatot a filmhez. Bognár Zalán megfogalmazta, hogy történészszemmel első megtekintésre hajlamos volt úgy gondolni, a film rendelkezik néhány hiányossággal, mivel csupán a felszínen súrolja a táborok valódi borzalmait, ugyanakkor hamarosan belátta, hogy a történet épp ettől válik befogadhatóvá a nagyközönség számára. Méltatta továbbá a film készítőit, amiért viszonylag kis költségvetéssel és rövid idő alatt sikerült létrehozniuk ezt a nemzetközi történelmi tabukat megdöntő alkotást.

Majorszki András hozzáfűzte, nagy örömére szolgál, hogy a történet játékfilm formájában is megszülethetett, minél szélesebb közönség számára feltárva ezt a tragédiát. Szerinte minden olyan részletet, amit nem láttat teljes hitelességében, hatásos képi- és hangzásvilágával annál inkább éreztet a film a nézővel. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy kutatásai során még a 2010-es években is gyakran találkozott olyan túlélőkkel, akik képtelenek voltak a táborokban tapasztaltakat szavakba önteni, szerinte a film nekik is segítségül lehet az átélt borzalmakkal kapcsolatos tabu feloldására és így a tragédia feldolgozására.

A kiállítás és látogatói

Mindkét kutató hangsúlyozta, hogy a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságával egységben folyamatosan küzdenek azért, hogy ez az évtizedekig elhallgatott illetve kutathatatlanná tett téma a jövőben – eloszlatva a téves ismereteket – minél szélesebb körben elérhetővé váljon, többek között szerepeljen a Nemzeti Alaptantervben. Bognár Zalán hozzátette, örvendetes, hogy a témával egyre többen kezdenek foglalkozni, mivel a kutatással kapcsolatos nehézségek miatt csak nagyon lassan, a túlélők beszámolóiból származó információmorzsák segítségével tudtak áttörést elérni a történtek hiteles rekonstruálásában. Többek között ezért is tartják fontosnak az Országgyűlés által 2012-ben a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánított november 25-ével kapcsolatos megemlékezéseket.

Kanász-Bellovics Zsófia

Ezt olvastad?

2018. október 9-én a Szabad Október Fesztivál névre keresztelt programsorozat keretében került sor egy különleges történészi beszélgetésre Lehet-e propaganda nélkül